Miután egy dokumentum filmben látta a japán cseresznyefa virágzást, Castiel mindennél jobban szerette volna élőben is megcsodálni, ahogy a fák virágba borulnak. A tévé képernyőjén keresztül is teljesen elvarázsolta a látvány, és nem is tudott gyönyörűbb helyszínt találni a már rég óta tervezett eljegyzéshez.

Persze Dean is nagyon impozánsnak találta a virágokat, így Castiel - nek könnyű dolga volt, és pár hét könyörgés után, Dean derekát fájdalmasan beadva; megvette a két repülőjegyet. Szerncséjükre pont akkor kezdtek virágozni a fák.

Az utazást végig parázta, összesen háromszor ült repülőn, de bárhová is tartott, úgy gondolta jobb lett volna ha nem száll fel a gépre. Természetesen barátja jelenléte segített; pár óra unalmas repülés után, a kék szemű vállán aludt el. Utána azt kívánta, bárcsak ne tette volna; nyaka napokig sajgott utána.

A hotel szoba aranyos volt; nem volt valami nagy, de mindent ami kellett megtaláltak benne. Egy kis zuhanyzófülke, Dean bánatára együtt nem fértek be; egy kis wc, és egy szoba, középen egy kisebb méretű framciaággyal, s külön féle szekrényekkel. Meg persze a tévéről se feledkezzünk meg, ami az ággyal szembeni falra erősítettek fel.

Vacsorára sushi - t ettek, igaz Dean elsőre ódzkodott magától a gondolattól is, de miután Castiel olyan jóízűen ette, neki meg kellett kóstolnia.

Vacsora után, egy romantikus séta keretében; a kivilágított utcákat rótták.
Mindegy egyes alkalommal mikor a zöld szemű felnevetett, Castiel újra és újra átélte a pillanatot mikor bele szeretett.

Az éjszaka többi részét összebújva töltötték az ágyban, s az egyetlen angol nyelvű csatornát nézték, amit a tévéjük adott.

------

Következő reggel, mielőtt Castiel felébredt volna, Dean századszorra is leelenőrizte, hogy jó zsebébe rakta - e, azt a bizonyos kis dobozt. A terve szerint elmennek piknikezni, majd a rózsaszín szírmok alatt a másik elé csúsztatja a dobozt. Nem akart letérdelni, leendő vőlegénye jobbat érdemelt a kliséknél, ezért szimplán a kezébe adja majd a dobozkát. Igaz a térdelés mégis csak romantikusabb lett volna.

Tudta, hogy Castiel viszont szereti, hisz minden nagy lépést ő kezdeményezett a kapcsolatukban; de Dean már beleunt a várakozásba, hogy megkérje végre, így inkább saját kezébe vette a dolgokat. Csak tudta volna, hogy párja is eljegyzést tervez.

A piknik csodás hangulatban telt. Ahogy Castiel - t megvilágította a szirmokon átszűrődő napfény, s ahogy szeretettel teljes szemekkel figyelt Dean - re; a világosabb hajú az összes szaván megbotlott. Szeplőkkel téli arcába felszökött a vér, ahogy lehelyezte a vele szemben ülő férfi elé a dobozt.

Castiel pár másodpercig nézte, majd Dean aggodalmára nevetésben tört ki. A másik nem értette és iszonyatosan pánikolni kezdett, nem sokon múlott, hogy feláljon és megaláztatva elsétáljon; mikor egy ugyan olyan fekete doboz került a keresztbetett lábai elé. Ekkor már mindent értett, és vidáman nevettek tovább.

- Igen. - Castiel volt az első aki megszólalt, s könnyek gyültek kék íriszű szemének sarkában, miközben megtette.

- Az igennél is több. - vigyorogta Dean, és egy édes csókba húzta vőlegényét.

-------

Az esküvő nem volt nagy, csupán a közeli családtagokat hívták meg rá. Sam Dean tanújaként volt hivatalos eme nagy eseményre, míg Castiel tanúja nem jött el. A fekete hajú a sírás küszöbén állt, de sikerült megvígasztalniuk, és folytatódott tovább az esküvő.

Nászútra Olaszországba mentek, s újra és újra egymásba estek. Szó szerint és képletesen is. Boldogok voltak.

Négy évvel később örökbe fogadtak egy tüneményes, barna bőrű kislányt, kinek szemei minden csillagtól fényesebben ragyogtak. Elég volt egy pillantás és azonnal magába bolondította a házaspárt.

Szülőnek lenni nehéz, de minden pillanata megéri. Legalábbis szokták mondani. Persze a Winchester család eltűrt volna kevesebb koszos pelenkát és zsírkrétás falat, de összességében egész türhető volt. Viccelek, imádták minden egyes másodpercét. Castiel a parkban folytatott sétákat szerette a legjobban, míg Dean kedvence a családi játékok voltak.

Mikor az iskolába való beiratkozásra került a sor, mindkettejük szíve megszakadt, de egyben örültek is, hogy ezen túl több szabadidejük lesz. Persze, mikor már nagyon nem bírták, lepasszolták a kicsit Dean szüleinek, de mindig örömteli ölelésekkel fogadták a kis angyal visszatérését.

-----

Voltak időszakok mikor Dean lázasan kelt fel az éjszaka közepén, homlokáról folyt a víz, s belülről mintha égett volna. Ilyenkor Castiel mindig vizesborogatást hozott neki, s bevetetett vele egy lázcsillapítót.

Akadtak olyan alkalmak mikor hajnalban egy furcsa álom után, olyan beszámolót tartott Castiel - nek, ami miatt a férfi legszívesebben sírt volna. Dean epmesélte neki, hogy egy sötét szobában feküdt, infúzióra kötve. Hogy először nagyon megrémült, de miután a fekete hajú megjelent mellette, s lefeküdt mellé és magához ölelte; úgy érezte minden rendben. Pedig nem volt, nagyon nem, és ezt valahol Dean is tudta, de túlságosan élvezte a családapa szerepét, semmi pénzért nem vetett volna végét neki.

-----

De mikor egyik este, Castiel sírva feküdt mellette, nem tudta tovább figyelmen kívül hagyni az egyértelmű nyomokat. Valami nagyon nem volt rendben. S kedvesen megkérdezte a férjét, hogy mi baj van, a válaszból egy kukkot sem érett.

- Sahajnálom Dean, - sírta, mire az amlített fél szorosan a melkasához ölelte könnyektől áztatott arcát, s lassú köröket kezdett a hátára rajzolni, hogy lenyugtassa. - Annyirah sajhnálom. - hangja elfulladt a szó végére - Bárcsak neh tettem vholna, - a sírás felerősödött, s reszketni kezdett Dean karjaiban. - ehegy szörnyeteheg vahagyok, eh...egy szöhörnyeteg.

- Ne mondd ezt. - súgta neki szelíden - Tudod, hogy nem igaz.

Pedig az volt, többé - kevésbé. Castiel egy dzsinn volt, igaz csak félig, de így is egy szörny volt, akivel Dean egy jobbik napján tíz perc alatt végez. Nem kérdezte volna meg, hogy mért került hozzá.

Nem volt elég erős ahhoz, hogy úgy tartson fenn egy képzeletbeli világot, ahogy a többi dzsinn. Részt kellett vennie az álomban, lehetőleg minél közelebb az áldozathoz, de azt soha nem tervezte, hogy beleszeret Dean - be.

Abba akarta hagyni, de Dean végzett volna vele mielőtt kettőt pislogna. Hiába szerették egymást az álomban; a való világ sokkal zordabb hely volt. Idekint nem éltek Dean szüle, az álomban szereplő barátai közül szinte mind halott volt, és arról se feletkezzünk meg, hogy John vadásznak nevelte őt. Egy fikarcnyi esély sem volt rá, hogy viszonozza Castiel érzéseit.

A fekete hajú mindent megpróbált, hogy minél tovább életben tartsa őt; ápolónak tanult, így előnyökkel indult; s koránt sem kellett annyit táplálkoznia, mint fajtársainak. Képes volt  másfél évig életben tartani Dean - t, s elhitetni vele, hogy 13 éve ismerik egymást. Minden egyes pillanatban megszakadt a szíve, de túl önző volt, ahhoz hogy feladja a boldog életet, akkor is, ha az nem volt igazi; ennél többet úgysem kaphatott.

------

Mindenki azt mondta neki, hogy meghalt; még Bobby is. Ha ilyen sok időre eltűnik egy vadász, az csak egyet jelenthetett. De Sam nem volt hajlandó elhinni. Tudta, hogy bátja él, s nem adta fel a keresést. Másfél évvel az idősebb testvér eltűnése után, Sam elég nyomot gyűjtött ahhoz, hogy rátaláljon egy elhagyatott hangárépületre.

Az építmény hátborzongatóan tornyosult fölé, mindent rozsda fedett, de Sam - nek sikerült átverekedniemagát az akadájokon, s feltörte az utolsó lakatot. Zseblámpával és egy pisztollyal a kezében lépett be a helyiségbe. A falak világoskékre voltak festve, s egy ágy feküdt a falnak tolva, rajta Dean - nel.

Sam nem hitt a szemének. Gyorsan körbenézett, de szörnyet nem találva, az infúziós álványhoz lépett. Kezdte volna kihúzni az infúziót Dean karjából, mire egy férfi lépett elő a semmiből. Nyakát és kezét tetoválások borították, s szeme kéken világított. Nem teljesen hasonlított a fajtatársaihoz, de egyértelmű volt, hogy mi ő.

- A helyedben nem tenném. - erőteljesnek, és félelmetesnek akart tűnni, de helyette aggodalmat és fájdalmat sugárzott.

A fiatalabbik Winchester rászegezte pisztolyát, s lövéssel fenyegetőzött. Castiel - t nem igazán hatotta meg, és mozdulni sem mozdult, mióta elő lépett; így Sam a figyelmeztetést figyelmen kívül hagyva, óvatosan eltávolította Dean közeléből az infúziót.

- Mit tettél vele? - szegezte a kérdést Castiel felé. Tudta a választ, még sem volt benne már olyan biztos.

- Elég annyit tudnod, hogy én hoztam ide a bátyádat. - bűntudat kerítette hatalmába.

- Honnét tudtad, hogy a bátyám? - Sam kezdett összezavarodni.

A kék szemű elmosolyodott; kedves mosoly volt, nem az a fajta amit vérszomlyas szörnyek villantanak az áldozatukra. - Mindent tudok, amit ő tud. - s óvatosan az eszméletlen Dean felé biccentett - Féligy dzsinn vagyok.

A fiú álla leesett. Meg akarta kérdezni, hogy mit ért az alatt, hogy félig, de Dean nyöszörögni kezdett.

- Cas... Cas... - nyögte, s nehézkesen tapogatózni kezdett az ágy másik felén. Castiel autómatikusan elindult felé, de egy pisztollyal találta szemben magát.

- Ha eddig nem öltem meg, most mért tenném? - szögezte le, se leült a "férje" mellé. Megfogta a kezét, s óvatosan megszorította. - Itt vagyok. - súgta neki, mire Dean erőtlenül magához ölelte.

Mondanom sem kell, hogy milyen kifejezés ült ki Sam arcára. Castiel úgy érezte, magyarázattal tartozik.

- Egy vérfarkastól mentettem meg. Sikerült elaltatnom a jószágot, amíg elmenekülhettünk. - kezdte mesélni, igaz Sam nem kérte, még is tudta, hogy el kell mondania - Súlyosan meg volt sebesülve; akkoriban egy kórházban dolgoztam ápolóként, ami pont kapóra jött. - megállt egy pillanatra, s lenézett a zöld szeműre, aki elaludt mellette - Megragadtam pár dolgot és elláttam a sebeit. Álomba helyeztem, egy jobb helyre, ahol gyorsabban gyógyulhatott.

Sam - re nézett, aki már nem szegezett rá semmilyen fegyvert. Végül is megmentette a bátyját, de még nem volt benne biztos, hogy hálás legyen - e vagy sem.

- Ott voltam vele az álomban, először a távolból figyeltem, nem akartam, hogy találkozzunk, de rám talált. - egy keserű mosoly ült ki az arcára - Valószínűleg érezte, hogy igazi vagyok, ellentétben minden mással. Majd beszélgetni kezdtünk. Mesélt az autójáról, rólad, - itt ismét Sam - re nézett, de szeme autómatikusan visszatalált a szeplős békés arcára - édesanyátok pitéjéről, s még sok másról. Annyira elvarázsolt, egyszerűen nem tudtam abba hagyni; és újra találkoztunk. Tudtam, hogy pár hónappal később el kellett volna engednem, de nem ment.

- Szerettél már valakit annyira, hogy az elválás gondolata elviselhetetlen fájdalmat okozott? - kérdését Sam - nek intézte, kinek arcán egyértelműen látszott a válasz, miközben Jess - re gondolt; és bólintott.

- A legnehezebb mégis azután következett, hogy éreztem, ő sem akar elválni tőlem. - szemébe könny gyűlt ahogy a következőket mondta - Megkérte a kezem.

A fiatalabbik meglepődött, de ez koránt sem volt akkora meglepetés, mint az előző pár.

- Szeretném, ha kórházba vinnéd. - hangja elcsuklott - Ha esetleg megemlítene… mondd, hogy csak egy álom volt. Tudom, hogy megölne miután rájönne, hogy mi történt. Így egyszerűbb lesz.

Sam bólintott, s hagyta Castiel - nek, hogy a karjaiban cipelje ki bátyját. Félelmetes volt, hogy milyen erős, még is olyan finoman ért Dean - hez, mint a leggyöngébb virágszálhoz.

Sam tudta, hogy nem hazudthat Dean - nek. Meg akarta volna találni a fekete hajú dzsinnt; de azt még a fiatalabbik sem tudta, hogy utána mit tenne. Nagy eséllyel végzett volna vele, de mégis, másfél évet együtt töltöttek, s az álomban valószínűleg az idő is máshogy telt.

A kórház épületébe együtt cipelték be Dean - t, majd egy ápoló gyorsan mutatta nekik az utat, hogy merre vigyék. Sam elintézte a papírokat, természetesen hamis személyazonosságot használva.

- Hol van a másik férfi aki magával jött? - a barna hajú ijedten nézett körbe, de sehol sem látta - Tudja, a tetovált.

Gyorsan ki kellett valamit találnia.

- Attól tartok, hogy őt nem ismerem. Csupán segített behozni a bátyámat. Még a nevét sem tudom. - az utolsó nem volt hazugság, csak a Dean álltal adott becenevet ismerte.

------

Castiel nem bírt ott maradni. Összeszorúlt a szíve, mikor arra gondolt, hogy Dean felkel, s rájön mi is történt valójában. A kék szemű így is eleget ostorozta magát, nem lett volna képes szembenézni Dean haragjával.

Azonnal kórházba kellett volna vinnie. Nem szabadott volna elrabolnia. Ez is azt bizonyította, hogy csak egy szörnyeteg, bármennyire is jobb akart lenni ettől.

--------

Dean pár nappal később felkelt. Állapota stabilizálódott, és az orvosok is azt mondták, hogy egy héten belül kiengedik.

- Olyan... éles minden. - kezdte erőtlenül, mikor hunyorogva kinyitotta a szemét. Túlságosan hozzászokott az álom tompa és kellemes színeihez. Majd felütötte fejét egy kérdés. Hol van Cas...?

Sam elmondott neki mindent amit tudott. Azt, hogy a dzsinn megmentette egy vérfarkastól, hónapokig ápolta és biztonságban tartotta. Mert az biztos, hogy Dean egész életében nem volt akkora biztonságban; elrejtve minden és mindenki elől. Még az öccsének is több mint egy év kellett, hogy megtalálja.

Finoman fogalmazva, Dean nagyon kiakadt. Tizenhárom éven keresztül szeretett egy férfit, aki fogságban tartotta. Igaz, ha Dean el akart volna menni, Castiel elengedi, de ezt biztosan mégsem  tudhatták.

A szeplős nem tudta, hogy melyik okozott nagyobb fájdalmat. Hogy hónapokon át hazugságban élt; vagy, hogy hiányzott neki a boldog családi élet.

Ostobának tartotta magát. Rá kellett volna jönnie, hogy a valóságban sosem lehet boldog.

--------

Egy évvel később, egy oregoni kisvárosban talált rá. Egy kórházban dolgozott, volt egy aranyos macskája és egy takaros kis háza.

Éjszakánként a betegekből táplálkozott, de senkinek sem volt panasza. Soha nem fogyasztott annyit, hogy az "áldozatok" rosszul érezzék magukat utána; a táplálkozásért cserében, a betegek megélhették legszebb álmaikat, egy éjszaka erejéig. Igyekezett mindig esti műszakban dolgozni, amit a többi ápoló kipihent mosollyal köszönt meg neki.

Dean türelmesen várt rá, az egyik fotelben ülve. Ölében egy pisztoly pihent, ami normál esetben nem végezne egy dzsinnel, de Castiel félig ember volt. Közben a fekete hajú macskája egy sötét sarokból fújt rá.

Amint belépett az ajtón tudta, hogy baj van. Macskája minden egyes alkalommal mikor haza tért, dorombolva fogadta őt. Ehelyett egy sötét alakra szegezte világító szemeit.

Az alak felkapcsolta a fotel mellet álló lámpát, és egy pisztolyt szegezett az ajtóban álló Castiel - re.

A táska amit a kezében tartott, hatalmas zörgéssel esett le, s horror ült ki az arcára.

Rettegett ettől a pillanattól. Legbelül remélte, hogy soha nem találja meg, de mindenkinél jobban ismerte Dean - t.

Szája kiszáradt és szívverés felgyorsult. Egész életében nem félt ennyire.

Dean felállt, s továbbra is Castiel  melkasára célozva, lassan elindult a férfi felé. Castiel nem mert mozdulni. Összeszorította mind két szemét, és várta, hogy az éles fájdalom belé hasítson. De nem történt semmi.

- Te szemétláda. - morogta Dean, miközben elhajította fegyverét, és magához ölelte Castiel - t.

A fekete hajú nam tudta, hogy mi történik. Szentül meg volt győződve arról, hogy Dean meg akarta ölni.

- Azt hiszem beszélnünk kéne. - húzódott el a szeplős, miután Castiel nem viszonozta gesztusát. Visszaült a fotelba, és a kanapéra mutatott, jelezve a másiknak, högy foglaljon helyet. Castiel bizonytalanul leült, s Dean elkezdett beszélni.

- Nagyon mérges voltam miután felkeltem, meg akartalak ölni. - a kék szemű összerezzent - Nem értettem, hogy mért tetted, hogy mért hazdutál annyi ideig, - hatás szünet - nekem és saját magadnak.

Castiel megrázta a fejét. Maga sem tudta, de szörnyen bánta.

- De ahogy a hetek teltek megértettem. - a férfi értetlenül nézett fel rá - Ugyan annyira nem akartál elengedni, mint amennyire én sem téged. - Cas szemébe könny gyűlt, rossz viccnek találta az egészet - Hiányoznak az együtt töltött nappalok, hiányzik a kislányunk, - itt már Dean szemében is könny csillogott, tudta, hogy ő az amit soha nem kaphat vissza - de a legnehezebbek mégis az egyedül töltött éjszakák.

Felállt, és térdre ereszkedett Castiel előtt. Kezét a férfi felkarjára helyezte és mélyen belenézett a szemébe.

- Nem szeretnélek elveszíteni. - ennyi elég is volt, és mindkettőjük könnyei eleredtek.

Castiel lehajolt és magához húzta Dean - t. Könnyektől áztatott arcát a férfi bőrdzsekis nyakába fúrta, és mély levegőt vett. Dean úgy kapaszkodott belé mintha az élete múlna rajta.

Akármennyire is szokatlan egy párost alkottak, szerették egymást. Talán azért, mert Castiel másfél éven keresztül Dean fejében turkált, és talán akaratlanul úgy alakította a férfi érzelmeit, ahogy azt ő szerette volna. Talán a férfi tényleg viszonozta érzéseit, hisz vadász volt, azok közül egyiknek sincs józan paraszti esze.

Itt Surgebook - on még nem láttam Destiel fanfic - et, így úgy döntöttem, hogy írok egyet.
Remélem tetszett, további szép napot!