JEONGGUK

- Yoongi felfújod a lufikat? - kiabáltam páromnak, miközben egy széken egyensúlyozva díszítettem fel a kandaló tetején kikandikáló részt. Ez a második év, hogy elhagytuk Koreát, és az Egyesült Államokba költöztünk, azon belül New Jersey egy olyan részére, amit igazán kevés autó látogat, és a levegő is sokkal tisztább. Elég elhagyatott rész. Elvileg igaz történeken alapuló kísértet hiedelmek miatt. Hozzánk is eljutottak ezek, mint például a közelben lévő tónál rengeteg haláleset történt, s különböző, ijesztő lényeket láttak. Yoongival mindkettem hiszünk a túlvilági lényekben, s nem mondtam el neki, de amikor ideköltöztünk, már akkor láttam ilyen szellemeket.

VISSZAEMLÉKEZÉS

Boldog mosollyal az arcomon fogtam az egyik kezemben a dobozt, másikban a ház kulcsát tartottam, majd mikor megtaláltam a megfelelőt a zárba helyeztem, és a kattanás után kihúztam a zárból, majd lenyomtam a kilincset, és a lábammal egy picit meglöktem. Amikor beértem, egy nagy, egybenyitott, tágas tér tárult a szemeim elé. A bőr kanapé elefántcsont színben pompázott, s előtte tölgyfából készült kávézó asztal foglalt helyet. Az asztalon volt egy művirág csokor, egy szép, ókori görög motívumokkal tarkított vázában. Két méterre körülbelül az asztaltól volt a kandalló, ami felé megindultam, hisz a ház megnézésekor már tudtuk, hogy odarakjuk a közös, illetve családi, baráti képeket. A dobozt leraktam a tüzelő hely elé, majd felnéztem az fölé. Egy modern TV foglalt helyet a falon, felette érdekes falidíszekkel. A nappali mennyezete gerendákkal volt teli, s borzasztóan tetszett az a természetesség, ami abból a sötét fenyőből áradt. A fa kellemes erdei illatot is adott a helyiségnek, ami az egyik személyes kedvencem volt. Elindultam befelé a kanapé mögé, melyet a fal mellé toltak a lakberendezők a kérésünkre. Végigsimítottam a falon, mely szinte csiklandozta a tenyeremet puhasága lévén. Hirtelen torpantam meg a szófa előtt, miközben a még mindig kezemben tartott kulcs kiesett belőle, és hangos morajjal ért a kemény fapadlóra. A szám tátva maradt, s a levegő is megfagyott körülöttem egy pillanatra. Apró, szinte már totyogásra hasonlító léptekkel mentem hátrafelé, miközben szívem eszeveszett dübörgésbe kezdett, mintha csak ki akarna törni bordáim védelmei alól. Az egyik, szinte pont a középső, fő gerenda közepén egy felakasztott, fekete ruhában lévő, sápadt, fehér arcú ember volt, miközben valószínűleg megfojtása közben kötélen tartott keze sokkal erőtlenebbül maradt ott, mint ahogyan akkor, mikor kioltották az életét. Nekem háttal pedig egy kaszával, fekete csuklyában lévő, földig érő palásttal takart lény rostokolt. A kaszáját meglendítette, mire egy szempillantás alatt tűnt el az a bizonyos, felakasztott ember a gerendáról. Hirtelen lángolni kezdett egy bizonyos, három jegyű szám, melyet szinte mindenki ismer.

'666'

VISSZAEMLÉKEZÉS VÉGE

Fejemet megrázva folytattam a kis díszek felhelyezését, miközben minden egyes képet vagy századjára mustráltam egyesével, és mosolyogtam az emlék hatására. A hatalmas ablakokon beáradó fény megvilágította a képek üvegét, amikről a fény visszaverődött, ezzel egy világos, fény csíkot húzva a padlón. Ábrándozásomból Yoongi hangja ébresztett fel, ahogyan a konyhából visszakiabált előző kérdésem hallatán.

-Hol vannak? - kérdezte a konyhából, miközben hallottam, ahogy elzárja a gázt, és a sütőt is kinyitja. Hirtelen jelent meg mellettem, miközben karbafont kezekkel, csupa lisztes arccal állt mellettem. Halkan felkuncogtam, majd gondolkodóba estem.

- A hűtő feletti szekrénybe raktuk őket. - mosolyogtam rá, és egy légpuszit küldtem neki. Mérgesen, enyhén trappolva indult vissza a helyiségbe, mire hangosan felnevetettem, amire egy morcos morgást kaptam.

- Miért kell mindent a legmagasabban lévő szekrénybe pakolni? - duzzogott hangosan, belőlem egyre nagyobb kacajokat kiváltva. Aztán hallottam azt a tipikus hangot, amikor a lufiba fújják a levegőt, így egy büszke mosoly terült el az arcomon. Azért valahogy csak elérte. Yoongi nem a legmagasabb ember a világon, ezt minden ismerőse tudja róla. Én pedig előszeretettel szívatom ezzel kimutatva szeretetemet.

Hirtelen a fény, ami eddig befelé áradt eltűnt, majd a nyitott ablakokon erős széllökések szűrődtek be, s mikor leszálltam a székről, hogy becsukjam, már késő volt. A mozgó levegő szinte minden fotót levert a kandalló tetejéről, s a képkeretek üvege nagy csattanással találkoztak a parkettával.

Sokkosan álltam az ablak előtt, miközben görcsösen szorítottam a függöny lehelet könnyed anyagát. A levegő a melegről egy pillanat alatt hűlt le annyira, hogy még a saját kifújt levegőmet is láttam. Az egyik üvegdarab egy miliméterre tőlem érkezett a földre, mire kiugrasztva lelkemet pattantam hátra. Könnyeim már patakokban folytak lefelé az arcomon, és mikor oldalra néztem ugyanazt láttam, mint amikor ideköltöztünk. A felakasztott embert, és a kaszást. Ami most hátborzongatóbbá tette az egészet az az, hogy sokkal közelebb voltak hozzám, és mindkét személy felém fordulva meresztette rám a szemeit. A felakasztott ember fülsértően hörgött, miközben szájából valami fekete, vér szerű dolog folyt kifelé. Szemei a fehér részen feketék lettek, s a szép, mogyoróbarna színt is elnyomta a sötét árnyalat. A kaszás megindult felém, miközben a kötélen lógó személy nyakáról lekerült a kötél, és ő is felém kezdett el lebegni. Riadtan sikítottam egyet, amikor felém lépkedtek. Hátráltam, egészen az ablakig, szerintem ha hátrahajoltam volna, akkor az ablakon is simán kieshettem volna. Szemeim a két kísértet között cikázott, akik egyre közelebb értek hozzám. Valami földöntúli erővel a lebegő ember felszedte a legnagyobb üvegszilánkot, és felém repítette, ami épphogy csak súrolta, de mégis végigkaristolta az arcomat. Rémülten kaptam oda a kezemet, s időben hajoltam el a következő szilánktól, ami a mellkasomba akart volna fúródni. Térdre rogytam, miközben lassan előredőltem, így hason elfeküdtem az eredeti fapadlón. Lassan lehunytam volna a pilláimat, amikor hirtelen Yoongi zoknija jelent meg a szemeim előtt, így időben nyitottam fel őket. Felnéztem gyönyörű arcára, ami most tele volt aggódással és értetlenséggel. Csiga tempóban elém guggolt, majd az üvegszilánkkal felsértett sebet vedte figyelembe. Agyamban cikáztak a gondolatok, hogy milyen kifogást tudnék kitalálni arra, hogy mi történt. Épphogy, de beláttam Yoongi mögé ahol sajnálatomra tényleg törötten voltak ott a képek.

- Mi történt nyuszi? - kérdezte az előttem álló arcom épp részére simítva, mire csak zokogva bújtam hozzá, felkelve a fekvő pozíciomból, az ölébe kuporodva. Átkaroltam a nyakát, miközben fejemet az övé mellett tartottam, és a törött üvegdarabokat fürkésztem. Csak szipogtam és azon gondolkodtam, mi lenne a helyes döntés. Mondjam el az igazat? Vagy találjak ki valamit? Egyelőre szerintem jobb lenne az, ha kitalálnék valamit. Még a végén hülyének titulálna ha elmondanám, természetfeletti lényeket látok, amióta itt vagyunk.

- V-vé-véletlen meglöktem az egyik ké-p-pet a kezemmel, és..... Az összes összetört. - markoltam meg mondandóm végén erősebben pólója puha anyagát. Lassan simogatta hajamat, és a hátamat is egyszerre, miközben jobbra-balra dőlt. Kellemes, férfias illata felkúszott az orrjáratomba, ezzel mégjobban megnyugtatva engem. Felfigyeltem arra, hogy nem folyik semmi a szememből, és már rendesen kapok levegőt. Felemeltem a kézfejemet, hogy megtöröljem a még kissé nedves íriszeimet, majd mikor lenéztem a kézfejemre azt hittem elájulok. Ugyanaz a fekete dolog volt a kezemen, mint amit a felakasztott férfi is okádott vissza. A szaga olyan volt, mint a két hétig egy helyben rothadó hús szaga, az állaga pedig rosszabb volt, mint a hányás. Elborzadva figyeltem a fekete foltot a kézfejemen, majd inkább felkeltem Yoongi öléből, hogy zsepit keressek, és letöröljem róla ezt a gusztustalan trutymót.

Miután ezzel végeztem a konyhába battyogtam, ahol a seprűt és a lapátot megfogva mentem a kandallóhoz, hogy feltakarítsam a szilánkokat. A lapátot a földre raktam, miközben egy kupacba söpörtem a tönkrement darabokat. Felsöpörtem a lapátra, majd a kukához vittem, amibe beleöntöttem az éles üvegeket. A nappaliba visszatérve a képeket és a kereteket is felszedtem, hiszen az üveglap nélkül is lehet használni őket. Szépen, szinte milliméter pontosággal visszahelyeztem őket a helyükre, majd a kanapé puha párnáin kényelembe helyeztem magamat. Fejemet hátravetettem a háttámlára, szemeimet behunytam, és így pihentem. Valami puha landolt az ölemben, mire kiegyenesedve vezettem az ölemben lévő hajzuhatagra a tekintetem. Yoongi gondolt egyet, és fejét az ölembe hajtva kezdett el TV-t nézni. Ujjaimat selymes tincsei közé vezettem, és azokat piszkáltam. Jóleső sóhajokkal adta tudtomra, hogy tetszik neki amit csinálok, tekintetét szigorúan a fekete lapra vezetve.

~~~~

Vidám mosollyal az arcomon pattantam fel a kanapéról, és szinte ugrálva szökkentem a bejárati ajtóhoz, hogy végre beengedjem a rég várt vendégeinket. A kulcsot elfordítottam a zárban, majd kinyitottam a falapot, és azt hittem, hogy ott esek össze. Egy barna hajú harminc év körüli koreai srác, akinek teljesen olyan a felépítése, mint a jóöreg Kim Taehyung barátomnak, csupán az arca ducibb, és az arcán elterülő vigyor miatt láthattam az édes gödröcskéit. Ami a legabszurdabb volt az egészben, hogy teljesen hasonlított a démoni élményeimben szereplő felakasztott férfira.

- Öhm... Jó napot! - köszöntem a tarkómat vakargatva - Miben segíthetek?

- Szia Jeongguk! Lim Chul vagyok, már meg sem ismersz?