Jungkook szemszög:

Mosolyogva lépek első csoportom termébe, hogy megismerkedhessek a gyerekekkel és szülőkkel egyaránt. Az óvoda megkért arra, hogy az első napom előtt jöjjek be délután, s mutatkozzak be azoknak a felnőtteknek, akiknek a gyerekeit fogom nevelni délelőttönként. A helyiségben már jó pár ember tartózkodik, s mind rám kapják a tekintetüket. Néhány kisgyerek izgatottan rohan hozzám, mások pedig az anyukájuk kezét szorongatva bámulnak rám nagy szemekkel.

- Hogy hívnak? - szólal meg az egyik kisfiú, miközben megérinti a lábamat. Érdeklődve hajolok le hozzá, hogy ne kelljen ennyire felfelé néznie.
- Jeon Jeongguk, de hívjatok nyugodtan Jungkooknak vagy óvóbácsinak - mondom neki a már jól begyakorolt szövegemet. Szinte minden egyes gyakorlatomon így mutatkoztam be az ovisoknak. - És téged?
- Minho! - felel büszkén a kisfiú, miközben ajkai felfelé ívelnek. Ezek után a többikörém gyűlt apróság is bemondja a nevét, mit sem törődve azzal, hogy egymás szavába vágnak. Nem baj, majd holnap rendesen kifaggatom őket.
- Nos, örülök, hogy megismerhetlek titeket - nézek végig rajtuk, s felegyenesedek.

Minho kissé meghúzogatja a nadrágomat, így tekintetem újra rá vezetem.
- Hány éves vagyok? - érdeklődik közvetlenül. Nagyon beszédes lehet.
- Minho, ilyet nem illik kérdezni! -siet hozzánk egy nő, aki minden bizonnyal a kisfiú anyukája lehet. - Elnézést kérek! - néz rám a nő, mire csak legyintek.
- Ugyan, semmi probléma, a gyerekek kíváncsiak - kuncogom el magam, majd Minhóra nézek. - A kérdésedre válaszolva, huszonhárom éves vagyok.
- Wow, jó idős vagy! - ámul el a gyerek, a többiek pedig szaporán bólogatnak. Nem hibáztatom őket, minden négy-öt évesnek elérhetetlennek tűnik még a tizennyolc éves kor is. Az előző anyuka ismét megdorgálja kisfiát, de én alig tudom magamban tartani a nevetésem.

Hamarosan már csak pár szülő és gyerek tartózkodik a teremben, de már ők is inkább a játékokkal vannak elfoglalva. A bátrabb ovisok csapatokba verődve főznek, építő kockáznak, a félénkebbek pedig a szüleik mellett rajzolnak. Bevallom, nincs ínyemre ez a széthúzás. Az óvoda akkor jó, ha a gyerekek nem közösítik ki egymást, s mindenkivel foglalkoznak. Ezek az évek pszichológiailag meghatározóak az emberek számára, s akit ebben a korban bántanak, az a későbbiekben bizalmatlan és nehezen barátkozóvá válik.

- Apu, siess! Már rég ott kellene lennünk! - hallom meg egy kislány hangját a folyosó felől.
- Seul, már mondtam, hogy nem időre kell ott lenni! - kuncogja el magát egy férfi. Kíváncsian nézek az ajtó irányába, mely pont ebben a pillanatban nyílik ki. Két személy lép be a terembe, egy öt év körüli, szépen felöltöztetett lány, aki körbekémleli a helyiséget. Tekintete megállapodik rajtam, majd miután vidám mosolyra húzódnak ajkai, rám mutat.
- Nézd, Apu, Ő az új tanárom! - lesz egyből izgatott, s felém kezd el rohanni.

Elém érve hirtelen ölel magához, amin meglepődök, de készségesen viszonzom a gesztust.
- Szia, az én nevem Kim Seul, Ő pedig az apukám, Taehyung! - hadarja gyorsan a lány, miután elhúzódott. Ránézek a kék hajú férfira, aki alig egy évvel lehet idősebb nálam, de még így is lehet, hogy sokat mondok. Ilyen korán gyereke van? Hány évesen is nemzhette Seult? Tizennyolc? - Ő igazából a nagybátyám, de Anyu meghalt, Ő pedig örökbefogadott - magyarázza a kislány, mire felgyúl az a bizonyos égő aza elmémben. 

Ezek alapján viszont le a kalappal Taehyung előtt. Nem sok ember dobná el a fiatalságát azért, hogy felneveljen egy olyan gyereket, aki nem is az övé.
- Seul, ne mondj el ennyire személyes dolgokat - szólal meg a kék hajú. Észbe kapva nyújtom felé a kezemet, amit csak értetlenül fogad.
- Jeon Jeongguk - mutatkozok be, mire már kezet fog velem Taehyung.
- Te szereted a fiúkat, Mr. Jeon? - néz rám ártatlan tekintettel Seul, mire még a vér is megfagy ereimben.

Mi ez a kérdés?
- Seul, ilyet nem szabad kérdezni! - mosolyodik el kínosan a felnőtt. Az arcán lévő pír nagyon jól áll neki, de ezt nyilván nem mutathatom ki. Nem lehet. Tilos.
- Nem gond - felelek zavartan, direkt nem válaszolva.
- Nos, öröm volt találkozni, Mr. Jeon, de most mennünk kell - jelenti ki Taehyung, mire megértően biccentek. A kék hajú nevelőlánya kezét megfogva indulna el, de a gyerek megmakacsolja magát.
- Még nem kaptam választ a kérdésemre! - ellenkezik Seul.
- Pedig én azt hittem - kezd bele a szülő -, hogy alig várod már, hogy megkóstolhasdJin isteni süteményét.
- Mehetünk! - csillannak meg a kislány szemei. Ezúttal Ő fog rá nevelője kezére, s kezdi el kitolni az ajtón. Érzem, hogy szórakoztató lesz ez az óvoda.