Első fejezet
Az ablakomból néztem London esőtől áztatott utcáit, és az embereket akik az ernyő alá bújva siettek éppen. Barna íriszeimmel egy fiú felé pillantottam, akinél nem volt esernyő. Valami miatt ő más volt. Tökéletes ujjait sötét szinte fekete vizes hajába vezette, miközben a kávézó alatt állva, ahol dolgozom várt, majd amint megjelent egy szőke hajú lány mosolyra húzta pirosló ajkait. A fejemet megrázva léptem el az ablaktól, és húztam be a függönyt. Lassú léptekkel botorkáltam az ágyam felé, majd a súlyom az ágyamra helyezve eldőltem rajta. Már lassan két hónapja figyelem ezt a fiút, és azon kívül, hogy beleszerettem nem jöttem rá semmire.
A barack színű plafonomat bámulva dúdoltam Ed Sheeran-tol a Perfect című számot, miközben hallottam, hogy a padló nyikorog. Anyám jött haza. A padló nyikorgás egyre hangosabb lett, majd a fa ajtómon éles dübörgést hallottam.
- Nyisd ki a rohadt ajtót ! - hallottam meg anyám alkoholtól csilingelő hangját.
Fáradtan emelem fel a fejem, majd ejtem vissza puha ágyamra. Szempilláim pár percig lassan lehajtom, majd ismét dörömbölést hallok.
- Elizabeth nem mondom még egyszer !
Lassú mozdulattal ültem fel, és bújtam bele a papucsomba, majd sétáltam az ajtómhoz. Gyengéden törékeny kezem a hideg kilincsre helyeztem, majd lassan hajtottam le azt, miközben ajtóm nyikorgó dallamot játszott.
Anyám alkoholtól csillogó kék íriszeit rám emelte, miközben tejföl szőke haja izzadtan tapadt az arcára. Fehér pólóját izzadtan, és gyűrötten viselte, miközben a tömény alkohol szag csak úgy áradt belőle.
- Te lány miért nem nyitod ki az ajtót, amikor szólok neked ? - kérdezte megvillantva sárgás fogait, miközben a cigi lehelet megcsapta az arcom. Törékeny ujjait, amin a bőr lógott, és a csont kilátszódott hideg bőrömre helyezte. Érintésétől megborzongtam. Rossz volt látni, anyámat így, aki mostanra számomra egy idegen.
- Nem hallottam - simogatom anyám arcát lágy hangommal, miközben a fülemben dobogó vértől nem hallok semmit. Csak annyit látok, hogy telt ajkai mozognak, ami arra utal, hogy beszél.
- Nem hallod, hogy hozzád beszélek ! - szorítja meg törékeny csontos ujjaival kezemet, majd amikor lássa a kicsorduló könnycseppet enged szorításán. - Sajnálom - suttogja lágy törékeny hangon, miközben lehajtja a fejét. Kék szemeiből, ami egykor a tengerre emlékeztettek, és mindig a biztonságot jelentették számomra most könny csordul, és üvegesen néznek maguk elé.
- Én is - beszélek halkan, azonban nem a kezemre gondolok. Az ilyenek már rég nem fájnak.
Anyám még egyszer rám pillantott kisírt szemével, majd a kezeit ráhelyezve az öreg fa ajtó hideg kilincsére gyengéden lehajtotta azt, majd kiment.
Lassú mozdulattal dőltem fehér szobám falának, majd csúsztam le, és kulcsoltam össze kezeim lábaimon. Emlékek hada cikáztak a fejemben, miközben belül fojtogató érzés kapott el. Utat engedtem az első könnycseppnek, amit vagy ezer másik követett, végül hangos zokogásban törtem ki.
Önsajnáltatásom nem tarthatott sokáig, ugyanis a csendes szobám a telefonom éles csipogása töltötte meg. A munkatársam írt, hogy mi lettünk beosztva esti műszakra. Szuper.
•••
Csendben figyeltem az embereket, miközben éles hangzavar, és nevetés töltötte meg az egész kávézót. Egy rongyot fogva a kezemben mentem a hatos asztalt letakarítani, ugyanis az egyik ügyetlen vendég úgy döntött, hogy most fogja a csajnak megmutatni csodás tehetségét. Vagyis, hogy meg tudja nyalni a könyökét, azonban ennek a műveletnek az lett a vége, hogy a hófehér terítőre öntötte a kávét, ugyanis hirtelen emelte fel a kezét.
- Elizabeth ha végeztél a hatos asztal letakarításával vedd fel a hármas asztal rendelését. Amber nem érzi jól magát. - hallottam meg a főnököm Mr. Peterson hangját, miközben "szegény" Amber-t kíséri be a dolgozó szobába, hogy tudjon "pihenni". Nevetséges amik ketten ezek leművelnek, de nem szólhatok bele, mert kell a pénz. Amúgy meg első dolgom lenne köpni Mr. Peterson feleségének, hogy a férje egy húsz éves lánnyal csalja, mert Charlotte nem ezt érdemli.
- Rendben - kiáltom oda, miközben belül mardos a lelkiismeret. Fáj, hogy ezeknek az embereknek kell részt vennem a játékában.
- Szervusz Lizzie drágám - jelent meg hirtelen Charlotte. szőkés barna haja egy egyszerű fonatként omlott a vállára, miközben egy - egy ősz hajszál megcsillant benne. Selymes bőrén megcsillant pár rakoncátlan ránc, miközben rózsaszínes ajkait mosolyra húzta, és meleg csokoládébarna szemei rám nevettek. - Nem láttad Robot ?
Alig észrevehetően az iroda felé pillantottam, miközben meggypiros ajkaimba haraptam. Charlotte még mindig rajtam időztek melegséged árasztó csokoládé íriszei, miközben egy kedves mosolyt eresztett felém. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek.
- Sajnálom nem láttam - hazudom, miközben belül mardosott a lelki ismeret. Charlotte csak szomorúan bólintott egyet, miközben kilógó tincset a füle mögé tűrt. Rossz volt így látni.
- Kár. Brian első helyezést ért el a helyesírás versenyen, és gondoltam érdekli az apját - húzta keserves mosolyra az arcát, ami még jobban bűntudatot keltett bennem.
- A férjed megcsal téged - mondtam ki hirtelen, majd a kezeimet a számhoz tapasztottam. Charlotte lassú mozdulattal engedte el a kilincset, majd fordult meg. Határozott léptekkel megindult az iroda felé, miközben én utána ordítottam. De már túl késő volt.
Sírás, és ordibálás hangja töltötte be az egész kávézót. A vendégek kíváncsi tekintettel pillantottak körbe, keresve a veszekedés forrását, miközben én csak lehunytam a szemem. Hogy lehetek ilyen hülye ? Ha a főnököm megtudja, hogy én köptem páros lábbal rúg ki, és intézi el, hogy ne vegyenek fel sehova. Apámtól meg nem fogok kölcsön kérni az fix.
A vita hirtelen abba maradt, majd egy kisírt szemű Charlotte lépett elő. Szemfestéke lefolyt, miközben szemeiben a düh csillogott. Lassú léptekkel odajött hozzám, majd egy hirtelen mozdulattal lekevert nekem egy pofont. Tenyere nyoma az arcomon maradt, miközben könnyes szemekkel néztem Charlotte-ra. Eddig még soha nem ütött meg.
- Te büdös kis ribanc ! Komolyan csak azért, mert a férjem nem akart lefeküdni veled olyanokat hazudsz, hogy csal engem ?! Soha nem néztem volna ezt ki belőled Elizabeth - nézett rám kisírt szemekkel. Értetlenül meredtem rá, miközben mondani akartam valamit. Azonban egy hang se jött ki a torkomon. - Szeretném ha most azonnal távoznál innen. Fizetésed pénteken megkapod, és utána soha többet ne ted be ide a lábad. Végleg ki vagy tiltva innen - mondta kemény hangon, miközben én könyörgő tekintettel néztem rá. Nem rúghat ki. Nekem szükségem van erre a pénzre. Apámtól meg nem fogok kölcsön kérni az fix.
- Charlotte én nem...
- Bele se kezdj. Tudod eddig sajnáltalak, az miatt ami veled történik, azonban most már megértem az apukádat. Egy ilyen sorscsapás mellett én se szívesen maradtam volna. Az anyád is miattad menekül az italba, mert mindent tönkre tettél. - vágta a fejemhez. Szavai tőrként hatoltak belém, miközben letöröltem egy könnycseppet. Fájt minden amit a fejemhez vágott. És az fájt a legjobban, hogy mélyen én is magamat hibáztattam mindenért. Lassan megfordultam és az ajtó felé mentem. Reménykedtem, hogy utánam kiabál, hogy megállít. Azonban ez nem történt meg. Hagyott elmenni.
•••
Az eső odakinn tovább zuhogott, azonban én nem foglalkoztam vele. Fekete kabátom szőrmés kapucniját vizes barna hajamra rántottam, majd mentem tovább kisírt szemekkel. Fájt nagyon amit a fejemhez vágott. Fájt, hogy azt hiszi képes lennék tönkre tenni a házasságát, és az fájt a legjobban, amit a szüleimről mondott. De talán igaza van. Talán én tehetek az egész helyzetről ami történt. Mindenkinek jobb lett volna, ha meg se születek.
- Vigyázz ! - hallottam meg egy ordibáló férfi hangot, majd hirtelen két ölelő erős kezet éreztem magamon, ami magával rántott. A kocsiból kinézett egy negyvenes éveiben járó férfi, aki olyasmit ordított, hogy "Kislány figyelj oda jobban !", majd tovább hajtott, azonban én még mindig a sokk hatása alatt voltam. Ha ez a fiú nem ment meg, akkor elütnek.
- Jól vagy ? - szált le rólam az ismeretlen. Lassú mozdulattal kinyitottam szemeim, amit félelmem miatt csuktam be, majd megláttam őt.
Egy fekete dzsekit viselt, miközben sötét, szinte fekete haja kócosan meredezett szét. Tengerkék szemivel aggódva engem figyelt, miközben kezeit felém nyújtotta. Közelebbről még helyesebb volt.
- Igen. Csak megijedtem - szólalok meg végül számomra is ismeretlen hangon.
Az ismeretlen fiú bólintott, majd tovább nézett. Tengerkék íriszeit végig vezette az arcomon, majd amikor a számra nézett nyelt egyet.
- Van valami az arcomon ? - kérdeztem félve, mire azonnal elkapta onnan a tekintetét.
- Nem. Csak azért néztelek, mert nem értem ezek a gyönyörű szemek miért sírtak. Mi a baj ? - kérdezte lágy simogató hangon, ami miatt elfogott a nyugalom.
- Idegeneknek nem nagyon beszélek a bajaimról - tűrtem egy vizes tincset a fülem mögé, miközben kínosan elnevettem magam.
- Ezen segíthetünk. Cameron Reed vagyok - mutatkozott be mosolyogva.
Az ember életében mindig van egy pont ami a változás felé viszi akarva - akaratlanul. Az én életemben Cameron volt ez a változás.
Itt lenne az első rész, ha tetszik jelezzétek ♡
_Invisible_Girl_
A barack színű plafonomat bámulva dúdoltam Ed Sheeran-tol a Perfect című számot, miközben hallottam, hogy a padló nyikorog. Anyám jött haza. A padló nyikorgás egyre hangosabb lett, majd a fa ajtómon éles dübörgést hallottam.
- Nyisd ki a rohadt ajtót ! - hallottam meg anyám alkoholtól csilingelő hangját.
Fáradtan emelem fel a fejem, majd ejtem vissza puha ágyamra. Szempilláim pár percig lassan lehajtom, majd ismét dörömbölést hallok.
- Elizabeth nem mondom még egyszer !
Lassú mozdulattal ültem fel, és bújtam bele a papucsomba, majd sétáltam az ajtómhoz. Gyengéden törékeny kezem a hideg kilincsre helyeztem, majd lassan hajtottam le azt, miközben ajtóm nyikorgó dallamot játszott.
Anyám alkoholtól csillogó kék íriszeit rám emelte, miközben tejföl szőke haja izzadtan tapadt az arcára. Fehér pólóját izzadtan, és gyűrötten viselte, miközben a tömény alkohol szag csak úgy áradt belőle.
- Te lány miért nem nyitod ki az ajtót, amikor szólok neked ? - kérdezte megvillantva sárgás fogait, miközben a cigi lehelet megcsapta az arcom. Törékeny ujjait, amin a bőr lógott, és a csont kilátszódott hideg bőrömre helyezte. Érintésétől megborzongtam. Rossz volt látni, anyámat így, aki mostanra számomra egy idegen.
- Nem hallottam - simogatom anyám arcát lágy hangommal, miközben a fülemben dobogó vértől nem hallok semmit. Csak annyit látok, hogy telt ajkai mozognak, ami arra utal, hogy beszél.
- Nem hallod, hogy hozzád beszélek ! - szorítja meg törékeny csontos ujjaival kezemet, majd amikor lássa a kicsorduló könnycseppet enged szorításán. - Sajnálom - suttogja lágy törékeny hangon, miközben lehajtja a fejét. Kék szemeiből, ami egykor a tengerre emlékeztettek, és mindig a biztonságot jelentették számomra most könny csordul, és üvegesen néznek maguk elé.
- Én is - beszélek halkan, azonban nem a kezemre gondolok. Az ilyenek már rég nem fájnak.
Anyám még egyszer rám pillantott kisírt szemével, majd a kezeit ráhelyezve az öreg fa ajtó hideg kilincsére gyengéden lehajtotta azt, majd kiment.
Lassú mozdulattal dőltem fehér szobám falának, majd csúsztam le, és kulcsoltam össze kezeim lábaimon. Emlékek hada cikáztak a fejemben, miközben belül fojtogató érzés kapott el. Utat engedtem az első könnycseppnek, amit vagy ezer másik követett, végül hangos zokogásban törtem ki.
Önsajnáltatásom nem tarthatott sokáig, ugyanis a csendes szobám a telefonom éles csipogása töltötte meg. A munkatársam írt, hogy mi lettünk beosztva esti műszakra. Szuper.
•••
Csendben figyeltem az embereket, miközben éles hangzavar, és nevetés töltötte meg az egész kávézót. Egy rongyot fogva a kezemben mentem a hatos asztalt letakarítani, ugyanis az egyik ügyetlen vendég úgy döntött, hogy most fogja a csajnak megmutatni csodás tehetségét. Vagyis, hogy meg tudja nyalni a könyökét, azonban ennek a műveletnek az lett a vége, hogy a hófehér terítőre öntötte a kávét, ugyanis hirtelen emelte fel a kezét.
- Elizabeth ha végeztél a hatos asztal letakarításával vedd fel a hármas asztal rendelését. Amber nem érzi jól magát. - hallottam meg a főnököm Mr. Peterson hangját, miközben "szegény" Amber-t kíséri be a dolgozó szobába, hogy tudjon "pihenni". Nevetséges amik ketten ezek leművelnek, de nem szólhatok bele, mert kell a pénz. Amúgy meg első dolgom lenne köpni Mr. Peterson feleségének, hogy a férje egy húsz éves lánnyal csalja, mert Charlotte nem ezt érdemli.
- Rendben - kiáltom oda, miközben belül mardos a lelkiismeret. Fáj, hogy ezeknek az embereknek kell részt vennem a játékában.
- Szervusz Lizzie drágám - jelent meg hirtelen Charlotte. szőkés barna haja egy egyszerű fonatként omlott a vállára, miközben egy - egy ősz hajszál megcsillant benne. Selymes bőrén megcsillant pár rakoncátlan ránc, miközben rózsaszínes ajkait mosolyra húzta, és meleg csokoládébarna szemei rám nevettek. - Nem láttad Robot ?
Alig észrevehetően az iroda felé pillantottam, miközben meggypiros ajkaimba haraptam. Charlotte még mindig rajtam időztek melegséged árasztó csokoládé íriszei, miközben egy kedves mosolyt eresztett felém. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek.
- Sajnálom nem láttam - hazudom, miközben belül mardosott a lelki ismeret. Charlotte csak szomorúan bólintott egyet, miközben kilógó tincset a füle mögé tűrt. Rossz volt így látni.
- Kár. Brian első helyezést ért el a helyesírás versenyen, és gondoltam érdekli az apját - húzta keserves mosolyra az arcát, ami még jobban bűntudatot keltett bennem.
- A férjed megcsal téged - mondtam ki hirtelen, majd a kezeimet a számhoz tapasztottam. Charlotte lassú mozdulattal engedte el a kilincset, majd fordult meg. Határozott léptekkel megindult az iroda felé, miközben én utána ordítottam. De már túl késő volt.
Sírás, és ordibálás hangja töltötte be az egész kávézót. A vendégek kíváncsi tekintettel pillantottak körbe, keresve a veszekedés forrását, miközben én csak lehunytam a szemem. Hogy lehetek ilyen hülye ? Ha a főnököm megtudja, hogy én köptem páros lábbal rúg ki, és intézi el, hogy ne vegyenek fel sehova. Apámtól meg nem fogok kölcsön kérni az fix.
A vita hirtelen abba maradt, majd egy kisírt szemű Charlotte lépett elő. Szemfestéke lefolyt, miközben szemeiben a düh csillogott. Lassú léptekkel odajött hozzám, majd egy hirtelen mozdulattal lekevert nekem egy pofont. Tenyere nyoma az arcomon maradt, miközben könnyes szemekkel néztem Charlotte-ra. Eddig még soha nem ütött meg.
- Te büdös kis ribanc ! Komolyan csak azért, mert a férjem nem akart lefeküdni veled olyanokat hazudsz, hogy csal engem ?! Soha nem néztem volna ezt ki belőled Elizabeth - nézett rám kisírt szemekkel. Értetlenül meredtem rá, miközben mondani akartam valamit. Azonban egy hang se jött ki a torkomon. - Szeretném ha most azonnal távoznál innen. Fizetésed pénteken megkapod, és utána soha többet ne ted be ide a lábad. Végleg ki vagy tiltva innen - mondta kemény hangon, miközben én könyörgő tekintettel néztem rá. Nem rúghat ki. Nekem szükségem van erre a pénzre. Apámtól meg nem fogok kölcsön kérni az fix.
- Charlotte én nem...
- Bele se kezdj. Tudod eddig sajnáltalak, az miatt ami veled történik, azonban most már megértem az apukádat. Egy ilyen sorscsapás mellett én se szívesen maradtam volna. Az anyád is miattad menekül az italba, mert mindent tönkre tettél. - vágta a fejemhez. Szavai tőrként hatoltak belém, miközben letöröltem egy könnycseppet. Fájt minden amit a fejemhez vágott. És az fájt a legjobban, hogy mélyen én is magamat hibáztattam mindenért. Lassan megfordultam és az ajtó felé mentem. Reménykedtem, hogy utánam kiabál, hogy megállít. Azonban ez nem történt meg. Hagyott elmenni.
•••
Az eső odakinn tovább zuhogott, azonban én nem foglalkoztam vele. Fekete kabátom szőrmés kapucniját vizes barna hajamra rántottam, majd mentem tovább kisírt szemekkel. Fájt nagyon amit a fejemhez vágott. Fájt, hogy azt hiszi képes lennék tönkre tenni a házasságát, és az fájt a legjobban, amit a szüleimről mondott. De talán igaza van. Talán én tehetek az egész helyzetről ami történt. Mindenkinek jobb lett volna, ha meg se születek.
- Vigyázz ! - hallottam meg egy ordibáló férfi hangot, majd hirtelen két ölelő erős kezet éreztem magamon, ami magával rántott. A kocsiból kinézett egy negyvenes éveiben járó férfi, aki olyasmit ordított, hogy "Kislány figyelj oda jobban !", majd tovább hajtott, azonban én még mindig a sokk hatása alatt voltam. Ha ez a fiú nem ment meg, akkor elütnek.
- Jól vagy ? - szált le rólam az ismeretlen. Lassú mozdulattal kinyitottam szemeim, amit félelmem miatt csuktam be, majd megláttam őt.
Egy fekete dzsekit viselt, miközben sötét, szinte fekete haja kócosan meredezett szét. Tengerkék szemivel aggódva engem figyelt, miközben kezeit felém nyújtotta. Közelebbről még helyesebb volt.
- Igen. Csak megijedtem - szólalok meg végül számomra is ismeretlen hangon.
Az ismeretlen fiú bólintott, majd tovább nézett. Tengerkék íriszeit végig vezette az arcomon, majd amikor a számra nézett nyelt egyet.
- Van valami az arcomon ? - kérdeztem félve, mire azonnal elkapta onnan a tekintetét.
- Nem. Csak azért néztelek, mert nem értem ezek a gyönyörű szemek miért sírtak. Mi a baj ? - kérdezte lágy simogató hangon, ami miatt elfogott a nyugalom.
- Idegeneknek nem nagyon beszélek a bajaimról - tűrtem egy vizes tincset a fülem mögé, miközben kínosan elnevettem magam.
- Ezen segíthetünk. Cameron Reed vagyok - mutatkozott be mosolyogva.
Az ember életében mindig van egy pont ami a változás felé viszi akarva - akaratlanul. Az én életemben Cameron volt ez a változás.
Itt lenne az első rész, ha tetszik jelezzétek ♡
_Invisible_Girl_
Коментарі