A sörös üveget már el kellett hagynia, mert a lány annyira magáénak követelte. Szerette a vad lányokat, nem kellett őket izgatni. Az ajkuk összeforrt a kalapját már hátralökte a csaj és vadul túrt a hajába a tarkójánál. Átölelte a derekát és folyamatosan összeért a testük. Egy furcsa imbolygó járással haladó négylábú kreatúrának tűnhettek egy külső szemlélő számára.

Levegő után kellett neki is kapnia mikor végre elvállt az ajkuk és a lány úgy mosolygott rá, mint valami nőstény démon. A szemében olyan tűz égett, ami képes lett volna egy egész várost felperzselni. Csak vigyoroghatnékja volt, mert tudta, hogy nagyon jó éjszaka elé néz. Ilyen kiéhezett mennyecskére egyáltalán nem számított.

- Gyere - fogta meg a lány a kezét és húzta, láthatóan tényleg a lényegre akart térni, aztán nem sokkal később megállt. - Francba! Pedig azt hittem, hogy más nem ismeri ezt a kis eldugott helyet! Na mindegy, tudok másik helyet is.

Black még hagyta is volna elhúzni magát, de két dolog is feltűnt neki. Az egyik, hogy a látott nő Ashley volt, ami nem mozgatta volna meg különösebben. De az ő szakavatott szemének nem vad szeretkezésnek tűnt a dolog, hanem dulakodásnak. Sok nőt fektetett már meg, egyiket sem bánta meg, de egyiket sem kényszerítette.

Ha bizonytalan nemet kapott, akkor még kicsit puhította, ha határozott elutasítót, csak egyre emlékezett, aki fél perccel később meg is gondolta magát, akkor sarkon fordult. Nem volt szüksége arra, hogy könyörögjön akármelyiknek, mert tíz másikat kapott a helyére egy mosolyért, vagy pillantásért.

Tisztelte a nőket és imádta a testüket, amik törékeny, gyönyörre váró teremtmények voltak, nem pedig olyan, akinek nem árt, ha megerőszakolják. Márpedig ez zajlott az orra előtt és tényleg a pokolban fog elégni egy nap a lelke, ha egyszerűen hagyja az egészet.

- Hé! - szólt utána a lány mikor elengedte a kezét és elindult a páros felé.

- Csak egy perc! - dörmögte vissza vészjóslóan.

Viszketett a tenyere, és győzködte magát, hogy nem azért, mert Ashleyről volt szó, hanem mert gyűlöli az ilyen gazembereket. Nem nagyon húzta az időt azzal, hogy szóljon, egyszerűen megfogta az ingjét a nyakánál, a gatyáját meg deréknál és szó szerint elpenderítette, majd beállt közéjük.

A fiatal férfi tántorgott és idő kellett meg visszanyerte az egyensúlyát, aztán meglátva a támadóját nekiállt megigazgatni magát és haragos arcot vágni. Nem mintha bejött volna a dolog, mert ha valaki összehasonlította őket, akkor egyértelmű volt, hogy Ed csak egy kölyök, miközben Black ízig-vérig férfi.

- Mégis mit képzelsz? - vágott felháborodott arcot.

- A kérdés inkább az, te kinek képzeled magad, hogy csak úgy nőket erőszakolgass! - és hangja fenyegető volt, nagyon is hallotta, hogy Ashley mögötte sír, ami csak tovább húzta az agyát.

- Pff... Semmi közöd hozzá, hogy mit csinálunk és hogy! Honnan veszed, hogy ő ezt nem élvezte? - próbált még mindig keményfiúnak tűnni, Black legszívesebben a képébe röhögött volna.

- Persze, azért sír, mert rohadtul élvezte - morogta oda.

- Ömm... Black, gyere. Hagyd őket! - szólalt meg a lány kicsit távolabbról, hisz ismerte Edet.

- Nem - és még csak nem is gondolkodott a válaszon.

- Cöh... nem akartam, de ha már nem tudsz a barátnődre hallgatni, akkor nincs más választásom - azzal előkerült egy revolver, amit kibiztosított és a másik férfira szegezett.

Szemrebbenés nélkül nézett a fegyver csövébe. Nem csak a nőket ismerte, de a férfiakat is, hisz nem egy jött el hozzá fenyegetőzni, meg vádaskodni. A legtöbb viszont csak a levegőbe beszélt. Ezen az Eden is látta, hogy csupán a szája nagy. Talán az apja valaki és erre alapozza a viselkedését, mert ha baj van, majd ő megvédi. Csak hát ez vele szemben nem működött.

- Húzd csak meg a ravaszt - nézett a szemébe nyugodtan.

Nem tartott tőle. Halhatatlan volt. Gyújtottak már rá házat és sérülésmentesen kisétált belőle. Próbálták ledöfni karddal, de a penge elcsúszott rajta. Isten volt, akinek egy halandó nem árthatott. Ugyan lelőni még nem próbálták, de kételkedett benne, hogy képes lenne neki ártani egy golyó a többi próbálkozás fényében.

Látta a bizonytalanságot a másik szemében, hogy megremeg a szája, bár a keze nem. Aztán kiült az első verejtékcsepp a homlokára és már tudta, hogy ő győzött, neki volt igaza. Csak egy suttyó, aki apuci kedvence és ez miatt azt csinál, amit akar.

- Na mi lesz? Nem akarsz lelőni? Hadd hallja meg a seriff! Azért kíváncsi vagyok, hogy fogod magad kimagyarázni - mosolygott rá veszélyesen.

Ed tett egy lépést hátra és tudta, hogy nyert. Lerakta a pisztolyt és idegesen nézett körbe. Nocsak, ezek szerint van már vaj a füle mögött, hogy tart a serifftől. Legalább tudta, hogy a rend őrére lehet számítani vele szemben.

- Gyáva féreg - morogta mikor a fiú úgy döntött, hogy inkább távozik és nem ér neki annyit az egész, hogy megpróbálja lelőni őt.

Ideje volt Ashleyvel foglalkozni, aki még mindig sírt és lecsúszott a fészer falának tövébe és átölelte magát. Leguggolt, csupán meg akarta nézni, hogy jól van e.

- Hagyj békén! - szinte hisztérikusan kiáltott mikor megemelte a kezét, hogy megérintse.

Legszívesebben a kölyök után ment volna, hogy agyonverje. Lehet, hogy nem jött össze neki az erőszak, de könnyen lehet, hogy egy életre megfosztotta Ashleyt attól, hogy megbízzon akár csak egy férfiba is. Márpedig a két nemnek szüksége volt egymásra, táplálták egymás erejét. Az egyik gyönge volt a másik nélkül. És a lány rendes volt, nem érdemelte meg azt, hogy egyedül maradjon egy ilyen incidens miatt.

- Gyere menjünk - érintette meg a vállát Annie, és talán igaza volt.

Talán az lesz a legjobb, ha tényleg magára hagyják. De nem akart csak úgy elmenni és itthagyni Ashleyt megtépázott ruhába. Még mindig térdeltében kibújt az ingből, hogy legalább felülre fel tudja azt venni a lány. Rajta még egy trikó.

- Tessék, ezt fel tudod venni - nyújtotta felé és tisztes távban megállította a karját, hogy a lány el tudja dönteni, hogy elveszi vagy sem.

Nem történt semmi, talán Ashley nem is hallotta a sírástól, amit mondott. Sajnálta és valamiért szerette volna megölelni, mindeközben érezte magán Annie égető pillantását, amit a csupasz felkarja és talán a tetoválása okozott. Szinte érezte a vágyat, amit irányába érzett.

- Tedd le és menjünk - búgta miközben leguggolt mellé. - Csak ránk vár az éjszaka, hogy szeressük egymást.

Black fülét megütötte egy szó. Rohadtul kínozta a vágy a testét és tudta, hogy megfogja bánni, amit most tenni készült, de valahogy fontosabbnak tűnt, hogy legalább részben visszaállítsa Ashleyben a bizalmat a férfiak irányába. Azzal magyarázta ezt az érzést, hisz ő a Szex Isten, neki feladata, hogy minden nő élvezze azt. Azaz el kell érnie, hogy egy nap Ashley is akarja és élvezze. Ehhez pedig az kellett, hogy ezt az emléket enyhítse vele. Igen, csak ezért csinálja.

- Szeretsz? - tett fel egy látszólag ártatlan kérdést és remélte, hogy azt a választ kapja, amit várt.

- Igen - búgta Annie.

~ Még, hogy szereted? - de Ashley nem volt képes felemelni a fejét könnyek közepette, pedig szerette volna megmondani a magáét. ~ Dehogy szereted!

- De én igen - és a szavakat hangtalanul ejtette ki.

Erre akkor jött rá, amikor Ed egyértelművé tette mit akart. Egyszerűen képtelen volt elképzelni a dolgot. Black járt a fejében, az alakja, a mozdulatai. Talán mogorva volt és bunkón viselkedett vele szemben, de ő látta a szemében a magányt, azok után, hogy közölte vele nincs senkije. Addig csupán szimpla keménységnek gondolta, de aztán rájött, hogy a férfi falat húzott maga köré, hogy megvédje magát. Talán a csalódásoktól.

És bár a lelkébe taposott, ahogy figyelte egyre inkább érezte, hogy szeretné megölelni. Bejutni a falak mögé és megmondani neki, hogy nem minden nő olyan, amilyenekkel dolga volt. Black tökéletes pasi volt és Ashley sejtette, hogy soha egy sem vette a fáradtságot, hogy megismerje milyen belülről. De ő szerette volna, mert érezte, hogy a szíve jó, még ha kemény kéreg is veszi körbe. Félve és lopva pillantott fel, hogy lássa hogy reagál.

Black félig hátrafordult és Anniere nézett, majd a szája mosolyra húzódott. De nem csábítóra, mint általában, hanem gonoszra. Ez az egy szó lehetővé tette, hogy Aphrodité adta képességnek hála megmutassa valódi magát, és nem szívesen tette, de most ez volt a leggyorsabb módja, hogy megszabaduljon a lánytól.

Csak néhány pillanatra, és figyelte a lány tekintetét. Először döbbenetet, majd félelmet látott a szemében és ennyi elég volt. Aztán értetlenül pislogott és bizonytalanul felállt, majd hátrálni kezdett. Csupán a felfedést követő takaró mágiának köszönhette Black, hogy még senki nem hagyta ott sikítozva és segítségért kiáltozva. Csak addig látták annak, ami, amíg megengedte, utána újra annak, akit az első pillanattól láttak benne, a tökéletes pasit. De megváltozott valami, mert most már nem vonzónak, sokkal inkább félelmetesnek titulálták és így inkább már nem akartak tőle semmit. Ha nem így működött volna a dolog, akkor az emberek már vadásztak volna rá.

Aphrodité figyelmeztette, hogy amilyen életet él az kihatással lesz rá. Mikor az első jelek megjelentek rajta és nekiállt megváltozni a bőre nem foglalkozott vele. Mégis mit számított, hogy-hogy néz ki, mikor a nők mindig is álmaik pasiját fogják látni, ha ránéznek, a férfiak pedig a legnagyobb riválist, akihez nem érhetnek fel? Élvezte, hogy halhatatlan, élvezte, hogy minden nőt megkap és semmire sincs gondja. Ugyan nem ölt embert, de sok olyan nőt fektetett meg, akik férjesek voltak. Számtalan kapcsolatot tett tönkre, és a maga mögött hagyott összetört szívek és életek száma is egyre nőtt.

Akkor még nem tudta, de attól, hogy nem volt tekintettel másokra szintén sötét lett a lelke és ez változtatta meg a testét. A bőre megváltozása volt az első, aztán lassan karmai lettek és szárnya, de az emberek ebből semmit sem érzékeltek. Csak ő látta magát nap, mint nap, milyen is valójában. Aztán lassan ráunt a dologra és vágyott arra, hogy ne csak a dögös pasit lássák benne, de akkor már késő volt. Egyszer-kétszer megpróbálkozott, hátha tényleg talált egy olyan nőt, aki valóban nem csak a külsejét szereti, de csalódnia kellett. Végül felhagyott vele és élte tovább az életét úgy ahogy eddig. De mostanában megint kezdett elege lenni belőle, ezért is jött ide. Nem tudta miért, de megint adott magának egy esélyt.

Ashley pislogott, nem volt benne biztos, hogy amit látott az a valóság volt, vagy az események és az a néhány cherry megártott neki. Még mielőtt Black visszafordult volna felé becsukta a szemét, bízva abba, ha megint kinyitja, akkor már a valóságot fogja látni, és azt látta. A férfi még mindig felé nyújtotta az ingjét, amit kissé bizonytalanul és még mindig akaratlanul is szipogva elvett.

- Hazaviszlek - és még mindig a látottak hatása alatt rábólintott.

Nem sokkal később már a farmon voltak és ő mindenféle elköszönés nélkül a szobájába ment és bezárkózott. Érezte Black pillantását, de nem volt fenyegető, sőt mintha a férfi aggódott volna érte. Hülyeség volt, hisz megmondta, hogy nem érdekli, mégis nem ment el az mellett, amit látott és ami vele történhetett volna. Kicsit félt, hogy utána megy, de aztán nem tette. Még mindig a férfi ingjét maga köré fogva ült és kattogott az agya.