Liu:

Hosszú, végtelennek tűnő hónapok után végre haza értem. Az igazi otthonomba, arra a helyre, ahol felnőttem. Vacsora előtt körbe akartam vezetni TaeHyungot, megmutogatni a számomra fontosabb állomásokat. Meg, azért a nagymamával sem mertem kettesben hagyni.
- Ez alatt a cseresznyefa alatt vált a mama elhivatott hullagyalázóvá - meséltem a srácnak megtorpanva.
- Tehát, ez a szent hely, ahol azzal fenyegetőzött, hogy ha leesel a tetejéről és meghalsz, még meg is ver - jegyezte meg mosolyogva Tae.
- Imádom, hogy mindent megjegyezel, amit mondok neked - vigyorogtam és elé lépve lábujjhegyre pipiskedtem, csókot nyomva arcára.
Karjai óvatosan, mégis biztonságérzetet keltve ölelték át törzsemet, majd lágy puszit nyomott nemrégiben műtött vállamra.
- Hány sráccal csókolóztál itt? - tudakolta.
- Egyel sem - jelentettem ki büszkén - Szeretnél első lenni?
- Az egyetlen szeretnék lenni - mosolygott.
Lejjebb hajolt, megszűntetve arcaink közti csekélyke távolságot, aztán finoman illesztette puha ajkait enyéimre. Lassan, ráérősen csókolóztunk, olyan gyengédséggel, mintha valóban az lett volna a legelső alkalmunk. Gyomrom bukfencezett, pillangók ezreit elszabadítva, szívem gyorsan pergett mellkasomban, fülem tompán zúgott. Tagadhatatlan volt a tény, kegyetlen módon beleszerettem ebbe a sokszor dilinyós, legtöbbször zseniális idolba. Fejem még akkor is kóválygott, amikor szétváltunk, mélyen kapkodva az oxigént.
- Mutatsz még legendás helyeket? - kérdezte széles vigyorral, csillogó szemekkel, ujjait összefűzve enyéimmel.
Bólintva húztam magam után, elhagyva kedvenc cseresznyefámat. Több métert is magunk mögött hagytunk, mikor ismét megtorpantam.
- Itt fetrengtünk nagyapával atomtajrészegen, amikor a szomszéd Jimin bácsi, -de nagyapa csak Alkesz Buzeránsnak hívja-, leitatott minket, azzal a szöveggel, hogy születésnapja van, méghozzá a századik. Tutira hazudott, mert mindennap bebaszik és mindennap nem lehet szülinapja. Bár, nála sosem tudni, mert elvileg ő halhatatlan - regéltem.
Tae nevetett az emléken, amit mosolyogva figyeltem.
- Ott pedig - mutattam egy bokorra - szörnyű trauma ért hat éves koromban, mert megláttam, amint a bakkecskénket hátulról erőteljesen pengeti a másik szomszéd bernáthegyije, Pudvás. Ne, kérdezd, igen, én adtam szerencsétlen kutyának a nevet, de hát fiatal voltam és kellett a pénz golyórágóra - legyintettem.
A srác megint nevetett, ezúttal előre hajolva, térdeit csapkodva. Jó volt őszintén felszabadultnak látni, nem pedig leterhelt, kissé túlhajszolt idolnak.
- Egyébként piálhatnánk egyszer kettecskén, vagy például nagypapival. Brutál kemény alkoholos állapotában és össze-vissza szövegel. Olyanokat mond, hogy „na jó' van asszony, kimegyek oszt megfejem a kakasokat, meg beszedem a szennyest a kötélrűl, mielőtt átlényegülöl nindzsába oszt lekapálod a fejem" - utánoztam papám hanglejtését és vidéki akcentusát - Aztán, persze utána jajgat, mint állat, mert nagyinak elgurul a szívgyógyszere és tényleg megveri, de a szövege ettől még vicces - bólogattam.
TaeHyung térdre borulva vihogott, amit szerintem, még a huszadik tanyaszomszéd is hallott. Mondjuk, ha rákérdeznek esetleg, kimagyarázom azzal, hogy éppen döglődött valamelyik kecskénk és az adott ki ilyen fura hangot. A vidéki élet szépségei.

*&*&*&*



Pizsamában fetrengtünk az ágyban, szorosan egymás mellett. Túl voltunk egy igencsak élménydús vacsorán, ami azzal telt, hogy predátorba átszellemült nagymamám folyamatosan szegény Taet oltogatta, nagyapával próbáltuk védelmezni a srácot, de hát mindketten fosunk a nagyitól, így egy idő után feladtuk a küzdelmet. Aztán, TaeHyung megfürdetett. Na, ez tényleg poén volt, mert minimum nyolcszor egymás után megmosta a melleimet, arra hivatkozva, „tisztaság, fél egészség". Szerintem, két hétig tutira nem kell segget sem mosnom, de lényegtelen. Az idősebb generáció feltehetően aludt, míg mi depresszív fejjel, elmélyülten bámultuk a kopottas plafont az élet nagy dolgain merengve. Én speciel azon agyaltam, ha betörnék a legközelebbi csokigyárba és „véletlenül" beleesnék az olvasztott csokoládés tartájba, milyen idióta szöveggel tudnám kimagyarázni színlelt haláltusámat a tisztelt biztos uraknak.
- Marilyn.
- Igen Van Gogh? - fordítottam felé kobakomat, hogy láthassam helyes arcát.
- Sosem szeretted volna megismerni édesanyádat? Mármint... a nőt, aki a világra hozott?
- Nem - vágtam rá gondolkodás nélkül - Árvaházba adott, amiből kifolyólag, nem akart engem. Miért akarnék találkozni egy ilyen nővel? Kilenc hónapig a szíve alatt hordott, mégis képes volt lemondani rólam, így én is lemondtam róla. Nekem HaEun az anyukám. Ő a családom. A család pedig azt jelenti, hogy soha senkit nem hagyunk magára, és nem felejtünk el - idéztem kedvenc rajzfilmemből.
- A nevét sem tudod? - ráncolta homlokát.
- Beszélhetnénk másról? - kértem szenvedve.
- Ne haragudj - könyökölt fel futó csókot adva ajkaimra - Többet nem hozom ezt szóba - ígérte.
- Semmi gond, borítsunk múltat a fátyra - vigyorogtam - Köszi Tae.
- Beszélgessünk a közös jövőnkről - ajánlotta.
- Akkor, mondom a napi rutint. Te hajnal fél négykor felkelsz, kimész, megfejed Jágót, a kecskét, összeszeded a tojásokat a tyúkólból. Bejössz, kitakarítasz, ágyba hozod nekem a reggelit, szeretkezünk egy tetű nagyot, utána bebaszok, elverlek...
Tae nevetése engem is kuncogásra késztetett, így a mondatom félbe maradt. Jó volt, hogy neki nem kellett külön elmagyaráznom hülyeségeimet, mert értette és viccesnek találta azokat, nagyokat röhögve. Hasonlítottunk furcsa gondolkodásmódunk okán és ez közelebb hozott minket egymáshoz.
- A nagymamád is ezt szokta tenni a nagypapáddal? - érdeklődte hahotázva.
- Dehogyis... ő józanul is leveri, nem kell neki ahhoz innia - horkantam fel.
- Imádom, hogy ennyire őrült vagy - jelentette ki szerelmesen csillogó szemekkel.
- Sok hívem van. Ilyen ez a popszakma - sóhajtottam - Majd alapítok egy fandomot magamnak.
- Liu Fight Klub? Lehetne a szlogen „ Pata rúg, pata rúg, pata rúg" - ötletelt.
- Áh, az nem jó. Eltörték a vállamat. Rokkantságival nem lehetek ketrecharcos - legyintettem.
A mobilom megrezzent az éjjeliszekrényen, mire mindketten a készülékre meredtünk. Lövésem sem lehetett, ki a franc kereshet ilyen későn. Tae aggodalmasan figyelte, amint feloldom a billentyűzárat és megnyitom az üzenetet.
„ Szia Bébi! Hallom, itt vagy a nagyidéknál. Holnap beugrok hozzád köszönni. Csók: Nicola."
Elhúztam a számat és TaeHyungra lestem. Dühösen fixírozta a kijelzőt, majd frusztrált sóhajt eresztett.
- Az exed?
Kelletlenül bólintottam. Igazából, rohadtul nem voltam kíváncsi a csávóra és egyáltalán nem hiányzott a felbukkanása. Az idol visszahanyatlott a párnára, megint a plafonra bámulva.
- Érzem, csodálatos lesz a holnapi nap - morogta.
Oh, Tae fiam! Ha tudnád, mit tartogatok én annak a retek gyökérgyereknek, tudnád, tényleg csodálatos lesz a holnapi nap.