TaeHyung halkan szuszogott mellettem. Arcát nyakamba fúrta, karjaival és lábaival körül fonta törzsem álmában. Sajnáltam őt. Biztos nagyon kimerült lehetett, ha két perc alatt elaludt. Egyenlőre nem tudtam mit kezdeni ezzel az egész kapcsolat dologgal. Rendes és helyes srác volt. Egészen karizmatikus személyiség. Furcsán éreztem magam. Hyerin a rajongójuk volt. Én ezzel szemben nem ismertem annyira jól a munkásságukat. Persze, tisztában voltam azzal, mi az a Bangtan Boys, mert nem létezett Koreában olyan, aki ne ismerte volna a nevüket, de én inkább Monbebe voltam, azaz Monsta X fan. Miután megnéztem pár főzős YouTube videót, ismét unatkoztam, így más szórakozás nem lévén, Tae arcát kezdtem bökdösni ujjammal. Nevettem, ahogyan bosszúsan fintorra húzta orrát és próbálta elhessegetni onnan a kezemet. Meghúztam egy hajtincsét, amitől felszisszent. Ismét böködtem a pofiját, halkan kuncogva reakcióján. TaeHyung aljas módszerhez folyamodva váratlanul felemelkedett és megcsókolt. Megint. Nem az a fajta lány voltam, aki emiatt elpirult volna, de határozottan feszélyezett a helyzet. Meglepett, hogy azt a röpke szájra puszit követte még egy, még egy és még egy. Tae több tucat apró csókkal halmozta el ajkaimat, amin mosolyogtam. Tényleg, édes srác volt, az biztos. Bár, ez a hirtelen támadt intimitás kissé sokkolt. Alig ismertem pár napja és már csókolgatott. Na, nem mintha eret vágtam volna miatta, de azért ne kapkodjunk.
- Nem vagy éhes? – kérdeztem elterelve figyelmét.
- Rendelhetünk valamit, ha szeretnéd – ajánlotta.
- Oh, Tae fiam. Milyen naiv vagy – ingattam fejem a párnán, majd felkeltem – Gyere, főzünk! – vonultam a konyhába.
A konyhaművészettel sosem volt gondom. Mindig is szerettem főzni, így kaptam az alkalmon és feltúrtam a hűtőt, a pultra pakolva a hozzávalókat.
- Mit készítesz? – lépett mellém az idol, átlesve vállam felett.
- Készítünk – hangsúlyoztam a többes jelzőt – Bibimbap. Szereted?
Bólintott, mire vigyorogva csúsztattam elé a zöldségeket.
- Ezeket pucold meg, légyszíves – kértem.
TaeHyung először durcás képet vágott, végül megadóan felsóhajtott.
- Ez nem hiszem, hogy jó ötlet – csóválta kobakját – Láttál te már engem konyhában?
- Sajnos igen – húztam el a számat – Hyerin A.R.M.Y., szóval egy rakás videót láttam rólatok és itt hozzátenném, hogy szerintem, te tutira nem vagy százas.
- Összeillünk – közölte széles vigyorral.
Erre csak megforgattam szemeimet és a hús szeletelésére fókuszáltam. Az ajtó nyitódására lesápadtam. Na, nem! Nem lehetek ennyire szerencsétlen!
- Tudsz teleportálni? – kérdeztem kétségbeesetten a sráctól.
- Nem – válaszolta furcsán komolyan.
Apa lépett be elsőként. Döbbenten pislogott párosunkra, majd feltehetőleg anyának címezve hátra szólt.
- Asszony! Egy fiú van a konyhában.
- Egy betörő? – szörnyedt el anya.
- Nem hiszem – jegyezte meg apa.
- Egy csöves? – jött az újabb opció.
- Jól van öltözve – közölte másik szülőm.
Anyám is felbukkant és elkerekedett szemekkel nézett minket. Szerintem, azt hitte hallucinál, mert eddig egyetlen hímnemű sem tette be hozzánk a lábát, pláne nem az én társaságomban. Tae kedvesen mosolygott rájuk, míg én valami hülye vihogás félét produkáltam.
- Anya, apa! – vettem át a szót – Ő itt Kim TaeHyung, a...
- Barátja – segített ki az említett.
Anyukám legyezgetni kezdte magát, aztán sokkosan megkérdezte.
- Hol a vérnyomásmérőm?
- Nagyon ismerős vagy nekem, te gyerek. Nem a vonatállomáson szoktál kéregetni? – töprengett el apám.
Nevettem a feltételezésen. TaeHyung ugyanazzal a kedves mosollyal ingatta fejét. Gyanítottam, Őt lehetetlen kínos szituációba hozni. Talán, pont azért, mert hasonlóan furcsa volt, mint én.

*&*&*&*




Anya annyira rákattant Taera, hogy le sem lehetett róla vakarni. A srác készségesen válaszolt még a legszokatlanabb kérdésekre is. Gondolatban vállon veregettem, amiért ennyire jól tűri a szüleim faggatását. Vicces volt, én pedig jól szórakoztam rajtuk. Egészen addig, míg el nem jött az este.
- TaeHyung drágám, ugye itt maradsz éjszakára? – érdeklődte anya.
- Nem! – vágtam rá – Sietnie kell vissza a dormba. Van egy tengerimalaca. Meg kell fürdetnie – hazudtam.
- Valójában, szívesen maradok. Persze, ha nem jelent gondot – mosolygott a srác.
- Mi?! Nem! Anya, gondoljuk ezt át – javasoltam.
- Liu, ne legyél már ekkora paraszt – morogta anyu.
- Te meg ilyen erkölcstelen – sziszegtem.
- Mi bajod van TaeHyunggal? A barátod. Egy pár vagytok – érvelt a nő.
- Nos, hogy teljesen őszinte legyek és közben mégsem bántsak meg senkit, aki máshogy gondolkozik, mint én, mégis távolról nézve a dolgot, hogy ne legyen egyoldalúan mérlegelve, ám mégis egy adott perspektívából megközelítve a témát, a közjó érdekeit szem előtt tartva... – hadováltam.
- Liu! – szólt közbe édesanyám, ez áldott, szent asszony.
- Elfelejtettem, mit akartam mondani – vallottam be – Apa – fordultam legvégső megmentőmhöz – Te képes vagy eltűrni, hogy ilyen szégyenteljes erkölcstelenség zajlik a házadban? Hát, ki a férfi? Ki az úr a házban?
- Anyád – jelentette ki apu.
Fújtatva dőltem hátra a kanapén. Nem hiszem el, hogy anyát ennyire hidegen hagyja, mit szeretnék. Kezdtem sajnálni magam. Nem csak én vagyok itt nem normális, hanem az egész családom. Lehet, TaeHyung ezért érzi ilyen jól magát nálunk...