TUDOM HOL VAGYOK ÉS MIT CSINÁLOK
Egy fényűző vacsorára lettünk hivatalosak. Vedeltünk, szaporítottuk a szavakat, majd tereltük őket. Valami tisztes professzor teremtéstörténetet magyarázott olyat, amit mi nem ismertünk. Szerinte isten egy hal, saját magát pedig maja papok leszármazottjának tartotta. Én kellően részegre ittam magam ahogy szoktam az ekkora baromságokon. Tönkre akarom tenni a professzor előadását. A tervem, hogy a színpad mögött, a sarokban várakozó aranyhalas akváriummal bemászok a színpad alá és amikor a prof a halakat kéreti, elárasztom vele a közönség első sorait. Végigfutott a fejemben, hogy halgyilkos leszek, de nem járt bűntudattal.
Odaszóltam még a haveromnak, hogy ki ne menjen hugyozni sem dohányozni mert kibaszott vicces dolgok fognak itt történni nemsokára. Ezt követően már pötyögtem egy nem létező számot a mobilomba és elindultam a színpad felé. Sajnos a szám még is csak létezett, így kedves Marika néni végig hallgatta azt a kamu szöveget, amit a színpad feneke felé sétálva vágtam le jó hangosan valami mikrofonról, mintha fontos dolgom lenne arra.
A kamum bevált. Egyetlen teknikus sem nézett rám hová mész te ki vagy te mit akarsz szemekkel. Bármikor el tudom játszani a magabiztos tudom hol vagyok és mit csinálok szerepet. Halgondozó fiút már nem volt kedvem játszani, kinyomtam a háborgó Marikát, megfogtam az akváriumot és ... Ja nem. Gondolataimban ez a halas izé két kilót nyomott, a fejemen kívül esve viszont éppen akkor a gerincsérv ellen küzdöttem. Mindegy. Leszenvedtem a kis állványról. Az erőlködéssel és izgalommal telt percek kijózanítottak, elbátortalanítottak. Ekkor még egy olyan szemtelen gondolat is rám talált, hogy netán számonkérnek a tettemért. Ez a gondolat lett volna drasztikusan cselekmény változtató, ha kedves haverom, akit a teremben maradásra bírtam észre nem vesz, nem vigyorog és nem mutatja a hüvelykujját. és franc! Ő már várta azt a valamit amire én készültem. Kitámasztottam hát a lábamat, neki feszültem az üveg doboznak és eltűntem a színpad alatt.
Vakut nem mertem kapcsolni mert nem vehettek észre. Itt már nem ronthattam el. Mire megtaláltam valahol elöl középen a számomra megfelelő helyet, már a szemem is megszokta a félhomályt. Egyedül voltam. Ez a helyzet újabb gondolataim kedvenc szituációja volt. Úgy jöttek mentek az állványzatul szolgáló fémrudak között, mint ha piacon nézelődnének. Szerencsémre az egyik gondolat engem is elhívott piacozni. Felfedező utam során lefejeltem három gerendát és lesöpörtem magamról vagy tizenöt pókot, de igazán felfedezni nem volt mit. Az egyetlen kiváltképp érdekes és számomra is furcsa dolog én voltam és az aranyhalak.
Amint ez utóbbi gondolatom megpakolta gurulós szatyrát és elhagyta a piacteret, a színpad másik végében fellebbent a vászon. Egy vékony női kéz tolt be egy kartondobozt. Én Gollamot megszégyenítő stílusban repültem rá a zsákmányra. Kettő fehér és kettő vörös. A professzor halisteneinek mormoltam egy imát, hogy az előadása minőségének megfelelően kupakkal ellátott borral áldott meg. A következő gondolataim már elázott cipők és sikoltozó idős nénik-bácsik voltak. Hanyatt feküdtem a pókhálós deszkák alatt. Az akvárium a combomtól mellkasközépig beterített és készen álltam egy mozdulattal a színpad eleje felé megdönteni. Csak a halak kértére vártam. Az akvárium alig hetven kiló lehetett. A tüdőm félig sem telt meg oxigénnel egy levegővételkor. Az amúgy is áporodott levegő és a negyven perc alatt elfogyasztott bátorító bor álomba hívott.
Halakat nem kéretett a professzor. Csak díszlet volt. Engem nem keresnek, úgy gondolják hazasiettem hisz mindenki tudja, mennyire gyűlölöm ezeket a minőségi bulikat. A haverom meg talán azt hiszi betojtam és már régen máshol sörözgetek. A közönség hatalmas vastapsára még megmozdul bennem valami, de az agyam már egy órája csak takaréklángon égett. Annyi sejt halt el a fejemben, amennyi már nem elég egy egészséges élet folytatásához. A közönség ovációjára a karom nagyot rándul, az akvárium lebillen.
Nyomokban aranyhalakat tartalmazó víz árad az emberek lába közé.