* Taehyung szemszög *

Hol vagyok a legtöbb? A sötétségben. Nincs itt senki és semmi. Teljesen egyedül vagyok. Ez ... Egy álom? Vagy az abszurd valóság? Meghaltam? Ezek a megválaszolatlan gondolatok gyötörnek egyfolytában, amire nem fogok választ kapni. Egyenesen elindultam a sötétségben. Nem tudom merre megyek, csak valamerre kiutat próbálok keresni ebből az állapotból. Csak megyek előre úgy, hogy semmit nem látok és azt se tudom, hogy hova tartok pontosan. Addig baktattam előre, amikor egy kisebb fény meg nem láttam. Miután megláttam a fényt, futni kezdtem felé. Már ott álltam előtte, majd átléptem rajta. Most egy teljesen fehér valamiben vagyok. Itt minden világos és látom, hogy hol vagyok. Itt is útnak eredtem, majd megláttam az ....... Emlékeket?

Mindegyik emlék, ami itt van az .... Jungkookkal van. A legelső pillanattól kezdve, ahogy megláttam. Ahogy megtudtam, hogy ő a szomszédom. Ahogyan az első iskolanapon szemet vetett rám. A kirándulás, amikor megmentett és .... Az összes emlékünk itt van. Ez csodálatos! Mi ez a hely? Nem tudom, de ez teljesen mesebeli. Végig néztem az összes emléket, majd amikor az utolsó emlékhez közeledtem, bele akartam futni és újra átélni azt a pillanatot, de nem tudtam megtenni. Ugyanis az emlékeket elnyelte a sötétség és engem is el akartam nyelni. Megfordultam és futottam egyre beljebb a fénybe. De a sötétség vészesen közeledett. Én futottam, ahogy a lábam bírta, mind addig, amíg csak láthatatlan fal meg nem állított. A sötétség elnyelt .... Újra. Sírva gugoltam le és rázni kezdtem a fejemet.

-NEM! Ez nem a valóság!

-Valóban nem az. Én juttattalak ide. Maradj itt! -Állt velem szemben Jackson.

-Szia? Hol vagyok?

-Ez a depresszív gondolataidnak a leltára. Én vagyok a főforrása és a vezére ennek az egésznek. Itt én parancsolok.-Vigyorgott Jackson.

-Nem értem ... Miért vagyok itt?

-Csak megvédelek a kegyetlen valóságtól. Hidd el, nem akarsz felkelni! Ott kint csak csalódás fog érni! Kómában vagy nem nem fogsz felkelni, ha rajtam múlik.

-Miért nem maradhattam a boldog emlékben?! Miért nem hagysz békén?! Volt legyek boldog!

-Nem lehetsz boldog! Mihelyst felkelsz, én fogom irányítani az elmédet, vagyis a depressziót. Te nem érdemled meg, hogy boldog legyél. Inkább legyél szomorú és depressziós. Sokkal jobb. Hagyd, hogy az irányítson téged. Teljesen ki fog belőled ürülni a szeretet és képtelen leszel többé érezni valamit is. Se szerelem, se barátság, se bizalom, se fájdalom. Ez mind jó dolog, mert így nem fogsz megsérülni. Az emberek mohók. Boldogan élnek és mindig mindenből többet akarnak. Ha szerelmes vagy, akkor egy kibaszott nagy balfasz vagy. Elfognak hagyni. Előbb vagy utóbb biztos. Teljesen értelmetlen szenvedni. Ne érezz semmit és kerüld el az érzelmeket. Ne érezz semmit! Engedd, hogy a sötétség irányítson Taehyung.

-Szóval te is ezért lettél egy pszichopata állat, igaz Jackson? A szerelem. Képtelen voltál bele nyugodni, hogy az a csaj végig csak kihasznált. A könnyebb utat választottad és zuhantál a mélybe. Egyenesen bele a sötétségbe. Nem érdekelt téged, hogy kinek mi fáj. Te velem is csak játszottál. Te szereted azt látni, ha valaki szenved és ez nem normális!

-Taehyung, te nagyon hülye vagy! Mond, mi a jó abban, hogy csak azt látod, hogy elhagynak? Jungkook is lehet, hogy mehalt. Egyedül hagyott téged. Akit a világon a legjobban szerettél. Nagyon jól érezted magad egy ideig, de most itt a váltságdíj. Sokkal szarabbul érzed magad, mintha össze se jöttél volna Jungkookal. Nem kellet volna bele kezdened, mert csak szarabb lesz minden. Ha belemész a kapcsolatba, akkor egyből boldog vagy egy csomó ideig. De amint ez elmúlik, szarul fogod érezni magad. Ezért nem érdemes érezni semmit. Mert nagyobb jobb az, ha egyedül maradsz, minthogy minden boldog, aztán kurvára megbántanak valahogy. Érted? A sötétség a legmegfelelőbb hely!

-Nagyon nagyot tévedsz Jackson. Ezek a gondolatok csak addig uralkodnak rajtunk, amíg azt engedjük nekik. Amint egy boldog pillanatra vissza emlékszem, boldog leszek. Igen, tudom és fáj is, hogy az már csak múlt. De épp ez a lényeg. Múlt ... El kell engedni és tovább kell lépni. Ha nem teszed meg, akkor benne maradsz a sötétségben. De a jövőben újra lesznek boldog pillanataid, amik felejthetetlenek és boldogak lesznek. Tovább kell lépni és el kell engedni a múltat. Ez a fontos. Ez maga az élet. Ha nem teszed meg, elbuksz. Te elbuktál Jackson. De nem fogsz engem is magaddal rántani! Én élni szeretnék tovább.

-Ch ... Lehet tovább "felhőtlen" életed, megengedem. De csak akkor, ha válaszolsz nekem. Ha Jungkook meghalt .... Akkor őt hogyan felejted el? Hogyan lépsz túl rajta?

-Őt a szívembe zártam nagyon mélyen. Ő egy boldog emlék számomra. Azt hiszem ... Csak élném tovább az életem. Nehéz lenne nagyon, az biztos. De szeretném folytatni az életem. Azokkal, akiket nagyon szeretek. Ők megnyugvást nyújtanak nekem. Jungkook is azt akarná, hogy ne legyek szomorú és, hogy éljek tovább. Tovább keresném a szerelmet, hátha újra rátalálok. Jungkook utálta, amikor szomorú voltam. Szóval .... El kell engedni minden rossz dolgot. Neked is ezt kellet volna tenned.-Gördültek le arcomról az utolsó könnycseppek. Belenyugodtam abba, ami történt. Ki akarok jutni ebből az álomból.

-Miért ... Hogyan?! Miért vagy ilyen pozitív? Hogy vagy képes ezek után is talpra állni?

-Nem fogom hagyni, hogy elnyeljen a sötétség. Én vidám szeretnék lenni örökre. Te pedig tűnj el a fejemből! Most! -Azzal Jackson alakja teljesen elhalványodott, majd 2 ajtó jelent meg előttem. Az egyikre az volt írva, hogy boldogság, amiben úgy alakulnak a dolgok, hogy Jacksont nem ismerjük Jungkookkal és tovább élünk boldogan együtt. A másik ajtó pedig a valóság, tehát Jungkook lehet, hogy meghalt, de lehet még életben van ...

Nyilván a valóságot választom. Ez a helyes döntés. A másik az nem az en világom. Az egy hamis világ. Nem akarok benne lenni. Vállalom az élet nehéz döntéseit és következményeit. Most az egyszer igazán erősnek érzem magam. Benyitottam az ajtón, majd éreztem, hogy újra a tesztem vagyok, csak nem tudom kinyitni a szemem.

Hallok mindent kívülről, de egyenlőre nem akar kinyílni a szemem. Sőt, az egész testemet nem bírom mozgatni. Lehet várnom kell rá egy kicsit.

-Asszonyom, az ön fia még életben van. Sőt, most is hall minket, ha minden igaz. Viszont még nem tud parancsolni a teszteket, ezért nem tudja kinyitni a szemét, és az egész teste le van "blokkolódva". Nemsokára fel fog kelni, ne aggódjon.-Mondta az orvos. Éreztem, hogy anya a kezemet sting. Vajon mennyi ideje fekszek itt? Szerintem már ideje lenne felkelni. Nagyon erősen próbálkoztam, hogy fel tudjak kelni. Legalább a szememet meg tudjam mozdítani. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy látok. Sikerült kinyitnom. Szóval nyitogatni kezdtem a szememet és megláttam anyát, aki csak lesokkolódva és könnyebben szemmel néz engem. Az orvos is engem néz és mosolyog.

-Kisfiam! Uram atyám! Nagyon aggódtam! Hogy érzed magad? -Mondta, közben könnyeivel küszködve.

-Nem nagyon erőltesse meg magát Kim Taehyung! Ha fáj valamije, azonnal szóljon.-Szólt közbe a doki.

-Jungkook ?! - Kérdeztem rekedtes és elhaló hangon.

-Jungkook ott fekszik mellett drágám.-Mondta anya, így oda is fordítottam a fejemet. Lélegeztető gépen van. A kezei is vannak kötve rendesen. Ezek láttán könnyek gyűltek a szemembe.

-Mi .... Történt vele? Ugye életben van? -Nem bírtam tovább és szírni kezdem, de itt már anya se bírta tovább. Mind a ketten elsírtuk magunkat.

-Nyugodjon meg Taehyung. A barátja életben van. Fel köd ébredni. De neki kicsit több idő kell, mint önnek.-Nagy kő esett le a szívemről. Szóval életben van .... Itt már teljesen elszakadt bennem a cérna és úgy bömbőltem, mint egy óvodás. Csak annyi volt a kivétel, hogy ezek a boldogság könnyek voltak.

-Megengedi, hogy bejöjjön néhány rendőr? Tisztázni szeretnék az ügyet.-Erre csak bólintottam. Az orvos behívta a rendőröket, akik kérdéseket tettek fel. Elmeséltem mindent, amit Jackson tett. Az elejétől a végig teljesen pontosan. Azt is elmondtam nyilvánvalóan, hogy együtt vagyok Jungkookal, ezért ez volt számára a fő probléma.

-Értem. Szóval, aki tette ...

-Jackson Wang.-Vágtam a szavába.

-Igen. Viszont .... Ő meghalt.-Le sokkolódtam. Hogy halt meg?

-Hogyan?

-Még nem lehet pontosan tudni. Az eddigi fejlemények alapján úgy tudja, hogy öngyilkos lett. Elvileg fejbe lőtte magát.-Na jó, ez nagyon durva.

-Köszönjük az információkat. Mi nem is zavarnánk tovább. További szép napot! -Mondták, majd kimentek az ajtón.

-Álmos vagyok.-Mondtam és már álomra is hunytam a szemeimet. Azt még hallottam, hogy a doktor azt mondta anyának, hogy "ez természetes".

* Időugrás *

Nyitogatom a szemeim annak érdekében, hogy lássam mi van Jungkookal. Már egy ideje ez megy. Minden reggel csak az érdekel, hogy mi van vele. Oldalra hajtottam a fejem, hogy lássam mi van Jungkookkal. Csak két barna csillogó szemet láttam meg, ami szintén az én szemembe néz. Hát felkelt végre?!?

Nyuszi fogával ismét mosolyogni látom. Erre a mosolyra vártam már nagyon rég óta. Felültem az ágyon, majd kiszálltam belőle, mivel én már majdnem teljesen jól vagyok. Oda baktattam Jungkook ágyához, majd megfogtam a kezét.

-Jungkoooook! Megcsináltuk! Nem adtuk fel. És ahogy megigérted .... Nem hagytál egyedül. Annyira boldog vagyok! Nagyon szeretlek nyuszikám! -Loptam egy csókot tőle.

-V-Várj! Ne szólalj meg! Tudom, hogy te még nem vagy olyan jó állapotban mint én. Ne erőltesd. Később nagyon sok mindenről beszélünk majd.-Mondtam, majd átöleltem. A doki épp ekkor nyitott be és ránk mosolygott. Én vissza feküdtem az ágyamra és hagytam, hogy megvizsgálják Jungkookot.

-Örömmel közlöm, hogy Jungkook teljesen fel fog épülni. Körül benne egy hétig még bent kell maradniuk, majd haza mehetnek.-Levakarhatatlan mosoly húzódott a számra. Szóval egy hét. Az nem sok. Tudok rá várni. Annyira boldog vagyok, hogy életben van. Még jó, hogy nem a sötétséget választottam, hisz Jungkook életben van. Vajon mi történt volna, ha nem sikerült volna legyőznöm a depresszív gondolataimat? Inkább nem is akarom megtudni.

* 1 hét múlva *

Végre haza mehetünk. Egyébként az emberek akkor jönnek rá igazán, hogy mennyire fontosak és értékesek a szeretteik, ha elveszítik őket. Nyilván mindig szerették őket, de miután elveszítik őket rájönnek, hogy kedvesebben és megértőbben is viselgedhettek volna az adott személyvel. Én átéreztem és tudom, hogy milyen elveszíteni egy olyan embert, aki számodra magát az életet jelentette.

Soha sem akarom elengedni Jungkookot.

Kikeltem az ágyból, mivel reggel van, ezért Jungkook még alszik. Oda sompolyogtam az ágya mellé, egy puszit adtam az arcára. Nem kelt fel, ezért magabiztosan, ám de óvatosan hajoltam ajkaira és megcsókoltam.

-Na! Csókot csenünk kora reggel Taehyung? -Mosolygott, majd nyújtózkodott Jungkook.

-Nem bírtam ki. Amikor kómában voltam, az elmém elhitette velem, hogy meghaltál. Borzasztó volt! Maradjunk örökre együtt Jungkook. Nem akarlak soha elengedni.-Öleltem át szorosan.

-Nyugi Tae ... Élek és virulok. Viszont, ha ennyire szorítasz meg, akkor meg fogok fulladni.-Így hát elengedtem, majd a hajába túrtam.

-Olyan gyönyörű vagy Jungkook!

-Hm? Köszönöm, de kettőnk közül te vagy az angyal és nem én. Te még gyönyörűbb vagy Taehyung. És csak az enyém! -Simított végig a kezemen.

-Tényleg! Jackson .... Meghalt.-Erre ahogy láttam eléggé meglepődött.

-Hát ... Ez biztos csak a karma. Ő is meg akart ölni engem. Sőt, szerintem egy idő után téged is. De nincs jogunk megmondani, hogy ki meddig élhet. És nem is vehetjük el mások életét. Igen, én bántottam Jacksont, de nem volt célom megölni, még azok után se, amit veled tett, Taehyung. Viszont ő hideg vérrel lelőtt volna minket. Sose akarok Jackson szintjére süllyedni. Egyébként hogyan halt meg? -Mikor lett ennyire ... Bölcs?

-Ezek még nem biztos információk, de elvileg öngyilkos lett. Fejbe lőtte magát.

-Tudtam, hogy elmebeteg, de azt nem néztem ki belőle, hogy öngyilkos lenne. Szerintem .... Ez nem igaz.

-Gyerekek, készülődjetek! Nem sokára indulunk haza.-Nyitott be anya az ajtón.

-Öhm, rendben! -Mondtam.

Jungkookkal rendbe szedtük magunkat, majd már mentünk is anyához. Beültünk a kocsiba és már indultunk is haza. A kocsiba Jungkookkal nem nagyon beszélgettünk, inkább anya kérdezgetett tőlünk, vagy mesélt valamit. Én már majdnem elaludtam, de érzetem, hogy a jármű leállt, tehát haza érkeztünk. Ránéztem Jungkookra, aki látta előre tervezett engem és bealudt. Egyem meg, de édeeees! Nagyon hálás vagyok, hogy mellettem lehet. Nem bírtam volna ki nélküle.

Mostmár törekedni fogok arra, hogy minél jobb legyen a kapcsolatunk Jungkookkal. Szeretném, ha minden újra olyan jó lenne, mint régen.

Ugye nem fogsz elhagyni Jungkook? Ugye örökre együtt leszünk?