Eszeveszettül fáj a fejem. Szerintem ki sem kelek az ágyból. Nem szeretek másnapos lenni, bár az utóbbi időben egyre többször vagyok az. Legjobb barátnőm bátyja ű
vette a piákat, és meghívott minket a bulikra, így régi szürke kisegér mivoltunkat levetkőzve belekerültünk egy elég bajos társaságba. Volt, hogy pár napot kiskorúak börtönébe is. Anyámnak sehogy se sikerült kihúznia onnan, szóval egyszerűen elköltöztet. Eleinte hadakoztam, de rájöttem, hogy felesleges, és el van döntve. A három bátyámhoz megyek. A legidősebb bátyám háza olyan, mint egy szeretet otthon. először odaköltözött a középső bátyám, majd a legkisebb is. Az utóbbi bár hónapban a legidősebb bátyám barátnője is ott él. Elég kis városban élnek, én meg a türkizkék hajammal lehet, ki fogok tűnni. De alapjáraton normális vagyok, és talán tényleg megpróbálok változtatni a helyzeten.
          Nagy nehezen összekaparom magam, és felöltözöm. Az első nyári ruhámat kiveszem, azaz egy fekete egybe ruhát. Felgumizom a hajamat. Általában minimális sminket használok, ami egy szemceruzából, szempillaspirálból, és egy sötétebb rúzsból áll.
          -Amelia! Siess, Mason már rád vár –jött be anyám a szobámba. Megfogtam a bőröndömet, és egy utazó táskát, anya is megfogott két táskát, és beraktuk az autóba. Most költözök először, elég furcsa érzés.
         - Szia, Mason! Hiányoztál –öleltem meg. Karácsony óta nem találkoztunk, és bár nagyon sok a körkülönbség- kilenc év –ettől függetlenül hozzá állok a legközelebb.
        - Helló, Törpe! Most ezt érzed, nem soká eleged lesz belőlem –mondta, majd adott egy puszit a fejem tetejére. Ő volt az egyetlen, aki nem szidott le mert befestettem a hajam, sőt még meg is dicsérte.
        Mivel apu még születésem előtt lelépet, mindhármunknak ő töltötte be az apaszerepet. Sokszor hozott haza suliból, vitt el pom-pomlány edzésre, vagy énekórákra. Sokat segített a tanulásba, szóval nagyon sok mindent köszönhetek neki.
        Elköszöntünk anyutól, és elindultunk Gorhambe.
        - Nehéz itt hagyni?
        - Annyira nem, mint hittem. Mármint tény, ők a barátaim, de inkább csak buliztunk. A barátommal meg azért voltam együtt, mert miért muszáj volt. Semmi komolyat nem hagyok itt, anya fog hiányozni. –Tényleg nem alakítottam ki semmit se. Bár Serena kilencedikig a legjobb barátnőm volt. Még barátság nyakláncunk is volt, ahogy elkezdtünk bulizni, inni, meg hasonlók, teljesen megváltozott. Ha volt valami bajom, nem hallgatott meg, nem próbált segíteni, semmi. Elkezdett drogozni is, keményebben, mint én. Suliba még mindig együtt voltunk, de ennyi
- Bár kis városban élek, ígérem, hogy találni fogsz itt normális barátokat. Nem is olyan unalmas mint hinnéd, csak, nem szabad elzárkózni előle –rám mosolygott, és újra az útra nézett.
Ez volt az utolsó beszélgetésünk, mert a fejfájásom miatt, megint elaludtam.
***

- Lia, kelj fel, itt vagyunk.
Lassan kinyitottam a szemem, és kinéztem az ablakon. Mindenhol fa. Sok fa. Mintha egy erdőbe építettek volna egy házat. Csendes volt minden, és zöld. New York után ezt szoknom kell. Nincs büdös kocsi szag, random részeg emberek, vagy még nappal is sötét nem túlbíztató sikátorok.
Kiszálltam, és kiszedegettem a táskáimat egyesével, majd ugyan így be is vittem, mert Mason itt hagyott.
- Segítsek? –hallottam meg egy hangot, gyorsan megfordultam. Egy barna hajú lány állt velem szembe, elég sportos öltözetben- Amúgy Maxin vagyok, de általában csak Max.
Ennek a lánynak annyi energiája van, mintha most ivott volna meg egy karton energia italt, és két liter kávét feketén, sok cukorral.
- Én Amelia, szia! És ha nem bánod, igen –mosolyogtam rá. Ne feledd Lia, csak légy kedves. Fontos az az első benyomás. Áh, mindegy, ha a kék hajamtól nem rémült vissza, akkor annyira nem lehet gáz.
- Te vagy Micah húga?
- Igen
- Szimpatikus vagy. Anyátok valamit jól csinált. Mind a három srác, aki itt lakik jó fej, így valószínűleg te is az vagy. 
- Honnan ismered a tesóim? –Egyik se említett semmilyen Maxot, bár biztos csak valami haver.
- Micah barátnője vagyok. Nem is mondta? Ez egy kicsit fáj, na, majd elkapom, ha bementünk. Már egy éve lassan együtt vagyunk. Tavaly novemberbe jöttünk össze, segítő volt az egyik suli bálon.
- Lehet, hogy csak én felejtettem el. –Próbáltam menteni a tesómat.
Elnevette magát, majd besétáltunk a házba.
-MICAH! –kiáltotta, majd eltűnt a konyhába.
Körbenéztem. Szóval itt fogok élni. Hatalmas előszoba, amiből jobbra a konyha nyílik, balra a nappali. Hatalmas volt, fehér falakkal, szürke kanapéval, és egy tv-vel. illetve sok kép volt a tesóimról, és Aprilről a falon. Úgy vélem csak azért ilyen szép ez az egész, mert April itt lakik. A konyha is elég nagy volt. Az már inkább kicsit fiúsabb, szürke konyhaszekrények, sötétbarna hosszú asztal. Maxék előbb még itt voltak, de szerintem felmentek a „veszekedésüket” tovább folytatni. Szóval elindultam a cuccaim nagy részével, fel a szobámba. Fogalmam sincs hova tűnt Mason de ezért még számolunk.
Felértem a szobámba, ami a padláson volt, de egész szépen meg lett csinálva. Nem volt nagy, de sose rajongtam a nagy szobákért, szóval tökéletesen megfelelt. Sose értettem minek egy hatalmas szoba, a nagyzoláson kívül. Én például, ha szobámba vagyok, akkor az esetek nagy részében az ágyamban fekszek. Néha az asztalhoz is odaülök.
Vissza lementem a többi cuccomért, és elkezdtem kipakolni a ruháimat. A többiről még nem tudom mit hová tegyek.
A szobám ablaka egy nagyerdőre nézett ki. Kicsit para, de majd megszokom. Majd megpróbálok nem odaképzelni random alakokat, akik mondjuk csak arra várnak, hogy észrevegyem őket, és különböző módon megöljenek, vagy megegyenek. Oké, szerintem sok horrort láttam.
Úgy döntöttem megkeresem Masont, utána bemegyek a városba, mert megkívántam a sütit. Lesétáltam az emeletre, majd bekopogtam a szobájába. Semmi válasz. Hát oké. Akkor nem kap sütit
Olyan csend van a lakásba. Sehol senki. Azért egy köszönést vártam volna, de végülis, minek azt, csak hét hónapja nem találkoztunk.
A kocsim otthon van még. Anyu lejön vele hétvégén, és végre megint lesz kocsim. Addig is gyalogolok, csak nincs olyan messze egy cukrászda. Bedugom a fülembe a fülhallgatóm, és így sétálok tovább. Annyi fa van itt, hogy remélem, nem tévedek el. Néha elvétve egy két ház. Minél beljebb érek annál kevesebb a fa, és több a ház. Igazából szép itt. Nyugodt és csendes, ami sokkal jobban bejön a zajos és koszos után. Egyszer csak a látószögembe belecsúszik egy gördeszkázó srác, és a következő percbe a földön vagyok.