00
01
James Bulger
02
03
Élni akartam - Yeonmi Park
04
03
Sziasztok!

Nos, így előjáróbán szeretném megosztani veletek, hogy (bár lehet néhányan tudjátok) szeretek tabu, megosztó témákról beszélni és bár nem teszem ezt gyakran az oldalamon, sőt, viszont igyekezni fogok. Mindig is szerettem ilyen témákról beszélgetni még fiatalabb koromban is (az már más kérdés, hogy nem igen volt kivel...) így néha utána néztem dolgoknak, és bár az oldalon nem vagyok mai csirke, úgy gondolom éretlen voltam az efféle tabu témákhoz. Voltaképp ezért nem is igen írtam ilyesmit EDDIG. Ugyan nagyon sok mindent kell még tanulnom, ugyanakkor valamennyire felelősnek érzem magam, hogy beszéljek erről és ne csak csendben üljek a gép előtt, mindennapi tevékenységemet végezve. Főleg azoknak az embereknek akik követnek, hiszen én természetesnek gondolom, ha az általam követet ember(eket) ismerem valamennyire. Még ha az ilyen formátumban is nyilvánul meg, mert akkor is be tudom valahova határozni, hogy igen ezért az érvekért érdemes követni, vagy sem. Ez legalábbis nálam nagyon fontos, mert ha pl. jó könyveket ír, viszont nem értek vele egyet bizonyos témákban ( és itt nem arra kell érteni, hogy más a véleménye hanem hogy negatív, tőlem teljesen más határon húzódik meg) az nekem nem fér bele és nem éri meg követnem. Lehet túl magasra tettem a mércét, viszont ha nálam pl csak negatív ellenérveket hozz elő, akkor nincs miről beszélni.

Na de visszatérve a témához, egy egészen megosztó „történetet" hoztam nektek, ami leginkább minket nőket illet, az abortuszt.

Már egész régóta foglalkoztatja az embereket a terhes nők és a magzat védelme kérdés köre(?). A legrégebbi erre utaló jel a Hammurapi (Babilon király még Krisztus előtt 1750-ben) több mint 2 m törvényoszlopa a bizonyíték, ami ugye a magzat védelméről szól. „ Ha egy awelum (ember) lányát megütötte és magzatát elvetéltette vele, 10 siglum ezüstöt fizessen a magzatért"

Ha ez a nő meghalt, (a megütő) lányát öljék meg"

Én ugyan vitatkoznék ezzel, hiszen nyilván nem a legjobb módja annak, hogy védelmezzék a magzatot és a kismamát, de megteszik és ez valamilyen szinten becsülendő. Igen ám, de milyen áron. Én annak mondója vagyok, hogy az ember a bűneiért soha nem fog bűnhődni, ha megölik. Azzal nem oldódik meg a probléma, mert fellázadok mindig akadnak.

Viszont nem csak náluk esett erről szó, hanem az ókori görög területeken is.

Bevallom itt egy picikét jobban utána kellett néznem a dolgoknak, de sikerült megfejtenem. Szóval Hippokratész orvosi eskü szövege a következőképpen szólt. „ Senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem, ha kéri, és erre vonatkozólag még tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem a magzata elhajtásához"

De voltak olyan görög filozófusok is, akik teljesen másképp gondolkodtak az emberi életről, mint pl Platón és Arisztotelész. Az előbbi bizonyos esetekben megengedhetőnek tartotta még a megszületett csecsemő megölését is, ez a gondolkodás általános volt a spártai teljesjogú polgárok körében és általában a Taigetoszra vitték.

A Taigetosz egy Spárta közelében álló hely, ahová a városlakók az életképtelenek ítélt újszülötteket kitették. Ezek a gyermekek testi fogyatékossággal születek, esetleg idétlen volt vagy éppen koraszülött és értelemszerűen a szülök nem akarták felnevelni. Bár ez inkább arról szól, hogy ilyen esetben el kellett vinni a gyermeket a törzs véneihez, és tulajdonképpen rajtuk múlt a pici sorsa. DE szó sincs arról, hogy megölték volna vagy hagyták meghalni, hiszen akkoriban is voltak olyan párok, nők akik gyermeket akartak de nem lehetett nekik, és rendszerint kimentek a Taigetoszra, ahol kedvük szerint választhattak gyermeket. Lehet ki tudtak volna ötletelni jobb, barátságosabb megoldást is, de még mindig jobb mintha fejét vették volna a piciknek.

És ott volt ugye a Arisztotelész, aki már a magzatot nem tartotta önálló személynek, amíg az az anya méhében fejlődik.

Az ókori pogány, majd a keresztény Római Birodalomban is jelen volt ez, méghozzá két korszakban. A klasszikus szabályok szerint az abortusz alapvetően erkölcsileg bűnös cselekedett, míg a császárkortól kezdve az erkölcsök lazulásával egyes források leírnak ekkor ténylegesen előfordult abortuszokat. Kétféle módszert is alkalmaztak. Az egyik a méreg, a másik meg, hogy a nő hasára fizikai eszközökkel hatni. Nem meglepő módon mindkét módszer gyakran a nő számára is súlyos sérüléseket vagy éppen halált okozott.

A középkori keresztény Európában nagyon vitatott, visszatérő téma volt ez, főleg az egyház és a jogászok közt (ha jól emlékszem), ugyanis nagyon visszatérő kérdés volt, hogy vajon minden abortusz gyilkosság-e. De végül is arra jutottak, hogy az animáció (tehát a lélek megjelenése a testben) előtt elkövetett abortusz bűn ugyanakkor nem emberölés.

Az újkorban is visszatérő és vitatott téma volt, amiben nem szívesen megyek részletesen bele, mert nagyban nem különbözik az eddig elhangzottaktól.

A 20-21. században, főleg Romániában az 1966-1990 évek között volt hatályos „Decret 770" törvény, amely egyszerre tiltotta be az anya döntésére végzet abortuszt és valamennyi fogamzásgátló eszközt (barátságos, nem mondom). Csak úgy mellékesen megemlíteném, hogy ebben az időszakban évente 300-500 fővel nőtt az abortusz következtében elhunyt anyák száma, ami valljuk be hogy nem kevés.

Én ennyi hasznos információt tudtam összeszedni, ami még talán sokatoknak érdekes is lehet, viszont maga az abortuszról (mármint hogyan folyik le) nem fogok beszélni. Számomra túl felkavaró, de aki szeretné megnézheti a „Néma sikoly" dokumentum filmet, ahol egy orvos szépen elmagyarázza az egész folyamatot.

De az abortusz nem csak a magzatra hanem az anyára is veszélyes lehet, hiszen az orvos nem látja a méh belsejét, így előfordulhat, hogy valamilyen kis szövetdarab bent marad. Ha az embrióból, vagy a megvastagodott nyálkahártyából bármilyen kicsit szövet ott maradt, akkor az könnyen és gyorsan fertőzéshez vezethet, a lelki következményekről nem is beszélve.

Jelenleg is folynak pszichológia kutatások, amelyek fényt derítettek egy úgynevezett PAS- nak(Post Abortion Syndrome, vagyis abortusz utáni trauma)

Ez egy olyan trauma amivel a nők többsége megküzd a döntése elfogadásával. Vannak akik szinte azonnal megbánják tettek, viszont vannak akik megkönnyebbülést éreznek, hogy megszabadultak a nem kívánt terhességtől.

Így, hogy ezeket mind elmondtam amikről tudnunk KELLENE, talán ideje lenne a véleményem is megosztanom.

Nos, lehet velem nem egyet és egyetérteni, nem harapok ha az előbbire esik a választás, csupán annyit szeretnék, hogy függetlenül attól mennyire „negatív" a véleményem, fogadjátok el az álláspontom.

Mivel, ez még mindig egy nagyon vitatott téma/kérdéskör, nem mondhatok egy pontos, helyes véleményt, hiszen mire is mondhatnék? Kit kellene védenem? A magzatot vagy az anyát, akinek lehet nincs miből felnevelnie a gyermeket, vagy éppen sérült a magzat és ezért lenne „helyes" döntés az abortusz. Helyes...lehet-e ezt mondani ilyen helyzetben? Hiszen szerintem, mikor mások élete a tét nincs olyan, hogy helyes. Mert bárhonnan nézünk itt bizony életekről van szó.

Jómagam nem vagyok sem mellette sem ellene, mivel nem tudom ki miért és hogyan dönt az abortusz mellett. Mi késztette erre a szörnyű döntésre, más esetben pedig a gyermek megtartására mert igen. Bár szomorú kimondani, de sajnos sok emberek számára a gyermek csak egy nemkívánatos nyűg. Noha nem szabad ítélkeznünk mások felett, hiszen mint említettem nem tudhatjuk a másik életvitelét, viszont úgy gondolom ha csendben ülünk nem oldunk meg semmit. Igenis vannak olyan témák amikről megéri beszélni (mint ahogy ez is), és ahelyett, hogy ítélkezzünk vagy ujjal mutatunk egymásra vádló szemekkel, sokkal inkább legyünk emberek és osszuk meg az adott témával kapcsolatos veszélyeket.

Én ha egyszer anya leszek, biztosan fogok az ilyen megosztó témákról beszélni a gyermekemnek. Nem fogom beleverni az én véleményem, vagy hogy mennyire nem jó az abortusz a magzatra nézve , hogy hiába menekül csakugyan elveszik tőle az életet stb. Nem, én nem akarok ilyen anya lenni, sokkal inkább olyan, akire a gyereke büszke és mindig számíthat, aki segít neki felkészíteni valamennyire a nagybetűs élethez.

Köszönöm annak, akinek volt türelme ezt végigolvasni és esetleg kulturáltan megossza a véleményét. Legyen szép estétek.  

© Seolhee Byun,
книга «Chit-chat».
Élni akartam - Yeonmi Park
Коментарі