01
02
03
04
05
06
01
💫
☆.。.:* Mikor merész vagy *:.。.☆

🅽🅴🆃🅴🆈🅰🅼

Te és Neteyam az erdőn át sétáltatok, amíg el nem értétek a közös helyeteket. Neteyam foglalt először helyet a földön, majd lehúzott magához. Leültél mellé és felsóhajtottál.
– Hogy vagy? – kérdezted az arcára nézve, mire sárga fényes szemeit rád emelte, és elgondolkodva nézett rád.
– Jól vagyok, veled vagyok. Szóval minden rendben – állapította meg, és megvonta széles vállát, és ismét a távolba nézett. Azt gondoltad, hogy kacérabb dolgot fog mondani nem pedig ilyen közömbös.
– Ez érdekes – mondtad egyszerűen mire rád emelte tekintetét és amikor újra beszélni akart, megmozdultál, ezzel meglepve őt. Szemei ​​elkerekedtek mikor hirtelen megragadtad karját és csípődre helyezted, majd mindkét kezeddel közre fogtad az arcát és oda hajoltál, hogy megcsókold őt, amit kétségesen viszonzott és hamar átvette az irányítást.
– Gyönyörű vagy  – motyogta, miközben elhúzódott. Kicsit elpirultál, de emlékeztél, mit próbáltál csinálni. Így az állánál fogva megfogtad az arcát, majd újra megcsókoltad. Ezúttal nagyobb volt a szenvedély. A másik kezedet a hajába vezeted, enyhén meghúzva azt nyögött a csókba. Ezzel a merész lépéssel pedig megnyerted, amit mindig ő űz veled, mikor nemes egyszerűséggel felálltál és magára hagytad a döbbent legidősebb Sully fiút.

🅻🅾'🅰🅺

Lo'ak megfogta a kezeidet, és megpörgetett a vízben. Kuncogtál, ő pedig elmosolyodott mennyire aranyos voltál. De közelebb lépett hozzád, és a derekadnál fogva magához húzott. Éjszaka volt ami azt jelentette, szimmetrikusan fénylettél az éjszakával együtt.
– Olyan gyönyörű vagy. – Lo'ak halkan beszélt, és végignézett a testeden lévő minden apró nyomon.
– Köszönöm. – beszéltél mosolyogva és félrenéztél zavarodban. Lo'ak gyengéden megfogta az arcodat a kezével, amitől még egyszer a szemébe néztél.
– Nem, komolyan mondom, te vagy a leglélegzetelállítóbb dolog, amit valaha láttam. – nem tudtál mit mondani, ezért ehelyett, mindkét kezeddel megfogtad az arcát és megcsókoltad. Nem csókolt vissza azonnal, pár pillanatig csal pislogott majd elmosolyogva mozgásra bírta ajkait. Kezeit a hátadra simította közelebb húzva magához. Kezed az arcáról a nyakára helyezted, majd a kulcscsontjára, a mellkasára és végül a hasára. – Olyan tökéletes. – szólalt meg, és elhúzódott a homlokát a tiédhez nyomta.
– Olyan szexi. – suttogtad, elmenekülve. Válaszként megrázta a fejét és utánad eredt, de nem jutottál messzire hiszen hamar elkapott a nagy lendülettől pedig a homokba estetek. Pár perc nevetgélés után kinyitottad a szemed, hogy láthasd. Kezét fejed mellett a homokba temette úgy tartva magát fölötted nehogy rád feküdjön.
– Csókolj meg – először nem gondoltad komolyan de amikor tényleg megtette, kezeid önálló életre keltek és hátára simítottad fel óvatosan közelebb húzva magadhoz.

© Seolhee Byun,
книга «Avatar Imagine».
Коментарі