•Zack szemszög•

- Fedezékbe! - kiáltok a többieknek, mikor lövések dördültek el egy már rég leégett lakásból. Néhányat lövök visszafelé, de nem túl sokat nehogy kifogyjon a töltény.

Bejelentést kaptunk hogy errefelől sikításokat vagy ordításokat, időnként lövésekt hallnak. Így hát az én vezetésemmel kirendeltek egy csapatot hogy járjon ennek utána.

Nem hallok több lövést így viszafelé fordulok és megszólalok.
- Indulás! - adom ki az újabb parancsot, elég halkan ahoz hogy más ne hallja csak a csapatom.
Viszonylag csendesen az ajtóhoz lépdelve vesszük azt körbe, míg ki nem lépek a sorból és egy mozdulattal be nem töröm a lábammal az ajtót.
- Senki se mozduljon! Itt a rendőrség! Körbe vannak kerítve! - kiáltom el a szokásos kötelező szövegem ahogy csak torkom bírja. Közben pisztolyom  a porfelhő felé irányítom amit az ajtó betörésével okoztam. Lassan szállt le a por, mikor már átláttam volna rajta, egy férfi ugrott nekem késsel a kezében.
Lőttem de a por miatt homályosan láttam, a golyó pedig nem talát célt.
Újból lőni akarok, de későn szembesülök vele hogy elfogyott a töltényem, és az alak lefog. Majd azt a bizonyos éles tárgyat a nyakamhoz szegezi.
A társaim beözönlenek, de amint meglátják mi csillog abban a halvány fényben a nyakamnál, lefagynak. Meg sem moccannak. Tudták jól mind hogy az ilyesmi az életembe kerülhet.
- Eggyik sem mozdul vagy elvágom a torkát! Nem viccelek! Csak egy kis mozdulat és holtan találják a társukat! - fenyegetőzött, közben egy kicsit felhasította a bőröm, hogy nyomatékosítsa mondatát.
Csend lett. Volt időm kielemezni a helyzetet. Balkezes, negyvenes éviben járó férfi, szadista hajlamokkal. A kést nem fogta meg jól, a lábát pedig egy könnyű ám de kockázatos mozdulattal ki lehetne alóla rúgni. Már csak a megfelelő alkalom kell a szabaduláshoz. Ami szerintem hamar el fog jönni mivel szólásra nyitotta száját.
Egy gyors mozdulattal fogtam csuklójára hogy még véletlenül se tudjom halálosan megsebesíteni, lábát pedig kirúgtam, a csuklójával amit lefogtam nyomtam ugyanzzal a lendülettel az öreg és félig feljött faparkettához. Térdem a hátába fúrtam és a másik kezét is lefogtam, arrébb rúgtam az eséstől kiesett kést a társaim felé, akik elképedve nézték mozdulataim. Ezt követően nem sokkal jött oda két remdőr hogy megbilincseljék a támadómat, akit már feltessékeltem a földről.
- Engedjenek el! Nem csináltam semmit! - mind ugyanazt mondja, de vahogy a végén mindig kiderül ennek az ellentkezője.


- Ez igen haver! - ökölpacsizik le velem a legjobb barátom.
- Csak a szokásos. - adom a szerényet - De te nem szoktál azon izgulni ezuttal vajon megölnek-e. Történt valami?
- Semmi különös. - mondja csak úgy oda, de nekem gyanús volt, főleg a nemrég megjelent enyhe pírral az arcán.
- Mondjuk azt hogy hiszek neked, jó? - kuncogok.
- Elég vidaman kacarászol rajtam annak ellenére hogy az elöbb akartak kinyírni. - nyomja meg a ''rajtam'' szót mondatában.
- Ugye tudod hogy halhatatlan vagyok? - poénkodok vele.
- Persze, te csak úgy halahatsz meg ha te magad választod azt az utat, nem?
- Pontosan! - vigyorgok oda neki.




De mégis miért akarnék
én meghalni?