1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
12.
/Képet nem bírok be tenni, de akit érdekel megtalál Wp is ezzel a névvel./


Jungkook pov:

Taehyung-gal történő beszélgetésünk után kínkeservesen teltek el a napok. Viszont minden nap beszélgetünk.
Péntek késő este van, szememre álom még nem jött, pedig már jócskán elmúlt tizenegy. Miközben folyamatosan a holnapon gondolkoztam, lassan elnyelt az álmom, ahol vele álmodtam.

"Lassan sétálhatunk a parkba, mintha nem lenne semmi gondunk. Néha egy-egy szerelmes csók elcsattant, nem foglalkozva a körülöttünk lévő emberekkel. Lassan de mégis élménnyel dús volt mire oda értünk Taehyung házához.
A kulcsot zsebéből kihalászva kinyitotta az ajtót majd maga elé engedve mentünk be a házba. Csodás nappali fogadott. A falon mostani és régi gyerekkori képek vannak feltehetően Taehyung családjáról. A nappali közepén bőrfotelek foglalnak helyet, ami körbe foglalt egy fa dohányzó asztalt.
A fotelekkel szemben van egy nagyobb Tv. Összesen 3 szekrény van még, az egyikken könyvek vannak, a másik kettőn pedig edény készlet, poharak, szuvenír feltehetőleg különböző helyekről. Taehyung hangja zökkent ki bámészkodásomból.
-Ha ki csodálkoztad magad mehetünk beljebb. - egy halvány mosoloyal mondta. Amint oda értem mellé újból elindultunk, utunk a konyhába vezetett.
- Kérsz esetleg valamit? Innivalót, esetleg éhes vagy?- kérdéseivel bombázott meg. Egy mosolyt megeresztve válaszoltam neki.
- Köszönöm egy pohár vizet kérnek.- oda ment a szekrényhez majd kivett két poharat, majd megtöltötte vízzel, és egyiket  átnyújtotta nekem.
Fél ballagtunk a szobályaba majd az ágyon helyet foglalva vártam, hogy ő is le üljön.
/A folytatás Wp fent van. Nem szeretném ha ez a rész miatt törölnének le. Akit érdekel nézze meg.
Remélem elnyerte tetszéseteket./



Szemeim olyan gyorsan pattantak ki mintha ágyúból lőttek volna ki. Le voltam izzadva és félig merev taggal keltem fel. Egy nagyot sohajtottam majd megnéztem az időt. Hétóra kettőt mutatott.



Kim Nara~💟

© Kim Nara,
книга «INSTAGRAM- Vkook/hun/».
Коментарі