Feléd kiáltok
Feléd kiáltok, ó hallgatag!
Feléd, te csendes rettegő!
Köréd fonódnak álmaim,
S a némaság egyre nő.
A mélybe hullnak hős szavak,
A mélybe e kedves éj,
A láthatár alá bukik a Hold,
S vele tűnik úgy a fény.
Az utcán magadban ácsorogsz,
Míg egy perc benned megkövül.
Szemeden szürke ködlepel,
Mit az alkony oly messze űz.
Érted gödörbe nyújtom kezem.
Vagy te vagy, ki parta húz?
Hosszúra nyúlnak a percek,
S e kettő szótlan szertehull.
S szótlan adtam néked,
Amit tekintettel kértél csupán,
Dúdoltam halkan egy éneket,
Míg csókra hítt a szád.
S lám: tiéd e balga nő,
Tiéd e szenvtelen kárhozat.
Mind e semmi bűverő,
S a kéretlen áldozat.
Pusztán annyit kérdek én:
Halnál-e értem, vagy inkább általam?
Szerelemért s kertedért,
Halnál-e, kedvesem?
2023-01-26 09:42:23
0
0