A nevem Kim Taehyung. 17 éves vagyok és gimnazista. Egyedül lakom egy albérletben, szüleimmel nem ápoltunk valami jó viszonyt. Imádok utazni szabadidőmben és képeket készíteni. Régebben nagyon sokan csúfoltak, bántották fizikailag és lelkileg mindenki, de ahogy telt az idő megtanultam megvédeni magam. Nem fogok változtatni csak azért, mert ők nem bírják el viselni azt, aki én igazából vagyok. Szerintem nincs semmi baj, ha egy ember szereti a zenekultúrát és a művészetet.

De ez már a múlt. A múltat ​​el kell felejteni, nem szabad leragadni.

Este sétálgattam az utcákon és közben zenét hallgattam. Tanulni most úgy sincs kedvem, és ha nincs kedvem, akkor sokkal nehezebben megy az egész. Így csak hagyom. Nagyon nagyon tudom, hogy jelenleg hol vagyok, ezért sok buszoztam és csak utána szálltam le sétálni. De majd haza találok. Bár elég kihalt ez a rész alapján, hogy Szöulhoz tartozik. Egy lélek sincs erre. A legközelebbi buszmegállóhoz át kell mennem egy sikátoron.

Na de jó ... Feláll ettől az egésztől az összes nem létező szőröm. Igen, a bőröm akárcsak egy baba feneke. Na jó, csak azért bohóckodok itt a gondolataimban, hogy ne fossam teli a gatyámat a félelemtől. Már kanyarodtam volna egy sikátorba, de ekkor megláttam pár palit, akik a sikátor másik feléből jöttek be egy sikátorba, így én nem is tudom miért, de ösztö unsgrottam vissért, de ösztöö unsgrotten vissért Elég kíváncsi természet vagyok, így elő is kaptam a fényképező gép és fotózni kezdtem őket. Hogy miért tettem? Hát már bocsánat, de szerint valami kurvára nincs rendben, ha öltönyös marad jelennek meg teljes feketében egy teljesen kihalt városrésznek a sikátorában. Valakit beráncigáltak maguk közé és letérdeltették őt. Aztán elő vettek egy vakcinát és be is adták az embernek. Az ember ordibálni kezdett, majd nem is hittem a szememnek, de konkrétan szegény ebernek széttört az egész testén a bőr. Mintha ... Mintha csak porcelánból lett volna. Csináltam nagyon sok képet és videót is. Végig néztem az összeset a falnak dőlve, majd felálltam és sétálni kezdtem valamerre teljesen más irányba. Ezt meg kell mutatnom a rendőröknek és a nyomozóknak. Pár arcot is fel lehet ismerni a képekből.

-Biztos vagy te abban, hogy ez jó ötlet? -Szólalt meg mögülem egy mély és rideg hang, amitől még a vér is megfagyott bennem.

-T-Tessék? -Kérdeztem, de nem mertem megfordulni. A hangja kissé távolabbról hangzott, de akkor sem mertem ránézni.

-Ne játszd a hülyét! Láttam, hogy képeket készítettél. Azt hiszed, hagylak elmenni? -Erre muszáj voltam felé fordulni. Kicsit ismerős ez az ember ....

-Elnézést ... N-nem mondom e-el senkinek. Cs-csak haza mennék.-Dadogtam tovább, majd vissza fordulva mentem volna tovább, de addig utra állta hat szintig csak fekete öltönyös személy. Jesszus, mekkora gyászmenet ...

Vissza fordultam a személy felé, aki már előttem volt. Huh, de magas így közelről ...

-Szóval nem mondanád el senkinek? -Kuncogott, majd állam alá nyúlt.-Nevetséges ... Miért bíznék meg benned kis hercegnő?

-Nem vagyok hercegnő! -Emeltem fel a hangom, mire az idegen hajamba markolva kényszerített a földre.

-Halljam akkor mi a neved? -Morgott rám, majd hátra feszített fejemet, hogy ránézzek.

-A n-nevem Park Jimin.-Úristen, de hülye vagyok !!! Álnévnek az unokatestvérem nevét adtam meg. De idióta vagyok! Jó, csak beparáztam és nem jutott eszembe más.

-Mondd, hogy bíznék meg benned, ha a nevedet se mondod el őszintén? -Nevette el magát betegen, majd felhúzott a földről.

-Nem tudod ki vagyok kölyök. Mindenkit ismerek, főleg Koreában, ne akarj átbaszni! Azt hitted, majd csak úgy hagylak elsétálni Kim Taehyung?

-Mosolygott, közben szemei ​​feketén izzottak.

-K-Ki vagy te? -Kezdtek könnyek gyűlni a szemeimben. Ő csak a fülemhez hajolt lassan.

-A legrosszabb rémálmod.-Suttogta, majd egyből el is nyelt a sötétség.

Azt hittem itt ér véget az életem, de valójában csak akkor kezdődött ...