Az este maga volt a pokol. Egész éjszaka rémálmok gyötörtek. Izzadtan vergődtem az ágyamban, miközben újra és újra lejátszódtak bennem az egy évvel ezelőtt történtek. Jinyoung vérfagyasztó vigyora, a vészjósló hangja és minden egyes mozdulata ami hatalmas fájdalmat okozott számomra. Már hajnali fél ötkor ébren voltam, és inkább engedve egy kád meleg vizet befeküdtem és igyekeztem kitisztítani elmémet. Nehezen ment, de próbáltam arra gondolni, hogy pár óra múlva Jungkook fog bevinni az iskolába. Mellette lehetek, az ő autójában ülhetek és az ő kellemes illatát szívhatom.

Nagyjából hét óra harminc perckor kilépek a lakásból, miután Hyung hatszor megkérdezte, hogy biztos ne ő kísérjen-e el az iskolába. Komolyan kezdem úgy érezni magam mint egy elsős kisfiú, aki a bátyjára szorul, mert fél bemenni az intézménybe. Szégyenlem emiatt magam. Miután meggyőztem arról, egyáltalán nem szükséges a saját napját felborítania miattam, hiszen Jungkook úgyis eljön értem, elfogadta válaszom, így bomber jekimet magamra húzva sétáltam el a kerítésünkig. Kulcs a zárban, így ki is nyitom a kaput és kilépek rajta, ám Jungkooknak se híre, se hamva.

Tény, hogy nem beszéltünk meg időpontot, ám éjjel kettőkor írtam neki, hogy fél nyolckor fogom a kapuban várni, így addigra érjen át. Bár meg nem nézte, mélyen magamban mégis reménykedtem benne, hogy mire kiérek, itt fog várni rám.

Vártam egy percet, majd még egyet és még egyet, ám Kook még nem jelent meg. Tíz perc várakozás után már zavarodottan nyúltam zsebembe, hogy ránézzek telefonomra, hátha írt hogy késni fog, de én nem láttam véletlenül. Ám csalódnom kellett, hiszen semmiféle üzenetet nem kaptam. Nem hívott, nem hagyott üzenetet. Mivel húsz perc múlva már az iskola padban kellene üljek idegesen nyomok rá Doki nevére a híváslistámból. Feszülten hallgatom ahogy a harmadik sípolás is elhangzik, majd végre felveszi a telefont. 

• Hol vagy Kook? Már indulnom kellene. - motyogom a készülékbe, hiszen nem tudom miként kellene reagálnom a késésére. Elvégre plusz feladat neki ez, én kényszerítettem rá a gyáva és gyerekes viselkedésemmel. Még akkor is, ha ilyen hatást váltott ki belőlem Jinyoung végre a saját lábamra kellene állnom, és egyedül megoldanom a problémáimat, nem pedig bevonni minden egyes számomra kedves személyt, hogy pátyolgasson ha épp gyenge pillanataimban vagyok. Most mégis önzően viselkedem, hiszen ha ezt a gondolatmenetet követném, már rég az iskola felé sétálnék, egyedül.
  

• Mi?- motyog valamit mély, reggeli hangján a telefonba. Biztos vagyok benne, hogy félig még alszik- Taehyung. Hány óra van?
  

• Hét óra negyvenhárom. - mondom miután elemeztem a pontos időt a telefonom kijelzőjén - Én ébresztettelek fel? - kérdem halkan, ám valami miatt így is elmosolyodom. Eszembe jut az elmúlt pár nap, amikor én ébresztettem fel. Kócos haja égnek állt, szemei szinte leragadtak, és nagyokat nyammogva próbálta magát rendbe hozni, hogy el tudjon tőlem köszönni, ugyanis akkor még önálló, felnőtt férfiként egyedül mentem iskolába. 
  

• Oh basszus.- hallom, ahogy nyög egyet. Valószínűleg most próbál kikelni az ágyból- Adj két percet és ott vagyok. Ne indulj el egyedül...Oh, bassza meg! Ennek az asztalnak is itt kell lennie.
  

• Jungkook… - szorongatom a telefonomat miközben a földet bámulom - Igazából reméltem, hogy ma nem kell bemennem a suliba. Mit szólnál ha ma csak mi ketten lennénk? Nálad…- harapom el az utolsó szót, miközben tarkómat vakarom. 
  

• Mi? Nem. Jesszus Taehyung, nem. Nem lógsz. Veled leszek egész nap a suliban, de figyelj, most leteszlek mert fel kellene öltöznöm. Egy szál alsóban vagyok és két percem van odaérni hozzád.
  

• Jó. - motyogom egy sóhajtás kíséretében, majd bontom is a vonalat. 
  

Miután zsebre vágtam a készüléket fejben kezdtem számolni a másodperceket. Nagyjából két perc múlva egy igen gyorsan száguldozó autó fordul be az utcánkba, majd egy határozott fékezéssel pontosan előttem áll meg. Halvány mosoly ül ki arcomra, hiszen pontosan tudom, kié ez a jármű, így minden előjel nélkül nyitom ki az ajtót, és ülök be az anyósülésre. 

• Pontos vagy! - nézek rá jókedvűen, ám azonnal lehervad a mosolyom amint Kookra pillantok - Mi a fene történt veled?
  

Jungkook haja fésületlenül áll össze-vissza, mintha egy madárfészek lenne a fején, szeme alatt hatalmas karikák terülnek el és csak pár pillanat múlva tűnik fel, hogy az autóban olyannyira alkoholszag kering, hogy mindjárt én is lerészegedem. 

• Nem aludtam túl sokat.- jelenti ki tömören, majd olyan hévvel indul meg az autóval, hogy a kerekek csikorogni kezdenek alattunk, a fejem pedig neki ütközik a fejtámlának.
  

• Ennyire nem kell sietni. - fogok rá azonnal a biztonsági öv, és csatolom be magam gyorsan - A suli gyalog is húsz perc. Kocsival legrosszabb esetben is tíz. - nézem végig volt orvosomat, aki mereven az úttesten tartja tekintetét - Miért ittál? Ugye nem miattam?
  

• Tudom, hogy közel van, de slozira kéne mennem. Annyira siettem, hogy észre se vettem, hogy kell. És ne aggódj, nem miattad ittam. Találkoztam egy nagyon jó barátommal és nála voltam éjszaka.
  

• Oh. - nyögöm ki azonnal, és én is az úttestre pillantok- Tényleg egész nap mellettem leszel? - kérdezek rá a telefonban hallottakra - Igaz, hogy többen bejárnak más tanár órájára, de remélem nem lesz gondod belőle..
  

• Nem terveztem beülni a hallgatóterembe. A folyósón foglak megvárni. Szereznem kell valami kaját, meg valamennyire lecsutakolni magam a mosdóban mert bűzlök, mint valami hajléktalan.
  

• Használhatod az én tesi ruhámat! - pillantok rá reménykedve- Mármint, az öltözőszekrényemben lévő dolgaimat. Van bent tusfürdő, meg törölköző is.
  

• Te komolyan ilyen jól felszerelt vagy?
  

• Muszáj. Ki tudja ki borítja rám az ebédjét. - vonom meg a vállamat majd elengedve az eddig szorongatott övet ellazulok - Na és, ki ez a jó barát? Namjoon Doki? 
  

• Nem. Amerikában ismertem meg és most ő is itthon van. Majd bemutatlak neki, hogy ne legyél féltékeny.- felém fordul és egy halvány mosoly jelenik meg az arcán, ami feldobja ezt a botrányos ábrázatát. De nem hiába szeretem, nekem ő így is tökéletesen fest. 
  

• Ő is egy doki akkor? Ne aggódj, nem leszek féltékeny. -nyújtom ki rá a nyelvem, ezzel bizonyítva hogy ostobaságokat beszél. Bár nem mondta ki, de ezzel elárulta azt, hogy fiú barátról van szó. Ugyanis, miért volnék féltékeny holmi bájos, rövid ruhákat hordó lányokra?
  

• Nem doki. Megérkeztünk.- közli ezt a tényt olyan könnyedséggel, mintha csak arról beszélgettünk volna, miért zöld a fű. Komolyan nem tudok kiigazodni rajta.
  

Úgy gondolom, hogy tényleg nagyon sürgős dolga lehet a mosdón, így inkább kicsatolom az övemet, majd kiszállok a járműből. Jungkook, miután leállítja a motort, kiszáll és az intézményre emeli a tekintetét. 

• Jó nagy épület. 
  

• Igen, tudom. Megmutatom merre van az illemhely. - indulok meg befelé viszonylag gyors léptekkel, miközben Jungkook felzárkózik mellettem.
  

Öszintén megnyugtat a jelenléte, ám kicsit kíváncsivá tesz, hogy a tegnap estét miként töltötte. Nem mesélt az elmúlt egy hétben semmiféle amerikai barátról, de úgy érzem jelen helyzetemben nem is ennek kellene a legfontosabb dolognak lennie. Befelé menet akaratlanul nézek minden irányba, szinte üldözési mániásnak gondolva magam. Nem akarok újra azzal az emberrel találkozni, de ha mégis, én nekem kell először meglátnom, így nagyobb az esélye, hogy el tudok bújni előle. Igazán előkelő módja annak, hogy valakit lerázzunk magunkról. Gratulálok Taehyung.

A folyosókon sétálva vezetem Kookot az iskola sportcsarnoka mellett lévő öltözőhöz, majd kinyitom neki szekrényemet és kezébe nyomom a törülközőt, tusfürdőt és a - titokban behozott- boxeremet is. Oldalra pillantva lépek egyet hátra, majd jobb karomat felemelve mutatok a zuhanyzók felé. 

• Bal oldalt a harmadik kabint használd. Ott a legmelegebb a víz.
  

• Köszi.- féloldalasan elmosolyodik, majd leplezetlenül körbenéz. Mikor realizálja a helyzetet, hogy senki nincs itt, magához húz a derekamnál fogva és egy érzéki csókot lehel ajkaimra. Meglepődve nyögök fel a hirtelen ért érintésre. Legszívesebben átkaroltam volna, viszonoztam volna a csókját, hiszen annyira vágyom rá, de ehelyett más reakcióm volt. Kézfejemet azonnal mellkasára szorítom és olyan határozottan tolom el magamtól, hogy még én is megingok. Megremegve meredek előre, egyenesen Kook szemeibe, amik értetlenséget tükröznek. 
  

• Én...én sajnálom! - kezdek el azonnal dadogni, és hátrébb lépek egyet. Automatikusan toltam el, hiszen amint Jungkook ajkai enyémhez értek, azonnal Jinyoung arca villant fel a lehunyt szemeim előtt. Jungkook egy ideig csak értetlenül néz rám, majd egy mély levegőt véve szólal meg.
  

• Jinyoung jutott eszedbe?
  

• Tényleg nagyon sajnálom! - mondom hangosabban, hiszen jól tudom, hogy ezzel megbántottam. Pedig nem szándékosan tettem… - Kérlek, ne haragudj.- Jungkook megdörzsöli összeráncolt homlokát és hangosan csettint egyet a nyelvével. Ezt mikor kezdte el csinálni? Eddig nem tűnt fel.
  

• Semmi baj, Tae ne kérj bocsánatot. Majd elkezdjük a kezelést újra és akkor jobban leszel. Addig nem érek hozzád, rendben?- hangja inkább tűnik beletörődőnek, mintsem megnyugtatónak.
  

• De… - kezdenék bele bármiféle ellenjavaslatnak, de tisztában vagyok vele, hogy ha most így viselkedtem egy csóktól, ha tovább is mennénk biztosra veszem hogy kifutnék a házból. Most nem a fürdőben való alvást választanám az biztos, bár az is egy idióta húzás volt tőlem. 
  

Mielőtt bármilyen indokot találhatnék, Jungkook az órájára pillant.

• Indulnod kellene. Elmúlt nyolc.
  

• Nem akarlak itt hagyni. - nézek vissza Kookra - Vagy, inkább mégis… kell a reggeli szeánszod, hogy életre kelj. Előadás végén szerzek neked jó fajta kávét, oké?
  

• Mindennél jobban esne most jó erős fekete.
  

• Kérésed számomra parancs! - húzom halvány mosolyra ajkamat, majd megfordulva ott hagyom őt, hogy rendbe szedhese magát.
  

Öt perc késéssel végül helyet foglaltam a szokásos asztalnál és átadtam magam a tanár szavainak. Bár öszintén egyáltalán nem az órán járt az eszem, hanem azon ami nemrég történt. Hibásnak érzem magam, amiért ellöktem Jungkookot és ezt jóvá szeretném tenni. A kávé lenne az elsődleges cselekedet, ám ennél többet akarok számára adni. Előadás közepe felé végül fejemben összeáll egy apró terv, miszerint a következő előadást kihagyom, őt pedig elviszem az egyik üresen álló terembe. Mivel biztos vagyok benne hogy hasonlóan cselekednék az érintésére, így inkább rábízom magam, és megkérem hogy kezdjük el most, a már egy éve nem használt terápiát. Elvégre most tényleg meg akarok javulni, és tudom, hogy most csak pár alkalom lesz, hiszen szeretem az orvosomat. 

Előadás végéhez érve össze is kapom a tanszereket, majd vállamra dobom táskámat és sietve lépkedek az iskola büféhez, ahol könyörgök az árusnak, hogy miként készítse el nekem azt a bizonyos fekete kávét. Miután elmagyaráztam kívánságomat, kifizetem a nedűt és sietve indulok meg a tornacsarnok felé, ahol Kookot hagytam. Bár azt mondta, hogy a terem előtt fog várni rám, mégsem volt ott, de nem hibáztatom érte, elvégre nem mondtam neki hol leszek, és órán nem is írtam meg neki, pont azért, hogy meg tudjam lepni.

Szerencsére az öltözőben találok rá, ott, ahol elköszöntünk egymástól, ám a kómás, fáradt és ápolatlan Jeon Jungkook helyett egy igen fitt, friss és kellemes illatú srác áll. Illetve ül, és a telefonját bújja, miközben mellette vagy tíz felsőbb éves srác öltözik át, értetlenül nézve Kookra és most már rám is. 

• A kávé. - nyújtom felé a még gőzölgő italt olyan széles mosollyal arcomon, amennyire csak tudom. Nem csoda, hiszen a tervem a következő; első pont, pozitív leszek mellette. Második, azt fogom tenni, amit ő mond, vagy javasol. Harmadik, ha az a szemétláda kerül szóba összeszedem magam, és túltéve magam a fájó emlékeken normálisan fogok cselekedni. Illetve utolsó pontként, leküzdöm magamban az érintéssel kapcsolatos problémákat, maximum három kudarcba forduló próbálkozást megengedve saját magamnak.
  

• Életmentő vagy, Tae köszönöm.- elveszi tőlem a fekete italt figyelve arra, hogy véletlenül se érjenek egymáshoz ujjaink. Emiatt rossz érzés kerít hatalmába.
  

• Kook. - szólítom meg halkan, de mielőtt folytatnám, körbenézek a minket oldalról figyelő szemek miatt - Kijönnél, kérlek?
  

• Persze.- határozottan áll fel a padról, tudomást se véve a körülöttünk lévő emberekről. Vajon mindig így viselkedik az idegenekkel? Magasról leszarja őket és sugározza magából az egoizmust?
  

Miután kilépünk az öltözőből, megindulunk a folyosón. Fel sem merül bennem a kérdés, hogy a tisztálkodási szereimet, valamint a koszos ruháját hol hagyta, de jelenleg nem is foglalkoztat ez a kérdés. Jungkook mellettem lépked a kávéjából olykor egyet kortyolva.

• Figyu. - szólítom meg, mire rám emeli tekintetét- Elmarad a következő előadás. - hazudom, remélve, hogy beveszi a mesémet. - Arra gondoltam, hogy beülhetnénk az egyik terembe.
  

• Miért nem megyünk akkor inkább ki a parkba? Ott jobb a levegő. 
  

• Kevesebb esély van rá, hogy találkozom vele. - nézek előre. Bár kifogást akartam volna mondani, hogy vele legyek, ez egy elég kézenfekvő dolog, amit nem hagyhat figyelmen kívül Kook sem - Szoktak ilyet csinálni más diákok is. Közösen beülnek egy épp üresen hagyott terembe, és tanulnak, alszanak vagy mást csinálnak. Elütik az időt.
  

• Legyen, ahogy szeretnéd. Merre van üres terem?
  

• Mivel ma szerda van, így… - gondolkodom el gyorsan- a második emeleten lévő száz kilences terem bizto üres. Vagy a száz nyolcas. - vonom meg a vállamat, és szavaimat követve megindulok a lépcső felé, hogy felsiessek az emeletre. Bár még nem kezdődtek el az előadások, kevés tanuló sétál a folyosókon. Mindenki inkább kiment élvezni a nap sugarait.
  

Felérve az emeletre még ritkábban járnak-kelnek a hallgatók. Jungkookkal az oldalamon lépek az előbb említett termek egyike elé, majd a kilincsre fogva benyitok. Pont ahogy gondoltam, a szoba teljesen üres. Mosolyogva pillantok Kookra, aki kíváncsian néz rám, miközben szürcsöl egyet a kávéjából.

• Mi a mosoly tárgya?- kérdezi, miután lenyalta felső ajkáról a keserű nedűt.
  

Egy pillanatra kiráz a hideg ettől a tettétől. Mosolyom mellett a fülem is égni kezd.

• Csak, örülök, hogy itt vagy velem. - lépek be a terembe, majd miután Jungkook is befárad, bezárom az ajtót. Egy pár másodpercig csak állunk az ajtó előtt, majd ralizálva a helyzetet a legközelebbi padhoz megyek és ráteszem a táskámat.
  

• Minek zártad be az ajtót?- Jungkook mellém lép és neki támaszkodik az asztalnak. Egyik kezét zsebre dugja, míg másikkal a kávéja maradékát tartja. 
  

• Szeretném elkezdeni a kezelést. - nézek egyenesen a szemébe, miközben érzem, hogy a fülemen kívül az egész arom lángba borul. Furcsa, hogy csak belegondolok annak idején miféle eufóriát okozott nekem Kook a terápiás kezeléseivel. Már most zavarba jövök ennek gondolatától is.
  

• Nem hiszem, hogy ez a legmegfelelőbb hely a terápiára. Ráadásul a legelejéről kell kezdenünk, vagyis a beszélgetéstől. Az pedig nem egy órát vesz igénybe, Tae.
  

• Nemár Kook. - fordulok teljesen egész lénye felé kisebb csalódottsággal arcomon - Beszélgetni bármikor tudunk, de én szeretnék újra rendben lenni. És ami a legfontosabb nem szeretnélek eltolni magamtól csak azért, mert más miatt megijedek. - lépek felé határozottan, majd kiveszem a kávét a kezei közül, és a táskám mellé helyezem - Légyszi.
  

• Szerintem én vágyom rá a legjobban, hogy minden pillanatban hozzád érhessek, de így nem lesz hatásos, Tae.- simít végig arcom élén mutatóujjával, amitől libabőrös leszek. Kellemes az érintése, mégis kissé megremegek tőle.
  

• Old meg, hogy hatásos legyen. - motyogom, és betartva a negyedik pontot amit magam részére állítottam fel minden létező négyzetcentimétert kiszorítok kettőnk közül és Dokihoz bújok. Átkarolom a derekát és fejemet a mellkasára hajtom. Megkönnyebülve veszem észre, hogy nem remeg a térdem és nem villan be Jinyoung képe a szemem elé. Ez lenne az egyetlen dolog, amiről nem ő, hanem Jungkook jut eszembe? Az ölelés? Eljutunk odáig, hogy a csóknál is boldogságot érezzek, ne félelmet? - Én nagyon szeretném, ha hatásos lenne. - emelem tekintetem Kookra. 
  

• Ezzel most feladod a leckét.- megérzem a tenyerét a hátamon. Gyengéden simogatja a felületet, ami segít még jobban ellazulni. Lassan lehunyom a szememet és arcomat Jungkook pofijához nyomom és egy halk, jóleső sóhaj hagyja el ajkaimat. 
  

• Beszélgethetünk is közben, ha szerinted az úgy hatásosabb.
  

• Jól van, mivel ennyire szeretnéd, megtartjuk a második első kezelésed.- Jungkook finoman eltol magától, amit nem tudok mire vélni. Hirtelen mozdul, és mire kettőt pislogok, már le is pakolt az asztalról- Foglalj helyet a kanapédon, Taehyung.
  

• Oh. -nevetek fel, miközben felrugaszkodok és elhelyezkedem a kényelmesnek nem mondható asztalon. Kook leül velem szemben a második padsorhoz, majd miután elkényelmesedett, keresztbe teszi a lábát és ráhelyezi a tenyerét a combjára, ahogyan régen- Szóval akkor ez a dokis pózod?-kuncogok halkan, de Jungkook arckifejezése nem változik. Valamit elrontottam?
  

• A dokis pózom az lesz, amikor majd feletted fogok térdelni.- mosolyodik el ő is- Na, vegyük komolyan. Hogy érzed magad most, Tae?
  

• Azt hiszem zavarban vagyok. - nézek végig Kook szemébe, miközben az előbbi megjegyzését játszom le újra és újra a fejemben - Nagyon zavarban. 
  

• Ez teljesen normális. Nem vagy vele egyedül, mindenki így kezdi. Szeretném megtudni, hogy mi történt veled, ami miatt itt vagy a rendelőmben. Utána pedig, ha elmondtad, beavatlak a tettleges kezelés folyamatába és neki is láthatunk. Mit szólsz?
  

• Rendben van. - vágom rá egyből, teljesen az ellentétét téve annak, amit a legeslegelső terápiás találkozásunkkor tettem. Akkor negatívan álltam az egészhez, egyáltalán nem akartam, hogy egy Jungkookhoz hasonló akárki az életem része legyen, és tudjon arról, miféle fájdalmak is történtek velem. Nem akartam akkor, hogy tudjon róla, milyen szörnyűségeket éltem át, és miféle bántalmazásban volt részem. Most viszont másképp állok a dolgokhoz. Természetesen segít az is, hogy más mindent tud arról az estéről, ám úgy érzem kell, hogy most együttműködő legyek. Akkor is, ha most csak szimuláljuk az egy évvel ezelőtti helyzetet - Beszámolok mindenről, bár jelenleg nem tudom mi lehet fontos, a kezelést illetően. - veszem magamra a nyugodt, teljesen kooperatív páciens szerepét.
  

• A legeslegelső kezeléseink alkalmával elmesélted és el is játszottuk, hogy mik zajlottak le azon a napon. Most azonban arra lennék kiváncsi részletesen, hogy mit éreztél az egyes érintések alatt. Mivel akkor meg tudtalak nyugtatni egy csókkal, könnyű dolgom volt, de most a csókomra is hevesen reagálsz, ami nem túl pozitív. Ki akarom deríteni hogy miért. Ezért lenne fontos.
  

Ez nagyon is pozitív, hogy így reagálok Doki. 

• Nos, - gondolkodom el azonnal, végre én is teljesen belemerülve a témába - Nem lehet, hogy csak átmeneti ez az állapot? Mármint - nézek fel a szemébe - Én akartam a csókodat, még most is, viszont akkor hirtelen annak a szemétnek az arca villant be. Tegnap mikor megláttam, szó szerint földbe gyökerezett a lábam. Menekülni akartam, de a lábaim nem vittek sehová sem, csak egy bizonyos idő után tudtam megmozdulni. Akkor bárhol máshol lettem volna, még Yoongi szidását is szívesen végighallgattam volna. - merülök bele a tegnapi napon történt eseményekbe - Öszintén, nem tudom miért történt az a csóknál, Kook. - vallom be.
  

• Akkor derítsük ki.- jelenti ki könnyedén és felpattan a székéből, hogy egyenesen felém induljon. Határozottan lépked előre, miközben folyamatosan a szemembe néz, én pedig nem tudom levenni róla tekintetemet. Szívem azonnal hevesen kezd verni, mindaddig a pontig, amíg Jungkook kezei lábaim mellett le nem telepszenek, ezáltal közrefogva engem. A kíváncsiság, és vágy egy szempillantás alatt tűnik el, helyébe pedig a pánik fut át rajtam- Milyen gondolataid vannak most, hogy ilyen közel vagyok?
  

Azonnal az ajkamba harapok és erőteljesen megválogatom a szavaimat. Tisztában vagyok vele, hogy Jungkook, a szerelmem áll előttem, aki nem akar bántani, mégis remegésbe kezdek.

• Félek, de nem akarok félni. - mondom ki végül - Tudom, hogy te nem bánthatsz, mégsem bírom abbahagyni a remegést. - nézek mereven Kook szemébe, szinte kényszerítve magam, hogy egy centimétert se mozduljak. Muszáj tartanom magam a tervemhez.
  

• Ahogy sejtettem.- egy másodperc alatt húzódik el tőlem, amitől egyszerre érzek megkönnyebbülést és csalódottságot. Nem akarok újra visszaesni abba az állapotba. 
  

• Mit csináljak? - fújom ki fájdalmasan az eddig bent tartogatott levegőt a tüdőből. 
  

• Egyelőre az lenne az első lépés, hogy alapból az idegen emberek közelségét meg tudd szokni. A szexuális jellegű közeledések utána ráérnek. Jelen pillanatban körülbelül egy-két méter távolságról tudod elviselni a jelenlétem problémák nélkül. Utána elkezdett kitágulni a pupillád.
  

• Aish! - mordulok fel kétségbeesetten, majd hátradőlök a padon, miközben kezeimmel ingerülten túrok bele a hajamba. - Ismételten csődtömeg lettem! 
  

• Ne add fel. Meg akarod próbálni úgy, hogy te kezdeményezel?
  

• Megtehetem? - támaszkodom könyökömre, úgy nézek Kookra, aki egy bíztató mosollyal arcán bólint egyet. Nem is kell többször szólnia, azonnal lemászok az asztalról, és Jungkook elé állok. 
  

Igazán nehéz feladat ez nekem, hiszen valljuk be, mikor voltam én bármikor is domináns a kapcsolatban? Akármikor történt valami intimebb dolog, rákvörös fejjel rohantam minél messzebb és messzebb páromtól. De, hogy csak egy friss dologgal számoljak be, ott a tegnapelőtti eset, amikor is végre minden sínen ment, ám az utolsó pillanatban megfutamodtam és az egész vége egy igen kényelmetlen alvóhely lett a fürdőszoba közepén.

De nincs mit tenni, ha ez kell, hogy legyőzzem a félelmemet és szorongásomat akkor itt az idő komolynak, valamint elszántnak lenni. 

Kihúzom magam, így próbálok magasabbnak tűnni Kookkal szemben, aki halvány, bíztató mosollyal az arcán kiséri végig szemeivel a történéseket. Felelevenítem az összes olyan emlékképemet, amikor az ő viselkedése miatt jöttem zavarba. Határozatlanul lépek egyre közelebb hozzá, majd megfogom csípőjét. Egy másodpercig lefagyok. Hogy lehetek ennyire béna még ebben is? Erőt véve magamon próbálom eltűntetni egyre vörösödő arcomat, de végül elkezdem hátrafelé tolni, amit készségesen enged. Addig lépekedek felé, míg el nem éri az előbb kanapénak kinevezett asztal sarkát. Hirtelen ötlettől vezérelve nyúlok a combja alá, majd teszem fel a falapra, hogy velem szemben foglaljon helyet. Nem elég, hogy megilletődöm attól, hogy felbírtam tenni az asztalra, de az is meglep, hogy Kook száját egy halk, eddig sosem hallott hangfoszlány hagyja el. A fülem biztosra veszem, hogy rák vörös, viszont ugyanazt a pozíciót veszem fel, amit pár perce Jungkook csinált velem. Kezeimet combja mellé helyezem, ezzel közbezárva őt. 

Furcsa érzés kerít hatalmába, ami egyenesen meglep. Jól esik, hogy most én irányítok, még akkor is, ha közben olyan zavarban vagyok, mint még soha. Viszont úgy érzem ennyi telt tőlem. Egyértelműen lefagytam, hiszen fordított helyzetben már biztos kapálóznék, ha Kook ezt tenné velem. Legalább is pár nappal ezelőtt így viselkedtem egy ilyen szituációban. Egy igen finom forrócsoki bánta, és Kook kedvenc bögréje. Kell neki a konyhapultra tennie...

• Miért álltál meg?- szólal meg halk, rekedt, suttogó hangján, amitől az eddigi piros színem még fokozódik, márha ez egyáltalán lehetséges. Mi ez a kéjes hang? Ezt még nem hallottam. Vajon megjátssza?
  

• Mit kellene tennem? - motyogom inkább magamnak feltéve a kérdést.
  

• Nem az a kérdés, hogy mit kellene, hanem hogy mit szeretnél. Mit akarsz tenni velem, Tae?
  

• Veled? - kérdezek vissza, mire Kook csak bólint egyet. 
  

Azonnal ezernyi ötlet jut eszembe. Rengeteg féle végkifejlet, amitől tudom, hogy biztosan rákvörös leszek. Viszont van egy dolog, amit most, ebben a pillanatban nagyon szeretnék. Az pedig a mézédes ajka.

Szinte automatikusan mozdulok. Jobb karommal elengedem a hideg falapot, majd Jungkook bal karján végig simítva vezetem egyenesen vállához. Szemeimmel csak a csokoládébarna íriszeit figyelem, amikben mintha kitágultak volna éjfekete pupillái. Lassan simítom végig kulcscsontját, ami kikandikál fehér pólója alól, majd ujjbegyemmel kisebb köröket írva hófehér bőrére végig vezetem egyenesen nyakáig, míg végül állához nem érek. Jungkookot libabőr borítja be, amiről csak sejteni tudom, hogy jól esik neki az érintésem. Enyhe mosolyra húzza a száját és készségesen várja, hogy mit fogok tenni még. Szemeiben egyértelműen látszik a kíváncsiság és még valami, amit nem tudok hova tenni. Szívem hevesen ver, szinte ki akar robbanni a helyéről, bennem pedig akkora vágy kezd felszínre törni, amit még sosem éreztem. Lassan, óvatosan fogok rá állára, majd kezdem húzni magam felé. Igyekszem kordában tartani légzésemet, de ahogy egyre közelebb kerülök Jungkook ajkaihoz ez lehetetlenné válik. Abban a pillanatban, hogy párnáink összeérnek, valami számomra ismeretlen érzés tör fel valahonnan mélyről. Bal karommal azonnal Kook felkarjára fogok, és úgy vonom magamhoz. Még el sem mélyítettük a csókunkat, én már most azon gondolkodom, hogyan tovább. Mi mindent tehetünk még meg, és a legfontosabb, hogy ezt az érzést eddig miért nem éreztem soha? (hm. Lehet kelleni fog még, megtartjuk a mondatot.) Párom nem ellenkezik, teljesen átadja magát nekem, szóval mikor nyelvemmel bejutást kérek szájába, készségesen engedi, miközben jólesően felnyög. Ízlelőszerveink táncot járnak, alsó ferjáramban pedig igencsak erős változások kezdenek megindulni. Szinte reflex szerűen lépek még közelebb Kookhoz, akinek térdei eddig nem tették lehetővé, hogy teljesen egymáshoz simuljunk. Miután orvosoltuk(xDD) ezt a problémát, Jungkook széttárja lábait, én pedig közéjük férközöm, és tudtára adom, hogy odalent éledezni kezdtek a dolgok. Tettemre ismét egy csókba fojtott, még sosem hallott morgással jutalmaz, ami még bátrabbá tesz. Csókunkat mélyítem, miközben enyhén mozgatni kezdem a csípőmet. Soha nem volt még ekkora étvágyam és úgy érzem, több kell belőle. Többet akarok Jungkookból. Pólója alá nyúlva tapogatom ki a jól ismert kockákat és az izmos mellkasát, amibe belemarkolok, valószínűleg karmolás nyomokat hagyva magam után. 

Felbuzdulva eddigi sikeres cselekedeteim miatt  rámarkolok az előbb csak felcsúsztatott pólóra, és erőteljesen kezdem felhúzni, remélve, hogy hamar megszabadulhatok tőle. Eleinte még hagyja Kook, ám amint megszakítom a csókot, hogy kibújtathassam a textilből magától hátrál el. Értetlenül pislogok felé szaporán véve a levegőt.

• Jungkook? - fogom fél kézzel karját, míg másik kezemben a felsője alját szorongatom mostanra már tanácstalanul. - Rosszat tettem?
  

• Rosszat?-végignyalja alsó ajkát, majd beharapja azt. Látom, ahogy megindulna a keze felém, de megáll ebben a tettében. Lehet, hogy miattam?- Ennyire még soha nem izgatott fel senki. De nem szeretném, ha itt tennél magadévá. Majd iskola után folytatjuk nálam, mit szólsz?
  

Mondatait végig hallgatva csak értetlenül pislogok rá. Ajkaimat résnyire nyitva hagyva veszem szaporán a levegőt, majd kicsit megrázva fejem próbálom helyre rakni a gondolataimat. Végül válasz helyett lepillantok a nadrágomra, ahol akkora dudor ékeskedik, amivel eszem ágában sincs kilépni az ajtón és visszamenni a tanításra.

• Nem akarom abbahagyni... - pillantok ismét Jungkook szemeibe. 
  

• Én sem.- szólal meg újra vágytól rekedt hangján- A legelső alkalmunkat viszont nem az egyetem hallgatótermében szeretném átélni, Tae. Főleg, hogy én leszek az, akit irányítanak és nem is akárhogy. Hol rejtegetted eddig ezt a Taet?
  

Amint felteszi a kérdést, szinte azonnal elengedem a fiút, és paradicsomvörös arccal lépek hátra, két-három lépésnyire tőle. Csak most jut el a fejembe, hogy ugyan olyan domináns voltam, mint Jungkook eddig mindig. 

• Ez csak.. Nem tudom. - pillantok oldalra - Próbáltam azt csinálni, amit te velem…
  

• Ezek a valódi tetteid, nem tudatosan csináltad. Büszke vagyok rád. Akkor ezek szerint megvan a megoldás. Nem is kell a terápia.- kacag fel Jungkook és egy könnyed mozdulattal rugaszkodik el az asztaltól. Mikor órájára pillant, kikerekednek a szemei- Tae, már negyed órája elkezdődött az órád!
  

• Biztos, hogy nem megyek így ki! - mutatok egyenesen a szerszámomra, ami még mindig nem csillapodott - Inkább kihagyom a következőt is! - szólom el magam, amit Jungkook valószínűleg észre is vett, ugyanis felvont, kérdő szemöldökkel pislog rám. 
  

• Is? Nem megbeszéltük, hogy nincs hazudozás?
  

Bűnbánóan oldalra nézek, miközben gondolatban szídom is rendesen magam. Igaza van, ám most mégsem tudom komolyan venni. Akárhogy is, az előbbi dolgok miatt jól érzem magam. Jinyoung egy apró szikrája sem töltött itt egy másodpercet sem. Tényleg jól esett, még akkor is, ha minden percében zavarban voltam.

• Egy óra, az nem a világ vége. - nézek Jungkook szemeibe, majd elmosolyodva ismét felé teszek egy lépést - Vagy kettő, de nem érdekel. - vonom meg a vállamat majd felé hajolva nyomok egy puszit a mostanra még jobban vöröslő, mézédes ajkaira.
  

• Ennyi erővel akkor hagyjuk ki a mai napot és folytassuk nálam. Majd behajtom rajtad a lógásért járó büntit.- kacsint rám egyet, amitől teljesen kiráz a hideg.
  

Azonnal bólintok és szélsebesen kapom vállamra a táskámat, majd fogom meg a mostanra már kihűlt kávét. Átnyújtva Jungkooknak veszek egy nagy levegőt, remélve, hogy rendeződnek a kedélyek a nadrágomban, így végre elindulhatok arra a helyre, ahol a legjobban biztonságban érzem magam a világon.