1.
*Jungkook pov.*
Annyira szerencsés vagyok bassza meg! Még a szoknyákat is szereti. Na majd a szexet is szeretni fogja. De nem tudom mit fogok vele kezdeni, ha megunom. Bár nem fogom egyhamar megunni. Azok a dús, piros ajkak, amiket egész nap csak falnék és a kurva jó segge csak tetőz mindent. Úgy megmarkolásznám és megcsapkodnám azt a húsos hátsóját! De szépen lassan viszem bele majd a dolgokba, nehogy nekem még a végén ellenkezzen, mert csak nehezebb dolgom lesz úgy. Nem azt akarom elérni, hogy belém szeressen, hanem miután megtudja milyen jó a szex, azután vágyjon rám és az érintésemre. Örülnék, ha az én igényeimhez viszonyulna.
-Na Jimin, szerintem menjünk fürdeni. Hozom a szoknyát és a pólót is.-Mondtam mosolyogva, majd először is átnyújtottam neki a törölközőt amire szüksége lesz.
-Együtt fogunk fürödni?-Kérdezte félénken. Oh, mennyi dolgom lesz vele...
-Csak vigyázni fogok rád babyboy. Nehogy nekem megfulladj.-Kuncogtam, majd a fürdőszobába vezettem.-Meg segítek fürdeni. A kórházban mondták, hogy alaposan rád kell figyeljek. Szóval itt vagyok.-Mosolyogtam, viszont Jimin csak pirulva nézegette körbe a fürdőszobát.
-Valami baj van picim?-Léptem elé, majd puha kis arcára simítottam. Olyan kibaszott aranyos! Meg akarom rontani.
-Nem, csak....E-Előtted kell levetkőzzek?-Fordította félre a fejét és a padlót kezdte nézni.
-Kicsikém...Apuci előtt nincs mit takarnod. Tudod mi mindig együtt fürödtünk ezelőtt. Mindenedet láttam már. Ne légy szégyenlős, nyugodtan levetkőzhetsz.
-Mosolyogtam rá továbbra is, de nem csinált semmit.
Hát most ez van. Lassan elkezdtem levetkőztetni őt, de nem ellenkezett szerencsére. Közben a kádhoz mentem és engedtem jó meleg vizet. Szegény Jimin már jó régóta nem fürödhetett egy jót. Egyáltalán fürdött valaha is rendesen? Mindegy. Most fog. Fürdősót is raktam a vízbe, csak hogy szép rózsaszín legyen a víz. Gyönyörű babyboyt faragok még ma ebből a fiúból. Levettem Jiminről a maradék ruhát is, majd bele ültettem a vízbe.
-De meleg....
-Nem jó?-Kérdeztem, majd már készültem megengedni a hideg vizet, de Jimin a kicsiny, puha kezével megállított.
-Ne! Ez így nagyon jó. Kellemes.-Mosolygott, majd nyakig elmerült benne. Aranyos kis teremtés ez a fiú mit ne mondjak. Nem véletlen, hogy őt választottam magam mellé. Persze rendbe fogom tenni, hiszen mégis csak utcáról jött, ami kissé még meglátszik például a haján.
Fürdetni kezdtem, bekentem mindenhol tusfürdővel, majd lemostam róla. Ezután jött a haja. Jó alaposan átmostam haját, majd mikor ezzel is végeztem ránéztem.
-Ha esetleg egyedül szeretnél majd fürdeni a későbbiekben, megteheted. Mindent megtalálsz. Van hajszárító és hajvasaló is. Különböző arcmaszkok, arcpakolások meg minden amit csak el tudsz képzelni. Majd felfedezhetsz itt mindent.-Mosolyogtam, majd törölgetni kezdtem Jimint. Ezután jött a kedvenc részem...Az öltöztetés. Rövid kis pasztel rózsaszín szoknyát adtam rá és ugye a cicás haspólót. Persze nem gatyát adtam rá, hanem egy csipkés tangát. Igen, ez direkt egy meleg shopban vettem.
-Csini vagy babyboy. Tetszel apucinak.-Pusziltam homlokon.
-Biztos?-Nagyon piros volt az arca. Egyem meg, na majd ha alattam fog nyögdécselni....
-Igen, biztos. Nálad szebb kis babyboyt még nem is láttam.
-Miért hívsz babyboynak? Az mit jelent úgy pontosan?-Bicentette oldalra fejét.
-Majd megtudod.-Kuncogtam, majd a szobába húztam. Adtam rá egy szintén rózsaszín térdig érő zoknit, majd egy sneaker cipőt.
*Jimin pov.*
De fura...Olyan felfrissültnek érzem magam. Mondjuk ez a tanga vagy mi eléggé szokatlan. De majd megszokom. Nekem nagyon tetszik egyébként ez az öltözék, és örülök, hogy Jungkooknak is tetszik.
-Gyere! Elmegyünk fodrászhoz, mit szólsz hozzá?-Kérdezte mosolyogva Kookie. Annyira aranyos! Nem is tudtam, hogy ilyen jó fej nevelő apám van. Olyan jó lenne, ha emlékeznék valamire...
-Rendbeeeen!-Ugrottam nyakába, mire csak elnevette magát. Végül erőt vettem magamon és leszáltam róla.
-Kicsit hűvös van, vegyünk fel egy pulcsit.-Vett a kezébe egy babarózsaszín haspulcsit, majd rám adta. Annyira szép!
Megfogta kicsike kezemet, majd a kocsijába ültetett és már mentünk is. Ezek szerint Jungkook lakása jól el van dugva. Már vagy fél órája megyünk, de gy házat se láttam, csak fákat és erdőket. Persze nagyon szép a táj meg minden, csak kicsit fura.
-Apuci....Miért lakunk ilyen messze a többi embertől? A te csodaszép házad van ott egyedül az erdőbe.
-Nem az én házam, hanem a mi házunk BabyBoy és azért lakunk olyan messze, hogy senki se zavarjon minket. Egyébként milyen hajat szeretnél?-Váltott gyorsan témát.
-Hát nem is tudom....Talán a rózsaszín színű lenne a legjobb döntés. Meg azért egy vágás is ráférne, már túl hosszú.-Játszadoztam közben ujjaimmal.
-Igen, legyen rózsaszín. Illeni fog a ruháidhoz is.-Mosolygott rám, majd újra az útnak szentelte a figyelmét. Kis idő múlva már csak annyit vettem észre, hogy megálltunk egy háznál, de ezen a házon kívül nem volt több ház. Olyan mint a miénk Jungkookal, el van dugva. Egy ilyen erdős résznél kicsit ijesztőnek találom ezt, de megértem. És ha emberek közé akarunk menni akkor még mennyit kéne utaznunk?
Ezt a gondolatmenetemet Jungkook zavarta meg, hogy kinyitotta a kocsi ajtaját és szépen kiszedett belőle. Hercegnő fogásba vitt a ház felé, amit nem értettem csak átkaroltam a nyakánál.
-Apuci....Miért egy házhoz jöttünk? Nem úgy volt, hogy fodrászhoz megyünk?
-De kicsikém. Tudod itt lakik a legjobb barátom, Kim Taehyung. Ő fodrász és ő fogja megcsinálni a hajad. Beszélgessetek, nagyon kedves srác.-Mosolygott, majd be is ment a házba. Én úgy tudtam, hogy illik csengetni, de lehet erre felé nem ez a szokás...
-Sziasztok, már vártalak titeket! Te vagy Park Jimin, ugye? Az én nevem Kim Taehyung, Jungkook legjobb barátja. Hallottam a balesetedről picúr, nagyon sajnálom. Pont aznap találkoztál volna veled. De semmi gond, ma megismerhetsz.-Nyomott a kezembe egy bögre gőzölgő forró csokit. Annyira gyönyörű ez a ház is! Ennyire gazdag mindenki?
-Kérlek ülj le ide!-Húzott egy hatalmas asztal felé, ahol volt egy nagy tükör és fodrász kellékek. Leültem a pihe-puha székre, majd Taehyung mögém állt és a tükörből nézett rám.
-Nyugottan kortyolgasd el a forró csokit, addig beszélgessünk. Hány éves vagy?-Erre kicsit elgondolkodtam, mivel nem tudom. De ekkor bevillant.
-Oh eszembe jutott!! 15 éves vagyok. És azt hiszem október 13.-án születtem.
-Na az nagyszerű! Én 26 éves vagyok, vagyis egy évvel idősebb Jungkooknál. Én pedig december 30-án születtem.
-Na és Jungkook? V-vagyis apuci? Te mikor is születtél? Ahh annyira rossz, hogy semmire se emlékszek.-Szontyolodtam el. Pedig olyan jófejek mindannyian. Erre csak össze néztek és elkuncogták magukat.
-Semmi gond Babyboy, azért vagyunk itt hogy beszélgessünk és újra kezdjünk mindent. Egyébként nagyon aranyos vagy. Én 25 éves vagyok és szeptember elsején születtem. És egy cégnek dolgozom.-Mosolyogva borzolta össze a hajam, majd vissza ült egy távolabbi fotelban. Lassan el is fogyott az édes italom, így Taehyung izgatottan nézett rám.
-Naaa mi az elképzelésed babuci?
-Hééé!-Mordult fel Jungkook mire mindenki felnevetett.
-Nyugi Kookie, nem veszem el tőled az édes kis Jimined.
-Kookie?-Néztem hátra Jungkookra ennek a becenévnek a hallatán, mire izzani kezdtek a szemei. Mintha fel akarna falni, vagy nem is tudom így inkább előre fordultam.
-Hát Öhm...Jungkookkal azt beszéltük a rózsaszín jól állna. Illene a ruháimhoz is.-Válaszoltam.
-Áháá, értem. Na és milyen árnyalatban? Világosabb vagy sötétebb?
-Baba rózsaszííín!!-Kezdtem el mosolyogni, így a gödröcskéim is megjelentek.
-Nagyon cuksi leszel Jiminkém. Meg rendbe szedem a frizurád, mert kicsit töredezett és vágok is belőle, ha úgy megfelel.-Erre csak bólintottam.-Nagyon csini leszel. Igazi kis babyboy.-Kacsintott majd neki is kezdett. Olyan izgatott vagyok! Biztos Jungkooknak is tetszeni fogok.
*Jungkook pov.*
Amikor kimondta Jimin, hogy 'Kookie' azzal a cuki kis vékony hangjával megdobbant a szívem és ezzel egyhuzamban a farkam is megrándult a gatyámban. A vérem felforrt és ezt Taehyung észre is vette így csak ki röhögött. Jimin meg... Hát megijedt. Nem akarom tönkre tenni, de vannak szükségleteim és azt akarom, hogy ki tudjon majd elégíteni. Bár a "mostoha apja" vagyok, akkor is fenn áll az esély arra, hogy valamilyen módon Jimin belém szeret. Na erről, majd beszélek neki. Szerethet, de nem úgy mint szerelmét. Addig gondolkoztam ezen az egészen, hogy már csak annyit vettem észre, hogy végeztek. Jiminnek nagyon jól állt a rózsaszín haj. Mondjuk rá is fért egy fodrászat, hisz elég gubancos volt. De most....Dugnám.

-Tetszik Jungkook?-Forgolódott előttem Jimin, ami kicsit meggondolatlan dolog volt tőle, mivel így a szoknya alá láttam és így tökéletes rá látást nyertem a tangájára és a csodálatos fenekére egyaránt. Atyám...Ez a gyerek komolyan csak 15 éves? Ahhoz képest a segge kurva jó. És nem számít hogy nincstelen volt. Nekem így tetszik.
-Nagyon tetszik kicsim! Hívhatsz Jungkooknak, de ilyenkor kicsit szomorú vagyok.-Biggyesztettem le ajkamat.
-Bocsánat, csak az apuci olyan fura még nekem, de akkor úgy hívlak ezentúl mindig.-Mosolyogva ült az ölembe. Egyenesen a faszomra....Szegény még olyan kis tudatlan. Ha tudná most mit csinál...
Kivettem az ölemből Jimint majd már fizettem is volna Taehyungnak, de nem fogadta el a pénzt.
-A kis cukiságnak ezentúl mindig ingyen csinálom a haját.-Ölelte meg Jimint.-Na de Jimin mindjárt jövünk, beszélnem kell apucival, jó?-Kérdezte Taehyung Jimint kedvesen, mire Jimin csak bólintott és a tükörbe kezdte el nézegetni magát. Én Jiminnel pont háttal voltam, de Taehyung rendesen Jiminre látott.
-Figyelj Jungkook...Nem látod milyen cuki és édes ez a fiú? Nem teheted meg vele azt a sok ocsmányságot! Nem azt érdemli!
-Taehyung, nem érted hogy én miatta güriztem annyit? Pontosabban azért hogy megdughassam. Te is tudod, hogy képtelen vagyok szeretni bárkit is.
-Engedd már el a múltat Jungkook! Igen, régen átbaszta a fejed egy fiú és azóta nem engeded meg magadnak, hogy szerelmes legyél. Engedd el! Kezdj el egy kapcsolatot Jiminnel. Még nekem is felállt tőle a farkam baszdki...
-Na épp ez az. Baszni tökéletes.
-Nem Jungkook, nem baszhatod meg őt csak úgy kedvedre! Nekem azért állt fel rá a farkam mert annyira aranyos és kedves. Az is egy tény, hogy jó a segge, de nem az a legfontosabb. Ne használd ki! Ő még csak egy gyerek, ráadásul mostantól kurvára te felelsz érte, mert te hamisítottál papírokat! Szóval mostantól tényleg úgy kell kezelned őt mint ha a gyereked lenne. Szóval kérlek...Ne csináld ezt vele. Össze törnéd.
-Chh...Tae, tudod mi az a daddykink? Ő az én babyboyom. És azt csinálok vele, amit csak akarok. Mert ő az enyém. Ne aggódj, nem kegyetlenül basznám meg. Nyilván figyelnék rá.
-Akkor figyelj az érzéseire is faszfej! Tudod mi lesz ennek a vége? Megunod, eldobod, megint utcára kerül és meghal.
-Jézus Tae, nem dobom el! Ha meg is unnám, vennék neki házat és megélhetést biztosítanék neki. Nem hagynám hogy újra utcára kerüljön. Látnod kellett volna. Reszketett mert fázott és teljesen rosszul volt. Csoda, hogy túl élte.-Meséltem neki, de Taehyung csak mosolygott.
-Mit vigyorogsz? Viccet mondtam?
-Te érzel valamit Jimin iránt!!-Tapsikolt és fangörcsölt előttem. Megforgattam a szemem, majd leállítottam.
-Ne shippelj össze minket, mert kurvára nem vagyok szerelmes. Sose leszek vele együtt. Rendes élete lesz ezentúl, én tényleg a mostoha apja leszek, de néha muszáj megbasznom.
-Úgy is egy pár lesztek majd.-Hagyta szinte figyelmen kívül amit mondtam ezzel a mondatával.
-Nem. Nagyon tévedsz Taehyung.-Ezután még pappoltam neki egy regényt, hogy nem érzek semmit és hogy soha nem jönnek össze Jiminnel de ő nem is engem nézett.
-Öhm...Jungkook? Szerintem nézz hátra...
-Miért, mivan? Nem is fi...~-Néztem hátra és ekkor láttam, hogy Jimin felhúzta szoknyáját és úgy nézegette magát a tükörben fura tekintettel. A tangát nézegette, majd bepucsított és végig simított nyílásán a tangán keresztül, mire felsóhajtott.
-Jólvan Tae...És szerinted én ezek mellett majd kontrollálni tudom magam?! Hát kurvára nem. Gecire áll a farkam.
-....Én értem. De ne már most a legelején vedd el a szüzességét. Várj. Légy tekintettel felé.
-Én próbálok Taehyung. De Jimin jelenleg OTT simogatja magát. Így nagyon nehéz...-Ekkor ismét Jiminre néztem, aki full pirosan odajött hozzám.
-Apuci....Ott lent olyan fura érzés valami.
-Semmi baj babyboy, csak már egy ideje vág biztos a tanga. Hozzá kell szoknia a fenekednek. Na jó köszönjük Taehyung, mi most megyünk.-Vettem fel Jimint újra hercegnősen.
-Viszlát Taehyungieee!-Köszönt el Jimin is szuper aranyosan Taehyungtól. Tae kikisért minket, mi pedig ezután a kocsiba ültünk, majd haza is mentünk.
Bár észre vettem volna már akkor, hogy nem a tanga volt a probléma.

Коментарі