Zöld, aztán piros
A zöld bögre azóta ott áll, hogy
te sírva futottál ki a lakásból.
Én csendben, teával telibeöntött
zöld pólóban vártam, hátha
visszajössz.
De nem jöttél.
Veszekedni mindig szoktunk,
azt hittem, most is elfelejtjük.
De nem tettük.
Már tél van, amikor legutóbb beszéltünk
nyár volt.
Én most a zöld sálamba fújom
a felhőcskéket, és várlak az
állomáson. Én írtam.
De te nem válaszoltál.
Csak reménykedem.
A zöld vonat megérkezik.
Én felszállok, és egy pillanatra,
mintha a te sziluetted támolyogna
a peronon.
Azután rájövök, hogy az más.
Tavasz van.
Amikor legutóbb beszéltünk, nyár volt.
Sétálok haza, egy zöld szatyor
lóg a vállamon.
Megint írtam.
Most várok.
De nem fogsz írni.
Nyár van.
Egy piros póló simul a bőrömre.
Lassan elfelejtelek, de néha
még látom, ahogy a férjeddel
csókolóztok a házatok előtt.
Nem zavar, mert
otthon már engem is vár valaki.
Valaki, akihez a te zöld szemeid
nem érnek fel.
2018-08-14 19:45:37
7
1