Leírás

Yeonmi Park úgy nőtt fel, hogy normálisnak gondolta holttesteket látni az iskolába menet, és annyira éhesnek lenni, hogy vadon élő növényeket gyűjtött és evett meg. Megtanították neki, hogy soha ne mondja el a véleményét, azt mondták neki, hogy a „szeretett uralkodó", képes olvasni a gondolataiban és megbünteti ha szükséges. 13 évesen, miután édesapját kényszermunkára ítélték, Yeonmi és családja arra a kétségbeesett döntésre jutott, hogy elmenekülnek Észak- Koreából, átkelve a befagyott Yalu folyón Kínába, ahol viszont embercsempészek kezébe kerültek. Majdnem két év fogság után egy olyan brutális és veszélyes világban, mint amilyet maguk mögött hagytak, Yeonmi és édesanyja ismét életüket kockáztatták, átkelve a Gobi sivatagon, követték a csillagokat a szabadság felé vezető úton.

Ez egy olyan könyv amit most olvasok másodjára, és bár biztosan sokan ismeritek, viszont szeretném megosztani veletek mennyire hatolt a szívemig, hogyan vezetett be a szenvedés és áldozat univerzumába és hogyan tanított a család fontosságára, ám a lélek szabadságára is. Ezek után egyértelműen az egyik legkedvencebb könyvem.

Ugyan még vannak a kis listámon olvasásra váró könyvek, amik minden bizonnyal csakugyan a kedvenceim közé fognak tartozni, azonban mikor olvasol egy ehhez hasonló könyvet, az teljesen más gondolatokat ébreszt fel benned, és egyértelműen az elsőre törekszik.

Yeonmi története, annyi meghatott, hogy olvasás közben sokszor gondoltam azt, hogy bárcsak megváltoztatnám a cselekvéseket és ezzel jobbá téve ennek a kislánynak a sorsát.

Ugyan tudtam egyesmást Észak – Koreáról, de korántsem volt annyi minden mint ebben a könyvben található. Rosszul éreztem magam, és hihetetlenül megdöbbentem az összegyűjtött információktól (van olyan, amit fel is jegyeztem kis post-it-ekre), hogy a két Korea mennyire különbözik. Míg Délen a legtöbb gyerek előtt szép jövő áll, élvezik a technológia világát és rengeteg ételt fogyaszthatnak (és persze itt nálunk, sőt szerte a világon) addig Északon az éhség uralkodik a félelemmel együtt.

Ezek alapján (és persze a Yeonmi által mesélt időszakban) nagyon részletes képet kaphatunk az észak-koreai életről. Nem volt jogod kifejezni magad, egy korrupt rendszer híve voltál, amely elvakított és elvont az élet minden örömétől.  

Ahelyett, hogy megváltoztatta volna politikáját, Észak-Korea reakciója az volt, hogy figyelmen kívül hagyja a válságot. Ahelyett, hogy megnyitotta volna az ország kapuit a külföldi segélyek és befektetések előtt, a rezsim azt mondta az embereknek, hogy az élelmiszer források megőrzése érdekében naponta csak kétszer egyenek.

 Az észak-koreai éhség volt az, ami mérhetetlenül megérintett és jobban értékeltem, hogy mindig van mit letennem az asztalra.

„A szabad világban a gyerekek arról álmodoznak, hogy mik szeretnének lenni, ha felnőnek és hogyan tudják kamatoztatni tehetségüket. 4-5 éves koromban, az egyetlen dolog amit felnőttként akartam csinálni, hogy annyi kenyeret vegyek amennyit csak tudok és megegyem az egészet. „

 Ismerős igaz? Ez az a pillanat mikor elgondolkodom, hogy basszus mennyire szerencsés vagyok, hogy ilyen életem lehet.

De ám még ha a gyerekek érezték ezeket a nehézségeket, túl naivak voltak és nem értették, mi történik éppen, azonban a szülök még jobban aggódtak gyermekükért.

„A szüleim nem tudtak aludni. Féltek, hogy soha nem ébrednek fel, és akkor a gyerekeik éhen halnak" 

 Ám a végén Yeonmi édesanyja úgy dönt, hogy el kell önnét szökniük, még ha ez az életébe is kerül, és miután ezt Yonmi nővére megtette, ők ketten is távoztak.

Így kezdődik igazán az akadályokkal teli út, amelyen a két lány feláldozta magát, abban a reményben, hogy egy napon megízlelik a szabadságot.

De ahhoz, hogy Dél-Koreába menjenek, át kell menjenek Kínán egy olyan helyen, amelyre senki sem számít. Az embercsempészet sok ottani polgár megélhetése, ezért nekik rengeteg ilyennek kell megküzdeniük, hogy ne adják el őket. Bár nekik a sok szenvedések árán, a történetük mégis boldog ellenben sokakkal akiket eladnak és szolgának használják őket.

Yeonmi rájött, hogy bár már Dél- Koreában vannak, ahol még azt se tudják hogyan viselkedjenek, a dolgok nem rózsásak hiszen, hiába került közel a szabadsághoz, a család a lényeg és amíg nem egyesül újra, nem érezheti magát lelkileg kiteljesedettnek.

  „Kezdtem rájönni, hogy még a világ összes étele és tornacipője sem tudd boldoggá tenni. Az anyagi dolgoknak nem volt értéke. Elvesztettem a családomat. Nem szerettek, nem voltam szabad és nem voltam biztonságban. Éltem, de nem maradt semmi, amiért érdemes lenne élni. „

 De hagyom, hogy ti is fedezzétek (már aki már nem tette meg eddig) fel ez a könyvet, a benne lévő információkat és mindenek az értékét.

Határozottan egy olyan könyv, amiből sokat tanulhatunk, amitől még a legapróbb dolgokat is megbecsülöd, értékeled az életet, és csak ajánlani tudom az olyanoknak, akik ki szeretnének lépni a komfortzónájukból és megérteni mi lehet egyesek számára a szabadság ára.

Ui. Hagyok itt pár információt, amit én külön kiemeltem a könyv olvasása közben. Illetve, nem magyarul olvastam, tehát ezeket a szövegeket fordítom, így nem biztos hogy egyezik a magyar változattal.

– Régiókban ( pl. Hyesan) teljesen normális volt ha hetekig, hónapokig nem volt áram

– Sohasem mondták, hogy csak „amerikai", ez túlságosan tiszteletteljes lett volna. Helyette, azt kellett mondani, hogy „ördög yankeu", nagy orrú yankeu", „barom amerikai"

– Bűn volt marhahúst enni, mivel a tehenek az állam tulajdonát képezték, túl értékesek ahhoz, hogy megegyék, mert szántásra használták, így engedély kellett rá, de aki mégis levágta az az államtól lopott

– Ha egy fiú bizonyos hangokat adott ki az ajkaival, akkor nem kellett visszafordulni, hacsak nem akarsz a barátnője lenni

– Észak- Koreában a gyerekeket magasság szerint sorba állítják, és a dolgozatok eredményeitöl függően ültetik őket padokba