Noel:

Sikoltottam. Torkom szakadtából sikoltottam a fájdalomtól, melyhez foghatót sosem éreztem még. Mindenem fájt, de szó szerint, mindenem. A csontjaim, izmaim, bőröm és még a fogaim is, a szememről már nem is beszélve. Hasamon feküdtem az asztalon egy erdei faházban, körülöttem emberek. Szenvedésem ködfátylán át hallottam Jungkook veszett ordítozását.
- Hogy a faszba történhetett ez meg?! Az a feladatotok, hogy vigyázzatok rá!
- Nem közülünk való volt.
- Tényleg Tae?! Tényleg?! Képzeld, kurvára észre vettem!
- Ne minket hibáztass azért, mert te csesztél érte időben menni és megharapták.
- Te engem ne oktass ki!!
Nyüszítettem a hangzavar okozta zavarra. Kórházba kellett volna vinniük, mégsem tették. Kusza gondolataimat igyekeztem helyre tenni, de nem igazán ment. Felmerült bennem, hogy talán Jungkook bandája nem egy egyszerű haveri banda, hanem valami szekta és most fel fognak áldozni a Sátánnak, a véremet pedig pentagrammokat mintázva a falra kenik. Tae arca jelent meg látóteremben, szemeiben mérhetetlen sajnálattal.
- Kitartás kislány, hamarosan vége. – bíztatott ujjaival fejemet simogatva.
- Vigyél orvoshoz Tae. – kértem reszketegen.
- Nem lehet, No. – ingatta fejét.
Némán zokogni kezdtem tehetetlenségemben. Ujjaimmal görcsösen szorítottam az alattam lévő párnát.
- Mit fogtok tenni velem? – kérdeztem remegő, el-el csukló hangon.
- Semmit, csak segíteni próbálunk. – törölte le ujjbegyével könnycseppemet.
Újabb kínhullám söpört rajtam végig, erősebb, mint az eddigiek. Gyomrom háborogva tiltakozott az elviselhetetlen fájdalom ellen, mire öklendezni kezdtem. Hallottam és éreztem csontjaim ropogásának gusztustalan hangját, amire nem tudtam ésszerű magyarázattal szolgálni. Egy sima farkasharapás nem okoz ilyesmit. A legijesztőbb az egészben mégsem a fájdalom volt, hanem, hogy fogalmam sem volt, mi történik velem. Rettegtem a haláltól és, hogy anya magára marad Izzyvel. Féltem bele gondolni, Jungkook mennyire hamar tovább fog lépni, ha én már nem leszek. Sikoltásom elnyomva a párnába fúrtam fejem, testem felemelkedve görnyedt meg.
- Képtelen vagyok nézni. – mondta Kook, aztán kivágtatott a helyiségből, hangosan becsapva az ajtót.
Jennie utána sietett, Tae pedig rosszallón ingatta fejét, majd a vállam felett ránézz valakire.
- Már rég vége kéne, hogy legyen. – jegyezte meg neki.
Ismét sikítottam, olyan hihetetlen mennyiségű kínt érezve, biztosra vettem, meghalok. Ám nem így történt. Elmémben hangokat hallottam. Egy ismeretlen férfiét, ahogyan engem hív, valamint Jungkookét, amint arra kér, tartsak még ki egy kicsit, hamarosan mindent megértek és rendben lesz. Aztán képek jelentek meg, farkasok futottak a fák közt és egymással harcoltak, félelmet keltő vicsorgások közepette. Végül megszűnt. A fájdalom tovaszállt, én pedig igyekeztem oxigént vinni elkínzott tüdőmbe. Hunyorogva néztem fel, mivel a gyér fény is bántotta szememet. Fogalmam sincs, hogyan történt, de ijedtemben a falnak csapódtam, noha, alig terveztem mozdulni. Zihálva kapkodtam fejem ide-oda, próbálva megemészteni és felfogni a látottakat. Hátam mögött a fa borítás megrepedt, felvéve testem formáját. Jimin, YoonGi, NamJoon, SeokJin és HoSeok szemei is ezüst színben néztek vissza rám. Másnak tűntek. Olyan...farkasszerűnek. Egyedül TaeHyung szeme pompázott kék színben.
- Mi a szar?! – lihegtem pánikolva.   
Jungkook lépett be az ajtón, nyomában Jennievel. Az ő íriszeik is ezüstösek voltak. A srác kitartva kezeit sétált felém. Pontosan úgy festett, mintha egy megvadult állatot akarna megnyugtatni, megszelídíteni. Halkan kezdett beszélni, suttogva, mégis tökéletesen hallottam, ami furcsa volt. Sőt, minden érzékem sokkal élesebb lett. Láttam minden egyes hajszálát, homlokán gyöngyöző izzadságcseppeket, a testét borító fekete minták legapróbb részletét, ezüst íriszeit díszítő apró, fekete pöttyöket, mely a csillagos éjszakára emlékeztetett.
- Semmi baj bébi. Most már vége, minden rendben van. Nem bántalak.
- Nem változott át. – szólalt meg Tae.
TaeHyung hangja volt a legszebb, amit valaha is hallottam. Mély, erőteljes, és egyszerre simogatóan lágy. Automatikusan megnyugodtam tőle.
- Hogy érted? – ráncolta homlokát Kook.
- Nem alakult át farkassá. Egyszer csak ilyen lett. – mutatott rám.
Milyen?!
Szemeimet végig vezettem magamon. Csípőm határozottan kerekebb lett, combjaim formásabbak, melleim kerekebbek. Kitartottam magam elé kezeim és meglepődve kóstáltam, körmeim sokkal hegyesebbek és hosszabbak voltak. 
- Gyere. Nézd meg. – beszélt TaeHyung a falra szerelt tükörre intve.
Botladozva oda sétáltam, hátra hőkölve a látványtól. A tükörkép nem lehetett az enyém. Teljesen másképp festett, mint én. Gyönyörű élénkkék szemek pislogtak vissza rám a megszokott zöld helyett. Hajam, ami azelőtt vállamig ért, immáron fenekemet verdeste és sötétebbnek, fényesebbnek tűnt. Testem sokkal nőiesebb, kívánatosabb lett, bőröm sima, hibátlan.
- Mi a szart csináltatok velem?! – kiáltottam fel dühösen.
- Nem mi. – közölte Jennie.
Tekintetem vissza tévedt a tükörre, majd lesápadva, elkerekedett szemekkel vizslattam a fogaimat. Közelebb hajolva érintettem ujjbegyeimet a felül és alul is hegyes szemfogaimhoz. Annyira...farkasszerűnek látszottam így, megrémisztett.
- Ez mi? – kérdeztem reszketegen.
- Elmondok mindent, de először nyugodj meg bébi. – kérte Jungkook.


*&*&*&*


A Jennie által kölcsönadott ruhákban ültem a kanapén, miközben a tizennegyedik sajtburgeremet majszoltam és még mindig éhes voltam. Jungkook mindent elmesélt és élő bizonyítékaként ott voltak ők, valamint én. Mégsem akartam hinni neki. Baromságnak tartottam és idióta tündérmesének. Ezzel ellentétben, mégis volt benne ráció.
- Szóval, ez egy falka. – összegeztem a hallottakat – És te vagy a főnök. – mutattam rá.
- Az alfa. – helyesbített mosolyogva falánkságomon.
- Oké. Tegyük fel, elhiszek mindent. A vérfarkasságot, a  falkát, az átváltozást, minden szarságot, amit eddig összehazudtál. – beszéltem teli szájjal – Miért haraptak meg engem? Melyikőtök volt és miért nem hoztatok ketchupot a krumplimhoz? – néztem körbe.
- Ez a mi Noelünk. – rázta fejét mosolyogva Tae.
- Nem a mi falkánkból volt az, aki megharapott és az okát egyenlőre nem tudjuk. Feltehetően, így akarnak új tagokat toborozni. – magyarázta Kook.
- Szóval, van más falka is? Vannak rajtatok kívül más vérfarkasok is? – emeltem meg szemöldökömet.
- Van, több is. Minden falkának meg van a maga városa, ami az övék és felelőséggel tartoznak a védelmükért.
- Nektek miért más a szemetek – intettem körbe, majd Taera és magamra, - mint nekünk?
- Titeket feltehetően ugyanaz a farkas harapott meg.
- Tehát ez is falkánként változik. – jegyeztem meg fennhangon – Te át tudsz változni? – pillantottam TaeHyungra.
- Igen. – bólintott.
- Milyen vagy? – billentettem félre fejem kíváncsian.
- Szőrös. – felelt szórakozottan, mire megforgattam szemeimet – Homokszínű.
- Te? – néztem vissza Kookra.
- Fekete.
- Valahogy erre tippeltem volna. – bólintottam – Akkor én miért nem tudtam farkassá válni? Valami baj van velem?
- Lehet később fogsz. Lehet, ha eléggé dühös leszel, sikerül. – válaszolta Jungkook.
- És ha nem? – érdeklődtem halkan.
- Akkor ilyen maradsz. Így is elég erős vagy ahhoz, hogy harcolj. – simította az alfa tenyerét térdemre.
- Már akkor is farkas voltál, amikor megismertél?
- Igen.
- Hmm... miért pont velem jöttél össze? Vagy végig az volt a terved, hogy ilyenné teszel? – tettem fel a logikus kérdést.
Jungkook nagyot sóhajtott, amiből sejtettem, ez sokkal meredekebb téma lesz.
- Nem kimondottan én választottalak, hanem a bennem rejlő farkas. – újabb sóhajtás – A mi fajtánknál a párválasztás egy elég érdekes dolog. Egyetlen társunk van életünk végéig. A hím, vagyis a férfi dolga, hogy gondoskodjon a párjáról...
- Hát te ezt jó szarul csinálod. – szóltam közbe, amire rám mordult.
- ...Megóvja és boldoggá tegye.
- Mondom én. – bólogattam serényen.
Jungkook megajándékozott egy lesújtó pillantással, majd nagy levegőt véve folytatta.
- A hím teljes egészében a nősténytől függ. Frusztrált, ha nincs a közelében és nem preferálja, ha más férfiak a közelében vannak, mert a területféltési ösztön nagyon erős. A nő cserébe hűséges, tiszteli a társát és kiszolgálja valamilyen szinten. Egy bizonyos idő után pedig a hím megjelöli a nőstényt, ami azt jelzi, csak az övé, csak hozzá tartozik és ezzel megjelöli a territóriumát, elijesztve a többi hímet. – magyarázta.
- Tehát... – vettem mély levegőt – nem azért vagy velem, mert szerelmes vagy belém, hanem, mert a farkas ezt akarja.
Mellkasom üressé és jegessé vált, ahogyan Jungkook lassan, kimérten bólintott. Akkor fogtam csak fel, hogy az egész kapcsolatunk egy hatalmas hazugság, valódi érzelmek nélkül. Veszettül közel jártam ahhoz, hogy elbőgjem magamat és a torkomban kialakult gombóc sem segített. Kook nem szeretett és több, mint valószínű, hogy ha nincs ez a farkas dolog, észre sem vesz. Volt valami még, ami reményt adott arra, hogy mégsem így van. Muszáj volt megkérdeznem, mert tudnom kellett.
- Érzel egyáltalán bármit irántam?
- A társam vagy No, persze, hogy érzek. Szeretlek és fontos vagy nekem. – fogta meg kezem.
- De nem szerelemmel... – egészítettem ki.
- Nem. – sóhajtotta.
Fejemet leszegtem, hogy ne lássam a többiek szánakozó tekintetét. Megalázó volt és sértő.
- Ez sokkal több, holmi idióta szerelemnél bébi. – próbálta menteni a helyzetet Kook – A társam vagy. Ez mindennél erősebb, felülírhatatlan kötelék.
- A szerelem fontos Kook. – ellenkeztem kétségbeesve – Anélkül semmi értelme az egésznek.
- Te szeretsz engem No? – szegezte nekem váratlanul a kérdést.
Nem akartam válaszolni, mert az lett volna legmagalázóbb az egész beszélgetésben. Makacsul hallgattam, miközben szabad utat engedtem könnyeimnek. Kook győztes mosolya megjelent, én pedig ennél jobban nem éghettem volna be mindenki előtt. Szerelmes voltam abba a hülye alfába, míg ő viccesnek találta ezt.