🌺
Word: 1947

Warning: vér, erőszak, halál, káromkodás, bántalmazás.

Note: Ezt valójában már tegnap akartam publikálni, de későn fejeztem be, ma meg délután elaludtam xd Viszont telefonról írtam, szóval, ha sok elírás van, kérlek ne kövezetek meg és nyugodtan szóljatok.


Soha nem kellett volna így végződnie. Jake keserű izet érzed szájában, egész teste remegett, ahogy a legszívszorítóbb sikoly hallatszott, amikor szeme a legidősebb lányára esett. Te, Neteyam ikertestvére, mozdulatlanul feküdtél a karjában. Apád sírt, mert soha nem mondhatta el neked, hogy büszke rád, vagy hogy szeret téged, vagy hogy nem kell összehasonlítanod a bátyáddal, hogy továbbra is a kislányának tekint.

Ez azonban nem mindig volt így.

Te és Neteyam mindig boldogok voltatok és együtt játszottatok fiatalabb korotokban. Mégis, ahogy idősebbek lettetek, Neteyam olo'eyktan képzésben részesült, és apja tökéletes harcosa akarta őt tenni. De te hol maradsz?

Mo'at azért választotta Kiri-t, hogy a leendő tsahik legyen, mert nyilvánvaló kapcsolata volt Eywával. Szóval veled mi lesz?

Lo'ak vállalta a bajkeverő szerepét, Tuk pedig természetesen csak a család kedvence, hiszen még szinte mindenhez kicsi. Szóval veled ismét mi lesz?

Jobb dolgod híján, sokszor Lo'ak-al tartottál óvva őt a bajtól, viszont olykor apád utasította, hogy csatlakozz Neteyam kiképzéséhez. Nem értetted miért hiszen ilyenkor is a bátyád volt a központban, te pedig csak úgy voltál ott. Volt, hogy ilyenkor egyszerűen tovább sétáltál az öcséd keresve, nehogy bajba kerüljön. De őszintén szólva jobban védett, mint te őt. Megóvott attól, hogy elveszítsd az egyensúlyodat magas helyeken, megmentett, amikor leestél a szikláról, és hazarepített, amikor elfelejtetted az utat, mintha nem is ebben az erdőben nőttél volna fel.

Tehernek érezted a családodat.

Semmi sem volt helyes, amit tettél.

Elmentél vadászni? Menő, de nem hoztál annyi vadat amennyit elvártak tőled, szóval most Neteyamnak és Lo'aknak el kell menniük és több ennivalót kell keresniük.

Gyöngy fűzés a barátaidnak? Nagyszerű, de elrontottad a mintát, amit kértek, ezért titokban odavitték Kirinek, hogy újra készítse el.

Tuk akart veled játszani? Természetesen! De kificamodott a bokája attól, hogy a folyóba esett, miközben virágokat nézegettél néhány méterrel arrébb.

És valahogy, valamilyen módon, a családodnak mindig sikerült olyat mondania, ami olyan érzés volt, mintha penge döfött volna át a szíveden.

– Legközelebb, Neriah, hagyd a vadászatot Neteyamra és rám, legalább nem kell visszajönnünk még egyszer – tudtad, hogy Lo'ak nem gondolta komolyan, de attól még igencsak rosszul esett.

– Tudod, húgom, az ékszereid mostanában nem voltak olyan jók. Nagyon sok barátod jött vissza hozzám azzal, hogy elrontottad a mintát, amit kértek. Csak próbálj meg jobban odafigyelni, amikor gyöngyfűzöl – mondta Kiri, miközben beléptél az otthonodba, ahol nővéred éppen a legjobb barátodnak szánt ékszert fűzte újra. Amelyikről azt mondta, hogy tökéletes, és hogy szereti.

–Hogy hagyhattad így felügyelet nélkül a húgodat, ha megölték volna? Miért nem vagy olyan, mint Neteyam? Ikrek vagytok, mégis különbözőek. Nem törődsz a húgod jólétével Neriah? – apád szidott téged a nagymamád kunyhója előtt. Hallani lehetett Tuk sírását a sátorban, édesanyátok gyengéd vigasztaló szavaival együtt, amint megpróbálta megnyugtatni legkisebb lányát.

Életedben milliomodik alkalommal hasonlítottak össze az ikertestvéreddel, és amennyire megszoktad már, még mindig annyira fájt, mint amikor apád először mondta.

–Csak a bokáját kificamította. Baleset volt apa – próbáltál védekezni, jól tudván ilyenkor uramnak kellene szolitanod, de két fiú testvéreddel ellentétben sokszor szálltál szembe apátokkal

–Ez nem baleset, hanem figyelmetlenség volt, uram. Értesz engem? – kiáltott rád. Eddig soha nem emelte fel ennyire a hangját, nem beszélve arról, hogy nem kényszerített miszerint uramnak szólíts. Azonban most neki te csak valaki voltál, aki megbántotta a gyerekét, és semmi több. Lehajtod a fejed, mert nem akartad, hogy apád sírni lásson, a füleid pedig hatra csaptad.

–Elnézést, uram – csak ezt mondtad, mielőtt elindultál. Nem tudod, merre jártál, csak akkor vetted észre mikor már az elhagyott kunyhóban találtad magad. Tudtad, hogy ez a terület tilos, így amikor rájöttél, hogy hol vagy, azonnal leguggoltál, nehogy észrevegyen az esetleges ellenség. Csak vissza akartál sétálni, mert az apád megölne, ha megtudná, hogy itt vagy, de aztán hangokat hallottál. Átnéztél a bozóton, és egy 3 vagy 4 fős avatárból álló csapatot láttál meg. Tudtad, hogy most nem menekülhetsz, ezért megnyomtad a nyakadon lévő mikrofont.

–Apa...elnézést. Uram, segítségre van szükségem, nem figyeltem arra, hogy merre járok, és hallom az avatárokat angolul beszélni, és... – szakított félbe az apád

–Merre vagy? – ő, az édesanyád és a két testvéred járőröztek a területén, amikor meghallottak téged a fülhallgatójukon keresztül.

Nagyot sóhajtottál, és imádkoztál Eywához, hogy ne rágja le a füled amiatt, hogy hol vagy, mielőtt újra megnyomod a gombot:

–Az elhagyott régi bázisotoknál.

– Ne csinálj semmit Neriah, hallod? Rejtőzz el majd lassan hagyd el a területet – nem tudtál válaszolni, mert az egyik avatár megtalálta a rejtekhelyedet, és megragadta a fonatod. Szerencsére a családod eleget hallott. Az ikertestvéred, aki azt mondta apátoknak, hogy tud egy rövidebb utat, mindannyian olyan gyorsan repültek hozzád, ahogy csak tudtak. Dühös volt rád apád, hiszen egyértelműen megszegted a parancsot.

Anyád azonban aggódott. Teljesen egyedül fogtak el azok a démonok. Ki tudja mit tennének veled?

Miközben vártad a családodat, kitartóan álltad a sorod, közben úgy piszkáltak és bökdöstek, mintha még soha nem láttak volna na'vit.

– Hadd lássam a kezeidet. – szólalt meg az egyik férfi.

– Miért nem nézel inkább a lábamra? – félmosolyra húztad ajkaid, mire mindannyian zavart pillantást vetettek rád, mígnem az arcába rúgtad Quaritchet. Ettől a mögötted lévő avatár meglazított a szorításán, így megpróbáltál elfutni.

Szerencsétlenségedre a női avatár megragadta a karod, visszarántva. Megmarkolta a nyakadnál a bőrt, és nem tudta, hogy megnyomta a füles gombját. Sziszegtél neki. A férfi, akit megrúgtál, csak nevetett, miközben letörölte az orrából csöpögő vért.

–Biztosan az övé. Dacos akárcsak Sully. Fogd meg a kezét, hadd lássam – a mögötted lévő avatár megragadta a kezeidet, mindkettőt kinyújtva.

– Négy ujj. Talán nem az övé vagy, de ha az emberei közül valaki eltűnik, biztosan eljönnek érte. Tartsátok szorosan – szavaitol összeszorult a szíved. Elvinnének? Távol mindentől? Az otthonod? A családod? Azonban tudtad, hogyha ideérnek veszélyben lesznek. Tenned kellett valamit.

–Nem jönnek értem. Nincs családom. Megölted a családomat a legutóbbi háborúban, te faszfej. – hazudtál annak az embernek, akit korábban megrúgtál.

Ezt hallva apád tudta mire készülsz.

–Neriah hallgass rám, kislányom. Nem kell ezt tenned. Mindjárt ott vagyunk és megvédelek – szólalt meg Jake utasítva mit fog tenni.

–A fenébe is, árva vagy? Nem tudtam, hogy a na'viknal van ilyen – tűnődik el egy pillanatra. Te csak szem forgatva néztél oldalra, sziszegve egyet buta mondatán. –Akkor mit csináljunk vele? Haszontalan. Senki sem veszi észrevenni a hiányát – kérdezte a nő mögötted a felettesét.

–Van egy jobb ötletem. Add nekünk Jake Sullyt és senki más nem fog meghalni – hallatszott a férfi magabiztos hangja. – Ki fogunk véreztetni, kedves és lassú halál, ám tökéletes figyelmeztetésként. - mondta, miközben lekapta a pisztolyát a derekáról, és az állkapcsod alá nyomta.

A hallottaktól legszívesebben öklendeztél volna, de kitartottál.

–Ölj meg – mondtad, miközben megragadtad Quaritch csuklóját, és az állkapcsod alól a szívedhez vitted a fegyverét.

–Ne Neriah, megörültél? Mondtam, hogy nincs akció – szinte üvöltött apád a készüléken keresztül, de te mit sem törődtél vele.

– És gyorsan. Úgysem jön értem senki – mondtad monoton hangon.

Az avatárok mind ámulattal néztek rád. Még soha nem láttak na'vit, aki ennyire hajlandó lett volna feladni az életét. A bennszülöttek, akikkel mindannyian találkoztak, gonoszok voltak, sziszegtek és felfegyverkeztek, mindig készek voltak ölni. Viszont te az ellenkezője voltál.

Eleged volt, hogy folyton apád a célpont, hogy ezközként kezelnek, igy nem is gondolkodtál a dolgokba, csak kiejtetted szavaid.

– Nem – mondta Quaritch, és letette a fegyvert. Ez mindenkit megdöbbentett. Mintha sokkolta a katonáit és a családodat, akik végig hallgatták. Igyekeztek a lehető leggyorsabban eljutni hozzád, és amikor meghallották, hogy a fegyver elsült, olyan gyorsan repítették az ikránjukat, amilyen gyorsan csak lehetett, fák és hegyek között átvágva, annak reményében, minél előbb próbálva elérni téged.

- Gyáva féreg vagy. Másokat használsz fel ezközként csupán mert nem mersz a nagy Toruk Makto elé állni - tudtad, hogy nem volna szabad igy beszélned vele, hiszen csak még jobban felhúzod, azonban ez volt az egyetlen esély a túlélésre. Ha szóval tartod őt, míg odaérnek a szüleid. - Jó magad is tudod, ki lenne a győztes ezért lépsz ilyen aljas dolgokat - köpted oda a szavakat, mire a férfi dühösen rád fujt, de álltad tekintetét.

-Neriah, kicsim, mindjárt ott vagyunk, kérlek hagyd abba - kérleld édesanyád mire megszakadt a szíved, azt a félelmet hallani hangjában, ami átjárta egész testét. Végül is az főellenségük tartja fogva a legidősebb lányukat...

- Fogd be, különben agyon lőlek - szegezte rád fegyverét, mire rajtad volt a sor, hogy dühösen ráfúj. Amint meghallottad anyád hangját, tudtad a közelben vannak igy nem féltél egy percig sem cselekedni. Egy határozott mozdulattal kirúgtad fogva tartod lábát majd gyorsan lehajolva elvetted fegyverét, ezt követően pedig rászegezve elsütődet, kioltva életét. Szavakba nem tudod önteni mennyire szörnyű érzés volt ez, még akkor is, hogy nem ez az első áldozatod, ugyanakkor ennek nem most van itt az ideje. Végre megmutathatod apádnak, a nagy Toruk Maktonak, miszerint te is méltó vagy harcosnak, nő létedre, de legfőbbként, jobb vagy Neteyamnal. Ő nélküle is boldogulsz, ezért gyorsan kellett cselekedned.

Az egyik avatár lassan tett egy lépést előre, de láttad, hogy megmozdul, és rád irányítja a fegyvert. Gyors mozdulattal fogtad rá a nemrég szerzett lőfegyvert, majd meghúzva a ravaszt, agyon lőtted. De nem álltál meg itt, mivel nyílt terepen voltál, tökéletes célpontnak kitéve, igy búvóhelyi után kezdtél el keresni. Ami egy közeli fatörzsre esett. Hallottad, ahogy szétszóródnak a megmaradt két emberei, családodat keresve, hogy kivégezzék. Próbáltál mélyeket lélegezni, hamar megnyugtatni magad, aztán teljes erőddel lecsapni rájuk, azonban Quaritch szavai igencsak elvonták a figyelmed.

-Apa, vagyis fenevad. Jól vagytok mind? - érintetted meg a nyakláncod mikrofonját, sárga szemeiddel figyelve az örült embereit merre mentek. Veled szembe észrevetted apádat, aki éppen akkor ölte meg az egyik avatárt, majd jelzett neked miszerint rendben minden.

-Na azt már nem, te szemét disznó - morogtad orrod alatt mikor Quaritch elindult az egyik irányba. Nem hagyhatod, hogy csak úgy elmeneküljön. Nagy levegőt vettél, füleidet kiélesítetted, majd futásnak eredtél annak reményében, hogy leszeded a maradék embereit, ezzel megkönnyítve apád dolgát. De arra egyikőtök sem számított, hogy apád ellensége hirtelen megfordulva kétszer meghúzza a ravaszt. A golyó lendülete elég volt ahhoz, hogy megállítson a futásban. Érezted, hogy a perzselő fájdalom szétárad a mellkasodban. Térdre esve a tekinteted találkozott vele, aki meglőtt. Láttad a büszkeséget arcán, hogy sikerült a terve ugyanakkor ott volt valami más is. Rettegett. Megrémült attól, amit tettél, és ez mosolyra késztetett. A látásod kezdett elsötétülni, amint oldalra dőltél, és hagytad, hogy felemészen. Azonban még hallottad édesanyád keserves sikolyát, apádat ahogy a neved kiálltja, majd erős karokat, amelyik próbálja megállítani a vérzést, de mindhiába. A légzés már igazán nehezen ment, valamint a fájdalom is megszűnni készült.

-Neriah, kicsim, kérlek tarts ki – hallottad édesapád hangját, mire kinyitottad szemeid. Sohasem akartad őt ennyire összetörtnek látni, főleg nem miattad, de már nem tudtál semmit tenni ellene. Ekkor jöttél rá, hogy ő valóban mindig is jót akart neked, nem azért óvott ennyire mert nyűg voltál neki, vagy bárki másnak. Egyszerűen csak meg akarta védeni a gyerekeit, a családját.

-Semmi baj apa – ezek voltak utolsó szavaid mielőtt lelked elhagytad tested.

A közelben lévő na'vik hallották a vészkiáltásokat, és odamentek néhány vadász és felderítő, hogy vizsgálják meg a helyszínt, mivel tudták, hogy a terület a tiltott régi kunyhó közelében van.

A vadászok és a felderítők felfegyverkezve érkeztek a helyszínre, készen arra, hogy megvédjék embereiket, de amit várt rájuk, az az utolsó dolog volt, amit látniuk kellett volna. Toruk Makto legidősebb lánya mozdulatlanul feküdt a földön, két golyó ütötte lyukat a mellkasában, és vére az erdő talajába folyt. Családja a teste fölé hajolt, sikoltozva és sírva kérte, hogy minden rendben legyen, és térjen vissza hozzájuk.

-Sajnálom, annyira sajnálom. Nem kell a testvérednek lenned lévén, hogy jó vagy - sírt az apád, miközben a fejedet simogatta óvatosan. Elsimította a hajad az arcodból, véres lett az arcod, mivel a kezei be voltak borítva a piros nedűvel. Akkor ott valami eltört Jakeben, hiszen tökéletes katona lévén soha nem volt szabad kimutatnia érzelmeit, de nem foglalkozott vele. Örökre elveszítette kislányát, akit annyira szeretett és olyan büszke volt rá. Ő és Neytiri is vigasztalhatatlanok voltak. Elsőszülött lányok éppen a szemük látára halt meg, és nem tettek érte semmit.