- Roger kapitány! - szólítom meg főnököm. Az irodája ajtaja elött állt de, amint meghallja, megfordul és rám szegezi tekintetét.
- Oh, Szerbusz Zack.
- Roger kapitány! Beszélni szeretnék önnel. - kémlelő tekintetét végigvezeti rajtan, felteszem azon gondolkozik miért kerestem fel.
Miután rájött hogy kiszámíthatatlan vagyok, behívott az irodájába.
-Apa - csukom be az ajtót. - Mi lett a férfivel? Akit letartóztattunk.
- Szóval erről van szó! Nem voltál ott a kihalgatáson?
- Nem. Amikor a kihalgatás történt nem voltam itt.
- Értem, hát én sem voltam ott, de a jelentés szerint nem mondott semmit. Viszont az épület átkutatása után le sem tagadhatná bűnösségét.
- Apa! Szeretnék részt venni a nyomozásba. - térek a lényegre. Nem először kérem ezt az apámtól, és egyben főnökömtől, de eddig mindig sikerült segítenem a nyomozás során, és nem egy ügyet én oldottam meg. Hiába nem nyomozónak mentem attól még értek annyira hozzá hogy rész vegyek egy-két ügyben.
- Zack, nem is tudom, ez nem a te hatásköröd. És nem tudom hányszor szervezhetlek még be a nyomozásokba. - mondja öszintén, de itt még nem fejezte be. - Viszont most nem lessz nehéz dolog, rengeteg a bizonyíték és az ujjlenyomat. - gondolkodó sóhaját elejtve hozza meg döntését - Rendben. Mehetsz. Itt az akta az eddigi fejleményekről. - nyúlytja át a hivatalos iratokat, amik többnyire bizonyítékok fotóival és a férfi adataival van tele. Majd késöbb alaposabban átvizsgálom.
- Köszönöm kapitány! - hálakodom apának majd elköszönve megyek a kocsimhoz hogy ez után a hosszúra nyúló nap után végre lepihenjek és aludjak egyet.
Belegondolva, már három napja nem voltam otthon, és nem aludtam két óránál többet, elkap a fáradtság érzése és már nagyon az ágyba kívánok lenni. A kocsikulcsot is alig bírtam elfordítani hogy elinduljon az autóm.
- Jahj istenem! Három napon át fogok aludni! - ordítom el magam. Bár nem tehetem, szorítok hogy holnap ne hívjanak be. De mivel a nyomozásra is válakoztam így kisebb az esélje annak hogy kipihenem ezt a három napot.
Szomorúan lépek a gázra és hajtok el a parkolóból.
- És még át kell néznem az iratokat. - közlöm magammal a méglehangolóbb hírt, miszerint ma sem alszom. Sóhajtok és igyekszem nyitva tartani  mérhetelenül álmos szemeim. Legalább még vezetek ne aludjak el. Bár ha ez így megy tovább, rászokok a buszra.
Mi az hogy egy rendőr elaludt a volán mögött és balesetet okozott?!
Én ezt nem szeretném. Szóval megnézem hogy tudok-e buszozni vagy épp metrózni, vagy franc se tudja, csak ne nekem kelljen vezetnem. Majd holnap kitalálom. Ma már nincs kedvem agyalni fölösleges dolgokon. Túl fáradt vagyok ahoz.
Minden álmosságom egy levegővételbe sűrítettem, ahogy beszívtam a tüdőmbe a levegőt úgy gyülemlett bennem össze az álmosság, majd ahogy kifújtam szállt el.
Nem űzi el az álmosságot teljesen, de segít. És most ennyivel is be kell érnem.

Kis idő múltán hazavezettem, végre.
A kocsit leparkoltam a szokásos parkolóhelyére. Leállítottam, és kivettem a hátsó ülésre behajított aktákat. Azokat szorgalmasan elrendeztem. De mire ez megtörtént ismét megtalált az álmosság. A vegére meg már csak káromkodva lépkedtem az ajtó felé. De a zárba téve a kulcsot, valami meglep. Nyitva van.
Szemem azonnal kipattant, és minden álmosság eltünt belőle.
Fegyveremért nyúlok és lassan elfordítom a szépre gravírozott kilincset.
Azzal nyikorogva kinyílik az ajtó. Lopakodva közeledek a nappalihoz, mikor meglátom, a tv bekapcsolva.
Minden végigfut az agyamon, lehet megtudták hol lakom, lehet most nem úszom meg, és a halál utolér.
Mindenesetre, nem maradhatok itt és várhatok tétlenül.
Oda kell mennem.

- Ki vagy és mit akarsz?! - ordítotam a fal mögül előugorva.
De amint ezt megteszem hangos sikítás szaggatja dobhártyám.
Aztán mikor észreveszem ki az, lefagyok.
- Puifai?! Te hogy kerülsz ide?
- Zackie! Neked meg mi bajod? Fegyvert fogsz a barátnődre?!