Jungkook:

Enyhe fejfájással ébredtem az órám csipogására. A felkelő nap fénye az arcomba világított, ami miatt hunyorognom kellett. Jobb karom megemelve takartam el a vakító fényt, amitől eszembe jutottak a néhány órával korábban történtek. A simogatások, a csókok, bőrünk érintkezése és az érzés, ahogy Sam rám szorít testével. Megtettem, lefeküdtem vele. Túl régóta voltam odáig érte, de mindig gyáván eliszkoltam. Hagytam, sőt noszogattam, hogy más fiúkkal menjen el, hogy érezze jól magát, mert nem akartam, hogy engem figyeljen mikor kapok rohamot egy buli alkalmával. Azt akartam, hogy éljen, amíg teheti, mert úgy talán könnyebb lesz elengednie, ha bármi bajom esik, vagy nem jutok időben a gyógyszeremhez. Mégis... önző voltam. Kihasználtam, hogy az alkohol hatása alatt volt és engedtem a csábításnak, mely már oly régóta kínzott. Sam minden volt, ami IU soha nem lehetett volna. Nem kedveltem Jieunt, egy kicsit sem, de ő volt az egyetlen, akire Sam féltékeny lett és én pontosan arra voltam kíváncsi meddig hajlandó elmenni Sam a lánnyal szemben.
Mocorgást éreztem magam mellől, akkor tudatosult bennem, hogy Sam fekszik velem. A lány feje konkrétan a karomat használta párnaként, kezével a derekamat ölelte. Egyetlen vékony takaró fedte ruhátlan testünket és amint ezt realizáltam, szívem sebes vágtába kezdett. Fejem elfordítottam a lány felé, aki rövid nyammogás után lassan nyitotta fel szemeit. Összehúzott tekintettel lesett rám, majd egy frusztrált morgást követően temette arcát a vállamba.
- Mi a fenét csináltam? - nyöszörögte. - Miért fáj a fejem és miért vagyok meztelen? - kapta fel a fejét. - Te miért vagy pucosan? - esett kétségbe. - Azt ne mond, hogy... - akadt el a szava, mielőtt bármit mondhattam volna. - Jézusom, mit tettem?! - csapta homlokon magát és zuhant vissza az ágyba. - Anyukád kicsinál engem.
- Ne már Sam, gondolj arra, hogy ezzel a kapcsolatunk egy új szintre lépett. - próbálkoztam.
- Milyen kapcsolatunk Kook? - ült fel nem törődve azzal, hogy meztelen. - A legjobb barátom vagy, mintha az öcsém lennél. Honnan szedted ezt a kapcsolat baromságot? - dobta le magáról a takarót, hogy az ágy szélére üljön. Nem hazudok, baromira rosszul estek a szavai. - Ugh, nekem kell egy kurva nagy pohár kávé és egy rohadt nagy adag pirítós, szalonnával, meg rántottával.
- Nem kellene megbeszélnünk ezt?
- Majd ha ettem és megittam a kávém. - akart felállni, de megtorpant és a válla fölött rám nézett. - Ugye használtál gumit? - félve ugyan, de megráztam a fejem. - Akkor... akkor belém?
- Nem, dehogy. - nyugtattam rögtön.
- Akkor mégis hova lőttél, te Isten csapása?! - emelte feljebb a hangját.
- Azt akartad, hogy... hát a szádba. - pirultam szénné az emlékre, ahogy még a fogai is karistolják a bőröm olyan érzéseket keltve bennem, amiket korábban nem tapasztaltam.
- Oh, hogy nőne körülöttem szaporán egy meteor árnyéka! - temette kezébe arcát.
- Sam, én azt szerettem volna mondani... - kezdtem, de egy sikoly szakította félbe a mondatomat. Még a vér is megfagyott bennem. Sam volt aki elsőnek reagált és öltözni kezdett.
- Nem tudom mi volt ez, de gyorsan öltözz fel. - dobta felém a pólómat. Sebtében kapkodtunk magunkra ruháinkat, mikor távoli kiáltásokra figyeltünk fel. Sam az ablakhoz lépett és tüzetesen körbe nézett. - Semmit nem látok innen. Fogd a gyógyszereidet Kook, megkeressük a tanárokat. - mutatott a szekrényen lévő dobozkákra. Kivettem egyet és sietve lenyeltem, így is percekkel elkéstem vele, aztán a farmerom zsebébe tettem őket a telefonommal együtt.
Sam kinyitotta az ajtó zárját, majd lenyomta a kilincset. Óvatosan nézett ki a folyosó mindkét irányába és mikor nem látott semmit intett nekem. Hang nélkül lépdeltünk a lépcsők felé, melynek alján a recepció helyezkedett el. Átkozottul nagy volt a csend, ami félelemre adott okot.
- Mi a fene történt itt? - suttogtam, mikor megláttuk az első vértócsát a lépcsőkön. Sam teljes készenlétben figyelt minden felé, tekintetével védelmi eszközt keresve. Futó léptek törték meg a fülsértő csendet. Sam egyik osztálytársa menekült, de egy hotelban dolgozó vetette rá magát és ahogy földet értek, fogait mélyen a húsába vájta.
- Mi a jó élet ez? - kezdett hátrálni, ezzel engem is hátra felé tolt. Éreztem, hogy remeg tudtam, hogy fél, mert én is féltem. Rettegtem az ismeretlentől. Felfogni sem tudtam, olyan gyorsan jelent meg oldalt egy kéz, mely a számra tapadva igyekezett megfékezni minden hangot. Elnyomott hangok törtek fel torkomból, amire Sam is felfigyelt és megfordult, hogy támadjon. Namjoon tanár úr mutatóujját szája elé tartva jelezte, hogy maradjunk csendben és miután elengedett intett, hogy menjünk utána. A lépcsők felől lépteket hallottunk, ezért szaporán szedtük a lábainkat. Egy nyitott ajtónál Jin tanárunk várt minket és amint beléptünk becsukta az ajtót, majd egy matracot támasztott neki. Sam zihált mellettem, szemei nagyra nyílva meredtek előre. Feltételeztem, ugyanarra gondol, mint én. Az előbbi jelenet tökéletesen hasonlított arra, mint amilyeneket azokban az elcsépelt zombis horror filmekben lát az ember.
- Nem haraptak meg? – kérdezte Jin tanárúr megszemlélve minket.
- Ne...nem – dadogtam kábán és zavartan egyszerre – Mi a franc folyik itt? Terrortámadás? – találgattam.
NamJoon felhorkant, Yezi, akit mindeddig észre sem vettem, felszólalt.
- Fogalmunk sincs, hajnalban furcsa zajokra ébredtünk és mikor kimentünk, az emberek egymást zabálták. És nem csak képletesen, a recepciós konkrétan kiharapott egy darabot az egyik pincérből – magyarázta.
- MI...?! – hüledeztem.
Káosz tombolt agyamban és az egyetlen amire gondolni tudtam, hogy megtörtént a lehetetlen és azok odakint igazi zombik, mi pedig be vagyunk ide zárva. Ám pánikolni akkor kezdtem igazán, amikor az ajtónak csapódott valami, hörgő hanggal kísérve.

















@Chimcsi