Mindketten zavartan ültünk egymás mellett és a csönd lassan kezdett kínossá válni. Köhintettem egyet és kinéztem az ablakon. Az eső még mindig esett és az ég továbbra is szürke volt. Szeretem az esőt, de néha már kicsit sok.
  Hirtelen lüktetni kezdett a fejem és felszisszentem. Kezemmel a halántékomat kezdtem el masszírozni.
  - Mi a baj? - fordult felém ismét Jungkook.
  - Fáj a fejem - közöltem. Aztán elkezdtem köhögni és hirtelen nagyon hideg lett. Olyan magasra húztam a plédet, amennyire csak tudtam. A köhögés nem akarta abbamaradni és Jungkook aggódva keresett egy üveg vizet.
  Nagyon jól esett a víz és a köhögésem is elállt. Aztán tüsszentettem egyet, amitől még jobban megfájdult a fejem. Eltorzult arccal markolásztam a takaró sarkát.
  - Jól érzed magad? - kérdezte aggódva.
  - Nem igazán - vallottam be. - Fázok és fáj a fejem.
  - Nagyon meleg van, nem fázhatsz. Ha csak nem...
  - Ha csak nem?
  - Lehet, hogy lázas vagy - mondta és tenyerét a homlokomra nyomta, majd azonnal el is húzta. - Sszh, forró a homlokod. Azt hiszem megfáztál.
  - Az lehet - szipogtam. - Könnyen megfázok.
  - Nagyon rosszul vagy?
  - Nem. Igazából most csak álmos vagyok - pillogtam fáradtan.
  - Beljebb kéne csúsznod, hogy ne kelljen Jinnek átmásznia rajtad.
  - Jó ötlet - bólogattam. - De nem megy. Képtelen vagyok megmozdulni - sóhajtottam fel.
  - Majd én segítek - ajánlotta fel. Egyik kezével benyúlt a térdem alá, a másikkal meg a derekamat fogta és arrébb rakott. Aztán leült mellém és megizgatta a takarót.
  - Így jó? - kérdezte.
  - Igen. Köszönöm - ásítottam. - Nem gond, ha alszok?
  - Nem. Aludj csak - mosolygott. Én pedig elkezdtem keresni a megfelelő pozíciót, de sehogy sem volt kényelmes.
  - Olyan kényelmetlen ez a kocsi - nyafogtam, de félig már aludtam. Aztán egy láthatatlan erő késztetésére a fejemet Jungkook vállára tettem és a jobb kezemmel megmarkoltam a pulcsija ujját. Ha nem lettem volna beteg, ez soha nem történik meg, de ilyenkor nem tudok ésszerűen gondolkodni.
  - Hé, egész kényelmes a vállad - motyogtam. Felnevetett és megcsóválta a fejét.
  - Kösz.
  Kinyílt a kisbusz ajtaja és a hangokból ítélve egy csomó kajával beszálltak a többiek. Mindenki elfoglalta a helyét egyszer csak megszólalt Jin.
  - Hogy kerültök ti oda?
  - Holy egyszer felébredt, de belázasodott és álmos lett, szóval arrébb ültettem, hogy ne keltsd fel, amikor visszajössz.
  - És te miért ültél arrébb? - hallottam messziről Tae hangját.
  - Látod, hogy kapaszkodik? Esélyem sincs megmozdulni - nevetgélt.
  - Jobb lenne, ha gyorsan hazavinnénk - mondta Namjoon.
  - Szerintem is - helyeselt Jin.
  Éreztem, hogy Suga beindította a kocsit és elaludtam. Néha felébredtem egy pillanatra, amikor döccent a kisbusz, de szinte azonnal vissza is aludtam.
  Nem sokra emlékszem akkorról, de azt tudom, hogy amikor hazaértünk, Jungkook rám terítette a már megszáradt pulcsimat és a karjában vitt az ajtóig, ahonnan apát követve a szobámba vitt és lerakott az ágyamra. Halkan elköszönt a szüleimtől és kiment.
  Másnap reggel kicsit szédültem, de azért lebotorkáltam a konyhába. Ahogy láttam, anya rajtam hagyta az előző napi ruhámat.
  - Kincsem, miért keltél fel az ágyból? - kérdezte azonnal, amikor meglátott.
  - Szomjas vagyok - léptem a hűtőhöz. Anya elém lépett és karba font kézzel rázta a fejét.
  - Eszedbe ne jusson hideget inni. Csináltam forró teát. Azt ihatsz, mást nem.
  - Rendben - sóhajtottam. Töltöttem magamnak egy bögrébe és anyához fordultam. - Áthívhatom Kaiát?
  - Csak ha jobban érzed magad - bólintott.
  - Köszi - mosolyogtam és felmentem a szobámba. Felhívtam a barátnőmet, aztán befeküdtem az ágyba és megnéztem az üzeneteimet.
  A fiúk mindannyian jobbulást kívántak, ami azért jól esett. Bár Jungkook üzenete kicsit különbözött a többitől. Ugyanis elküldte a képet is, amit rólam csinált és küldött mellé egy aranyos üzenetet is.
  "Sokáig fenn voltam, mire ezt a képet sikerült valahogy átküldenem neked. Szóval, íme, ahogy ígertem. Remélem, hamar meggyógyulsz! JK ;)"
  Annyira kedves volt tőle, hogy ez miatt sokáig ébren maradt. Mosolyogva olvastam újra az üzenetet és lementettem a képet a telefonomra. Majd azt vettem észre, hogy elkezdtem bepötyögni a választ.
  Ráböktem a küldés gombra és már előre örültem. Pedig nem is biztos, hogy ráérnek.
  Amikor Kaia megérkezett, még mindig a telefont bűvöltem. Megnéztem a Facebookom, az Instagramom és a Twitterem is. Meglepődtem, amikor megláttam, hogy Tae tweetelt néhány képet az előző napról és a csapat vissza is követett.
  Sőt, a tweetben meg is jelöltek engem, meg Kaiát is. Azonnal nyomtam rá egy szívet és elolvastam a kommenteket. Mindenki azt kérdezte, hogy hol készült a kép és kik vagyunk mi, a barátnőmmel. Néhány magyar ARMY barátnőm is látta a tweetet és milliónyi kommentjükben jelöltek meg.
  " Oké, most meghaltam... @U.n.i.c.o.r.n_ARMY*.* mégis mikor akartad ezt elmesélni?"
  " Figyelj! Értem én, hogy nyaralni mész... De mégis hogy a fenébe lehet ekkora fuckin' szerencséd??? @U.n.i.c.o.r.n_ARMY*.* lesz egy kis megbeszélnivalónk, ha hazajössz!"
  Ilyen és ehhez hasonló kommentek voltak a követőimtől. Az egyik ( számomra ismeretlen ) külföldi ARMY pedig ezt írta:
  A fiúk erre azt válaszolták, hogy mi ARMY-k vagyunk, akikkel összefutottak. Meg is értettem a reakciót, mert azt mégsem mondhatják, hogy szinte az egész délelőttöt együtt töltöttük, sőt előző nap velem voltak. És persze azt sem mondhatták, hogy azóta már telefonszámot is cseréltünk és kedves üziket írnak nekem.
  Kaia rontott be a szobámba és becsapta maga mögött az ajtót.
  - Láttad? - kérdezte és bevackolta magát mellém.
  - Igen - bólintottam.
  - El sem hiszem, hogy ez mind tényleg megtörtént.
  - Én se. Pedig már másodjára mentem velük a partra.
  - Okké. Most pedig itt az ideje, hogy elmesélj mindent.
  - Milyen mindent?
  - Mi volt az a puszi? És mi történt előző nap?
  - Ó, azt a mindent.
  - Aha.
  Beavattam Kaiát a részletekbe és elmondtam neki, mi volt előző nap. Figyelmesen hallgatott, egyszer sem szólt közbe. Igyekeztem nem kihagyni semmit.
  - Váó - pislogott, mikor végeztem. - Azért ez nem semmi. És akkor most tényleg a tiéd a pulcsija? - nézett körbe a szobában, hátha meglátja valahol.
  - Igen, tényleg. Ott van a széken.
  - Aztamindenit!!! Eszméletlenül király - lépett oda. - És az illata is fantasztikus - szagolgatta.
  - Jól van, elég már! - nevettem. Kaia visszahuppant a helyére és álmodozva rám nézett.
  - Olyan kis szerencsés vagy. Még puszit is kaptál tőle. Meg a vállán aludtál.
  - Aha valami olyasmi. Ma reggel írtam neki, hogy benézhetnek, ha akarnak. Nem írt vissza.
  - Biztos dolga van. Az ilyen idoloknak kész rohanás az életük.
  - Mindegy is - sóhajtottam. - Inkább mesélj, mi van veled és Tae-val? - kacsintottam rá.
  - Hehe, hát igazából...fogalmam sincs - nevetgélt.
  - Az meg hogy lehet? - lepődtem meg.
  - Amint azt te is tudod, két biasom van.
  - Jimin és Tae - bólintottam.
  - Igen. Tae-t egy fokkal jobban szeretem és a tegnapi nap fantasztikusan jó volt vele. Amíg te Jk-val beszélgettél, addig én vele. Sok mindenről kérdezett és kiderült, hogy sok közös van bennünk. De gondolom, te ezeket a dolgokat már biztosan tudod róla, mert én még friss vagyok ebben. Mindegy. Szóval jól elvoltunk és a boltban ketten kerestünk kaját, mert a többiek szétszéledtek, és rájöttem, hogy tökre beleestem. Pedig tudom, hogy rossz lesz, amikor szétválnak útjaink.
  - Milyen szépen fogalmaztál - pislogtam áradozva.
  - Naa, épp beszélek - lökött meg kedvesen.
  - Bocs.
  - Jiminnel sajnos nem sikerült annyit beszélnem, de lehet, hogy nem is kéne, mert ahogy láttam, te nagyon bejössz neki.
  - Ezt miből gondolod?
  - Láttam, ahogy rád néz. Meg azt is láttam, amikor a parton direkt elkezdett hangoskodni, hátha rá figyelsz és nem Jungkookra.
  - Képtelenség. Jimin...ő biztosan nem ezért csinálta - próbáltam tagadni.
  - Tagadd csak, de majd meglátod, hogy igazam van.
  - Hagyjuk! Folytasd!
  - Nem igazán lehet folytatni, mert összeségében ennyi. Azóta nem beszéltem velük.
  - Hmm. Azért majd remélem, lesz valami veletek.
  - Őszintén szólva, én is - grimaszolt Kaia, én meg felnevettem.
  Pittyent a telefonom és felvillant a képernyő. Üzenetem jött Jungkooktól. Olyan hirtelen nyúltam a telómért, hogy majdnem kilöttyent az összes teám.
  - Hé, lassíts! - nyugtatott. - Ki az?
  - Jungkook - nyögtem ki, félig nyüszítve, félig suttogva.
  - Ohohóó! Mit írt? - lelkesült be ő is.
  - Ahw, de ari - olvadozott Kaia. - De milyen kép?
  - A parton csinált rólam egy képet - magyaráztam és megmutattam neki a művet.
  - Anyuskám! Ez eszméletlen jó - tátotta a száját. - Ezt ő fotózta?
  - Aha. Stikában csinálta, amikor nem figyeltem.
  - Hmm. Jól nyomja - nevetett fel Kaia. - Amúgy nem akarsz megfürdeni? Csak mert nem éppen kellemes az illatod.
  - Előbb nem tudtál volna szólni? - ugrottam ki az ágyból, és bevágtattam a fürdőbe, magamhoz szorítva egy rövidnacit meg egy két számmal nagyobb fehér pulcsit.
  Beálltam a zuhanyzóba és megnyitottam a csapot. Amikor a vízcseppek hozzám értek,rájöttem, hogy már igencsak ideje volt a fürdésnek. Megmostam a hajamat is, mert annak is elkélt már a felfrissülés.
  Gyorsan lezuhanyoztam és megtörölköztem. Felrángattam magamra a fekete rövidnacit, felkaptam a pulcsit és a hajamat törölgetve kiléptem a fürdőből.
  A szobában meglepő módon ott álltak a fiúk és amikor megjelentem, mind egyszerre néztek rám.
  - Ti meg hogy kerültök ide? - engedtem le a kezem.
  - Azt írtad, látogassunk meg - húzta fel a szemöldökét a maknae.
  - Igen, te meg azt, hogy nemsokára. Azt hittem, hogy a nemsokára kábé félórát jelent.
  - Félóra? Maximum tíz perc - lepődött meg Jungkook.
  - Okés, nehogy összekapjatok - állt közénk Hope.
  - Mindegy, a lényeg, hogy itt vagytok - vontam meg a vállam.
  - Na, ez a beszéd - bólogatott Suga.
  - Sajnos rendes ülőhely nincs, szóval oda ültök, ahová akartok. De tényleg - ültem le az ágy szélére ( amit Kaia bevetett, amíg fürödtem) és hátamat megtámasztva felhúztam a lábamat.
  - Ó, szuper - jött oda Suga és keresztben elfeküdt az ágy végében. - Kényelmes az ágyad. Cserélhetnénk - mormogta.
  - Ülhettek az ágyra - csúsztam arrébb. Tae azonnal ugrott és a jobb oldalamra ült.
  Addig mozgolódott, míg rájött, hogy neki ez sehogy sem kényelmes. Végül ő is elfeküdt Suga mellett. A többiek sorban helyet foglaltak az ágyon, végül már csak a maknae álldogált.
  - Jungkook, gyere! - szólalt meg Kaia a kupac közepéről. - Nézd, ott még van egy hely - mutatott a jobbomon levő szűkös helyre.
  - Már nem férek el - nézett engem zavartan.
  - Dehogynem - fogta meg a karom Jin és arrébb húzott. Egy hangyányit. Értetlenül fordultam felé, de éppen azzal volt elfoglalva, hogy cinkosan összekacsintson a többiekkel. Már épp meg akartam kérdezni, hogy mi volt ez, amikor Jungkook leült mellém. Szegény félig lelógott az ágyról, mert nem akart teljesen közel ülni hozzám.
  - Most komolyan! - röhögött Tae. Felült, kimászott a többiek közül és odaállt JK mellé. - Ennyi erővel a földre is ülhetnél - mondta és oldalról taszított egyet rajta. Most már egészen az ágyon ült, csak éppen teljesen hozzám volt préselve. A bal karja beszorult kettőnk közé, pontosabban az én kezem alá. A lába teljesen az enyémhez simult és a lökéstől egy pillanatra összeért az arcunk.
  Ahogy láttam, a többiek elégedett pillantásokkal nézegettek minket és mielőtt bármit is mondhattam volna elkezdtek beszélgetni. Tehetetlenül hallgattam őket és nevettem, amikor kellett. Azon gondolkoztam, vajon csak rosszul láttam, vagy ezek itt kiterveltek valamit. Ha jól vettem észre, Kaia is benne van.
  - Min gondolkozol? - súgta a fülembe Jungkook. Megborzongtam a leheletétől és ránéztem.
  - Szerintem kiterveltek valamit - súgtam vissza.
  - Miből gondolod? - fürkészte őket.
  - Az előbb összenéztek, tudod ilyen cinkostársas nézéssel. És nézd meg, most is egy körben ülnek, minket meg kihagynak.
  - Van benne valami - bólogatott gyanakodva.
  - Mit gondolsz, ki tudnád deríteni? - súgtam neki.
  - Megpróbálhatom - nézett engem. Ilyen közelről látszott, milyen gyönyörű szeme van.
  - Köszi - mosolyogtam rá. - Ha megtudsz valamit, majd írj!
  - Oké.
  - De fel is hívhatsz.
  - Majd meglátom - vágott elgondolkozó arcot, aztán halkan elnevette magát.
  Valaki kopogott az ajtón én pedig felkiáltottam.
  - Pillanat!
  Elkezdtem fészkelődni, mert az ajtóhoz akartam menni, hogy megnézzem ki az és mit akar. Feltérdeltem amennyire tudtam és a bal lábammal átléptem Jungkookon, le a földre. Egy pillanatra felnéztem, a maknae rám mosolygott én pedig az ajtóhoz léptem. Résnyire nyitottam és kinéztem rajta.
  - Hoztam nasit - mondta anya. Kezében egy csomó ( három ) zacskó chips volt.
  - Köszi - csillant fel a szemem és elvettem őket.
  - Elvagytok? - próbált belesni.
  - Aha - léptem arrébb, hogy kicsit belásson. A srácok illedelmesen mosolyogva integettek anyunak.
  - Elfértek? Hozok néhány széket, ha kell.
  - Anya! Elférünk, nem kell szék.
  - És ha...
  - Sziaa - csuktam be lassan az ajtót.
  - Mit akart? - kérdezte Kaia.
  - Hozott chipset - emeltem fel a zacsikat.
  - Chips? - kapták fel a fejüket a fiúk.
  - Aha. Tessék, osztozzatok - dobtam közéjük. Elkezdtem visszamászni a helyemre és ismét át kellet lépnem Jungkook lábát. Csakhogy most nem jött össze. Oldalasan akartam átmászni de valaki ( véletlen? ) kihúzta a takarót a lábam alól. A mozdulattól a lábam összecsuklott és felkiáltottam. Ott ültem a maknae lábán és farkasszemet néztem vele. A többiek pedig minket néztek.
  - Mi ki is mehetünk - szólalt meg Suga, mire nevetni kezdtek.
  Zavartan ültem a helyemre és nem mertem Jungkookra nézni. Hallottam a szívem dobogását a fülemben. Rettentő gyors volt. Mellettem JK szaporán vette a levegőt, bár alig hallottam.
  Kis idő múlva a beszélgetés zaja mellé a chipseszacskók zörgése is társult. Kaia, Tae és Suga osztoztak egyen, valamint RapMon, Jin, Jimin és Hobi ettek közösen egy zacskóból. A harmadikat lepasszolták nekünk, mondván, hogy ők nem akarják a szerelmespárt megzavarni.
  Fogalmam sincs, miről beszélgettek, mert annyira koncentráltam, hogy még véletlenül se érjen össze a kezem Jungkookéval.
  Már csak néhány chips-darab árválkodott a zacskó alján, amikor a kis csapat kitalálta, hogy kimennek a teraszra és ott hülyéskednek tovább. Mindenki egyszerre indult el, aminek következtében az ágyam úgy nézett ki, mint a beágyazás előtt.
  Felsóhajtottam és elkezdtem lemászni az ágyról. Megfogtam a takaró szélét és elkezdtem igazgatni. Jungkook mellé érve felnéztem és felhúztam a szemöldökömet.
  - Khm - köszörültem meg a torkomat.
  - Mi az? - nézett fel a chipsből.
  - Arrébb mennél, légy szíves?
  - Nemár, épp eszek - tartotta fel a zacskót.
  - Akkor egyél máshol - forgattam a szemem.
  - De itt kényelmes. És itt nem is gyűrött a takaró.
  - Akkor is meg kell igazítanom.
  - Hát akkor várd meg amíg megeszem.
  - Jó. De siess! - egyeztem bele. A maknae kivett egy darabot és idegőrlő lassúsággal elkezdte enni.
  - Na jó, az lesz a legjobb, ha elveszem - nyúltam a zacsiért.
  - Azt próbáld meg - nevetett fel és kinyújtotta a bal kezét a chipsszel együtt. Én pedig nyúltam érte, de ezzel a mozdulattal elvesztettem az egyensúlyomat és előre estem. Jungkook felkiáltott meglepetésében én pedig égő fejjel próbáltam lemászni róla. Mert megint rajta kötöttem ki. Ilyen béna is csak én lehetek.
  - Jól vagy? - ugrott fel, amikor lemásztam és a földre ülve bámultam magam elé. Mivel nem válaszoltam, leguggolt velem szemben és megfogta a vállam. - Hé, bocsánat. De annyira finom volt. Ugye nem haragszol?
  - Nem. Csak kicsit szédülök - mondtam és nem hazudtam. Tényleg szédültem. És tényleg nem haragudtam. Mégis hogy tudtam volna, amikor ilyen kis aggódó.
  - Kérsz egy kis vizet?
  - Aha. Ott az üvegem - mutattam az éjjeliszekrényre. Jungkook odanyúlt érte, aztán a kezembe nyomta.
  - Köszi - vettem el. Lecsavartam a kupakot és a számhoz emeltem a palackot. Egy levegővel megittam az összeset. Ő pedig félig elnyílt szájjal és hatalmasra nyitott szemekkel nézett.
  - Jobban vagy? - vette el az üres üveget.
  - Kicsit - bólintottam.
  - Ki kéne menned a levegőre.
  - Lehet.
  - Gyere, segítek! - állt fel és kinyújtotta felém a kezét. Felnéztem rá, aztán a kezemet az övébe csúsztattam és hagytam, hogy felhúzzon. Csak úgy mellékesen megjegyzem, belül a szívem ezerrel száguldott és az agyam egyetlen pillanatra kikapcsolt.
  Aztán elindultam a terasz felé, Jungkookkal a hátam mögött. Tiszta büszke voltam magamra, hogy nem szédültem meg, mert biztosan eltanyáltam volna, és ezt nem éppen a biasom szeme láttára kívánom megtenni. De persze a sors megint keresztbe tett, mert ahogy ezt végiggondoltam, megcsuklott az egyik lábam és felkészülve a padlóval való találkozásra magam elé tartottam a kezemet.
  Ám az esés nem történt meg, mert JK elkapta a derekamat és magához szorított. Mindkét karjával szorosan tartott, a lélegzése picivel szaporább volt és minden egyes kifújt levegő súrolta a nyakamat, amitől libabőrös lettem. Zavaromban lenéztem és akkor vettem észre, hogy az én kezem az ő csuklóját szorítja. Valószínűleg akkor fogtam meg, amikor elkapott.
  - Szerintem nem kéne egyedül mászkálnod, amíg szédülsz - mondta halkan. Rájöttem, hogy az arca csak pár centire van az enyémtől és mivel én ilyen kis szerencsétlen vagyok, elkezdtem köhécselni. JK lazított a szorításán én pedig erősen koncentrálva lépkedtem előre és igyekeztem figyelemen kívül hagyni, hogy fél kézzel még mindig a derekamat fogja, nehogy tényleg elessek.
  Beszívtam a friss levegőt, amint kiléptünk az ajtón és egy pillanatra megálltam. Jungkook továbbra is szorosan tartott és meglepő módon biztonságban éreztem magam.
  Abban a pillanatban, ahogy odaléptünk a korláthoz, mindenki ránk nézett.
  - Na végre, hogy itt vagytok! - sóhajtott fel Kaia. - Mi tartott ennyi ideig?
  - Holy kicsit szédült, úgyhogy ivott egy kis vizet - magyarázta Kook.
  - Akkor minek hoztad ki, te majom - fedte meg Tae.
  - Mert jót tesz neki a friss levegő.
  - Ahhaa - szólalt meg Jimin. - Akkor a kezeddel mi a helyzet? - kacsintott vigyorogva.
  - Nem hallottad? Azt mondta, szédült - csapta meg Jin. - Biztos segített neki kijönni - nézett ránk. Elmosolyodtam és épp bólintottam volna, amikor folytatta. - Vagy esetleg van valami amiről nem tudunk? - vigyorodott el.
  - Nincs - vágtuk rá egyszerre Jungkookkal.
  - Ja, persze - bólogattak ilyen "úgyistudjukminektagadjátok" fejjel.
  - Komolyan! - sóhajtottam fel és odafordultam Kookhoz. - Érted te ezt?
  - Szerintem még ők sem értik - rázta a fejét nevetve.
  - Van még itt valaki, aki fázik? - kiáltott fel Hope. - Mert én igen.
  - Én is - mondta Namjoon, aztán mindenhonnan felhangzottak az "énis"-ek.
  - Akkor menjünk be - vonult befelé Suga.
  - De hát mi csak most jöttünk ki - csodálkoztam.
  - Ti kint maradtok - közölte Kaia és mielőtt még ellenkezhettünk volna, becsukta az ajtót maguk után. És még a függönyt is behúzta, hogy ne kelljen látnunk egymást.
  - Mondom én, hogy készülnek valamire - néztem magamat az üvegben. Jungkook már nem fogta a derekamat, ezért háttal a korlátnak támaszkodtam és a saját tükörképemet néztem. A hajam kiengedve pihent a vállamon és ahogy láttam, már a hasamig lenőtt. A szél néha belekapott és összevissza borzolta, de nem érdekelt.
  Az üvegről egy beesett arcú, törékenynek látszó lány nézett vissza rám. A szürke szemekben természetellenesen csillant a fény. Látszott, hogy beteg vagyok.
  - Szerinted látszik, hogy beteg vagyok? - fordultam Jk felé.
  - Egy kicsit. De miért kérdezed?
  - Csak úgy. A tükörképemen elég ijesztően festek.
  - A tükörkép nem a valóság.
  - De valóságon alapszik.
  - Szereted kiforgatni az emberek szavait? - nevetett fel.
  - Aha - nevettem én is.
  - Akkor legközelebb jobban odafigyelek arra, mit mondok.
  - Nem muszáj. Csak készülj fel rá, hogy hallom ám.
  - Jó, megjegyeztem - bólintott. - És amúgy bocs, hogy ma kicsit idegesítő vagyok, de nem sokat aludtam.
  - Nem vagy idegesítő. És nem éreznéd magad fáradtnak, ha nem szöszmötöltél volna a képpel.
  - De el akartam küldeni - vonta meg a vállát.
  - Én meg nem akarom, hogy miattam legyél fáradt.
  - Hidd el, örülök, hogy miattad vagyok fáradt - nézett a szemembe.
  - M...mi? - lepődtem meg.
  - Figyelj, igazából ma két okból jöttünk a fiúkkal - ugorta át a kérdést, és félre téve azt amit mondott. - Az egyik az volt, hogy meglátogassunk.
  - És...mi a másik? - néztem rá félve.
  - A másik az, hogy elbúcsúzzunk.
  - Mi? De miért?
  - Holnap reggel megyünk vissza Koreába. A fiúk nem akarták elmondani, de szerintem megérdemled, hogy tudj róla. Azt hiszem ennek köze lehet ahhoz, amiben mesterkednek.
  - De hát alig voltatok itt.
  - Igazából pont egy hete jöttünk. És előre tudtuk, hogy jössz.
  - Az meg hogy lehet? Egyáltalán honnan tudtátok és miért pont engem fogtatok ki?
  - Namjoon egyszer megtalálta az egyik fanfictionödet, amit rólunk írtál - kezdte. - Elkezdte olvasni és annyira megtetszett neki, hogy rávett minket is az olvasásra. Őszintén szólva, nagyon tetszett. Aztán találtunk egy linket, ahol a te könyveidet árulták. Néhányat lefordítottak angolra, amiket meg is vettünk és nyelvtudás híján Rap Mon fordította nekünk.
  Annyira jókat írsz és annyira érdekelt minket a többi könyved is. Szóval kerestünk egy magyartanárt és elkezdtük tanulni a nyelvet. Sokáig tartott, de nagyon örülök, hogy értem, amit mondasz és nagyon remélem, hogy majd írsz még sztorikat.
  - Ookéé. Ez durva. Miattam tanultátok a magyart? - döbbentem meg.
  - Aha. Aztán, mivel nem akartunk bekövetni a twitteren, megkértünk valakit, hogy figyelje, miket posztolsz és retweetelje, hogy mi is lássuk. Aztán az egyik posztodban írtad, hogy "Go Greece!", mi pedig kaptunk az alkalmon és kitaláltuk, hogy meglátogatunk. Megbeszéltük a szüleiddel is, akik elsőre beleegyeztek.
  - Jézusom. Ez annyira szép - szipogtam.
  - Na igen - nevetgélt. - Hidd el, nálam jobban egyikünk se várta, hogy találkozzunk.
  - Miért?
  - Mert én beleszerettem abba, ahogy rólam írsz. Tudom, ez elég egoistán hangzik, de ez van. Annyi dolgot tudsz, hogy néha még én is elgondolkozok, hogy igazad van-e és rájövök, hogy igen. Úgy tudod megfogalmazni az egészet, hogy ha lány lennék, beleszeretnék saját magamba - mondta. Sóhajtott egyet, elém lépett és mellettem kétoldalt megtámasztotta magát a korláton. Én meg hozzápréselődtem a vashoz. - Te úgy látsz engem, ahogy senki más. Az arckifejezésemből, a mozdulataimból meg tudod állapítani, hogy milyen ember vagyok. És nem tudom, hogy csinálod, de elképesztő hatással vagy az emberre. Akkora tehetséged van, ami csak nagyon kevés embernek adatik meg.
  - T...tényleg? - makogtam megilletődve, mert Jungkook egyre közelebb jött. Már csak tíz centi volt köztünk, amikor ismét megszólalt.
  - Fogalmam sincs, mi ütött belém, hogy ezt mondom neked, de szeretnélek megölelni - nézett le a cipőjére. Egy pillanatig azt hittem, azt mondja majd, hogy "megcsókolni", de ekkora szerencsém azért nem lehet.
  - Ki tart vissza? - suttogtam, bár azt sem tudtam, mit beszélek.
  - Most, hogy így kérded, senki - mosolygott. Elengedte a korlátot, egyet közelebb lépett és átkarolta a vállam. Automatikusan átkaroltam a derekát, mire szorosabban ölelt. Fejét a hajamba fúrta, miközben én félig meghaltam. Azt hiszem erre a pillanatra örökké emlékezni fogok. Tisztán éreztem az illatát és magamban azt mondogattam, bár sose érne véget ez a pillanat. De mindennek vége lesz egyszer.
  A pillanatot Kaia rontotta el, amikor kijött, hogy szóljon JK-nak, hogy indulnak vissza a fiúk a szállásra, igyekezzen ő is.
  Én is bementem és a fiúk elköszöntek mindkettőnktől, bár most kaptunk mellé egy hajborzolást is. Lekísértük őket a kisbuszhoz és a kapuból néztük, ahogy egymás után beszállnak.
  Az utolsó emlékem arról a napról velük az volt, amikor Jungkook addig nézett az ablakból, amíg el nem tűntek a szemem elől.
  Azon a nyáron nem történt velem ennél jobb dolog. Miután hazamentünk, továbbra is beszéltem a fiúkkal telefonon. De Jungkookkal egyszer sem. Vele maradt az üzenet.
  Azt hiszem, soha nem leszek boldogabb, mint akkor. Azon a nyáron.