🌺
A halál úgy vette körül, mint a levegő, amit belélegzett. Bármerre fordult, élettelen szemeivel a lelkébe meredt. Nem tudott elmenekülni vagy elbújni előle. Örökre ebbe a csapdába esett. Üvöltve és sírva próbálta megállítani a folyékony vörös vért, amely a fiatal na’vi gyerekekből áradt. Látta, ahogy az otthona pillanatok alatt megsemmisül, és nem hagy mást maga után, csak faszilánkokat, amelyek megégtek. Ó, mindenek anya, mit tett, hogy ezt kiérdemelte? Mi vezetett ehhez? Gyorsan forgott körülötte a világ, úgy érezte, minden rá zúdul.
– Nem! Nem, nem, nem – ugyanannak az értelmetlen szónak a végtelen mennyisége, amit újra és újra elismétel, nem sok mindent okozott, mígnem hideg verejtékben ébredt fel.
Az éjszakai hűvös szellő hátra fújta a haját, miközben mélyeket lélegzett. Gyorsan megfordulva észrevette, hogy a családja békésen pihen. Figyelembe véve, hogy a mellkasuk lassan emelkedett és süllyedt, megnyugtató érzést hagyott benne. Csendben és óvatosan kisétált a maruiból, és elment a tengerpartra.
Ragyogó csillagok voltak az égen, hogy felvidítsák őt, ám mégis könnyek kezdtek potyogni a szeméből. A homokban minden lépést elsodort a szél, nem hagyva nyomát ottlétéről. Maga köré fonta a karjait, olyan kényelmet nyújtva, amit senki más nem adhat. Próbálta megnyugtatni magát, miközben helyet foglalt a fa emelvényen. Izzó halak nyüzsögtek a lába előtt, csiklandozva, de csak egy szomorú, rövid, apró mosolyt eresztett. Az agya egyszerűen nem tudta elengedni a múltat. Nem csak az agya akart továbblépni, hanem a szíve is távol akart maradni a holnap váratlanságától. Még egyszer felnézett az égre, majd le a boldog halakra, és kiengedte érzelmeit zokogás formájában.
»««
Jake megfordult, hogy a kislánya köré fonja a karjait, de helyette egy üres hely fogadta. Lassan felkelt, és körbenézett nincs-e nyoma a kislányának, de nem volt így. Jake csendben felkelt a helyéről, és kilépett a mauriból, vigyázva, hogy senkit ne ébresszen fel. Gondoskodott arról, hogy mindent megnézzen, mielőtt elindulna a ki tudja hova.
Még pár percnek kellett eltelnie, mire észrevette, hogy háttal neki ül. A Holdon nézte, a különböző színárnyalatok kompromittálták, hogy kitűnjön apja számára.
Nem vette észre, hogy apja tart felé, csak bámulta tovább a vizet, miközben a lába lazán lógtak a vízbe. A könnyek már régen abbamaradtak, piros szemekkel és nagyobb lélegzet vételekkel igyekezett összeszedni magát.

Jake lassan közeledett felé, szíve minden másodpercben összetört, amikor észrevette kislánya szenvedését. A csikorgó fa hangja megriasztotta a lányt, és arra késztette, hogy forduljon meg majd gyorsan letörölje az arcát jelző nedves nyomokat.
– Hé, csak én vagyok – szólalt meg lágy hangon lányát nézve. Még egyszer előre nézett, és lenézett a térdén nyugvó kezeire. Gyilkos kezei voltak ezek? Bűzlöttek a bánattól és a rothadt hústól? Nem akarta, hogy így lássak a nyilvánosság előtt. – Leülhetek? – kérdezte óvatosan, nehogy megbántsa lányát. Jake megértette, hogy mindenkinek szüksége van egyedüllétre, hogy sírjon, de kínozta a tudat, hogy egyedül szenved, és nem tehet ellene semmit. Lassan bólintott lány válaszként. – Mi a baj kislányom? – egy újabb óvatos kérdés, majd az említett vállára tette a kezét. Telt-múlt az idő, és egy szó sem esett kettejük közt, ám édesapja még mindig vállán hagyta kezét, néha óvatosan cirógatva, hogy hamarabb nyugodjon meg gyermeke. Semmi a világon nem tudta megállítani a lány könnyeit, annyira valóságos volt számára az álom, annyira borzasztóan emlék.
– Jobb lesz? – az egyszerű kérdés sok gondolatot ébresztett apja fejében. Mély levegőt vett a lány, miközben apja válaszára várt, és minden egyes könnycsepp a lábat érve borzongást váltott ki belőle. Jake észrevette ezt, és átkarolta gyermekét, miközben az említett mellkasába döntötte fejét
– Mi lesz jobb édesem? – visszanézett a halakra. Átmentek hozzá, hamarosan narancssárga fényben virágzott a környék.
– A rémálmok – suttogta a lánya továbbra is lábát nézve, ám mégis olyan megkönnyebbültnek érezte magát, hogy végre megoszthatja valakivel ezeket.
Apja döbbenten bámult rá. Tudta, milyen gyötrelmes álmoktól szenvedni, de millió év múlva sem gondolta volna, hogy lánya, az ő drága ártatlan gyermeke elviseli ezt a fájdalmat, ami az ő szerepe lenne. Hiszen ő az apa, ez adott neki értelmet, ezért kockáztatja az életét nap mint nap, hogy a gyermekei megszabadulhassanak a világ gyötrelmeitől.
– Én… – vett egy mély levegőt, és összeszedte gondolatait, miközben felnézett, készen arra, hogy támogatást nyújtson a lányának. – Először nem tűnik úgy, hogy van remény vagy változás, de megfelelő támogatással és türelemmel… igen, jobb lesz –  Jake egy sóhajjal fejezte be, olyan kétségbeesetten szerette volna törölni kislányából az összes emléket és érzést, ami szenvedni engedi őt, de képtelen volt rá.  – Gyerünk, menjünk aludni – kelt fel, összeborzolva a már amúgy is kócos haját lányának. Bólintott, majd mély lélegzetet véve apjára nézett.
– Nem hiszem, hogy vissza tudok aludni, apa – mondta, és minden érzékszerve újra átélte a rémálmot. A vér és a hamu íze betöltötte a száját, miközben az égő hús szaga betöltötte a levegőt.
– Nézz rám édesem, itt vagy. Már nem vagy ott. Megvédelek kicsikém – ölelte magához gyermekét, fülébe suttogva szavakat, igyekezve megnyugtatni őt.