Gondolat vagyok
Joseph Konrad
Ki vagy te, mi vagy te? Puffogó égnek zajaként élsz, Életed így kárba vész Magad sem tartod mit szavad jelent, Nem éled meg magát a jelent Elmondom neked mi vagyok, Elmondom neked ki vagyok Eszme vagyok, mit nem pusztíthatsz! Irány vagyok mit nem fordíthatsz! Erő vagyok, mit nem állíthatsz! Gondolat vagyok, mit nem formálhatsz! Elmondom neked mi vagyok Elmondom neked ki vagyok Ember vagyok kit kiírthatsz Nép vagyok mit vérbe fojthatsz Ország vagyok mit megrohamozhatsz Világ vagyok mit felrobbanthatsz. Elmondom neked mi vagyok Elmondom neked ki vagyok! Isten vagyok, kit nem láthatsz! szellem vagyok, kit nem foghatsz! Hullám vagyok mit nem állíthatsz! Hegy vagyok, mit nem mozdíhatsz! Elmondom neked ki vagyok Elmondom neked mi vagyok! Idő vagyok, mely lelkedet emészti és a fémet csócsálja, Levegő vagyok, mely a kisdedet élteti és tüdejét táplálja. Én vagyok a gondolat, melyből minden fakad. A gondolat, mely agyat dagaszt! A gondolat vagyok mit elnyomnál, A gondolat mi kitör és meg nem áll! Minden mi volt, az én vagyok! Minden mi van, az én vagyok! Minden mi lesz, az én vagyok! Minden és semmi vagyok... Mindegy nekem Hisz én Csak egy Gondolat vagyok... /J.B.K
2019-06-05 03:45:41
2
0
Інші вірші поета
Az élet értelme
Інші поети
Kathleen Meyer
@kathleen265
ANDROID CHANNEL
@android_channel
Схожі вірші
Всі
Why?
Лунная Лапа
I was alone. I am alone. I will be alone. But why People always lie? I can't hear it Every time! And then They try to come Back. And i Don't understand it. Why?
61
4
9293
Дитинство
Ruslana
Минає час, минуло й літо, І тільки сум залишився в мені. Не повернутись вже в дитинство, У радості наповнені, чудові дні. Я пам'ятаю, як не переймалась Та навіть не гадала, що таке життя. Просто ляльками забавлялась, І не боялась небуття. Любити весь цей світ хотіла і літати, Та й так щоб суму і не знати. І насолоджувалась всім, що мала. Мене душа моя не переймала. Лиш мріями своїми я блукала, Чарівна музика кругом лунала. І сонечко світило лиш мені, Навіть коли були похмурі дні. І впало сонце за крайнебо, Настала темрява в душі моїй. І лиш зірки - останній вогник, Світили в океані мрій. Тепер блука душа моя лісами, Де вихід заблокований дивами, Які вбивають лиш мене. Я більш не хочу бачити сумне. Як птах над лабіринтом, Що заплутав шлях, літати. И крилами над горизонтом, Що розкинувсь на віки, махати. Та не боятись небуття, Того що новий день чекає. Лиш знову насолоджуватися життям, Яке дитинство моє знає.
71
7
12427