Reggel később keltettek a megszokottnál. Titokzatos, mágikus hatású  volt a  légtér, amibe lesétáltam a hatalmas uszájjal megáldott, csipke ruhában. Felfoghatatlan volt számomra, hogy minek is kellenek ezek a ruhák? Miért nem elég egy egyszerű, selyem anyagú, szép szabású ruha?

Már javában február közepét tapostuk. A hó megállás nélkül hullott a földjeinkre, a termést megfagyasztva. A palotán belül mászkálhattam csak, ha kiakartam menni vastag bundájú kabátot adtak rám, és minimum három szolgáló lány, vagy palota őr kísért el. Lenyügöző látványt nyújtott a sok jégcsap, ahogy az ereszeken lógott le, vagy a fehér lepel, ami a zöld füvet takarta el. A megfagyott falevelek, a frissen lehúlott hó ropogása csizmám alatt, egyszerűen mindent imádtam a télben. Néhanapján rábeszéltem szüleimet, hogy had mehessek le a faluba, vagy esetleg az istállóba megetetni a lovakat, vagy csak a fedett kertekbe besétálni, beszélgetni a kertészekkel, vagy csak élvezni a zöldségek, gyümölcsök, és a virágok kellemes illatát. Jól éreztem magamat a vastag kabátban, és önfeledt gyerekként forogtam minden nap a hóban, vagy csak élveztem a csípős, hideg téli időt. Arcomat folyamatosan kicsípte a hüvős idő, így orcám szinte mindig piros pozsgás volt, amikor besétáltam az előcsarnokba.

A mai nap is a megszokott rendjében ment, azon kívül, hogy a hétfői nap ellenére délben, étkezés után kezdődött az órám. Megtöröltem a maszatos számat, majd Lisa kíséretében indultam el az emeleti könyvtárba, hogy megkezdjem a tanulást. Kopogás nélküo nyitottam ki a kétszárnyú ajtót, majd pufók szoknyámat megemelve totyogtam be az előre elkészített asztalhoz, könyvekhez, és székekhez.

- Szép napot úrnőm. - a megszólítás miatt apró mosoly terült el az arcomon. A kertész fiú hívott így, ám az még rejtély számomra, hogy azért, mert felismert, vagy azért, mert bókolni próbált. Nem is agyaltam ezen, ha felismert volna nem lett volna annyira közvetlen, igaz?

- Önnek is. - pukedliztem neki, miután meghajlásából felegyenesedett. A termeben jelenlévő őr kihúzta nekem a székemet, amire egy halk köszönöm- öt mondtam. Már majdnem letettem fenekemet a kényelmes faszerkzetere, amikor megszólalt a tanárom.

-A-a - csóválta a fejét tagadóan - Ma nem az elmélettel kezdünk. - tapsolt egyet izgatottan. Fess fiatal ember volt, meg kell hagyni. Bajsza vékony volt, de hosszú, és feltekerve díszítette arcát. Enyhe akcentusa volt francia nemzetisége miatt, viszont folyékonyan beszélte az angolt, ami a mi korunkban nagy szó volt. Férfiasan vékony dereka volt, vállai széllesebbek voltak, enyhe karizomzattal rendelkezett. Egy panaszom nem lehetett rá, hisz jóképűnek számított. Viszont az én ketyegőm esze folyamatosan a maszkos kertész fiún járt. Megbolondít...

Mr. Arthur megfogott két vastag könyvet, majd várakozóan fürkészett engem, én pedig engedelmesen mellé sétáltam. Fejemről levette a tiarámat, majd a két könyvet tette a helyére. Hátamat kihúztam, vállaimat kissé felemeltem, majd elindultam a megszokott irányba, hogy a monoton köröket megtegyem könyvekkel a fejemen. Elhaladtam minden mennyezetig érő könyves szekrény mellett, majd a hatalmas, lecsüngő égkövekkel tarkított csillár alatt is elsétáltam, végül az tanuló asztalomat megkerülve lépdeltem a tanárom elé. Elégedetten hümmögött, majd plusz két vaskos könyvet helyezett az eddigiekre. Figyelve a lépéseimre és a testtartásomra jártam végig ismét a kijelölt útvonalat, majd Mr. Arthur elé állva vártam a következő könyveket. Még kettő könyv került a kobakomra, majd a sétám után még kettő, aztán még kettő, utána pedig mind a tizet levette a buksimról, és megdícsért, mondván, sokat fejlődtem. Ami valljuk be, nem volt nehéz úgy, hogy hat éves korom óta tanulom ezeket folyamatosan.

Miután a testtartással végeztünk, a történelem következett, talán az egyetlen tantárgy, ami érdekel, és szeretek. Hihetetlenül lekötötte a figyelmemet a rengeteg cselekmény, izgalom, háború, évszám, tekintetemet le se tudtam venni a sorokról.

A történelem után a művészet, a festés és a rajzolás következett, utána az írás, az olvasás, majd a matematika.

Fáradt aggyal kelltem fel a székemből, pont tíz perccel azelőtt, hogy a szokásos teadélután kezdetét nem vette. Lábaimmal gyorsan  szeltem végig a folyosót a teremig, amiben az udvarhölgyekkel szoktunk teázni, illetve süteményeket majszolni. Épp időben érekeztem meg, pontosan mikor leültem a helyemre szólalt meg a templom harangja, négy órát jelezve. A felszolgáló töltött a csészémbe a forró italból, majd némi tejet öntve hozzá tolta elém, amit megköszöntem.
Ujjaim közé vettem a csésze fülét, majd kisujjamat kitartva hallgattam a többi nő bájcsevejét. Sokan a féefiakról beszéltek, valakik a ruhákról áradoztak, a többiek pedig a falu lakóiról beszéltek. És ott voltam én, aki csak hallgatta az összes egyvelegét. De volt egy mondat foszlány, amire felkaptam a figyelmemet nyugodt, gyümölcsös teám fogyasztásából.

' Ti is láttátok már azt a cuki, külföldi kertészt?'

Tette fel a kérdést a legpletykássabb udvarhölgy barátnőinek. Csillogó szemekkel bólintottak, majd ecsetelni kezdték, mennyire helyes, illetve hogy milyen jól néznének ki mellette. Idegesen vizslattam a teremben lévő embereket, miközben a teámat szürcsölgettem. Felbosszantottak az elméleteik, miszerint ők szülnék a legszebb gyermeket nekik. De az a kérdés is felmerült, hogy hogyan festhett felettük támsszkodva. Ez volt az a pont, amikor idegességemben annyira szorítottam az ártatlan csésze fülét, hogy halodtam megrepedni a kerámia anyagot. Mély levegőt vettem, hogy lenyugtassam magamat, majd a nyitott ablak felől halk dúdolást hallottam. Azt hittem halucinálok, ám amikor kinyitottam a szememet, és kissé megráztam a fejemet ugyanúgy hallottam azt a tökéletes hangot, így végül az ablakhoz sétáltam, és a párkányon megtámaszkodva néztem le a hang tulajdonosára..... Aki az újdolsült kertész volt. Az állam a padlót súrolta ahogyan figyeltem a mozdulatait.  A virágos üvegház ajtaját bezárta maga után, viszont nem volt rajta annyi hó, hogy ne lássam a mozdulatait. Otthonosan mozogva járkálta körbe a növényeket, mindegyikre egy kis vizet öntött, egészen a rózsákig. Megállt előttük, majd kezeivel végig simított a tüskés szárukon, egészen a csodás, színes szirmokig, majs arcával odahajolt, és megszagolta őket, aztán a kezét pár centire a virágjától tartotta, és apró, kék csillmáok kezdtek el foszforeszkálni a virágra, míg végül vissza nem szerezte még nyári pompáját. Csodás látvány volt, bekellett vallani. Akkor, a kertész, akit december harmincegyedikén felvettem, mágus. Érdekesek lesznek az elkövetkezendő éveim.

Nagy, bundás kabátomban sétáltam futólépésekben az üvegházhoz, amelyben a fiú tevékenykedik még mindig. A ház elé érve belöktem óvatosan az ajtót, majd oda mentem hozzá. Nem figyelt rám, fel se kapta a zajokra a fejét, csak folytatta a munkáját. Mellé sétáltam, és tettem egy egyszerű kijelentést.

-Szeretem a rózsákat. - vágtam félbe a kellemes csendet, halvány mosollyal az arcán fordult felém, ám amikor felismert már hajolt is meg.

- Hercegnő, elnézést az illetlen viselkedésemért. - mondta bűnbánó hangon. Szelíd mosoly kúszott ajkaimra, majd szembe fordultam vele.

- Kérlek tegeződjünk. Elegem van a formalításból. - forgattam unottan szemet, amire halkan felkuncogott.

- Rendben Susan. - felelt még mindig bazsajogva.

- Szép hangod van. - dícsértem meg. Meglepődve figyelte az íriszeimet, majd kissé kipirosodva hajtotta le a kobakját.

- Kö- köszönöm. - dadogott kissé.

- Mi a neved? - vizsgáltam szemeit.

- Jeon Jeongguk vagyok. Koreából jöttem át ide, elegem volt a sok háborúból. - mutatkozott be. Az angolt kitűnően beszélte, ami mindig meglepett, ha emberekkel beszélgettem. Hiszen csak a tehetősebbek tehették meg, hogy megtanulják a nyelvet. Visszafordult  a növények felé, én pedig arcát kezdtem el kémlelni. Bőre makulátlan, egyetlen kis heg volt rajta, szemei ében feketék, sötét barna haja kissé szemébe lógott. Ajkai szépen íveltek, teltek, válla széles, kezei bicepszszel megáldottak. Dereka vékony, mégis férfias, combja csupa izom, vádliai szintén.

Felém fordult, legaranyosabb mosolyát megvillantva, ami egy nyúlra hasonlított. Halkan felkuncugtam, majd közöltem vele észrevételemet.

- Olyan vagy, amikor így mosolyogsz, mint egy nyuszi.