@Chimcsi



Jungkook:

Újra megöleltem az anyukámat, aki már sokadszorra szorongatott meg könnyekkel a szemében, azt mondogatva, hogy minden nap hívjam fel.
- Ne tessék aggódni, csak pár napra megyünk. A kisfia nem marad felügyelet nélkül. - szólalt meg egy hang a hátam mögött.
- Sam, ugye mindig vele leszel majd? - kérdezte Anya könyörgő szemekkel a várakozó lánytól.
- Persze. - bólintott - De most már tényleg indulnunk kell, különben lekéssük a gépünket - mutatott a reptér bejárata felé.
- A gyógyszereid megvannak ugye? Telefon töltő, meleg ruha? - aggodalmaskodott tovább.
- Anya ne már! Minden a poggyászban, a gyógyszerem meg itt van. - mutattam az oldalamon lévő kis táskára - Minden rendben lesz. - nyugtattam.
- Guk. - szólalt fel Apa. - Ne felejtsd el, hogy mindig keresd a kijáratokat és minden lehetőséget mérlegelj, pont ahogy tanítottam. - tette kezét a vállamra. - Ha bármi van, hívj. Mindegy mennyi az idő. - hangja komoly volt, de tele volt törődéssel, annak ellenére, hogy képzett katona.
- Úgy lesz. - öleltem meg mindkettejüket és elköszöntem tőlük.
- Azt hittem, hogy a végén veled jönnek. - kezdte Sam, mikor mellé értem és elindultunk, majd a kezembe nyomott egy Starbucksos poharat.
- Te menő kávét vettél nekem? - csillantak fel a szemeim.
- Mi? - nézett értetlenül. - Jah, lófaszt. Kotyogós kávé otthonról, csak flancolni akartam. Amúgy a tiédet a kukából szedtem ki. - kiköptem a számban lévő kávét, ami szerencsére senkit nem ment rá, de attól az emberek még figyeltek. - Jézusom Kook. Azt hittem tudod, hogy meleg vagy. - emelte feljebb a hangját, hogy többen hallják ezzel leégetve engem. Mániája volt, hogy kínos helyzetbe hozzon mások előtt, amiből versenyt csináltunk, de sajnos mindig ő nyert. Sam kuncogva lépkedett a tanárunk felé, kinek szőke haját messziről ki lehetett szúrni. Kim Namjoon nem volt a kedvenc tanárom, de mivel ő volt az angol tanárunk, ezért őt küldték el velünk a kirándulásra. Lenyeltem az oltást, amit Sam számára tartogattam és miután kidobtam a poharat a kis csoportunkhoz léptem.
- Most, hogy mindenki megérkezett elmondom, hogy az út több óráig tart. Három sor mindkét oldala van lefoglalva nekünk, így mindenki az mellé ülhet, aki mellé akar. Viszont nem szeretnék vitát vagy veszekedést, rendben? - nyomatékosította.
- Készítsétek elő a jegyeteket és az útlevelet. Mindenkit megvárunk és együtt megyünk a repülőig. - folyatta másik tanárunk Kim SeokJin.
- Ülsz az ablaknál? - löktem oldalba Sam-et.
- Persze! Ki nem hagynám. - kacsintott.
Egy órával később már a repülőn lapozgattam egy magazint. Sam mellettem lázasan fotózta a felhőket, amik mind ugyanúgy néztek ki, a bal oldalamon ülő srác meg a felszállás után elaludt. A magazinban randi tippek voltak fiataloknak és gondoltam szekálom vele az én drága haverom.
- Sam, figyelj már. - böktem meg és tartottam elé a lapot. - Szerinted ez bejönne IU-nál? - biccentettem a két sorral előrébb ülő lány irányába.
- Annak a picsának minden bejön, ha márkás és drága.
- Vagy szerinted szavaljak neki egy verset?
- Ha nem potyog közben drágakő a szádból, nem fogja izgatni.
- Akkor mit csináljak, hogy meglegyen a szikra?
- Adok egy sokkolót, az elég jó lesz?
- Ne már Sam, most miért vagy ilyen?
- Ha nem hagysz békén az anorexiás ribanccal, átülök Yezihez és akkor nyugtom lesz. - fordult ismét az ablak felé. Nem estek jól a szavai, de be kellett látnom, hogy kissé túlzásba estem. Nem volt időm sajnálkozni, mert az órám csipogni kezdett, ami jelezte, hogy be kell vennem a gyógyszerem. Sam rögtön felém fordult és már intett is a légiutas kísérőnek, hogy kérjen egy üveg vizet nekem. Néha csak nyűgnek éreztem magam a betegségem miatt, de a szüleim és Sam mindig támogattak, amiért hálás voltam nekik. A stewardess átadta a vizet, amivel lenyeltem a tablettát. Sam végig kísérte tekintetével a mozzanatot, majd megnyugodva dőlt hátra. Yezi váratlanul bukkant fel mellettünk, aztán kedvesen meglökdöste az oldalamnál szundikáló srácot, aki magához térve zavartan pislogott ide-oda.
- Öcsém, te ki vagy?! – kérdezte tőlem csodálkozva.
Nem hibáztattam érte, hiszen nem is az ő osztályukba jártam, mindössze Sam, Yezi és anya közbenjárása miatt jöhettem velük erre a kirándulásra.
- Az mindegy, hogy Ő kicsoda, de én vagyok az a csaj, aki szétrúgja a segged, ha nem cserélsz vele ülést most rögtön – fenyegetőzött a lány.
A fiú bosszúsan szedelőzködött össze és kelt fel, átadva a helyét.
- Helycsere – kiáltott fel Samantha.
Fel sem tudtam fogni mondandóját, mikor a legjobb barátomnak titulált csaj beletenyerelt a képembe, eltakarva szemeimet és miközben engem oldalra taszigált, elfoglalta a középső széket. Vigyorogva húzta ki magát a sikeres művelet után. Sam és Yezi jó barátnők voltak, ráadásul a lányt én is kedveltem, plusz az apja az én faterom mellett teljesített szolgálatot, így sokszor iskolán kívül is találkoztunk.
- Utána néztem a szállásnak és egy két csillagos hotel lesz – mondta komolyan.
- Két csillag? Egy nyomorult két csillagos putriban fogunk megszállni? – háborodott fel IU hátrafordulva hozzánk, arcán őszinte undorral.
Na már most. Az egy dolog, hogy én teljesen hitelesen előadtam Samnek, hogy oda s vissza vagyok ezért a nőszemélyért, de ettől függetlenül sokszor az agyamra ment tökre felesleges hisztijeivel. Igyekeztem palástolni fintoromat, míg Yezi a tőle megszokott stílusban válaszolt.
- Figyu Hókefélke, én marhára megértem a hercegnői igényeidet, de ha nem tetszik az a kurva két csillag, figyelmedbe ajánlom a hajléktalan szállót – vigyorgott.
- Picsa – horkantotta IU.
- Hé, ha ennyire nem tetszik, szólhatsz az ingatlanos anyádnak, intézzen neked valami csilli-villi kastélyt – szájalt tovább Yezi.
- Az én anyám legalább nem a porban hentereg egész nap, mint a te apád – sziszegte a másik lány.
- Az én édesapám ezredes a hadseregben, emberek életéért felelős, többek közt a te biztonságodért.
- Hé, én is mesterlövész vagyok ám – vetette közbe Sam.
- A Dead Targetbe Sam, az egy játék – világosítottam fel.
- De az egyik legnehezebb játék – kérte ki magának legjobb barátom.
IU inkább a telefonjának szentelte figyelmét, berekesztve a további vitát. Yezi és Sam finoman egymáséihoz ütötték ökleiket, sajátos pacsijukat leművelve. Én fejemet ingatva hunytam le szemeimet, hogy pihenjek a hosszú út további részében.