- Hercegnő! Fel kell kelnie! - ébrezgetett érintése nélkül a szobalányom, Lisa, miközben a baldahinos  ágy függönyeit kötötte össze az arany, ezüst csillámokkal díszített kicsi kötéllel.A selyem anyagok halk surlódása fészkelődött halló járatomba miközben a válfa fogantyújának hangja vegyült ezzel, jelezve nekem,ruha választékai. elővannak készítve. Cipőm halk csattanása kelt még zajt a fapadlón, majd a parketta halk nyikorgása, ahogyan Lisa ismét a felkeltésemre indul. Nem mer hozzám érni, nem is tehetné meg, hacsak nem adok  rá engedélyt. Reggeli friss gófrim illata csapja meg  orromat, mire szinte kipattannak a szemeim, és ülök fel az ágyamba. Arcom nyúzott, néhol megnyomta a kezem, mintákat hagyva rajta. Szemeimet résnyire nyitottam, miközben csak törökülésben ültem.

- Melyik ruháját szeretné felvenni estére? - kérdezte szerényen Lisa a gardróbomból. Hangja félénk volt, halk, így alig tudtam kivenni szavait. Határozottan félt tőlem. Nem engedheti meg magának a hangos szavakat velem szemben. Nem szídtam volna meg érte, hiszen talán ő az egyetlen, aki normális ember körülöttem. Az udvarhölgyek, vagy a többi hercegnő, akivel csevegni szoktam mind túl választékosan beszél. Erre itt van ő, az enyhe akcentusával, ami nagyon aranyossá teszi, és szinte elbűvöl az egyszerű szóhasználatával.

Lassan kinyitottam teljesen pilláimat, majd az ágyam jobb szélére csúsztam, és a kislépcsőre helyezett megszokott lábbelimbe bújtattam a lábfejem. Lassan, kecsesen tettem meg azt a két lépcsőfokot, ahogyan tanították. A  lakosztályomban is elegánsan kell lépdelnem. Legyen kora reggel, késő este.

Kérdése lefoglalt.

Melyik ruhámat akarom viselni az éjszakai bálon?

Senkinek nem kell kiöltözzek.
Senki nem tudja, hogy én vagyok a hercegnő.
Mégis.... Ha egy kissé kopodt ruhában jelennék meg, anyám undorodó szemeket vetne rám. Félre értés ne essék, szerető család vagyunk, csupán elvárja tőlem azt, hogy normális, előkelő viseleteket hordjak. Ők az egyetlenek, akik tudják, melyik maszk alatt rejtőzöm. És ők az egyetlenek, akik mindug maszk nélkül ülnek a trónjukon, ügyelve arra, hogy senki ne lopjon, vagy, hogy mit csinálok.

A szilveszteri maszkos bálra bárki eljöhet. Legyen az egy földön dolgozó szegény ember, aki kikapcsolódásra vágyik, legyen egy nemes úriember, aki a szép leányokat hajkurássza, vagy akár egy másik királyság hercege, királya királynéja, akik a fiúknak keresnek feleséget.

Szerettem ezeket a bálokat. A fűzőket ilyenkor kidobhatnám az ablakon  egyetlen  napra. De mivel a következő évben is kelleni fognak, ezért sajnos megmaradnak a gardróbomban. Mamuszom talpa halkan csoszog a tölgyfán, ameddig oda nem érek a tükrös asztalomhoz, ahol először a hajamat veszi kezelésbe Lisa. Nem szeretem ha felkontyolják a hajamat, pontosan ezért szokta csak egy részét felfogni egy elegáns hajtűvel, ami gyöngyökkel, kristályokkak díszített. Fejem tetejére a megszokott tiara kerül, de csak miután megcsinálta a lobomcomat, és selymesre fésülte.

- Kisasszony - kezdte a mondatát az általam utált jelzővel - nem felelt még a kérdésemre, melyik ruhát készítsem elő önnek? - próbáltam elkapni a tekintetét a tükörből, ami sajnálatomra nem sikerült, hiszen fejét lehajtotta, mintha csak szégyellné magát, mert megkérdezett valamit.

- Mivel még délelőtt van, ezért azt a kék ruhát szeretném, aminek  hosszú, érdekes az ujja, és nincs vagy ezer alsószoknyája. - mondtam, majd leírásom befejezte után megfogom a tányér legtetején lévő gofrit, és majszolni kezdem. A lány egy meghajlás után pedig már indul is, hogy kikeresse azt a bizonyos, kék ruhát. Én csak nyammogva fogyasztottam el egyre többet és többet az isteni reggelimből, majd kezeimet, és számat megtörölve keltem fel a helyemről, selyem köntösömet felvéve, majd indultam el az öltöző szobámba, ahol már minden ruhát előkészített nekem Lisa. A fűzőt kilazította, majd amikor eléértem szenvedő arcomat elrejtve előle vettem le a köntöst, majd a hálóingemet is lefejtve magamról kezdtük meg az öltözködést.

Légies léptekkel talpalok a folyosón, átöltözve. A szolgálók egyik szobából a másik terembe rohangálnak, hogy minden tökéletes legyen az éjszakai mulatságra. Bekanyarodva a lépcsőhöz mindenki meghajolt előttem, és ahogyan azt illendő, én pukedlivel köszöntöttem őket. Cipőm sarka kopogott a mozaik csempén, ruhám alig érte el a talajt, megkönnyítve nekem a járást. A fűző szorosan volt a felsőtestemre kötve, egyenes tartást biztosítva nekem. Ünnepnapokon elmaradnak a megszokott etikett óráim, vagy a francia órám, a földrajzzal együtt. Egyedül a táncot tartják meg, ahol a szokásos társas táncokat gyakoroltatják velem, hogy mindneképpen tökéletes legyen az éjszakára. Ám mindezek előtt megjelenésem van a szüleim előtt, akik mindig azt papolják, hogy ideje lenne átvennem a trónt, így keressek magamnak valakit, aki méltó, és jó lenne mellém a trónra. Unalmas már, hogy minden nap megkell ezt hallgatnom, ám nem szólhatok ellent nekik.

A trónterem megszokott, kétszárnyú ajtaja nyitva van a kiváncsi szemek előtt, és már a díszítést is megkezdték. Illedelmesen köszöntöm az összes szolgálót aki bent van a teremben, majd anyámék előtt is ezt teszem.

- Jó reggelt Susan. - mondta atyám, miközben fejével az én trónom felé int, hogy foglaljak helyet.

- Nektek is. - viszonoztam gesztusát enyhén mosolyogva.

-Nem kertelek. - kezdett bele atyám, majd beszéd helyett inkább fejével biccentett, hogy előre fele figyeljek. Meg is tettem amire némán megkért, és a nagy falapok felé vezettem a tekintetem. A szolgálók már nem voltak bent, helyette egy férfi lépett be a terembe.

- Szép napot. - köszönt egy elegáns meghajlás közben. Hangja lágy volt, mégis férfiasan mély, szinte már lehetetlen, hogy ennyire tökéletes legyen. Arcát maszk takarta, amit szemöldök ráncolva mustráltam. Nincs még hat óra, hogy rajta legyen. Ruhája csupa fekete, csukjája a tiszteletlenség ellenére fejére van húzva. Orra és a szája lóg ki egyedül az arany motivumokkal tarkított maszk alól, s szinte a szemei is démonian feketének hatnak, mintha nem lenne pupillája. Haja csak a maszkra volt helyezve, és selymesen hullott az arany csillámos maszkra.

- Önnek is. - feleltem egy torokköszörülés után. Hangom bizonytalan volt, és mintha valamennyival magasabb is lett volna. - Mi szél hozott ide?

- Csupán munkát kérnék, - kelt fel féltérdről, miközben a maszkot még mindig nem vette le, ami egyre jobban irritált, mégsem szóltam érte - az udvari kertész szeretnék lenni, ha felvesznek. - hangján kihallatszott, hogy zavarban van. Arcizmaim megenyhültek, nem volt már olyan feszes a testtartásom, mint akit éppen kivégezni készülnek. Érdeklődve fordultam szüleimhez, akik csak megvonták a vállukat, és annyig mondtak, most én döntöm el.

- Fel vagy véve. - mosolyogtam kedvesen - Holnap kezdesz, illetve beköltözöl a kertészek házába. - fejeztem be mondandómat, amire egy biccentést kaptam, majd egy meghajlás után távozott.

Remélem az este folyamán viszont látom a maszkos idegent, a kertész fiút.

Az órák villám gyorsasággal teltek, szinte észre se vettem, hogy már minden készen áll arra, hogy este felhőtlenül szórakozzak. A megszokott csipke maszkom az asztalomon volt, ruhámat már magamon viseltem, és az álló tükörben figyeltem benne az alakomat. A fűző kivételesen elmaradt, ami miatt rendesen kaptam levegőt, nem úgy, mintha fuldokolnák. Hátamat egyenesen tartottam, cipőm ezüst színben pompázott. Ruhám hosszúsága egyeletlen volt, hátul hosszított, csipkével borított. Ujja buggyos, fekete csipke, míg maga a ruha fehér selyem, a hátulját leszámítva. Dekoltázsa szív alakú, a válrésztől az ujjakig átlátszó anyag takar. Az öv egy egyszerű, világosabb szürke színben pompázott, lényegében csak egy szalag volt, ami a hátulján egy hatalmas masninak volt kötve. Hajamba Lisa apró szemű csillámot szórt, arcomra a maszk miatt nem kent semmit. Hajamat befonta, majd azt az egy fonatot a fejem tetejétől egészen az aljáig tekerte. Nyakamban a megszokott nyakláncom, amit a ruhám alá rejtek - mintha olyan sokat takarna belőle -, mert nem akartom, hogy bárki is felismerjen. Ágakhoz hasonlító, ezüst levelekkel tarkított arany karkötő tekergedt a karomon, míg ujjamon egy fehérarany gyűrű díszelgett.

Halk kopogás ütötte meg a fülemet, így arra fordultam, a bűvös szót kiejtve ajkaimon, ezután pedig Lisa kukucskált be a résnyire kinyitott falapon.

- Kezdődik a bál hercegnő. - mondta enyhén mosolyogva. A szobámban heverő, nagy kakukkos órára néztem, ami épp most ütött hat órát, így a kis csiripelő madárka kiugrott a dobozból, és dalolni kezdett. A harangokat megkongatták kint is, a templom tornyában, s a kettő vegyítéke szinte zene volt füleimnek. Fülig érő szájjal nyúltam a maszkomért, amit felhúztam, majd még mindig bazsajogva indultam el Lisa után, aki ugyanúgy egy fekete álarc mögött bújkált. A nagy termebe érve csak úgy nyüzsögtek az emberek, én pedig mohó módon egyből a sütikhez mentem, ahol az egyik kedvenc csokis édességemből egy szeletet megfogva kezdtem el habzsolni azt. Halkan hümmögtem az édes ízekre, majd miután elfogyasztottam, hüvelykujjammal megtöröltem a számat, és a táncparkett felé indultam, remélve, a titokzatos fekete hajú fiú valahol itt bújkál. Jobbra - balra forgattam a kobakomat, ám sajnálatomra sehol nem láttam felbukkani a titokzatos kertészt.

- Szabad egy táncra? - jött meg mögülem a várt hang, mire örömömben majdnem felvisítottam, de még időben észhez tértem, így fékezve kicsattanó örömömet pördültem meg, hogy a férfival szemben legyek.

- Nem is tudom... - húztam az agyát, államat vakargatva. Nagy tenyerét felém nyújtotta, amire kis hezitálás ugyan, de belecsúsztattam az enyémet - Szabad. - feleltem enyhe mosollyal. Jobb kezét derekamra vezette, míg balját az enyémmel kulcsolta össze. Az én jobbom a nyakát találta meg, és az élő zenekar pont egy lassú számot kezdett el játszani. Lassan ringatózott velem a zenére, valamikor megpörgetve, majd visszarántva magához.

-Megtudhatom a neved szépség? - mormogta a fülembe.

- Idegeneknek nem mondhatom el. - csóváltam a fejemet gyerekesen. Halkan felkuncogott, majd ismét megforgatott, és magához rántott, így kezeimet mellkasára helyeztem, hogy megtámasszam magamat.

- És ha megismersz? - duruzsolta, mindkét kezét derekamra helyezve, így mozogva tovább a ritmusra.

- Akkor talán lehet róla szó. - egyeztem bele. A szám véget ért, bensőséges pillanatunkkal együtt. Kézfejem dús ajkaihoz vezette, majd egy leheletnyi csókot hagyott rajta elköszönésképp.

- Ez csak az első találkozásunk volt úrnőm. - kacsintott mondata végére, majd lassan elvegyült a tömegben.