Liu:



Kim „Van Gogh” TaeHyungot látni a színfalak mögül, fellépés közben... hát az amolyan bugyiba élvezős élmény. Ehhez pluszban társult az, hogy jónéhány alkalommal rám lesett és kacsintott, amitől nem csak a szívem, de még esküszöm, a méhem is megdobbant. Szét voltam csúszva, mint a kurvaisten. Tátott szájjal figyeltem, amint izzadtan, a világ legdögösebb lényeként lesiet a színpadról egy gyors átöltözés miatt. Alig ért le, máris magához húzott, majd forró csókot nyomott ajkaimra, közben birtoklón fenekembe markolt. Ezek után tökre érthető volt, hogy végig szeretkeztük az egész éjszakát. Londont követően Párizsba utaztunk. A repülőn a szokásos Bangtan káosz uralkodott. Tae féltékenykedett és kisajátítva, maga mellé akart ültetni. Hobi és Jin szintén, amiatt TaeHyung ismételten idegállapotba jött. Megoldva a problémát inkább a szüzek védőszentje mellé telepedtem, kivívva barátom haragját, aki gyilkos pillantásokkal méregetett minket. Az alig egy órás út alatt javarészt zenét hallgattam. Nem kívántam sokkot okozni Jungkooknak, ezért nem beszélgettem vele. Egészen addig, míg meg nem bökdöste vállamat.
- Mondjad Jeanne d ’Arc – biccentettem.
- Tényleg tudsz főzni?
- Persze – vágtam rá.
- És sokat viselsz feketét?
- Persze – bólintottam.
- Csak koreaiul beszélsz?
- Nem. Felsőfokú nyelvvizsgám van angolból és franciából.
- Sportolsz valamit? – billentette félre fejét.
- A zumba annak számít? – ráncoltam homlokom.
- Határozottan. Milyen magas vagy?
- 160 és fél. Az a fél centi is számít ám – emeltem fel mutatóujjam.
Megvillantotta nyuszis mosolyát, ezzel az én ajkaimra is mosolyt csalva. Fogalmam sem volt, mit a célja a hirtelen Columbosdival, de annyiban hagytam. Legalább, nem ájult el  amit fél sikerként könyveltem el. Az út további része csendben telt. Leszálláskor már annyira izgultam TaeHyung meglepetése miatt, enyhe hányingerem lett. Szabályosan reszkettem a feszültségtől. Végtelen időnek tűnt, mire végre a hotelhoz értünk. Tae szorosan mögöttem jött a folyosón, párszor megmarkolva popsimat.
- Remélem, sejted, hogy amint beérünk leszaggatom a bugyidat, amiért nem mellém ültél. Én minden pillanatot kiszeretnék veled élvezni, te meg Jungkook mellé csücsülsz – morogta.
- Szerintem, élvezgetsz te rajtam eleget – jegyeztem meg gúnyosan.
Megtorpantam az ajtó előtt, felmosolyogva a srácra.
- Csukd be a szemeidet – kértem.
- Ugye nem prostit rendeltél? Most közlöm, semmiféle fajtalankodásba nem egyezem bele – közölte.
- Hülye – kacagtam.
Halkan kitártam az ajtót, beljebb szuszakolva TaeHyungot a tágas szobába.
- Jagiya mi ez az egész? – faggatott továbbra is lehunyt pillákkal.
Becsuktam magam mögött és visszaintegettem a könnyes szemű nőnek. Ezerrel vágtázott a szívem, úgy izgultam. Megkerültem Taet, aztán szét tárt karokkal felkiáltottam.
- Kinyithatod. Tátádádám!
TaeHyung reakciója kegyetlen édes volt. Szemei tágra nyíltak a megilletődöttségtől. Remegő kezét szája elé helyezte és némán sírni kezdett. Két lépéssel szelte át a távolságot, majd szorosan megölelgette örömtől pityergő családtagjait. Nagyon aranyos és megható pillanat volt. Jobbnak láttam magukra hagyni őket. Rengeteg megbeszélnivalójuk volt, ami nem rám tartozott. Később is ráértem megismerkedni velük. Észrevétlenül kihátráltam a helyiségből, csendesen becsukva kívülről az ajtót. Alig tettem meg pár lépést, az éppen szobájából kilépő Hobival találkoztam.
- Liu! – vigyorodott el – Világi barátosném. Meghívhatlak egy ebédre?
Mosolyogva bólintottam és hagytam, hogy HoSeok vállamat átkarolva mellém szegődjön. Néhány méterrel arrébb összeszedtük Jimint is, ezáltal triumvirátust alkotva tötyörésztünk az étterembe. Szerencsére, nem tartózkodtak sokan a vendéglátóhelyen. Kipécéztünk egy asztalt, letelepedve oda. A pincér udvariasan köszöntött minket. A srácok angolul eldadogták, mit szeretnének enni – inni, mire én gonosz mosollyal néztem a pasasra.
- Bienvenue!  Puis-je prendre un café et un hamburger avec des frites?  Merci!
- Du ketchup ou de la vinaigrette? – kérdezte a felszolgáló.
- Sauce au fromage, merci. – biccentettem.
A muki elvonult egy rögtön hozom kijelentéssel, én pedig hátra dőltem a széken.
- Hmm... tudsz franciául – állapította meg Hobi az asztalra könyökölve – Tae mesélte, hogy dobolsz.
- Tae mindent kifecseg? – háborodtam fel.
- Többnyire – villantott bocsánatkérő mosolyt Jimin – Igazából, nagyon sok mindent mondott, ami kissé hihetetlenül hangzott és szerintünk csak villogni akart – vallotta be.
- Például? – emeltem meg szemöldököm.
- Folyékonyan beszélsz angolul és franciául.
- Ez igaz – bólogattam.
- Jobb és bal kézzel is tudsz írni.
- Ez is.
- Dobolsz.
- Ez is.
- Nagyon jól főzöl.
- Ez is.
- A nagyszüleid farmerek.
- Ez is.
A két srác hitetlenkedve nézett össze. Gyanítottam, faggatózós napot tartunk, mert mindenki rám szállt és kérdésekkel bombázott.
- Akkor, most én kérdezek – könyöltem fel – TaeHyung miért ennyire féltékeny?
- Mert szerelmes beléd – vágta rá Hobi.
- Plusz – tette hozzá Jimin – Fél attól, hogy bár ez nem jellemző a mi Jungkookunkra, de rád startol.
- Rám?! Jungkook?! Aki fél a lányoktól? – nevettem – Poén lenne.
- Valójában, megalapozott Tae félelme – közölte Hobi.
- Mer’hogy? – ráncoltam homlokom.
- Mert, amilyennek leírt, azok alapján te pontosan megfelelsz Jungkook női ideáljának – válaszolta komoran Chim.
Hisztérikus nevetés tört ki belőlem, amit furcsállva lestek. Hát legyek várbörtöni kurva, ha ez komoly! Ennél viccesebb dolgot rég hallottam.
- Nyugodság van gyerekek. Egyáltalán nem jön be a kis maknaetok – világosítottam fel őket.
- Hát, ez megnyugtató, de a nagyobb kérdés az, Kook bukik e rád? – sóhajtotta HoSeok.