Gomba
Ültünk egy öt-tíz percet egymással szemben, csenben. Annyi kérdésem lenne felé, hogy egyik sem fogalmazódik meg pontosan a fejemben. Magyarázatot várok tőle, hogy mit is keresünk mi ketten itt. Tudom, hogy neki sincs válasza és benne is csak kavalkád lehet, de én se tudok neki válaszokat adni.
- Asztmás vagy? - egy pillanatra nem is hallottam a kérdést, azután mégis felfogtam. - Nem - rázom meg nemlegesen a fejemet.
- Oh, azt hittem, de hálistennek akkor nem vagy az! - kifújt egy kisebb sóhajt.
- Pánikbeteg vagyok. - magam is meglepődtem, mennyire könnyen kimondtam. Soha nem dicsekszem vele, a környezetemben sem tudják sokan, mégis neki első találkozásunkkor elmondtam. Konkrétan az első pár mondatunkban kiderült!- Miért?
- Hát az előbb mintha asztma rohamod lett volna és megijedtem, mert nem szippantottál abból az...izéből. Tudod!
- Inhalátor?
- Igen-igen! Abból. Bocsi, de nem vagyok otthon az ilyenekben. Többnyire sorozatokból és animékből szedem, amit tudok az életről.
- Te is nézel animéket? -örültem meg- Melyik a kedvenced? Én imádom a One Piece-t, de a Doraemon az örök kedvencem!
- Nemár, nekem is egyik nagy kedvencem a One Piece! Zoro a legvagányabb karakter! - csillog a szeme- A Doraemon-t még nem láttam, de lehet rákeresek majd. - Miután befejezte mondatát tüsszent egyet és feltűnik, hogy nincs valami vakmeleg, ráadásul rajta minden csurom víz.
- Arra gondoltam... - egy picit megakadok, hogyan is fogalmazzak - talán... talán felmehetnénk hozzánk. - az előbb még lazán beszélgettünk, most hirtelen mintha teljesen összezavarodtam volna. Nem lesz ez jó, Jisung szedd össze magad! Ne dadogj! Ne égesd be magad, legalább most ne!
- Merre laksz? - mindenfajta gondolkodást elkerülve kérdezte. Akkor fel fogunk menni? Végre hazavihetek egy barátot! Anya ki fog ugrani a bőréből ha megtudja!
- Gyere! - felpattanok és kezetnyújtok neki. Miután felálltunk összeszedtük a vásárolt holmikat és el is indultunk. Útközben ráadtam a kabátomat, míg a zakóját fogtam kézben. Elosztottuk a táskákat, azt mondta segíteni szeretne és így azt sem érezné, hogy tartozik nekem a kabát miatt. Persze amúgy sem tartozna, de hajthatatlannak tűnik, szóval belementem.
.
.
.
- Én nem szeretem a fahéjas dolgokat, amikor almával keverik. Magát a fahéjat szeretem. Például anyu szokott új recepteket kipróbálni csak úgy az internetről és a múlkor egy fahéjas croassant csinált. Nagyon finom lett, hiába nem úgy nézett ki, mint kellett volna. Jobban hajazott egy fahéjas garnélára. Legalább az íze kárpótolta, de tényleg nagyon jó lett!
- Érdekes. Valamiért én bármit próbálok főzni, vagy sütni sose úgy néz ki mint a képen, de még az íze sem olyan, mint kellene! - mondtam enyhén duzzogós hangnemben. Mennyire fel tudok háborodni ilyen kis dolgokon. Remélem nem idegesíti, ugye nem találja kicsinyesnek sem?
- Aranyos - elmosolyodik. - Olyan kis mókus pofid van. Főleg amikor felhúzod magad valamin. - bámul és mosolyog közben. Ez váratlanul ért, bár ne hívnál aranyosnak.
- Fura egy alak vagy Minho. - nem bírom ki, hogy ne mosolyogjak. Valahogy annyira megnyugtat, ez a szituáció. - Oh nézd, már meg is érkeztünk!
Felpillant a háztömbre, amire mutatok.
- Hanyadikon laktok? - fordul most felém.
- Hatodikon, de ha szeretnél mehetünk lifttel. Működik, de én nem használom, amolyan "egy kis mozgás nem árt" céllal.
- Csak kibírom! - magabiztos mosolyt mutat arca.
.
.
.
- Leg... Leghkö...zelebbh... huuhh... szóval...legközelebb... liftezünk! Nemh. nyitokh. vitáth! - félúton elvettem tőle a cuccokat, de még így is teljesen kifáradt szegény. Hiába próbálkozom visszatartani, egy pár másodperc után jóízű hahota zengi be torkomat és ezzel az egész lépcsőházat is. Fura alak vagy Minho!
- Ismered a mondásth... nem nevet, együtt érez! - próbál csitítani, de nagyon nem megy neki. A komoly feje miatt mégjobban rákezdek. Már könnyeim is kicsordulnak szinte, mire abba tudom hagyni a nevetést.
- Bocsii~~
- Ha kinevetted magad, akkor adhatsz egy pólót is akár, itt bent tényleg kezd hideg lenni, így csurom vizesen. - a jelenet kedvéért didereg is egy kicsit. Jól drámázik az már biztos.
- Azonnal. Nehogy megfázz itt nekem - elővettem a kulcsaimat, majd kinyitottam az ajtót. - Megjöttünk! - nem tudom anyum merre lehet a házban, így remélem meghallotta.
- Egy pillanat Szívem! - pontosan egy pillanat múlva, ameddig leszenvedtük a cipőinket, megjelent a konyhából, reszelt alma darabkákkal a hajában és teljes ruházatán. - Jajj édes Jisung-om, hát kit hoztál haza? - elmegy mellettem és egyenesen Minho-ra veti magát. - Szervusz fiam én Han Ji Yung vagyok, Jisung anyukája, nagyon örülök a szerencsének!
- Asztmás vagy? - egy pillanatra nem is hallottam a kérdést, azután mégis felfogtam. - Nem - rázom meg nemlegesen a fejemet.
- Oh, azt hittem, de hálistennek akkor nem vagy az! - kifújt egy kisebb sóhajt.
- Pánikbeteg vagyok. - magam is meglepődtem, mennyire könnyen kimondtam. Soha nem dicsekszem vele, a környezetemben sem tudják sokan, mégis neki első találkozásunkkor elmondtam. Konkrétan az első pár mondatunkban kiderült!- Miért?
- Hát az előbb mintha asztma rohamod lett volna és megijedtem, mert nem szippantottál abból az...izéből. Tudod!
- Inhalátor?
- Igen-igen! Abból. Bocsi, de nem vagyok otthon az ilyenekben. Többnyire sorozatokból és animékből szedem, amit tudok az életről.
- Te is nézel animéket? -örültem meg- Melyik a kedvenced? Én imádom a One Piece-t, de a Doraemon az örök kedvencem!
- Nemár, nekem is egyik nagy kedvencem a One Piece! Zoro a legvagányabb karakter! - csillog a szeme- A Doraemon-t még nem láttam, de lehet rákeresek majd. - Miután befejezte mondatát tüsszent egyet és feltűnik, hogy nincs valami vakmeleg, ráadásul rajta minden csurom víz.
- Arra gondoltam... - egy picit megakadok, hogyan is fogalmazzak - talán... talán felmehetnénk hozzánk. - az előbb még lazán beszélgettünk, most hirtelen mintha teljesen összezavarodtam volna. Nem lesz ez jó, Jisung szedd össze magad! Ne dadogj! Ne égesd be magad, legalább most ne!
- Merre laksz? - mindenfajta gondolkodást elkerülve kérdezte. Akkor fel fogunk menni? Végre hazavihetek egy barátot! Anya ki fog ugrani a bőréből ha megtudja!
- Gyere! - felpattanok és kezetnyújtok neki. Miután felálltunk összeszedtük a vásárolt holmikat és el is indultunk. Útközben ráadtam a kabátomat, míg a zakóját fogtam kézben. Elosztottuk a táskákat, azt mondta segíteni szeretne és így azt sem érezné, hogy tartozik nekem a kabát miatt. Persze amúgy sem tartozna, de hajthatatlannak tűnik, szóval belementem.
.
.
.
- Én nem szeretem a fahéjas dolgokat, amikor almával keverik. Magát a fahéjat szeretem. Például anyu szokott új recepteket kipróbálni csak úgy az internetről és a múlkor egy fahéjas croassant csinált. Nagyon finom lett, hiába nem úgy nézett ki, mint kellett volna. Jobban hajazott egy fahéjas garnélára. Legalább az íze kárpótolta, de tényleg nagyon jó lett!
- Érdekes. Valamiért én bármit próbálok főzni, vagy sütni sose úgy néz ki mint a képen, de még az íze sem olyan, mint kellene! - mondtam enyhén duzzogós hangnemben. Mennyire fel tudok háborodni ilyen kis dolgokon. Remélem nem idegesíti, ugye nem találja kicsinyesnek sem?
- Aranyos - elmosolyodik. - Olyan kis mókus pofid van. Főleg amikor felhúzod magad valamin. - bámul és mosolyog közben. Ez váratlanul ért, bár ne hívnál aranyosnak.
- Fura egy alak vagy Minho. - nem bírom ki, hogy ne mosolyogjak. Valahogy annyira megnyugtat, ez a szituáció. - Oh nézd, már meg is érkeztünk!
Felpillant a háztömbre, amire mutatok.
- Hanyadikon laktok? - fordul most felém.
- Hatodikon, de ha szeretnél mehetünk lifttel. Működik, de én nem használom, amolyan "egy kis mozgás nem árt" céllal.
- Csak kibírom! - magabiztos mosolyt mutat arca.
.
.
.
- Leg... Leghkö...zelebbh... huuhh... szóval...legközelebb... liftezünk! Nemh. nyitokh. vitáth! - félúton elvettem tőle a cuccokat, de még így is teljesen kifáradt szegény. Hiába próbálkozom visszatartani, egy pár másodperc után jóízű hahota zengi be torkomat és ezzel az egész lépcsőházat is. Fura alak vagy Minho!
- Ismered a mondásth... nem nevet, együtt érez! - próbál csitítani, de nagyon nem megy neki. A komoly feje miatt mégjobban rákezdek. Már könnyeim is kicsordulnak szinte, mire abba tudom hagyni a nevetést.
- Bocsii~~
- Ha kinevetted magad, akkor adhatsz egy pólót is akár, itt bent tényleg kezd hideg lenni, így csurom vizesen. - a jelenet kedvéért didereg is egy kicsit. Jól drámázik az már biztos.
- Azonnal. Nehogy megfázz itt nekem - elővettem a kulcsaimat, majd kinyitottam az ajtót. - Megjöttünk! - nem tudom anyum merre lehet a házban, így remélem meghallotta.
- Egy pillanat Szívem! - pontosan egy pillanat múlva, ameddig leszenvedtük a cipőinket, megjelent a konyhából, reszelt alma darabkákkal a hajában és teljes ruházatán. - Jajj édes Jisung-om, hát kit hoztál haza? - elmegy mellettem és egyenesen Minho-ra veti magát. - Szervusz fiam én Han Ji Yung vagyok, Jisung anyukája, nagyon örülök a szerencsének!
Коментарі