Noel:

Arra ébredtem, hogy rohadt melegem van. Pilláimat nyitogatva hunyorogtam és az éjjeli szekrényemre nyúlva martam el mobilomat, idő után érdeklődve. 13:42. Csodálatos! Nem szerettem sokáig ágyban lenni és mindig korán keltem, de kivételesen jól esett sokáig lustálkodni. Orromat fintorra húztam, meglátva a számtalan nem fogadott hívást Jungkooktól, meg persze az üzeneteit. SMS-t is írt, plusz Messengeren is keresett, ami valamelyest büszkeséggel töltött el, hisz’ ezek szerint, aggódik miattam. Rányomtam a kék ikonra, megjelenítve az alfa által hagyott szövegeket.
„No, kérlek, beszéljük meg!”
„No, ne legyél ilyen makacs, vedd fel!”
„Bébi, aggódom. Hívj vissza!”
„Bébi, könyörgöm, hallgass meg!”
„Bébi, a kurva életbe kicseszettül hiányzol.”
„Noel, esküszöm, többet nem fekszem le Jennievel, csak beszéljük meg!”

Gúnyosan felhorkantottam, mire az oldalamon fekvő személy mocorogni kezdett, nagyot nyújtózva, amivel kiverte a telefont a kezemből és egyenesen a képembe puffant. Fájdalmas morgás közepette dörgöltem tenyeremmel a helyet, majd bosszúból mellkason csaptam a srácot, aki erre felnyögött.
- Kim TaeHyung az kurva Isten, hogy többet nem alszol itt. Lerúgtad a tüdömet és a májam felét álmodban. – morgolódtam.
- Neked is jó reggelt No. – mormogta ásítva – Horkolsz. – közölte.
- Biztos, hogy nem. – ellenkeztem felháborodva.
- De, de. Olyan hangosan, azt hittem, kiszakad a dobhártyám. – húzta nyakáig a takarómat és oldalára fordult, ezzel jól láthattam álmos szemeit, amin mosolyogtam.
Édesen festett kusza hajával és pufók szemeivel. Tae ajkai is felfelé görbültek, az én mosolyom pedig szélesedett.
- Fura melletted ébredni. – jegyezte meg – Pláne, józanul.
- Kapd be! – ütöttem vállon, megnevettetve – Nem szép látvány, tudom. – húztam fel orrom fintorogva.
Tae felkönyökölt, tenyerébe támasztva fejét és engem tanulmányozott. Szép metszésű szája felfelé ívelt, miközben szótlanul arcomat pásztázta, mintha minden egyes részletét magába akarná szívni. Zavaromban lebiggyesztettem alsó ajkamat, amin elvigyorodott. Egy röpke másodpercre eljátszadoztam a gondolattal, mi lett volna, ha TaeHyung választ társának. Már Jungkook előtt is ismertem a srácot és sokszor összefutottunk bevásárlás közben, vagy a pizzériában. Rendes fiú volt, aki tisztelettel viseltetett mások iránt és segített haza cipelni az idős nénik szatyrait. Érzelmes volt, okos és őszinte. Nem úgy, mint az alfa. Frusztrált sóhajt eresztettem hülyeségem miatt. Jungkook észhez fog térni és rendbe jönnek köztünk a dolgok. Legalábbis bíztam benne, hogy így lesz. Tae szólásra nyitotta száját, de ideje már nem volt kiejteni a szavakat, mert egy ügyetlen kopogás megzavarta. Automatikusan vigyorodtam el, mert tudtam, Izzy az. A kislány résnyire tárta az ajtót, azon bekukucskálva.
- Hahó. – mondta édes hangján.
Tae azonnal felült, ölelésre nyitva karjait.
- Gyönyörű szerelmem. – kurjantotta.
A húgom késlekedés nélkül rohant oda nevetve, majd mászott fel a matracra póniját szorongatva és vetette magát a srácra.
- Tééé. – kiáltotta boldogan.
- Nagyon hiányoztál, – mondta neki a fiú szomorú ábrázattal – még sírtam is. – szipogott látványosan.
- Jaj, jaj, jaj. – simogatta kis kezecskéjével Izzy Tae arcát nyugtatóan.
Fejemet ingattam rajtuk. TaeHyung ismerte már annyira a testvéremet, hogy tisztában legyen azzal, ha eljátssza a mártírt a kiscsaj rögtön vigasztalni kezdi. Alattomos. Okos, de alattomos húzás. Felültem én is és hajgumim után nyúlva laza kontyba kötöttem hosszú hajamat. Izzynek szerencsére feltűnt, hogy jelen van egyetlen nővére is és szájával erősen csücsörítve követelte pusziját. Tae szelíd mosollyal nézte, amint megpuszilom kishúgomat, aztán Izzy pólóját kezdte fixírozni.
- De szép póni. – dicsérte – Igazi póni fétisiszta vagy.
A kislány figyelmét egy másodperc alatt elvonta a póni téma és a saját, a felnőttek által érthetetlen nyelvén magyarázta az élet nagy dolgait nekünk.


*&*&*&*


Taenak haza kellett mennie, így magamra maradtam. Izzy épp a délutáni sziesztáját művelte, míg én a másnapi sulira pakoltam be táskámba és átfutottam a tananyagokat. Jó tanuló voltam, a matekot leszámítva mindenből jeleskedtem és szerettem is művelődni. Mielőtt apa elhagyott minket, azt terveztem, főiskolára megyek és irodalmat tanulok. Miután lelépett a koktélkurvával újra írtam a programot és lemondtam a felsőbb oktatásról. Nem akartam anyáékat magukra  hagyni, ezért érettségit követően keresek valami állást a városban és támogatom a családomat. Megszédültem, szemeim előtt fekete pontok játszadoztak, aznap délután sokadjára. Termoszom után nyúltam, nagy kortyokban eltűntetve a benne lévő folyadékot. Rengeteget ittam, mégis száraznak éreztem torkomat, mintha lehetetlennek tűnne eleget innom. Eszembe jutott, hogy talán egészen más a probléma kulcsa, így nagyokat sóhajtozva, reszkető kézzel fogtam meg mobilomat és tárcsáztam TaeHyung számát. Ha sejtésem beigazolódik, nem akarom, hogy Jungkookra kelljen hagyatkoznom. Szinte már láttam magam előtt önelégült, győztes mosolyát, amit annyira rühelltem. Egy csörgés, kettő...
- Szia No. – szólt bele vidám hangján, amit akaratlanul is megmosolyogtam.
- Tae – leheltem – rosszul vagyok. Lehet a farkasos cucc miatt? – beszéltem lassan, gyengén.
- Szédülsz, az ájulás kerülget és kapar a torkod, sokat iszol?  - sorolta.
- Hmm... – helyeseltem hümmögve.
- Vérre van szükséged. Szólok Kooknak.
- Ne! – emeltem meg reszketeg hangom – Nem akarok találkozni vele, sem Jennievel. Én... a Te véred nem jó?
A srác gondterhelt sóhajt eresztett és azt hittem már nem is felel, aztán kelletlenül kibökte.
- Sietek.
- Köszönöm. – hálálkodtam.
A hívást bontotta, én pedig oldalra ejtettem a készüléket. Úgy éreztem, nincs elég oxigén a szobában, ezért igyekeztem minél nagyobb levegőket venni. Kíváncsi voltam, milyen lesz? Milyen ízű lesz a vér? Vajon, ízleni fog, vagy valami undorító trutyira emlékeztető cucc lesz? A nyakából kell innom, vagy máshonnan? Ezernyi kérdés kavargott bennem hosszú, végtelennek tűnő percekig. Tompán hallottam, amint Tae 95’-ös Volvo kombija a házunk elé gurul. Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el a telefonbeszélgetésünk óta, de tuti nagyon siethetett. Ismerős, ritmusos lábdobogás a lépcsősoron és már a szobámban is volt. Kellemes illata azonnal betöltötte a helyiséget, enyhe biztonságérzetet keltve bennem. Kibújt fekete bőrdzsekijéből és a matrachoz jött, elém telepedve. Barna íriszeivel gondosan felmérte állapotomat, aztán felsóhajtott.
- Ne haragudj, hogy mindig téged molesztállak. – rebegtem erőtlenül.
- Semmi gond No. Egy falka vagyunk. – mosolygott és közelebb fészkelődve számhoz tartotta alkarját – Igyál.
Először nem értettem, pontosan mit is akar, de szemfogaim automatikusan nőttek meg, élessé válva a harapáshoz. Nagyot nyelve pillantottam a srácra, aki biztatóan bólintott és gyengeségem ellenére előrébb másztam hozzá. Bátortalanul megfogtam karját és puha bőrébe haraptam. Tae felszisszent a fájdalomtól, de nem érdekelt. Sokkal inkább lekötötte figyelmemet az, ami bensőmben játszódott le. Hihetetlen volt, semmihez sem fogható. A vére édes volt, kissé fűszeres és végtelenül mámorító. A legfinomabb, melyet valaha is kóstoltam. Az egész testem pulzált tőle, vulkánként égetve belülről, elárasztva olyan érzésekkel, amelyeknek nem lett volna szabad. Meglepődve kóstáltam, ahogyan nőiességem szinte fájdalmasan lüktetni kezdett, érintés után követelőzve, noha, ez nem volt helyénvaló. Pilláimat kinyitva láttam, amint TaeHyung szemei élénkkék színben pompáznak, tűéles fogai kivillannak ajkai közül. Tekintette mérhetetlen vágyról árulkodott és halkan sóhajtozott. Úgy tűnt, épp annyira élvezi a helyzetet, akárcsak én. Egyik kezét felemelve simította tenyerét tarkómra, ujjaival a fülem mögötti részt cirógatva. Libabőröztem érintésétől, gerincem mentén forró borzongás kúszott végig. A sokadik nagy korty után úgy gondoltam, ennyi biztos elegendő lesz legyengült szervezetem megerősítéséhez, ezért fogaimat vissza húzva nyelvemmel búcsúzóul megsimítottam bőrét és hátrébb húzódtam. Sokkal elevenebbnek éreztem magam és már nem is szédültem.
- Köszönöm. – hálálkodtam a még mindig ziháló srácnak.
Tae kimérten biccentett, majd felpattanva a matracról elhagyta a szobámat.