- Délután találkozunk kincsem – simított végig az arcomon apa. Ennek következtében sietősen távoztam otthonról, ahogy mindig is szoktam, elmenekülve a problémáim elől.

Utáltam otthon lenni, utáltam vele lenni, utáltam élni.

Mióta anya meghalt, minden megváltozott. Apa teljesen megőrült, beteges lett, mondhatni fanatikus, és mivel csak én maradtam neki, ezért túlságosan magának akart. Nem vagyok már kicsi, hamarosan tizennyolc leszek, ő mégis úgy kezel engem, mintha egy tíz éves kislány lennék. Az iskolában mindenki apuci kicsi fiának tart. Pedig nem tudnak rólam jóformán semmit, ahogyan a családi hátteremről sem igazán. Esetleg annyi van meg nekik, hogy anya meghalt két éve.

Taehyung a ház előtt lévő parkban várt rám, ahogy általában szokott, így indultunk el az iskolába. Garbós pulcsi volt rajtam, ami pont eltakarta a nyakamat, így nem látszottak a tegnap este szerzett sebeim. Alaposan végig mért engem, majd szó nélkül magához szorított.

- Minden rendben? – kérdezte, miután elhajolt tőlem.

- Aha – erőltettem magamra egy hamis mosolyt, majd jobbnak láttam ha elindulok, hiszen éreztem, hogy gombóc keletkezik a torkomban.

Persze Taehyung nagyon sok mindenről tud, hiszen legjobb barátom, lassan több mint négy éve. Mégsem merek neki olyan nyíltan beszélni arról, hogy apa miket szokott mondani, vagy csinálni velem. Egyszerűen nem vagyok annyira erős, hogy ezekről beszéljek, főleg neki, aki a legkisebb dolgokon is képes elsírni magát.

Ahogy odaértünk a suliba, rögtön a tornacsarnok felé vettük az irányt, ugyanis hétfő első óránk mindig tesi. Ezt az órát utálom a legjobban, hiszen egyáltalán nem vagyok sportalkat, sőt nagyon kétbalkezes vagyok az összes sportágban. Plusz ezeken az órákon látszódnak legjobban a sebeim, amiket mindenki olyan feltűnően bámul, hogy legszívesebben elsüllyednék szégyenemben. Ez most sem volt másképp, mindenki a nyakamat bámulta, amin két kéznyom volt látható, majd sutyorogni kezdtek a hátam mögött. Azt hiszem ez az egyik dolog, amit sosem fogok megszokni.

Tegnap este nem mentem le vacsorázni, ezért apa kiakadt, amiért egyedül kellett ennie. Mindenfélét hozzám vágott, kiabált, én pedig sehogy sem tudtam megállítani őt. Annyira nem szeretem őt így látni, hiszen az igazi énje egyáltalán nem ez. Ő nem az én apám, ő egy idegen ember, aki átvette az uralmat felette. Amikor nem válaszoltam neki, a falnak nyomott, és a nyakamat kezdte szorítani egyre erősebben, és erősebben.

Gondolatmenetem egy számomra idegen fiú szakította félbe. Besétált a terembe, lepakolta a cuccait az egyik padra, majd körbenézett, tekintete pedig szinte azonnal megakadt rajtam.

- Sziasztok, Jeon Jeong-Guk vagyok, az új testnevelés tanárotok! – mutatkozott be egy mosoly kíséretében. – Nyugodtan szólíthattok Jungkooknak is. Remélem élvezni fogjátok a tesiórákat, és jól ki fogunk jönni egymással. – bámult egész végig engem, vagyis pontosabban a nyakamon lévő szorítás nyomokat.

◇ ♡ ◇

Sziasztok!
Gondoltam ide is felteszem a Wattpadon írt történeteimet, hátha történik valami az ottani profilommal! Nem ígérem, hogy most azonnal fel kerül ide mind a húsz történetem, de igyekszek gyors lenni!

2021.02.25.