- Puifai?! Te hogy kerülsz ide?
-Zackie! Neked meg mi bajod? Fegyvert fogsz a barátnődre?!



- Istenem de mgijedtem! Puifai! Miért nem szóltál hogy hazautazol?
- Szerinted én nem ilyedtem meg?! Mit üvöltözöl stukkerrel a kezdeben?! Amúgy meg meglepetésnek számtam. De látom nem vagy jó passzban. Lehet hogy el kéne mennem. - szomorodik el a barátnőm.
- Nem dehogy! Csak fáradt vagyok. Maradj! És mesélj, milyen volt külföldön? - nyomok egy puszit ajkaira.
- Jó, de nélküled uncsi. - görbíti lefelé száját. - Hiányoztál.
- Te is nekem Puifai. - mosolygok. Tényleg nagyon hiányzott már fél éve nem jött haza, ezért nem is számitottam látogatására. - De mesélj! - nem kellett kétszer mondani, bele is kezdett a hosszú, már-már végtelnnek tűnő meséjébe. Amit én csöndbe, néha elmosolyodva halgattam.

...

Már éjfél lessz és még nem végeztem az iratok átnézésének még a felével sem. Pedig szeretnék végre aludni. Puifai már lefeküdt, de nekem ezt be kell fejeznem még ma, bár mivel már szinte holnap van, lehet hogy csúszok.
Talán előre kéne rakni a sürgős ügyeket. Mert van olyan a mi nem holnapra kell.
Akkor viszont a mostani eset nyomozói aktáját kéne átolvasnom, és persze elemeznem is kéne de, mikor aludtam utoljára?

Kinyitom a gemkapcsokkal teletűzdelt
okiratot és olvasni kezdem.

Na de akkor.....

- Név: Kutengu Moro
Életkor: 44 év
Orvosi adatok .... - Az nem kell. Egynelőre. Nézzük a bizonyítékokat.

- Először is, fegyvert talátak a férfinél és kinzóeszközöket. Voltak.... szex játékok... - és hol van most az áldozat? - Vádak. Engedélymélküli fegyver használat ... - rengeteg vád volt, köztük a gyilkossági kisérlet amit ellenem követett el.
- De akkor sem értem..... minek kelettek neki ezek a .... dolgok ha nincs ott senki?  Ez nem stimmel.
Mindeggy! Majd holnap utána nezek!

...

Másnap a rendörségen elmentem apához, aki megmondta mit, hogy, merre. És ezzel kimentem terepre nyomozni. A főnököm szerint ez egy könnyű ügy, de a bizonyítékok hosszas vizsgálata után, ezt erősen kétlem.

Leparkoltam az autót, nem messze a helyszintől. Féltem a drága kocsim. Igaz, most jelenleg semmit nem tudnék mondani hogy mitől is féltem, csak nagyobb a biztonságérzetem ha messzebb áll a kocsi.
- Jackson! - üvöltök a férfi után. - Héj Jackson! - próbálkozom újból.
Másodjára már felém fordul, álmos, cseppet sem vidám arckifejezésével.
- Hát te?
- Neked is szia. - megyek közelebb.
- Oh, sajnálom. Csak tudod rettentően lefáraszt ez az egész.
- Aki rendőrnek megy, készüljön fel rá hogy az életbe nem alszik többet. - nézek régi ismerösömre és jelenlegi kollégámra a nyomozásban, majd elejtek egy féloldalas mosolyt.
- Igen, igen valahogy így. De nem csak az zavar hogy nem alszon ki magam, az egész ügynek nincs értelme!
- Hogy érted ezt?
- Elég jól ismerlek ahoz hogy tudjam, ha átolvastad az iratokat te magad is rájöttél.
- Úgy van.  Egész éjjel a megfejtésen kattogtam.
- Igaz, a bűnös így is rács mögé kerülhet de, áldozat nélkül..... teljesen értelmetlen lesz minden.
- Ne aggódj barátom! Megoldjuk! - fogom meg vállát. -  És akkor majd hónapokat veszünk ki, csak alvásra.
- Rendben rendben. Úgy legyen! - mosolyodik el végre.

...

- Vajon van valalmi titkos szoba?
- Azt kétlem, a ház romokban és eredetileg ez egy sima lakóház volt. - kergeti el a reményfoszlányt Jackson.
- Akkor lennie kell egy padlásnak.
- Nincsen csak raktár, de azt is átnéztük.
- És mi van a pincével?
- Kétlem hogy bárki élő lenne ott. Elvileg az ajtaját eltemette a törmelék.
- És gyakorlatilag? - lépek arrébb. Tudtam, találtam valamit. - Megnézte bárki is?
- Nem. De ha arra gondol hogy ott vannak téved. Ha akar sem jut be.
- Azért megpróbálnám Jackson. Persze, csak ha nem bánod.
- Legyen Wilson! Menjen csak oda keresgélni! De nem garantálom hogy talál is valamit. - ennyi elég is volt nekem hogy sarkon forduljak, és az elöbb kiszúrt, általam még nem felderített, folyósó felé induljak.
- Erre kell lennie. - suttogom. - Itt van! - vidulok fel ahogy meglátom a beomlott törmeléket, ami mögül kilátszódott az ajtó.
A vidámság egyre inkább csapott át elkeseredettségbe, ahogy pakoltam a köveket.
- Te válalltad! Neked is kell megcsinálnod! - bíztatom magam, több-kevesebb sikerrel. Ekkor meglátok egy fényes kis tárgyat. Egy medál volt, az csilogott a porban.
Azon kívül hogy egy türkiz kő volt a medál, nem volt valami különleges. Egyszerű vékony kötéllel volt körbetekerve a kis kő.
Felálltam a porból és zsebre raktam a nyakláncot. Vajon kié lehetett?
- Hát ez meg... - egy másik ajtó volt elöttem, mit csak akkor tudsz észre venni ha jó helyről nézed, mivel le van festve mint a fal észre sem lehet venni, de a lehulló törmelékdarabok leszedték a festéket néhol, így meg lehetett látni a fa ajtót.
Szólni még nem akartam az ajtóról. Lehet nem vezet sehova, de az is lehet hogy e mögött az ajtó mögött találom majd a kirakós utolsó darbját.


Az utóbbi reményében megyek le egy régi és koszos körkörös kőlépcsőn, elsősorban ide vezetett az ajtó. Annyi biztos, hogy nem hiába volt álcázva a bejárat.
Igen mélyen lehetek már, mikor egy ujjabb zárt ajtóval találom szembe magam. Vajon képes vagyok puszta erőmmel kinyitni? Biztos menni fog!

...

- Be tujuk törni ketten? - teszi fel a kérdést Jackson mikor már újra lejöttem a kőlépcsőn, de ezuttal vele.
Lehet hogy kissé elbíztam magam, és első próbálkozásom meghíusult.
- Szerintem. Vagy te is olyan erős mint én.
- Ez igaz, de nem kéne erősítés?
- Majd most kiderül kellenek-e. - állok pozícióba, készen voltam betörni a bejáratot elzáró tárgyat.
- Rendben. - vesz fel egy hasonló pozíciót mint én.
- Akkor háromra. - mondom és számolni kezdek. - Egy, kettő, három! - kiáltom el az utolsó számot is majd egyszerre rugaszkodunk és megyünk neki a bejáratnak. Sikerült betörnünk az ajtót, viszon csúnyán pofára estünk. Mindenhol por, az orrunkig sem láttunk.
- Jól vagy Jackson? - tápászkodok fel, és köhögni kezdek.
- Igen. De nem látok semmit a portól. És te? - már oszlott szét a por, így már homályosan láttam vaalminek a körvonalát. Sürgettem a koszfelhőt hogy végre lássak, ha már ezért egy ajtót is képes voltam betörni.








De amikor már minden láthatóvá vált azt kívántam bár ne láttam volna.