Épp haza fele tartottam. Egyedül éltem, a szüleim öt éve haltak meg egy autó balesetben.
Meg csak mostanába kezdek vissza térni a való világba.
Nagyon meg viselt. Még a mai napig is van h verejtékezve kelek fel, miközben sikoltozok.
Az Én hibám hogy mrg haltak. Hiába próbálják az orvosok meg magyarázni, hogy nem tehetek róla. Ha akkor nem viselkedek úgy mint egy idióta gyerek. Még a mai napig is élnének.
Miattam kellet visza fordulni. Én hisztiztem ki, hogy menjünk haza mert otthon hagytam a táskám.
A mai napig nem értem minek kellet nekem az a táska. Semmi nem volt benne. A kamion ami belénk jött oldalról, több méteren keresztül tólt minket.
Csak a sikolyom volt az egyetlen dolog amit hallotam. Olyan volt mint ha lassított felvétel lenne az egész.
A hajam össze visza szállt alig láttam tőle. Aztán fejjel lefelé fordult a kocsi, és pörögni kezdet az autó.
A következő pillanatba már kint voltam a kocsiból. Valaki a kezébe tartott. Nagyon fájt mindenem. Alig láttam, nem tudtam mi történt csak a kezeket éreztem a karomon.
Mikor a világ már nem forgott, egy vörös szempár nézett le rám. A szeme színe olyan volt mint a vér. A pupilája tág volt, a szájából különösen nagy fogak lógtak ki. Nem tudtam hova rakni. A hallásom kezdet visza  jönni. Hallotam a mentők szirénájat. Valaki sikoltot. Többen kiabáltak. De Én csak a szempárra tudtam figyelni. Vajon miért ilyen színű, valami nem stimmel vele.
Kellet egy kis idő mire le esett mi is történt.
Az autó.... Anya, Apa...
-A szüleim.... - alig tudtam megszólalni a torkom nagyon éget . Meg akartam mozdulni de minden porcikám fájt.
Meg érkeztek a mentősök, azonnal kézbe vettek de Én csak meg akartam fordulni, hogy lássam a kocsit.
-A szüleim... Alig tudtam megszolalni, de a mentős aki a fejemet kezelte hallota amit mondok.
- Azokat akik a kocsiba maradtak most mentik ki. Kérlek maradj nyugton súlyos sérüléseid vannak el kell, hogy lássunk.
De láttam a szemében, hogy valami nem stimmelt...
Majd el ragadott a sötétség , három hónapig voltam kómában. A felébredésem után tudtam meg mi történt.
Nem sokra emlékeztem, csak foszlanyok vannak meg.
A pszichológus azt mondta valószínű az agyam játszik velem, hogy meg próbáljam magam kímélni az emlékektől.

Brrr...  Meg a mai napig ki ráz a hideg ha vissza gondolok.
Öt év telt el azóta. Próbálom ezeket az emlékeket elnyomni ahogy lehet. Pont elég álmomban megbirkozni velük.


Be léptem a lakasba, hála a klimának jó idő fogadott. Utáltam ezt a nagy meleget.
Egyből a fürdőbe vettem az irányt.
Husz perc fürdés után léptem ki a nappaliba.
El terültem a kanapén és elnyomott az álom.

Egy vörös szempár nézett rám. Akár a vér, olyan volt. Közeledett, a pupilája tág volt. Féltem de egyben vártam is, hogy oda érjen.
Kivagy? És mert álmodok veled minden nap.