YOONGI

- Kinyitod az ajtót? - kérdeztem Jeongguk-tól miközben a kezeimben lógó szatyrokat fogtam, bennük a mai ebéddel és a jövőbeli kosztokhoz szükséges hozzávalókkal, meg hidegkajákkal és társaival.

Úgy gondoltam, hogy jót tesz neki egy kis csavargás a városban ezért magammal hívtam munka után. Látszólag a hívatlan vendég miatt ennyire frusztrált, csak tudnám miért. Semmit sem hajlandó elárulni, pedig én próbálkoztam egész úton.

- Persze - vette ki a zsebemből a kulcscsomót olyan hangsúllyal, mint egy temetőből kimászó élőhalott, és a zárba illesztve az egyiket, nyitott be a sötét kéglibe.

Őszintén szólva hátborzongató látványt nyújtott a ház minden egyes nap amikor este volt. Ma pedig valósággal a frász kerülgetett, mivel Jeongguk annyira ijedtnek és elveszettnek tűnt a földön térdelve, hogy egyszerűen nem tudtam hova tenni a dolgot. Semmit sem értettem. Ezek csak képek voltak, amiket véletlenül lelökött onnan és összetörtek. Nagy kaland, majd veszünk újakat. De ahogy a karjaimban tartottam reszkető testét a félelemtől, elfogott engem is a rémület hiszen kettőnk közül Jeongguk az, aki jobban bírja a horrort. Nagyon nehezen lehet őt kiugrasztani a bőréből - sokszor próbáltam már de sajnálatomra egyszer sem sikerült. Nem árult el semmit és túl régóta ismerem ahhoz hogy tudjam, valamit erősen titkol előlem. A világért sem akartam harapófogóval kihúzni belőle, úgy voltam vele hogy adok neki kellő időt a megnyíláshoz, viszont így egyre jobban aggódtam érte, főleg a különös viselkedésétől amitől már tényleg kezdett megijeszteni. Egyedül én léptem át a küszöböt, a barátom pedig bizonytalan tekintettel meredve előre bámult szigorúan egy pontot. Nagyot sóhajtottam és leraktam az ujjaimmal tartott nejlonokat a földre és odatotyogva hozzá tenyerembe fogva nyuszi arcocskáját egy nagy csókban részesítettem őt.

- Mi a baj nyuszi? - kutakodtam szépen csillogó szemeiben amikor elváltam tőle.

- Semmi - hajtotta le a fejét motyogva, mire ujjbegyeimnel akaratosan felbiccentettem azt.

- Látom rajtad, hogy van valami. Tudod jól, hogy bármi van, majd ketten megoldjuk. De ehhez az kell, hogy nyitott legyél - biztattam.

- Tényleg minden rendben van - mosolyodott el hamiskásan.

Nagyot sóhajtottam és feladva a faggatását fordultam vissza, hogy felvegyem a szatyrokat a parkettáról, és felkapcsolva mindenhol a villanyokat cammogtam a konyhába, hogy legalább egy jó vacsorával felvidíthassam őt. Éreztem ahogy a hideg beáramlik a mostanra hűvös otthonunkba, mire összeráncolt homlokkal meneteltem vissza az ajtóhoz.

- Még ma beinvitálnád magadat? - kérdeztem, de nem mozdult csak bámult rám - Ó, te Jézus - forgattam meg szemeimet és karon ragadva vonszoltam be - Úgy viselkedsz mint egy gyerek - vezettem a kanapéhoz - Ülj le, és nézz tévét ameddig megcsinálom a kaját. Oké? - válaszul csak bólogatott.

Fejemet csóválva indultam vissza, hogy most már nekiállhassak az étel elkészítésének. Egyenként kipakoltam a cuccokat a hűtőbe, mikor meghallottam egy búgó, csordogáló hangot. Elment fürdeni. Elmosolyodtam, habár sajnáltam hogy nem engem nem hívott, de a mai viszonyulása megengedhette nekem, hogy megértően eltekintsek ettől. Mikor bekapcsoltam a tűzhelyet, abban a minutumban egy zizegés kíséretében elment az áram. Ott rostokoltam előtte és lefagyva pislogtam értetlenül, ezzel együtt felhangzott Jeongguk sipákoló hangja. Vigyorogva megingattam a buksimat és megfordulva a kitört ablak felé vettem észre egy vadászt, puskájáról ítélve aminek a kötelét a vállára helyezte. Arca semmitmondó volt és járása lassú, lagymatag. Nagyot nyeltem, mivel szívem hevesebben kezdett el verni erre az abszurd történésre főleg, hogy ez az ember járt nálunk még nappal. Barátságosnak tűnt és állítólag a fiú régi barátja. De most sokkal másabban festett, amit nem tudtam volna megmagyarázni miért. Csak egyszerűen félelemkeltő látványt nyújtott. Folyamatosan a szemembe nézett, aztán útja közepén ravaszul elmosolyodott, bennem pedig megállt az ütő amit csak tetézett a mögötte megjelenő tetőtől talpig feketében flangáló kaszás ember, kinek az arcát a hosszú és bő csuklyája takarta. Meglendítette a fegyverét és eltűntette a vadászt, én pedig annyira megrémültem, hogy hátratántorodva a konyhapultnak ütközött a csípőm, annak a szélébe kapaszkodva ujjaimmal. Pillanatokkal később az utolsó kíséret is köddé vált, a megkönnyebbülés érzése fájdalmasan járta szét testem minden porcikáját. Szívemre tapasztottam tenyeremet és nagy levegővételekkel igyekeztem magamba szívni az eddig bent tartott oxigént. Nem akartam a saját szememnek hinni, mert teljesen szürreális volt. Lehet, hogy a munkától és a fáradságtól már hallucinálok is. Az áram visszajött, és Jeongguk meztelen teste úgy fedte fel magát mintha teleportálódott volna, amiért akkorát ugrottam, hogy majdnem kiszökkentem az ablakkereten. Vizes haja a szemeibe hullott és a derekát egy fehér törölköző ölelte körbe. Úgy tűnik most lépett ki a zuhany alól, amikor megunta a vakságot.

- Mi történt az előbb? - szólalt meg több óra elteltével most először a párom.

- Nem tudom - rántottam vállat szégyen szemre füllentve - Főzni akartam aztán egyszer csak elment a villany. De visszajött, úgyhogy ha akarsz mehetünk együtt fürdeni.

Nem szerettem volna elújságolni a látottakat, mert biztosan legyintene erre a képzelgésemre, hogy túl sokat és keményen dolgozok, amiért kezdek becsavarodni. Bár Jeongguk is felettébb furcsán viselkedik, és a mostani jelenetem sem valami bizalomgerjesztő, reméltem hogy ezek a jelenségek nem fognak minket ketté szedni egymástól. Fogalmam sincs mi folyik itt, csak van egy olyan érzésem, hogy egyikőnk sincs biztonságban ebben a házban addig, amíg el nem megyünk. Nem akartam ijesztgetni a barátomat a teóriáimmal, mert azzal csak rontottam volna az amúgy is rossz helyzeten. Mikor megvettük ezt a kecót, nagyon megtetszett nekünk a külső és a belső jegyei egyaránt, természetesen mint minden kukcónál, ezen is van mit javítani. Az ára meglepően alacsony számokon mozgott, de akkor még úgy gondoltuk csupán a szerencse kedvez nekünk. De ma már erősen elmorfondíroztam azon, hogy az előttünk lakó háztulajdonosok miért adtak túl rajta ilyen gyorsan? A beköltözésünk napján nem kellett a vastag takarítással foglalatoskodnunk, mert viszonylag elfogadható állapotban kaptuk meg. Jeongguk egyértelműen borzasztóan őrült ennek a háznak és azért a kevés pénzért tényleg megérte, de az első napokban én nagyon bizonytalan voltam. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy a mai világban több milliókért vesznek meg ingatlanokat, ezt pedig bőven az átlag alatt nyomták a kezünkbe. El szerettem volna nyomni ezt a kételkedést, ám a mai napon ez csak erősködött.

Jeongguk nagy görbülettel az ajkain pattogott felém és ragadta meg a csuklómat, hogy az emeletre rángatva jelezze nekem szavak nélkül, nincs ellenvetése az ötletem iránt. Nevetve vettem fel a tempóját és követtem őt. Örültem, hogy viszonylag hamar túltette magát a sérelmein, és visszatért a régi önmagához.