Meleg tavaszi szél járta be a virágoktól hemzsegő házikót. Orgonák, és rózsák díszítették a kertet, és a ház előtti kis telket. Meleg sárga színű fala vonzódta a buzgó méheket. Az emberek kint üldögéltek és beszélgettek, a gyerekek játszadoztak, míg a felnőttek a szomszédaikkal osztották meg kisebb titkaikat. Viszont a meleg, és kedvesnek tűnő házban, egy idős nő botjára támaszkodva, bentről szemlélt kifelé, a fehér függöny mögül. Szívesen kiment volna ő is, a meleg tavaszi napsütésben fürödni, viszont akárhányszor kimerészkedett volna ház falai mögül, mindig szomorkás lett a hangulata. Egyedül érezte magát, és törékenynek. Hiába próbálta két felnőtt gyermeke is kicsalogatni, mindig csak mosolygott és annyit mondott , majd máskor . Ez a sok máskor lassan mér két éve tartott. Megözvegyülése óta elveszettnek érzi magát. Szomszédai is sokáig kérlelték az idős asszonyt, hogy legalább a leveles ládáig merészkedjen ki, mindig csak mosolygott, és majd máskor mondattal vissza húzódott a ház, biztonságot adó falai mögé. 

Gyermekei, és unokáin kívül más nem látogatta. Mivel nem akart kimozdulni, így a családnak kénytelen volt össze fognia, és közösen gondját viselniük neki. Heti szinten látogatták, és vitték neki amire szüksége volt. Beszéltették, és próbálták rávenni arra, hogy mozduljon ki.  Lassan már ők is feladták, hogy valahogy kicsalogassák szegény mamát. Thomasin fáradt előbb bele, a hosszas kérlelésbe, és hangos zsörtölések közepette kijelentette addig nem látogatja tovább édesannyát amíg abba nem hagyja a badarságát.  L ucy fáradhatatlanul igyekezett édesanyját meggyőzni, de végül ő is feladta.  A látogatások nem álltak egy idő után annyiból, hogy amire szüksége lett volna azt oda vigyék, majd egy gyors köszönés után magára is hagyták. Hope nem volt mérges ezért a két gyermekére, tudta jól, hogy nekik is megterhelő a folyamatos kérlelés és a szülőház látogatása. Mindenki örült volna ha folytatódhatott volna minden, úgy mint régen. Mielőtt Judas meghalt volna. Hope szíve szakadt bele, mikor szeretett férje ágynak esett, és az öregkor magával vitte. Tudta, hogy ez az élet rendje, de mikor egy szerettünk esik áldozatául a zord kaszásnak az mindig fájdalommal teli. 

Szép kort éltek le együtt, végig nézték ahogy csemetéik felnőnek, lediplomáznak, és maguk is családot alapítanak. Részese lehettek az unokáik születésében, foghatták a kis kezüket, és ott lehettek a nagyobb pillanatokban, még is olyan gyorsan történt minden, mint ha csak álom lett volna amiből felébredt. Egy rossz álom, ami után egyedül maradt. 

Hope vissza botorkált a kopott fotelhez, és nehézkesen de leült. A mályvaszínű fotel kedvesen ölelte magához, az idős és törékeny testet . Eme fotel mellett volt egy szomszédos, ami viszont csoki barna színben pompázott. Garnitúrája kicsit megkopott az évek alatt. Magába szívta az ismert Whisky illatát amit egy óvatlan mozdulat után rácsöppent. Néhol kiégett foltok díszítették, ahol a cigiparázs ráesett. Hope szívét melegség öntötte el, ahogy férjére gondolt. A ráncos arcára, a már kopaszodó fejére, és azokra a csodás jég kék szempárra . De egyben fájdalom is járta át a lelkét, a hiánya sóvárgást hozott szívének. Annyira megakarta fogni a kezet, érezni akarta az illatát, és hallani akarta a már érdesedő nevetését amint egy újságban olvasott vicc láttán szakadt ki belőle. 

Lassan lehajolt, és elővette az ismert fadobozt. Kopott volt itt ott, jelezve hogy már használatos és öreg mint maga aki kezében tartja. Ez volt minden ami maradt az egykor virgonc, és gyermeteg férjéből. Képekkel és emlékekkel rakta tele. Nyikorgott mikor felnyitotta tetejét. Ami rögtön elé tárult, az egy családi fotó volt, amin még fiatalok voltak. Judas a még kilencéves Lucyt tartotta a nyakában, aki mosolyogva nézett a képen vissza. Hope, meg a kis Thomast tartotta a kezében, aki morcosan nézett anyjára, aki kedvesen figyelte a csöppséget. Meghitt és idilli kép volt, Hope szemében könnyek is gyűltek. Végig simított a képen, majd folytatta a doboz tartalmának átnézését, amit jól ismert, hiszen napi rutinnak számított annak kinyitása és a volt élmények újra élése. Megtalálta férje karikagyűrűjét amit a házasságkötés után húztak egymás újára, szerelmük zálogaként. Remegve vette ki a kis tárgyat, és arcához emelve csókot lehelt rá.  Felhúzta ráncos gyűrűs újára, és most egy régebbi képet vet elő. Ezen már Lucy esküvőjén pózoltak, itt már látszott rajtuk némi öregségre utaló jel. Lucy mosolyogva karolja át Philip férjét, Thomas csak büszkén pózol nővére mellett, Judas meg a tipikus gyilkos tekintettel néz az új férjre . Hope mellettük áll, és mosolyog csak. Minden képen amit elő vett csak mosolyog.  Egy közös grill parti képet vett most elő, férje félmeztelenül pózol , itt már nem volt rajta a robot protézis, egy idő után öregedő végtagjai nem bírták el, így lekellet szerelniük róla. De Judas a ráncosodó arcával, is pont olyan pimaszan mosolyog, mint ifjú korában. Thomas mutatja az eljegyzés gyűrűt amit Diánna nevű lány kezén csillogott. Lucy meg a kerekedő hasát fogja, és közben anyja nyakát karolja át. Férje meg grimaszolva nézett a képbe.  A következő kép nem olyan régi, itt már Judassal ülnek együtt közösen abban a két fotelben, amiben most Hope. Judas kezében ott virít a Whisky, míg szájából lóg a szivar. Hope csak férjét nézi, és szüntelenül mosolyog.

A könnyek lassan megiramodtak szeméből, amint felnézz a kép nézegetésből és a bőrfotelra vezeti tekintetét. Olyan üres, és idegen így egymagában. Szíve szúrni kezd, így gyógyszerei felé kap, de ezzel együtt ki is esik az ölében pihenő dobozka.  Ijedten kap utána, de a doboz tartalma kiesik belőle, és a narancs szőnyegen szétterül. Hagyva a gyógyszerét veti le magát, és próbálja féltett értékeit össze szedni, mikor az egyik képet elemeli, egy kisebb,már sárguló, borítékot vél felfedezni. Eddig ezt még nem is látta, sose jutott el a doboz tartalmának végére. Felemeli és maga elé tartva tüzetesen szemügyre veszi . A nevét felfedezi, és felismeri Judas kacifántos írását. 

Röviden a neve van rajta, és hogy neki szánta. Óvatosan bontja fel a levelet, és kicsit keze beleremeg amint meglátja a címét. Könnyek potyognak szemeiből, és  alig tudja abba hagyni a sírást, hogy ne vizezze össze a tintával írt papírt. Szipogva párat, de neki lát az olvasásnak. 

𝓓𝓻á𝓰𝓪 𝓗𝓸𝓹𝓮!

𝒯𝑒 𝓋𝑜𝓉𝒶𝓁 𝑒𝓁𝑒𝓉𝑒𝓂 𝒻𝑒𝓃𝓎𝒽𝑜𝓏𝑜𝒿𝒶, 𝓉𝑒 𝓉𝑒𝓉𝓉𝑒𝒹 𝓈𝓏𝑒𝒷𝒷𝑒 𝒶 𝓃𝒶𝓅𝒿𝒶𝒾𝓂𝒶𝓉, 𝑒𝓈 𝓉𝑒 𝓋𝑜𝓁𝓉𝒶𝓁 𝒶𝓀𝒾 𝑜𝓀𝑜𝓉𝓉 𝒶𝒹𝑜𝓉𝓉 𝒶𝓇𝓇𝒶 𝒽𝑜𝑔𝓎 𝓃𝑒 𝒶𝒹𝒿𝒶𝓂 𝒻𝑒𝓁. 𝒰𝑔𝓎 𝓈𝓏𝑒𝓇𝑒𝓉𝓉𝑒𝓁𝑒𝓀 𝓂𝒾𝓃𝒹𝒾𝑔, 𝒻𝑒𝓁𝓉𝑒𝓂, 𝒽𝑜𝑔𝓎 𝓈𝑜𝓈𝑒 𝒶𝒹𝑜𝓂 𝑒𝓏𝓉 𝑒𝓁𝑒𝑔𝓈𝓏𝑒𝓇 𝓉𝓊𝒹𝓉𝑜𝒹𝓇𝒶 𝓊𝑔𝓎 𝒽𝑜𝑔𝓎 𝓉𝑒 𝒾𝓈 𝑒𝓇𝑒𝓏𝒹. 𝑀𝑒𝑔𝒶𝒹𝓉𝒶𝒹 𝓃𝑒𝓀𝑒𝓂 𝒶𝓏 𝒶𝓂𝒾𝓉 𝓂𝒶𝓈 𝓃𝑒𝓂, 𝒷𝑜𝓁𝒹𝑜𝑔𝓈𝒶𝑔𝑜𝓉, 𝒷𝑒𝓀𝑒𝓉, 𝒸𝓈𝒶𝓁𝒶𝒹𝑜𝓉 𝒶𝒹𝓉𝒶𝓁. 𝒟𝑒 𝓂𝑜𝓈𝓉 𝑒𝓏𝓉 𝒶𝓏𝑒𝓇𝓉 𝒾𝓇𝑜𝓂, 𝓂𝑒𝓇𝓉 𝓂𝒾𝓇𝑒 𝑒𝓏𝓉 𝑜𝓁𝓋𝒶𝓈𝑜𝒹 𝓁𝑒𝒽𝑒𝓉, 𝒽𝑜𝑔𝓎 𝑒𝑔𝓎𝑒𝒹ü𝓁 𝓁𝑒𝓈𝓏𝑒𝓁, 𝓂𝑒𝓇𝓉 𝓈𝓏𝒶𝓋𝒶𝓂𝒶𝓉 𝓃𝑒𝓂 𝓉𝒶𝓇𝓉𝓋𝒶, 𝓃𝑒𝓂 𝓂𝒶𝓇𝒶𝒹𝓉𝒶𝓂 𝓋𝑒𝓁𝑒𝒹 𝑜𝓇𝑜𝓀𝓀𝑒. 𝒫𝑒𝒹𝒾𝑔 𝓂𝒾𝓃𝒹𝒾𝑔 𝓋𝑒𝓁𝑒𝒹 𝓋𝒶𝑔𝓎𝑜𝓀,𝒽𝒶 𝓃𝑒𝓂 𝒾𝓈 𝓊𝑔𝓎, 𝒶 𝓈𝓏𝑒𝓇𝑒𝓁𝓂𝑒𝓂, 𝑒𝓈 𝒸𝓈𝑜𝒹𝒶𝓁𝒶𝓉𝑜𝓂 𝑜𝓉𝓉 𝓁𝑒𝓈𝓏. 𝒮𝓏𝑒𝓇𝑒𝓁𝓂𝑒𝓈 𝓁𝑒𝓉𝓉𝑒𝓂 𝒷𝑒𝓁𝑒𝒹 𝓂𝒾𝓃𝒹𝑒𝓃 𝓃𝒶𝓅, 𝓂𝒾𝓀𝑜𝓇 𝓂𝑒𝑔𝓁𝒶𝓉𝓉𝒶𝓁𝒶𝓀 𝑒𝓈 𝓀𝑒𝒹𝓋𝑒𝓈𝑒𝓃 𝓇𝒶𝓂 𝓂𝑜𝓈𝑜𝓁𝓎𝑜𝑔𝓉𝒶𝓁. 𝑀𝒾𝓀𝑜𝓇 𝒶𝓏𝑜𝓃 𝒶𝓏 𝑒𝓈𝑜𝓈 𝓃𝒶𝓅𝑜𝓃, 𝒶 𝓂𝑜𝒸𝓈𝑜𝓀𝒷𝒶𝓃 𝓉𝑒𝓇𝒹𝑒𝓁𝓋𝑒 𝓂𝑒𝑔𝓀𝑒𝓇𝓉𝑒𝓂 𝒶 𝓀𝑒𝓏𝑒𝒹. 𝑀𝒾𝓀𝑜𝓇 𝒾𝑔𝑒𝓃𝓉 𝓂𝑜𝓃𝒹𝓉𝒶𝓁, 𝓈 𝒸𝓈𝑜𝓀𝑜𝓉 𝓁𝑒𝒽𝑒𝓁𝓉𝑒𝓁 𝒶𝒿𝓀𝒶𝒾𝓂𝓇𝒶. 𝒮𝓏𝑒𝓇𝑒𝓁𝓂𝑒𝓈 𝓁𝑒𝓉𝓉𝑒𝓂 𝓊𝒿𝓇𝒶 𝒷𝑒𝓁𝑒𝒹 𝒶𝓏 𝑒𝓈𝓀𝓊𝓋𝑜𝓃𝓀 𝓃𝒶𝓅𝒿𝒶𝓃, 𝒶 𝒻𝑒𝒽𝑒𝓇 𝒸𝓈𝒾𝓅𝓀𝑒𝓈 𝓇𝓊𝒽𝒶 𝑜𝓁𝓎 𝒶𝓃𝑔𝓎𝒶𝓁𝒾𝓋𝒶 𝓉𝑒𝓉𝓉 , 𝒽𝑜𝑔𝓎 𝒶 𝓂𝑒𝓃𝓃𝓎𝒷𝑒𝓃 𝑒𝓇𝑒𝓏𝓉𝑒𝓂 𝓂𝒶𝑔𝒶𝓂 𝓂𝑒𝓁𝓁𝑒𝓉𝓉𝑒𝒹. 𝒮𝓏𝑒𝓇𝑒𝓁𝑒𝓂𝒷𝑒 𝑒𝓈𝓉𝑒𝓂, 𝓂𝒾𝓀𝑜𝓇 𝒶𝓏𝓉 𝒶 𝓃𝑜𝓉 𝓁𝒶𝓉𝓉𝒶𝓂 𝓂𝒶𝑔𝒶𝓂 𝓂𝑒𝓁𝓁𝑒𝓉𝓉 𝓇𝑒𝑔𝑔𝑒𝓁 𝒶𝓀𝒾𝓉 𝒸𝓈𝑜𝒹𝒶𝓁𝑜𝓀 𝑔𝓎𝑒𝓃𝑔𝑒𝒹 𝓈𝓏𝒾𝓋𝑒 𝑒𝓈 𝓇𝑒𝓃𝒹𝒾𝓉𝒽𝑒𝓉𝑒𝓉𝓁𝑒𝓃 𝒶𝓀𝒶𝓇𝒶𝓉𝒶 𝓂𝒾𝒶𝓉𝓉. 𝒮𝓏𝑒𝓇𝑒𝓁𝓂𝑒𝓈 𝓁𝑒𝓉𝓉𝑒𝓂 𝑒𝓈 𝓉𝑜𝓇𝑒𝓀𝑒𝓃𝓎 𝓂𝒾𝓀𝑜𝓇 𝒷𝑒𝒿𝑒𝓁𝑒𝓃𝓉𝑒𝓉𝓉𝑒𝒹 𝒶 𝓉𝑒𝓇𝒽𝑒𝓈𝓈𝑒𝑔𝑒𝓉. 𝒯𝑜𝓇𝑒𝓀𝑒𝓃𝓎 𝓋𝑜𝓁𝓉𝒶𝓂, 𝓂𝑒𝓇𝓉 𝓉𝑒𝓁𝒿𝑒𝓈 𝓁𝑒𝓁𝓀𝑒𝓂𝒷𝑜𝓁 𝓏𝑜𝓀𝑜𝑔𝓉𝒶𝓂 𝓂𝒾𝓀𝑜𝓇 𝐿𝓊𝒸𝓎𝓉 𝓀𝑒𝓏𝑒𝓂𝒷𝑒 𝒻𝑜𝑔𝓉𝒶𝓂 𝑒𝓁𝓈𝑜𝓃𝑒𝓀. 𝒮𝓏𝑒𝓇𝑒𝓁𝓂𝑒𝓈 𝓁𝑒𝓉𝓉𝑒𝓂 𝒶𝓏 𝑒𝒹𝑒𝓈 𝒽𝒶𝓃𝑔𝑜𝒹𝒷𝒶 𝒶𝓂𝒾 𝓂𝒾𝓃𝒹𝑒𝓃 𝓃𝒶𝓅 𝒶𝓏 𝑒𝓃 𝓃𝑒𝓋𝑒𝓂𝑒𝓉 𝓈𝓊𝓉𝓉𝑜𝑔𝓉𝒶. 𝒮𝓏𝑒𝓇𝑒𝓁𝑒𝓂 𝓁𝒶𝓃𝑔𝒿𝒶 𝑔𝓎𝓊𝓁𝓉 𝒷𝑒𝓃𝓃𝑒𝓂 𝓂𝒾𝓀𝑜𝓇 𝒽𝒶 𝓂𝑒𝓇𝑔𝑒𝓈 𝒾𝓈 𝓋𝑜𝓁𝓉𝒶𝓁 𝑜𝓉𝓉 𝓁𝒶𝓉𝓉𝒶𝓂 𝓇𝒶𝒿𝓉𝒶𝒹 𝒶 𝓈𝓏𝑒𝓇𝑒𝓉𝑒𝓉𝑒𝓉. 𝒞𝓈𝑜𝒹𝒶𝓁𝓉𝒶𝓁𝒶𝓀 𝓂𝒾𝓀𝑜𝓇 𝐿𝓊𝒸𝓎 𝒷𝑒𝓉𝑒𝑔 𝓋𝑜𝓁𝓉, 𝑒𝓈 𝑒𝒿𝓈𝓏𝒶𝓀𝒶𝓀𝑜𝓃 𝒶𝓉 𝓋𝒾𝓇𝓇𝒶𝓈𝓏𝓉𝑜𝓉𝓉𝒶𝓁 𝓂𝑒𝓁𝓁𝑒𝓉𝓉𝑒, 𝑒𝓈 𝑒𝓃 𝒸𝓈𝒶𝓀 𝓉𝒶𝓀𝒶𝓇𝑜𝓉 𝓉𝑒𝓇𝒾𝓉𝑒𝓉𝓉𝑒𝓂 𝓇𝒶𝒹 𝑒𝓈 𝑜𝓁𝑒𝓁𝓉𝑒𝓁𝑒𝓀. 𝐵𝑒𝒻𝑜𝓁𝓉𝑜𝓏𝓉𝒶𝒹 𝒶 𝒽𝒾𝒶𝓃𝓎𝓉 𝒶 𝓁𝑒𝓁𝓀𝑒𝓂𝓃𝑒𝓀, 𝓊𝒿𝒶𝒷𝒷 𝒷𝑜𝓁𝒹𝑜𝑔𝓈𝒶𝑔𝑔𝒶𝓁 𝒶𝓇𝒶𝓏𝓉𝑜𝓉𝓉𝒶𝒹 𝑒𝓁 𝓂𝒾𝓀𝑜𝓇 𝒯𝒽𝑜𝓂𝒶𝓈𝒾𝓃𝓉 𝓋𝒶𝓇𝓉𝓊𝓀. 𝒮𝓏𝑒𝓇𝑒𝓁𝓂𝑒𝓈 𝓋𝒶𝑔𝓎𝑜𝓀 𝒷𝑒𝓁𝑒𝒹, 𝒶𝒷𝒷𝒶 𝒶 𝓃𝑜𝒷𝑒 𝒶𝓀𝒾 𝒸𝓈𝒶𝓁𝒶𝒹𝑜𝓉 𝒶𝒹𝑜𝓉𝓉 𝓃𝑒𝓀𝑒𝓂. 𝒮𝓏𝑒𝓇𝑒𝓁𝓂𝑒𝓈 𝓋𝑜𝓁𝓉𝒶𝓂 𝒶 𝑔𝓎𝑜𝓃𝑔𝑒𝒹 𝑒𝓇𝒾𝓃𝓉𝑒𝓈𝑒𝒾𝒹𝒷𝑒 𝒶𝓂𝒾𝓀𝓀𝑒𝓁 𝑒𝓃𝑔𝑒𝓂 𝒾𝓁𝓁𝑒𝓉𝓉𝑒𝓁. 𝒮𝓏𝑒𝓇𝑒𝓁𝑒𝓂𝒷𝑒 𝑒𝓈𝓉𝑒𝓂 𝒷𝑒𝓁𝑒𝒹 𝓂𝒾𝓀𝑜𝓇 𝒶𝓏 𝓊𝓃𝑜𝓀𝒶𝓃𝓀𝒶𝓉 𝒻𝑜𝑔𝓉𝒶𝒹. 𝐻𝑜𝓅𝑒 𝒟𝓎𝓂𝓂𝑜𝓈𝓈 𝓈𝓏𝑒𝓇𝑒𝓁𝓂𝑒𝓈 𝓋𝒶𝑔𝓎𝑜𝓀 𝒷𝑒𝓁𝑒𝒹 𝓂𝒾𝓃𝓉 𝑒𝑔𝓎 𝓀𝒶𝓂𝒶𝓈𝓏 𝒶𝓀𝒾 𝓂𝑜𝓈𝓉 𝓉𝒶𝓅𝒶𝓈𝓏𝓉𝒶𝓁𝒿𝒶 𝓂𝑒𝑔. 𝒯𝑒 𝓋𝒶𝑔𝓎 𝒶𝓏 𝒶 𝓃𝑜 𝒶𝓀𝒾 𝓈𝓏𝒾𝓋𝑒𝓂 𝓅𝒶𝓇𝒿𝒶, 𝓀𝒾 𝓁𝑒𝓁𝓀𝑒𝓂 𝑜𝓁𝓉𝒶𝓁𝓂𝒶𝓏𝑜𝒿𝒶. 𝑀𝒾𝓃𝒹𝑒𝓃 𝓃𝒶𝓅 𝓈𝓏𝑒𝓇𝑒𝓁𝑒𝓂𝒷𝑒 𝑒𝓈𝓉𝑒𝓂 𝓂𝑒𝓁𝓁𝑒𝓉𝓉𝑒𝒹, 𝑒𝓈 𝑒𝓏 𝒶𝓏 𝑒𝓇𝓏𝑒𝓈 𝑜𝓇𝑜𝓀 𝓂𝑒𝓇𝓉 𝒶𝓀𝒶𝓇𝒽𝑜𝓁 𝒾𝓈 𝓁𝑒𝓈𝓏𝑒𝓀 𝓂𝒾𝓃𝒹𝒾𝑔 𝓋𝑒𝓁𝑒𝒹 𝓂𝒶𝓇𝒶𝒹 𝑒𝓈 𝓋𝑒𝓁𝑒𝓂. 𝒜 𝓂𝒾 𝒾𝑔𝑒𝓇𝑒𝓉𝓊𝓃𝓀 𝓃𝑒𝓂 𝒸𝓈𝒶𝓀 𝑒𝑔𝓎 𝓈𝓏𝑜, 𝒽𝒶𝓃𝑒𝓂 𝒾𝑔𝒶𝓏 𝓂𝒾𝓃𝓉 𝓂𝒾 𝓂𝒶𝑔𝓊𝓃𝓀. 𝐻𝒶 𝓁𝒶𝓈𝓈𝒶𝓃 𝑜𝓇𝑒𝑔𝑒𝒹𝑜 𝓉𝑒𝓈𝓉𝓊𝓃𝓀 𝓅𝑜𝓇𝓇𝒶 𝒾𝓈 𝓁𝑒𝓈𝓏, 𝑒𝓏 𝒻𝑜𝑔 𝓂𝒾𝓃𝓀𝑒𝓉 𝑜𝓈𝓈𝓏𝑒 𝓀𝑜𝓉𝓃𝒾 𝒶𝓂𝒾𝑔 𝒶 𝓋𝒾𝓁𝒶𝑔 𝓋𝒾𝓁𝒶𝑔, 𝑒𝓈 𝒶𝓂𝒾𝑔 𝒶 𝓏𝓊𝓂𝓂𝑜𝑔𝑜 𝓂𝑒𝒽𝑒𝓀 𝒹𝓊𝓇𝓊𝓏𝒶𝑜𝓁𝓃𝒶𝓀.

𝓼𝔃𝓮𝓻𝓮𝓽𝓸 𝓯𝓮𝓻𝓳𝓮𝓭 𝓴𝓲 𝓶𝓲𝓷𝓭𝓲𝓰 𝓸𝓽𝓽 𝓵𝓮𝓼𝔃 𝓿𝓮𝓵𝓮𝓭: 𝕵𝖚𝖉𝖆𝖘

Hope könnyei megint megiramodtak, és potyogni kezdtek a papírlapra. De még is mosolygott amint tovább olvasta a többi lapot, amiben Judas újra és újra leírja az összes fontos emléküknél, mennyire szerette is őt. Mikor a vérére ért, újra úgy érezte, hogy férje mellette van.  Csak ült  a fotelban, és könnyek mögül mosolygott, úgy mint régen. Judas betartotta az ígéretét és nem hagyta el, mert szerelmük örök, mint amikor kimondták az igent. 

Másnap, kicsit mérgesen de Thomasin ment a szokásos látogatásra, közben magával vitte Lucyt is, mert úgy volt vele talán együtt végre célt érnek. De mikor kinyitotta az ajtót, felöltözve anyjuk állt előttük, és mosolyogva üdvözölte gyermekeit.

- Anya? - Lepődött meg Thomas, majd meghőkölve arrébb tántorodott, hogy kiengedje őt. 

- Mit álldogáltok itt? Olyan szép időnk van, mit szóltok egy kis fagyihoz? - Kérdezte jókedvűen, és a két testvér csak egymásra nézett jókedvűen. Végül inkább nem firtatták, hanem követték anyjukat, aki sietve haladt előre. közben virágos mellényének ball zsebébe rakta azt a bizonyos levelet. - Annyi dolgunk van még, siessetek! 

Az a "majd máskor" végre elérkezett, Lucy és Thomasin megkönnyebbülten néztek anyjukra, akibe oly régen, de újra azt a nőt látták, aki felnevelte őket, a mindig mosolygó szeretettel teli nőt. 

Semmi se örök, de az igaz szerelem igen.

𝓣𝓗𝓔    𝓔𝓝𝓓

# Remélem tetszett ez a rövidke rész, és a comment szekcióban várom a véleményeteket! 

A történet dedikáélva: Minden Judas és Hope fannak! 

Borítot tervezte: _Giaa_

Judas levele:

Te voltál életem fényhozója, te tetted szebbé a napjaimat. Te voltál aki okot adott arra, hogy ne adjam fel. Úgy szerettelek mindig féltem, hogy sose adom ezt elégszer tudtodra, úgy hogy te is érezd. Megadtad nekem azt amit más nem, boldogságot, békét, családot adtál. Most ezt azért írom mert mire ezt olvasod, lehet hogy egyedül leszel, mert szavamat nem tartva nem maradtam veled örökké. Pedig mindig veled vagyok. Ha nem is úgy, a szerelem, csodálatom ott lesz. Szerelmes lettem beléd minden nap, mikor megláttalak, és kedvesem rám mosolyogtál. Mikor azon az esős napon a mocsokban térdelve megkértem a kezed. Mikor igent mondtál, és csókot lehettél ajkaimra. Szerelmes lettem újra beléd, és esküvőnk napján a fehér csipkés ruhában, olyan angyaliként festettél, hogy a mennyországban éreztem magam melletted. Szerelembe estem mikor azt a nőt találtam magam mellett reggel, akit csodállak gyengéd szíve ,és rendíthetetlen akarata miatt. Szerelmes lettem és törékeny mikor bejelentetted a terhességet. Törékeny voltam, mert teljes lelkemből zokogtam mikor Lucyt kezembe fogtam elsőnek. Szerelmes lettem az édes hangodba, ami mindennap, az én nevemet suttogta. Szerelmem lángja gyúlt bennem, mikor ha mérges is voltál, ott láttam rajtad a szeretetet. Csodáltalak mikor Lucy beteg volt, és éjszakákon át virrasztottál a mellette, és csak takarót terítettem rád, és öleltelek. Befoltoztad a hiányt a lelkemen, újabb boldogsággal árasztotta el mikor Thomasint vártuk. Szerelmes vagyok beléd, abba nőbe aki családot adott nekem. Szerelmes voltam a gyöngéd érintéseidbe amikkel engem illettél. Szerelembe estem beléd mikor az unokánkat fogtad. Hope Dymoss szerelmes vagyok beléd, mint egy kamasz aki most tapasztalja meg. Te vagy az a nő aki a szívem párja, aki a lelkem oltalmazója. Minden nap szerelembe estem melletted, és ez az érzés örök. Mert akárhol is leszek, mindig veled marad és velem. A mi ígértünk nem csak egy szó, hanem igaz mint mi magunk. Ha lassan öregedett testünk porrá is lesz, ez fog minket összekötni, amíg a világ, a világ, és amíg a zümmögő méhek duruzsolnak.