Harmadik fejezet
Ott rejlik a reményünk, ahol a legnagyobb félelmünk is
(John Ronald Reuel Tolkien)
•••
Mindenki lélegzet visszafojtva nézte a jelenetet, hogy mi fog történni. Noah gyilkos tekintettel mérte végig Cameron-t , amivel valószínűleg megijeszteni akarta, azonban ahogy észrevettem ez hasztalan, ugyanis a fiú mosolyogva állta a tekintetét.
- Mi az a mi kis hercegnőnknek újabb testőre lett ? - nevette el gúnyosan magát, ezzel megvillantva fogsorát
- Mos fogat haver, messziről is érezni lehet a leheleted - vágta rá kapásból Cameron, amit az emberek szájtátva figyeltek. Eddig soha senki nem mert beszólni Noah-nak. Aki meg esetleg megtette, az pórul járt.
Noah csak mosolyra húzta száját, és úgy dőlt neki a szekrényeknek. Látszólag tetszett neki Cameron bátorsága.
- Tesó nem ismerlek, de úgy érzem sokra viheted, ha velem haverkodsz. Ne pazarold az idődet arra a kis cselédre - biccent a fejével felém, mire én csak lesütöm a szemeim, mintha valami rosszat csináltam volna.
Síri csend volt az egész folyosón. Az emberek, mind Cameron-t figyelték, és a válaszára vártak, azonban ő csak tovább húzta őket, a fűl süketítő csenddel
- Nyugi "tesó" - ejtette ki szája közül, gúnyosan ezt a szót, miközben összefonta a karjait. - Nem pazarlom a drága időmet, olyanokra, akiknek az IQ szintje egyenlő a nullával. Te csak egy kis gazdag elkényeztetett gyerek vagy, akit mindenki körbe ugrál. De fogsz, majd te is koppanni, amit mosolyogva nézek végig. Oh és még valami. Ne beszélj így róla, mert pórul jársz "tesó" - veregette meg Noah vállát, aki csak csendben és fújtatva hallgatta végig az oktatást.
Noah már épp készült volna visszaszólni, azonban hirtelen Mrs. Watson tanárnő jelent meg. Barna haja egy rendezett kontyba volt fogva, és mandula barna szemeit, egy fekete keretes szemüveg alá rejtette. Hosszú lábait fekete szoknyába bújtatta, amibe fehér blúza volt dugva. Fekete cipője hangosan kopogott az iskola folyosóján, miközben lassú, viszont annál inkább határozottan lépkedett Noah, és Cameron felé.
- Mi történt itt ? - nézett körbe barna szemeivel. Csend. Mindenki némán néz maga elé. Egy barna tincset a fülem mögé tűrök, és némán kényszerítem magam arra, hogy megszólaljak. Azonban egy hang se jött ki a torkomon.
- Itt beszélgettem az egyik osztálytársammal, amikor ez a fiú jelent meg, és csak úgy megfenyegetett. Tanárnő én a maguk helyébe meggondolnám, hogy milyen újoncokat veszek fel - köpte ki Noah a szavakat, miközben undor tekintettel nézett Cameron-ra.
- Jó kis mese, de az én verzióm sokkal jobb, ráadásul még igaz is - tapsolta meg Noah-t.
- És esetleg el is mondaná kérem - nézett rá a tanárnő, miközben a tekintetével arra kényszerítette, hogy folytassa.
- Persze - biccentett egyet, majd neki kezdett. - Noah itt hordta le minden cselédnek Lizzie-t, és olyat mondott neki, hogy nyalja le a cipőjét. Én csak megvédtem.
- Igaz ez Miss. Carter - fordult felém hirtelen Mrs. Watson. Cameron a tekintetével üzente, hogy csak az igazat mondjam, és még Ashley is óvatosan megbökött, azonban engem csak Noah és a többi diáktársaim tekintete tartott fogva. Ha az igazat mondom akkor még jobban rám szálnak, azonban ha hazudok, akkor bajba keverem Cameron-t, és azt végképp nem akarom.
- Nem értem, hogy ezt a szerencsétlent minek vontad bele. Meg se tud szólalni - bökött Noah felém, miközben lehajtottam a fejem. Igaza volt. Egy nagy rakás szerencsétlenség vagyok.
- Nos ha nem tud semmi hasznos infóval szolgálni, kénytelen leszek mind a kettőtöket megbüntetni - jelentette ki Mrs. Watson, miközben én sajnálkozó tekintettel néztem Cameron-ra. Ha kinyitom a nyamvadt számat, akkor nem lenne most ez.
- Annyira sajnálom - fordultam Cameron felé, miután Mrs. Watson elment. Barna íriszeimmel a földet pásztáztam.
- Á nem nagy cucc. Végül is csak nem szabnak ki az újoncokra akkora büntetést - vonta meg lazán a vállát. - Na Liz ne legyél ennyire önmarcangoló saját magaddal - érintette meg a vállam. Az érintésétől furcsa, de kellemes bizsergés kapott el. Ha így folytatja jobban beleszeretek, mint előtte.
Honnan tudod a nevem ? - tereltem el a témát, mert őszintén szólva, ez tényleg érdekelt.
- Fent volt a suli oldalán, amikor kerestem kikkel leszek egy osztályban - dőlt neki a szekrényeknek, miközben fekete gatyájába dugta nagy kezeit. Na igen meg is feledkeztem a Lincoln középiskola híres rendszeréről. Mindenki neve fent van a suli oldalán. Hogy melyik osztályba jár, mibe tehetséges, és, hogy milyen otthon a családi viszonya, meg persze, hogy hogyan került be ebbe az iskolába. Utáltam ezt a rendszert. A tanárok úgy gondolták, hogy ez a diákokat össze hozza, hogy ha tudjuk ki miben tehetséges, hogy honnan jött, és milyen a családi állapota. Azt hitték, hogy majd ez az egész suli oldal barátokat kovácsol belőlünk, és egy nagy család leszünk. Ironikus, hogy pont az ellenkezője sült ki az egészből.
- Meg is feledkeztem a suli oldaláról - nevettem el magam kínosan, majd Ashley felé vezettem a tekintetem, aki mindent tudóan mosolygott rám. Utáltam ezt a mosolyát.
- Mivel ahogy látom Lizzie nem tud bemutatni, vagy nem akar - nézett rám csúnyán - megteszem én helyette. Ashley Roberts vagyok - mosolygott barátságosan Cameron- ra.
- Cameron Reed.
Az idilli pillanatot a csengő hangja zavarta meg, ami az egész folyosót betöltötte. Ez jelezte, hogy ideje történelem órára mennünk.
- Az első és a legfontosabb dolog amit az iskolával kapcsolatban tudnod kell, hogy Mr. Turner utálja ha késnek az órájáról, szóval siessünk - ragadta meg Ashley a kezeinket, majd húzni kezdett a terem felé. Az arcomon éreztem Cameron tekintetét. Barna szemeimet rá vezettem, és tudtam, hogy majd akar anyámról beszélni. Az egész életem szerepelt azon a nyamvadt sulis oldalon.
Az óra már ment, amikor mi hárman bevágódtunk az ajtón. Mr. Turner mivel már megszokta a folyamatos késésünket, nem csalódott, viszont meglepődött, amikor látta, hogy egy fővel több a társaságunk.
- Látom találtak maguknak új barátot - felelte gúnyosan, miközben az osztály visszafojtotta a vigyorát. Ebben az iskolában imádta mindenki ha lecsesz minket a tanár,vagy bármi történik velünk. Ebben az iskolában nincs senkinek saját élete.
- Mi az Lizzie most már két embernek kell védeni téged az iskolában ? - ordította oda Violet, miközben rózsaszín műkörmeire az egyik szőke hajtincsét tekerte.
Csendben tűrtem, hogy ismét röhej tárgya vagyok, és ami a legszomorúbb Mr. Turner az egész megaláztatásom csendben hallgatta végig. Szép kis pedagógus mondhatom.
- Barátai vagyunk nyilván meg védjük. Bár ez a te hidrogénnel teli agyadig nyilván nem jut el. Szóval ha majd az IQ szinted is akkora lesz, mint a macskakörmeid, akkor beszélgethetünk - oltotta be azonnal mosolyogva Cameron Violet- tet. A lány válasz nélkül hátra dobta szőke haját, azonban ez a művelet rosszul sikeredett, mert az egyik körme hirtelen a hajába akadt, majd letört.
- A körmöm ! - visította egész magas hangon, amit mi csak nevetve néztünk végig.
- Csendet ! - szólt le azonnal minket Mr. Turner. Vicces amikor az osztály röhögött rajtam nem csinált semmit. - Te fiú mond a neved - fordult Cameron felé.
- Cameron Reed - dugta zsebre kezeit, majd úgy nézett farkasszemet a tanárral. Van egy olyan érzésem, hogy nem Cameron lesz, Mr. Turner kedvenc diákja.
- Akkor Mr. Reed ha megkérhetném többet ne késsen az órámról, mert nem szeretem. Elvárom a diákjaimtól, hogy tiszteljenek, és, hogy pontosak legyenek - fonta össze a karjait, miközben felemelt fejjel nézte Cameron-t.
Cameron válaszként csak a tanárra mosolygott, majd hátra ment, és ott leült. Mi is követtük Ashley-val a példáját, és amilyen gyorsan csak tudtunk elmenekültünk a tanár szúrós tekintetétől, és próbáltuk meghúzni magunkat óra végig.
Csendben jegyzeteltem, amit Mr. Turner írt a táblára a hidegháborúról, amikor hirtelen csipogott egyet a telefonom. Óvatosan, hogy a tanár ne vegye észre előhúztam a táskámból, és megnéztem ki az. Az egyik Amber volt, a másik viszont ismeretlen.
Amber King :
Hallottam köptél a nőnek
Ismeretlen :
Daisy tudom fura, hogy ennyi év után most kereslek, és, hogy utálsz, hogy csak elhagytalak, de szeretném veled tartani a kapcsolatot. Szeretnék újra az életed része lenni úgy, mint régen.
Unottan néztem Amber üzenetét, amivel nem is nagyon törődtem, azonban a másodiknál fojtogató érzés kapott el. Egyetlen egy ember hív engem a második nevemen. Próbáltam ezt az érzést elkergetni, amit évek óta nem éreztem, azonban hatalmába kerített. Sosem mondtam volna ki azonban hiányzik a mai napig a régi életem. Ahogy anyához bújok vihar után, és ő csak nyugtat, hogy minden rendben lesz, és amikor apuval mindig elmentünk túrázni. Kis apró dolgok, amik akkor még nem tartottam fontosnak.
Elizabeth Carter :
Igen én szóltam Charlotte-nak. Joga van tudni, hogy a férje csalja a háta mögött.
Amber King :
Szóval csak azért mert ennek a viperának joga van tudni, hogy a férje továbblépett kirúgatod magad ? Téged se az eszed miatt szerethetnek.
Elizabeth Carter :
Gondolj amit akarsz. Legalább helyesen cselekedtem.
Amber King :
És látod, hogy mi lett az eredménye:(
- Miss. Carter csak nem telefonozik az órámon ? - állt meg hirtelen előttem Mr. Turner tanár úr összefont kezekkel. Az ijedtségtől felugrottam a székemről, miközben összevissza makogtam értelmetlen szavakat. - Ha nem tud értelmes magyarázattal szolgálni kérem menjen ki az órámról.
- Tanár úr kérem ne küldjön ki. Ígérem több ilyen nem fordul elő - kezdtem el a szokásos sablon diákdumát.
- Mindegyik ezt mondja. Legközelebb tudni fogja, hogy NE mobilozzon az órámon. Természetesen ez a többi diákra is vonatkozik - Fordult körbe a teremben, majd jelzésként az ajtóra mutatott.
Mivel értettem a célzást komótosan feltápászkodtam a helyemről, majd az ajtóhoz mentem. Gyors pillantást vettem az osztályra, bár hiba volt. Látszott az arcukon, hogy élvezik a helyzetet.
A folyosón neki dőltem a falnak, majd szépen lecsúsztam. Igazságtalannak tartom, hogy Mr. Turner ki küldött az osztályból, de múltkor Violet-tet nem. Sőt még fel is ajánlotta neki, hogy menjen ki, és intézze el a "fontos" hívását a műkörmösével. Erősen lehet érezni, hogy Mr. Turner Ashely-t, és engem nem bír. És persze most már Cameron-t se.
- Na hát ! A kis Ellie-t újra látni - hallottam meg Noah éles hangját. Szemeimet rá emeltem, miközben ő a falnak dőlve mért végig engem. Egy gúnyos vigyort küldött felém, mire gyorsan el fordultam. - Jaj már rám sem mersz nézni ? Ezzel most a lelkembe hatoltál - játszotta a sértettet.
- Nincs jobb dolgod, mint, hogy engem piszkálj ? - kérdeztem tőle elég halkan. Elsőnek azt hittem, hogy meg sem hallotta, ezért kifújtam a benn tartott levegőt, azonban amikor röhögni kezdett rájöttem, hogy tévedtem.
- Képzeld el nincs. Mivel te nem tudtad kinyitni azt a hülye szádat, miattad lemaradok a randimról. Pedig nem volt ám semmi a kis csaj - nyalt végig a felső ajkán, mire elfogott a hányinger.
- Szörnyű, hogy egy lányról úgy beszélsz, mintha egy tárgy lenne. Képzeld vannak érzéseik - ráztam meg a fejem szomorúan.
- És az engem hol érdekel ? Dugható, és nekem csak az a lényeg. Majd valamelyik hülye haverja megvigasztalja - vonta meg a vállát nemtörődöm stílusban.
- Hogy te mekkora egy tahó vagy - undorodtam el azonnal, amire csak egy vigyor volt a válaszom.
- Miss. Carter. Nem elég, hogy megszegi a házirendet, és telefonozik az órámon, még el kezd hangoskodni és zavarni az órát. Ha megkérhetném kérem fogja be a száját, mert az egész épület az ön hangjától zeng - jelent meg hirtelen Mr. Turner alakja. Hitetlenkedve megáztam a fejem, majd inkább válasz nélkül csak bólintottam egyet. Fogalmam sincs, hogy mi a baja velem, de tuti nem az, hogy az egész iskola az én hangomtól "zeng".
- Én a maga helyében már rég az igazgatóhoz vittem volna. Szörnyű, hogy a mai diákok manapság ennyire tiszteletlenek - szólalt meg Noah csak, hogy bosszantson. Egy gyilkos pillantást lövelltem felé, azonban ő csak egy mogorva nézéssel jutalmazott, ezért gyorsan elkaptam a tekintetem.
- Ezt én is el tudom intézni Mr. Lewis - oltotta le egy szempillantás alatt Noah-t Mr. Turner.
Hálásan pillantottam a tanár felé, aki csak egy mogorva nézéssel jutalmazott. Amilyen gyorsan csak tudtam elkaptam a tekintetem, és próbáltam magam az óra végéig meghúzni. A csengő hangosan hasított a levegőbe, ezért a telefonomból felnézve vártam, hogy a barátaim is kilépjenek az ajtón. Csendesen néztem a kifelé rohanó osztály társaimat, majd mosolyra húztam a számat, ugyanis a tömegben megláttam a kifelé sétáló Cameron-t. A fiú vállán lazán lelógott a táska, miközben a nyakkendője kissé elcsúszva volt. fehér inge kissé gyűrötten állt rajta, miközben egyik kezében a mellényét fogta, míg a másikat a zsebébe dugva pihentette. Tekintetünk amikor találkozott, széles mosolyra húzta száját, és a lépteit meggyorsítva sietett hozzám. Próbáltam természetesen viselkedni, azonban nem ment. A szapora szívverésemtől, és a fülemben dobogó vértől nem hallottam semmit. Ezt a fiút két hónapja betegesen figyelem az ablakomból, arról álmodozva, hogy egy nap talán szóba állunk. És amikor ez megtörtént még jobban beleszerettem. Egyszerűen tetszett a fiú stílusa, és az, hogy ő más. Tetszett, hogy ő nem bunkó velem, mint a többiek, és, hogy hisz bennem. Hogy próbál biztatni, és nem ítél el az anyagi hátterem miatt. És az is tetszett benne, hogy mellette nem éreztem magam igazán nyomorultul. Igaz, hogy csak két napja ismerem, de nem érdekel. Menthetetlenül megszerettem ezt a fiút, és jelen pillanatban az sem érdekelt, ha a jövőben koppanok. Cameron mikor odaért hozzám szélesen elmosolyodott, és haveri stílusban átölelte a vállam. Az érintésétől az egész bőröm libabőrös lett, azonban próbáltam ezzel nem foglalkozni, és természetesen venni a levegőt.
- Ashely miért nem jött még ki ? - utaltam a barátnőmre, aki nem volt Cameron mellett.
- Berágott rá Mr. Turner. Miután visszajött tőled, konkrétan Ashley elküldte melegebb éghajlatra, hogy veled ilyen bunkó, míg másoknak nyalizik. Ezen az öreg felkapta magát, és mikor csengettek arra kérte Ashelyt, hogy maradjon bent vele - darálta le egy szuszra.
- Istenem miért ilyen hülye ? most miattam büntetésbe kerül - csaptam a homlokomra, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, berontottam a terem ajtaján.
Ashley, és Mr. Turner furán nézett rám. Az előbbi a kezét tördelte idegességében, míg Mr. Turner mérgesen nézett rám. Ezt a nézését ma elégszer megkaptam.
- Miss. Carter megtudná mondani, hogy miért rontott be az ajtón ? - köszörülte meg a torkát.
Amilyen nagy bátorságom volt az előbb, az olyan gyorsan ment most el. Tényleg azt képzeltem, hogy berontok és beolvasok egy tanárnak. Ugyan. Álltam ott, mint egy hülye, miközben az ajkaimat szólásra nyitottam, azonban csak tátogtam, mint egy hal.
- Nem küldheti Ashley-t büntetésbe. Az egész az én hibám, csak engem akart védeni - motyogtam alig érthetően. Mr. Turner arra kért, hogy ismételjem el hangosan, vagy menjek el. Csak bólintottam egyet, majd összeszedve azt a kevéske bátorságom újra ismételtem az előző szavaimat. Mr. Turner gúnyos mosollyal nézett rám, azonban Ashley csak értetlen tekintettel megrázta a fejét.
- Ha tudni akarja Miss. Carter a barátnőjét nem a rossz magaviselete miatt tartottam bent - szólalt meg unottan, miközben a hangjában a merő gúnyt lehetett hallani. Egyik kezével megtámasztotta az állát majd úgy bámulta az értetlen fejünket.
- Nem ezért hívott ? - szólalt meg most először Ashley, miközben egy kósza vörös tincset túrt a füle mögé.
- Ahogy előbb mondtam nem, nem ezért hívtam magát. A fülembe jutott, hogy maga jár cselló órákra. Igaz ez ? - pihentette vörös hajú barátnőmön, miközben kényelmesen összekulcsolt kezeire hajtotta fejét.
- Igen - felelte értetlenül, miközben rám nézett, hogy mi folyik itt. Csak széttártam a kezeim, és óvatosan megrázva a fejem azt tátogtam, hogy fogalmam sincs.
- Nos arra gondoltam, hogy majd a karácsonyi bálon felléphetne a suli zenekarjával - vigyorgott a lányra erőltetetten. Ashley óvatosan rám emelte tekintetét, miközben Mr.Turner idegesen kopogtatott az asztalon. - Ha lehetséges ma válaszoljon. Tudja nekem még ma órát kell váltanom - váltott azonnal stílust.
- Mióta van az iskolánknak zenekara ? - tettem fel a kérdést érdeklődve, ugyanis még soha nem hallottam még véletlenül se róla.
- Ha nem vágna mindig a szavamba elmondanám - morogta oda nekem a mint a kutyáknak, miközben lassan biccentettem. Kezdem megszokni, hogy ilyen jó a viszonyunk. - Az iskolának még nincs zenekara, viszont sok tanár gondolt arra, hogy létrehozhatnánk a sport, és az újságírás mellett. Gondolnunk kell a virtuóz diákokra is - csapta össze tenyereit izgatottan. Ashley gondolkodott a válaszán, miközben én próbáltam nem foglalkozni Mr.Turner nézésével, aki egész végig arra várt, hogy ki menjek. És ezt szóvá is tette. - Miss. Carter kérem kimenne ? - hangzott el a kérdés élesen, ami inkább hatott kijelentésnek, mint kérésnek.
Csak egy biccentésre telt tőlem, majd az ajtóhoz mentem. Egy utolsót visszanéztem, és bátorítóan Ashley-re mosolyogtam, majd lenyomtam a kilincset, és kiléptem a diákok seregébe.
Cameron a szekrényeknek dőlve nyomkodta telefonját. Közelebb mentem hozzá, azonban nem vett észre. Óvatosan megkopogtattam a vállát, majd rám emelte tekintetét azonnal. Ajkait azonnal mosolyra húzta, majd a nadrágja zsebébe helyezte telefonját, miközben egyik kezével átkarolta a vállamat.
- Milyen óránk lesz ? - olvastam le a szájáról a kérdést, ugyanis a fülemben dobogó vértől nem hallottam semmit. Még most sem hiszem el, hogy a közelemben van, és érzem az illatát.
- Irodalom. Új tanár jön állítólag - mondtam neki, miközben végig a padlóra szegeztem a tekintetem. Nem néztem fel, azonban éreztem magamon a diák sereg szemeit. Megvetettek, és suttogni kezdtek rólam. Lotyónak tartottak Cameron miatt, és miattam még a fiút is elítélték.
- Ne is törődj velük - suttogta úgy, hogy csak én halljam. Ezek szerint ő is észre vette, hogy mindenki minket néz.
- Téged nem zavar, hogy miatta alig lesz barátod ? - emeltem rá a tekintetem.
A fiú csak megvonta a vállát, miközben egyenesen az utat nézte. Sötétkék szemei szikrázóan csillogtak, majd szólásra nyitotta a száját.
- Nem igazán. Mármint veled jóban vagyok, és remélhetőleg Ashley-vel is jóban leszek. A többi diákot magasról leszarom, és a pletykákra is teszek. Ha valaki meg akar ismerni akkor beszélget velem. Csak azok szoktak a másikról beszélni, akik nincsenek magukkal megelégedve, és másokra vetítik ki a saját hibáikat, ezzel bemesélve maguknak, hogy ők tökéletesek, és nincs velük semmi gond.
Cameron-nak igaza volt. A teremhez érve csak ledobtam magam mellé a táskát, miközben a fiú mellém ült. Ashley-nek most Francia órája lesz. A tanár még nem érkezett meg, ezért az osztály végig hangoskodott. Cameron csak a padra hajtotta a fejét, miközben én a galacsinokat próbáltam kiszedni a hajamból, amin az osztály jót nevetett.
- Csendet a teremben - hallottam meg egy mély férfi hangot. A tekintetemet a tanárra vezettem, és tátva maradt a szám. Az nem lehet, hogy az apám lesz az új irodalom tanárom.
•••
Itt lenne az új rész. Eddig mit gondoltok a szereplőkről ?
(John Ronald Reuel Tolkien)
•••
Mindenki lélegzet visszafojtva nézte a jelenetet, hogy mi fog történni. Noah gyilkos tekintettel mérte végig Cameron-t , amivel valószínűleg megijeszteni akarta, azonban ahogy észrevettem ez hasztalan, ugyanis a fiú mosolyogva állta a tekintetét.
- Mi az a mi kis hercegnőnknek újabb testőre lett ? - nevette el gúnyosan magát, ezzel megvillantva fogsorát
- Mos fogat haver, messziről is érezni lehet a leheleted - vágta rá kapásból Cameron, amit az emberek szájtátva figyeltek. Eddig soha senki nem mert beszólni Noah-nak. Aki meg esetleg megtette, az pórul járt.
Noah csak mosolyra húzta száját, és úgy dőlt neki a szekrényeknek. Látszólag tetszett neki Cameron bátorsága.
- Tesó nem ismerlek, de úgy érzem sokra viheted, ha velem haverkodsz. Ne pazarold az idődet arra a kis cselédre - biccent a fejével felém, mire én csak lesütöm a szemeim, mintha valami rosszat csináltam volna.
Síri csend volt az egész folyosón. Az emberek, mind Cameron-t figyelték, és a válaszára vártak, azonban ő csak tovább húzta őket, a fűl süketítő csenddel
- Nyugi "tesó" - ejtette ki szája közül, gúnyosan ezt a szót, miközben összefonta a karjait. - Nem pazarlom a drága időmet, olyanokra, akiknek az IQ szintje egyenlő a nullával. Te csak egy kis gazdag elkényeztetett gyerek vagy, akit mindenki körbe ugrál. De fogsz, majd te is koppanni, amit mosolyogva nézek végig. Oh és még valami. Ne beszélj így róla, mert pórul jársz "tesó" - veregette meg Noah vállát, aki csak csendben és fújtatva hallgatta végig az oktatást.
Noah már épp készült volna visszaszólni, azonban hirtelen Mrs. Watson tanárnő jelent meg. Barna haja egy rendezett kontyba volt fogva, és mandula barna szemeit, egy fekete keretes szemüveg alá rejtette. Hosszú lábait fekete szoknyába bújtatta, amibe fehér blúza volt dugva. Fekete cipője hangosan kopogott az iskola folyosóján, miközben lassú, viszont annál inkább határozottan lépkedett Noah, és Cameron felé.
- Mi történt itt ? - nézett körbe barna szemeivel. Csend. Mindenki némán néz maga elé. Egy barna tincset a fülem mögé tűrök, és némán kényszerítem magam arra, hogy megszólaljak. Azonban egy hang se jött ki a torkomon.
- Itt beszélgettem az egyik osztálytársammal, amikor ez a fiú jelent meg, és csak úgy megfenyegetett. Tanárnő én a maguk helyébe meggondolnám, hogy milyen újoncokat veszek fel - köpte ki Noah a szavakat, miközben undor tekintettel nézett Cameron-ra.
- Jó kis mese, de az én verzióm sokkal jobb, ráadásul még igaz is - tapsolta meg Noah-t.
- És esetleg el is mondaná kérem - nézett rá a tanárnő, miközben a tekintetével arra kényszerítette, hogy folytassa.
- Persze - biccentett egyet, majd neki kezdett. - Noah itt hordta le minden cselédnek Lizzie-t, és olyat mondott neki, hogy nyalja le a cipőjét. Én csak megvédtem.
- Igaz ez Miss. Carter - fordult felém hirtelen Mrs. Watson. Cameron a tekintetével üzente, hogy csak az igazat mondjam, és még Ashley is óvatosan megbökött, azonban engem csak Noah és a többi diáktársaim tekintete tartott fogva. Ha az igazat mondom akkor még jobban rám szálnak, azonban ha hazudok, akkor bajba keverem Cameron-t, és azt végképp nem akarom.
- Nem értem, hogy ezt a szerencsétlent minek vontad bele. Meg se tud szólalni - bökött Noah felém, miközben lehajtottam a fejem. Igaza volt. Egy nagy rakás szerencsétlenség vagyok.
- Nos ha nem tud semmi hasznos infóval szolgálni, kénytelen leszek mind a kettőtöket megbüntetni - jelentette ki Mrs. Watson, miközben én sajnálkozó tekintettel néztem Cameron-ra. Ha kinyitom a nyamvadt számat, akkor nem lenne most ez.
- Annyira sajnálom - fordultam Cameron felé, miután Mrs. Watson elment. Barna íriszeimmel a földet pásztáztam.
- Á nem nagy cucc. Végül is csak nem szabnak ki az újoncokra akkora büntetést - vonta meg lazán a vállát. - Na Liz ne legyél ennyire önmarcangoló saját magaddal - érintette meg a vállam. Az érintésétől furcsa, de kellemes bizsergés kapott el. Ha így folytatja jobban beleszeretek, mint előtte.
Honnan tudod a nevem ? - tereltem el a témát, mert őszintén szólva, ez tényleg érdekelt.
- Fent volt a suli oldalán, amikor kerestem kikkel leszek egy osztályban - dőlt neki a szekrényeknek, miközben fekete gatyájába dugta nagy kezeit. Na igen meg is feledkeztem a Lincoln középiskola híres rendszeréről. Mindenki neve fent van a suli oldalán. Hogy melyik osztályba jár, mibe tehetséges, és, hogy milyen otthon a családi viszonya, meg persze, hogy hogyan került be ebbe az iskolába. Utáltam ezt a rendszert. A tanárok úgy gondolták, hogy ez a diákokat össze hozza, hogy ha tudjuk ki miben tehetséges, hogy honnan jött, és milyen a családi állapota. Azt hitték, hogy majd ez az egész suli oldal barátokat kovácsol belőlünk, és egy nagy család leszünk. Ironikus, hogy pont az ellenkezője sült ki az egészből.
- Meg is feledkeztem a suli oldaláról - nevettem el magam kínosan, majd Ashley felé vezettem a tekintetem, aki mindent tudóan mosolygott rám. Utáltam ezt a mosolyát.
- Mivel ahogy látom Lizzie nem tud bemutatni, vagy nem akar - nézett rám csúnyán - megteszem én helyette. Ashley Roberts vagyok - mosolygott barátságosan Cameron- ra.
- Cameron Reed.
Az idilli pillanatot a csengő hangja zavarta meg, ami az egész folyosót betöltötte. Ez jelezte, hogy ideje történelem órára mennünk.
- Az első és a legfontosabb dolog amit az iskolával kapcsolatban tudnod kell, hogy Mr. Turner utálja ha késnek az órájáról, szóval siessünk - ragadta meg Ashley a kezeinket, majd húzni kezdett a terem felé. Az arcomon éreztem Cameron tekintetét. Barna szemeimet rá vezettem, és tudtam, hogy majd akar anyámról beszélni. Az egész életem szerepelt azon a nyamvadt sulis oldalon.
Az óra már ment, amikor mi hárman bevágódtunk az ajtón. Mr. Turner mivel már megszokta a folyamatos késésünket, nem csalódott, viszont meglepődött, amikor látta, hogy egy fővel több a társaságunk.
- Látom találtak maguknak új barátot - felelte gúnyosan, miközben az osztály visszafojtotta a vigyorát. Ebben az iskolában imádta mindenki ha lecsesz minket a tanár,vagy bármi történik velünk. Ebben az iskolában nincs senkinek saját élete.
- Mi az Lizzie most már két embernek kell védeni téged az iskolában ? - ordította oda Violet, miközben rózsaszín műkörmeire az egyik szőke hajtincsét tekerte.
Csendben tűrtem, hogy ismét röhej tárgya vagyok, és ami a legszomorúbb Mr. Turner az egész megaláztatásom csendben hallgatta végig. Szép kis pedagógus mondhatom.
- Barátai vagyunk nyilván meg védjük. Bár ez a te hidrogénnel teli agyadig nyilván nem jut el. Szóval ha majd az IQ szinted is akkora lesz, mint a macskakörmeid, akkor beszélgethetünk - oltotta be azonnal mosolyogva Cameron Violet- tet. A lány válasz nélkül hátra dobta szőke haját, azonban ez a művelet rosszul sikeredett, mert az egyik körme hirtelen a hajába akadt, majd letört.
- A körmöm ! - visította egész magas hangon, amit mi csak nevetve néztünk végig.
- Csendet ! - szólt le azonnal minket Mr. Turner. Vicces amikor az osztály röhögött rajtam nem csinált semmit. - Te fiú mond a neved - fordult Cameron felé.
- Cameron Reed - dugta zsebre kezeit, majd úgy nézett farkasszemet a tanárral. Van egy olyan érzésem, hogy nem Cameron lesz, Mr. Turner kedvenc diákja.
- Akkor Mr. Reed ha megkérhetném többet ne késsen az órámról, mert nem szeretem. Elvárom a diákjaimtól, hogy tiszteljenek, és, hogy pontosak legyenek - fonta össze a karjait, miközben felemelt fejjel nézte Cameron-t.
Cameron válaszként csak a tanárra mosolygott, majd hátra ment, és ott leült. Mi is követtük Ashley-val a példáját, és amilyen gyorsan csak tudtunk elmenekültünk a tanár szúrós tekintetétől, és próbáltuk meghúzni magunkat óra végig.
Csendben jegyzeteltem, amit Mr. Turner írt a táblára a hidegháborúról, amikor hirtelen csipogott egyet a telefonom. Óvatosan, hogy a tanár ne vegye észre előhúztam a táskámból, és megnéztem ki az. Az egyik Amber volt, a másik viszont ismeretlen.
Amber King :
Hallottam köptél a nőnek
Ismeretlen :
Daisy tudom fura, hogy ennyi év után most kereslek, és, hogy utálsz, hogy csak elhagytalak, de szeretném veled tartani a kapcsolatot. Szeretnék újra az életed része lenni úgy, mint régen.
Unottan néztem Amber üzenetét, amivel nem is nagyon törődtem, azonban a másodiknál fojtogató érzés kapott el. Egyetlen egy ember hív engem a második nevemen. Próbáltam ezt az érzést elkergetni, amit évek óta nem éreztem, azonban hatalmába kerített. Sosem mondtam volna ki azonban hiányzik a mai napig a régi életem. Ahogy anyához bújok vihar után, és ő csak nyugtat, hogy minden rendben lesz, és amikor apuval mindig elmentünk túrázni. Kis apró dolgok, amik akkor még nem tartottam fontosnak.
Elizabeth Carter :
Igen én szóltam Charlotte-nak. Joga van tudni, hogy a férje csalja a háta mögött.
Amber King :
Szóval csak azért mert ennek a viperának joga van tudni, hogy a férje továbblépett kirúgatod magad ? Téged se az eszed miatt szerethetnek.
Elizabeth Carter :
Gondolj amit akarsz. Legalább helyesen cselekedtem.
Amber King :
És látod, hogy mi lett az eredménye:(
- Miss. Carter csak nem telefonozik az órámon ? - állt meg hirtelen előttem Mr. Turner tanár úr összefont kezekkel. Az ijedtségtől felugrottam a székemről, miközben összevissza makogtam értelmetlen szavakat. - Ha nem tud értelmes magyarázattal szolgálni kérem menjen ki az órámról.
- Tanár úr kérem ne küldjön ki. Ígérem több ilyen nem fordul elő - kezdtem el a szokásos sablon diákdumát.
- Mindegyik ezt mondja. Legközelebb tudni fogja, hogy NE mobilozzon az órámon. Természetesen ez a többi diákra is vonatkozik - Fordult körbe a teremben, majd jelzésként az ajtóra mutatott.
Mivel értettem a célzást komótosan feltápászkodtam a helyemről, majd az ajtóhoz mentem. Gyors pillantást vettem az osztályra, bár hiba volt. Látszott az arcukon, hogy élvezik a helyzetet.
A folyosón neki dőltem a falnak, majd szépen lecsúsztam. Igazságtalannak tartom, hogy Mr. Turner ki küldött az osztályból, de múltkor Violet-tet nem. Sőt még fel is ajánlotta neki, hogy menjen ki, és intézze el a "fontos" hívását a műkörmösével. Erősen lehet érezni, hogy Mr. Turner Ashely-t, és engem nem bír. És persze most már Cameron-t se.
- Na hát ! A kis Ellie-t újra látni - hallottam meg Noah éles hangját. Szemeimet rá emeltem, miközben ő a falnak dőlve mért végig engem. Egy gúnyos vigyort küldött felém, mire gyorsan el fordultam. - Jaj már rám sem mersz nézni ? Ezzel most a lelkembe hatoltál - játszotta a sértettet.
- Nincs jobb dolgod, mint, hogy engem piszkálj ? - kérdeztem tőle elég halkan. Elsőnek azt hittem, hogy meg sem hallotta, ezért kifújtam a benn tartott levegőt, azonban amikor röhögni kezdett rájöttem, hogy tévedtem.
- Képzeld el nincs. Mivel te nem tudtad kinyitni azt a hülye szádat, miattad lemaradok a randimról. Pedig nem volt ám semmi a kis csaj - nyalt végig a felső ajkán, mire elfogott a hányinger.
- Szörnyű, hogy egy lányról úgy beszélsz, mintha egy tárgy lenne. Képzeld vannak érzéseik - ráztam meg a fejem szomorúan.
- És az engem hol érdekel ? Dugható, és nekem csak az a lényeg. Majd valamelyik hülye haverja megvigasztalja - vonta meg a vállát nemtörődöm stílusban.
- Hogy te mekkora egy tahó vagy - undorodtam el azonnal, amire csak egy vigyor volt a válaszom.
- Miss. Carter. Nem elég, hogy megszegi a házirendet, és telefonozik az órámon, még el kezd hangoskodni és zavarni az órát. Ha megkérhetném kérem fogja be a száját, mert az egész épület az ön hangjától zeng - jelent meg hirtelen Mr. Turner alakja. Hitetlenkedve megáztam a fejem, majd inkább válasz nélkül csak bólintottam egyet. Fogalmam sincs, hogy mi a baja velem, de tuti nem az, hogy az egész iskola az én hangomtól "zeng".
- Én a maga helyében már rég az igazgatóhoz vittem volna. Szörnyű, hogy a mai diákok manapság ennyire tiszteletlenek - szólalt meg Noah csak, hogy bosszantson. Egy gyilkos pillantást lövelltem felé, azonban ő csak egy mogorva nézéssel jutalmazott, ezért gyorsan elkaptam a tekintetem.
- Ezt én is el tudom intézni Mr. Lewis - oltotta le egy szempillantás alatt Noah-t Mr. Turner.
Hálásan pillantottam a tanár felé, aki csak egy mogorva nézéssel jutalmazott. Amilyen gyorsan csak tudtam elkaptam a tekintetem, és próbáltam magam az óra végéig meghúzni. A csengő hangosan hasított a levegőbe, ezért a telefonomból felnézve vártam, hogy a barátaim is kilépjenek az ajtón. Csendesen néztem a kifelé rohanó osztály társaimat, majd mosolyra húztam a számat, ugyanis a tömegben megláttam a kifelé sétáló Cameron-t. A fiú vállán lazán lelógott a táska, miközben a nyakkendője kissé elcsúszva volt. fehér inge kissé gyűrötten állt rajta, miközben egyik kezében a mellényét fogta, míg a másikat a zsebébe dugva pihentette. Tekintetünk amikor találkozott, széles mosolyra húzta száját, és a lépteit meggyorsítva sietett hozzám. Próbáltam természetesen viselkedni, azonban nem ment. A szapora szívverésemtől, és a fülemben dobogó vértől nem hallottam semmit. Ezt a fiút két hónapja betegesen figyelem az ablakomból, arról álmodozva, hogy egy nap talán szóba állunk. És amikor ez megtörtént még jobban beleszerettem. Egyszerűen tetszett a fiú stílusa, és az, hogy ő más. Tetszett, hogy ő nem bunkó velem, mint a többiek, és, hogy hisz bennem. Hogy próbál biztatni, és nem ítél el az anyagi hátterem miatt. És az is tetszett benne, hogy mellette nem éreztem magam igazán nyomorultul. Igaz, hogy csak két napja ismerem, de nem érdekel. Menthetetlenül megszerettem ezt a fiút, és jelen pillanatban az sem érdekelt, ha a jövőben koppanok. Cameron mikor odaért hozzám szélesen elmosolyodott, és haveri stílusban átölelte a vállam. Az érintésétől az egész bőröm libabőrös lett, azonban próbáltam ezzel nem foglalkozni, és természetesen venni a levegőt.
- Ashely miért nem jött még ki ? - utaltam a barátnőmre, aki nem volt Cameron mellett.
- Berágott rá Mr. Turner. Miután visszajött tőled, konkrétan Ashley elküldte melegebb éghajlatra, hogy veled ilyen bunkó, míg másoknak nyalizik. Ezen az öreg felkapta magát, és mikor csengettek arra kérte Ashelyt, hogy maradjon bent vele - darálta le egy szuszra.
- Istenem miért ilyen hülye ? most miattam büntetésbe kerül - csaptam a homlokomra, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, berontottam a terem ajtaján.
Ashley, és Mr. Turner furán nézett rám. Az előbbi a kezét tördelte idegességében, míg Mr. Turner mérgesen nézett rám. Ezt a nézését ma elégszer megkaptam.
- Miss. Carter megtudná mondani, hogy miért rontott be az ajtón ? - köszörülte meg a torkát.
Amilyen nagy bátorságom volt az előbb, az olyan gyorsan ment most el. Tényleg azt képzeltem, hogy berontok és beolvasok egy tanárnak. Ugyan. Álltam ott, mint egy hülye, miközben az ajkaimat szólásra nyitottam, azonban csak tátogtam, mint egy hal.
- Nem küldheti Ashley-t büntetésbe. Az egész az én hibám, csak engem akart védeni - motyogtam alig érthetően. Mr. Turner arra kért, hogy ismételjem el hangosan, vagy menjek el. Csak bólintottam egyet, majd összeszedve azt a kevéske bátorságom újra ismételtem az előző szavaimat. Mr. Turner gúnyos mosollyal nézett rám, azonban Ashley csak értetlen tekintettel megrázta a fejét.
- Ha tudni akarja Miss. Carter a barátnőjét nem a rossz magaviselete miatt tartottam bent - szólalt meg unottan, miközben a hangjában a merő gúnyt lehetett hallani. Egyik kezével megtámasztotta az állát majd úgy bámulta az értetlen fejünket.
- Nem ezért hívott ? - szólalt meg most először Ashley, miközben egy kósza vörös tincset túrt a füle mögé.
- Ahogy előbb mondtam nem, nem ezért hívtam magát. A fülembe jutott, hogy maga jár cselló órákra. Igaz ez ? - pihentette vörös hajú barátnőmön, miközben kényelmesen összekulcsolt kezeire hajtotta fejét.
- Igen - felelte értetlenül, miközben rám nézett, hogy mi folyik itt. Csak széttártam a kezeim, és óvatosan megrázva a fejem azt tátogtam, hogy fogalmam sincs.
- Nos arra gondoltam, hogy majd a karácsonyi bálon felléphetne a suli zenekarjával - vigyorgott a lányra erőltetetten. Ashley óvatosan rám emelte tekintetét, miközben Mr.Turner idegesen kopogtatott az asztalon. - Ha lehetséges ma válaszoljon. Tudja nekem még ma órát kell váltanom - váltott azonnal stílust.
- Mióta van az iskolánknak zenekara ? - tettem fel a kérdést érdeklődve, ugyanis még soha nem hallottam még véletlenül se róla.
- Ha nem vágna mindig a szavamba elmondanám - morogta oda nekem a mint a kutyáknak, miközben lassan biccentettem. Kezdem megszokni, hogy ilyen jó a viszonyunk. - Az iskolának még nincs zenekara, viszont sok tanár gondolt arra, hogy létrehozhatnánk a sport, és az újságírás mellett. Gondolnunk kell a virtuóz diákokra is - csapta össze tenyereit izgatottan. Ashley gondolkodott a válaszán, miközben én próbáltam nem foglalkozni Mr.Turner nézésével, aki egész végig arra várt, hogy ki menjek. És ezt szóvá is tette. - Miss. Carter kérem kimenne ? - hangzott el a kérdés élesen, ami inkább hatott kijelentésnek, mint kérésnek.
Csak egy biccentésre telt tőlem, majd az ajtóhoz mentem. Egy utolsót visszanéztem, és bátorítóan Ashley-re mosolyogtam, majd lenyomtam a kilincset, és kiléptem a diákok seregébe.
Cameron a szekrényeknek dőlve nyomkodta telefonját. Közelebb mentem hozzá, azonban nem vett észre. Óvatosan megkopogtattam a vállát, majd rám emelte tekintetét azonnal. Ajkait azonnal mosolyra húzta, majd a nadrágja zsebébe helyezte telefonját, miközben egyik kezével átkarolta a vállamat.
- Milyen óránk lesz ? - olvastam le a szájáról a kérdést, ugyanis a fülemben dobogó vértől nem hallottam semmit. Még most sem hiszem el, hogy a közelemben van, és érzem az illatát.
- Irodalom. Új tanár jön állítólag - mondtam neki, miközben végig a padlóra szegeztem a tekintetem. Nem néztem fel, azonban éreztem magamon a diák sereg szemeit. Megvetettek, és suttogni kezdtek rólam. Lotyónak tartottak Cameron miatt, és miattam még a fiút is elítélték.
- Ne is törődj velük - suttogta úgy, hogy csak én halljam. Ezek szerint ő is észre vette, hogy mindenki minket néz.
- Téged nem zavar, hogy miatta alig lesz barátod ? - emeltem rá a tekintetem.
A fiú csak megvonta a vállát, miközben egyenesen az utat nézte. Sötétkék szemei szikrázóan csillogtak, majd szólásra nyitotta a száját.
- Nem igazán. Mármint veled jóban vagyok, és remélhetőleg Ashley-vel is jóban leszek. A többi diákot magasról leszarom, és a pletykákra is teszek. Ha valaki meg akar ismerni akkor beszélget velem. Csak azok szoktak a másikról beszélni, akik nincsenek magukkal megelégedve, és másokra vetítik ki a saját hibáikat, ezzel bemesélve maguknak, hogy ők tökéletesek, és nincs velük semmi gond.
Cameron-nak igaza volt. A teremhez érve csak ledobtam magam mellé a táskát, miközben a fiú mellém ült. Ashley-nek most Francia órája lesz. A tanár még nem érkezett meg, ezért az osztály végig hangoskodott. Cameron csak a padra hajtotta a fejét, miközben én a galacsinokat próbáltam kiszedni a hajamból, amin az osztály jót nevetett.
- Csendet a teremben - hallottam meg egy mély férfi hangot. A tekintetemet a tanárra vezettem, és tátva maradt a szám. Az nem lehet, hogy az apám lesz az új irodalom tanárom.
•••
Itt lenne az új rész. Eddig mit gondoltok a szereplőkről ?
- _Invisible_Girl_
Коментарі