Furcsa, de bárhol voltam mindig kerestem valakit. Egy konkrét személyt. Soha életemben nem láttam még, emiatt nem tudom hogy néz ki. Szőke hajú... nem inkább vörös... vagy lehet barna. Biztosan szép haja van.
Sokszor gondolkodtam, milyen színű szeme lehet, hogy hívhatják, esetleg Ő ismer?

Rengeteg dalszövegem szól az ismeretlen idegenről, akivel soha nem találkozom majd.
Anyuékkal beszéltem erről, elküldtek dokihoz, aki hátha többet tud ebben segíteni. Első gyerek vagyok a háznál és érdekesen mutatom ki szerintük a lázadásomat.

Nem drogozok, nem piálok, nem dohányzom, ezek helyett van egy képzeletbeli barátom. Aranyos mi?! A szüleim mindig ezzel jönnek; inkább cigizzek, arról le lehet szokni.
Mellékes, de suliba se járok, viszont ez egy másik történet.

Reggelente szoktam tenni egy sétát, általában anyu kap az alkalmon és a kezembe nyom egy karácsonyi kívánságlista hosszúságú tekercset, amin fel van sorolva, mit hozzak majd a bolból.
Próbálom a pozitív oldalát nézni, hiszen így segíthetek neki, valamint képben leszek az árakkal. Tudni fogom mit hol kell majd keresnem később is, amikor már egyedül élek.

Minho.

Várjunk csak, az ki a jó halál? Olyan furcsa érzésem van. Legalább tudnám kié ez a név.
Mostantól két emberkét keresek? Tényleg megbolondulok a végén.
Felveszem kedvenc elnyűtt cipőmet, lerohanok a lépcsőn és köszönve a panel lakóinak, kik már régóta kint napoznak és valószínűleg megbeszélték a világ legfontosabb ügyeit is, indulok szinte szokásos körutamra.

Félúton ismét eszembe jut a név, még most se tudom kié lehet. Ismerek Minho-t. Egyik volt osztálytársam, de nem értem mi köze van most hozzám. Tán' szülinapja lenne? Ha igen, akkor se tudtam soha mikor van. Régen nem beszéltem már egy emberrel sem a régi sulimból. Fura. Túl fura, hogy véletlennek tudjam be.

Lehet a személy, akit keresek azt Minho-nak hívják? De miért jutna pont ma az eszembe a neve? Nincs sok értelme. Túl sok kérdés kezd megfogalmazódni bennem és nincs, aki válaszoljon.

Haladok a folyó mentén a kisboltok egyikébe be, majd másikából ki.
Mint a rajfilmekben: egyik ajtón be, de kifele már egy teljesen más ajtón jövök.
Imádnám, ha az életem egy rajzfilm lenne. Nem lennék a hős karakter, se a főgonosz. Szerintem jobban illene hozzám a főhős legjobb barátja szerep, vagy egy mellékszereplő humorista lennék, aki mindenkit megnevettet. Imádnám.

Közben megtaláltam mindent a listámról. Hazafelé igyekezek két megpakolt szatyorral, amikor meglátok valakit a hídon. Vacillál. Le akar ugrani? Bárki is az nem hagyhatom neki.

Lerakom a cuccokat és megindulok a híd felé. Ismerős ez az alak, mégis mintha életemben nem láttam volna.
Várjunk Ő... nem, az lehetetlen... Minho
-Ne... MINHOOO!! - kezdtem felé rohanni, de késő, mert megfordult és elvesztette egyensúlyát. Ez miattam van. Ne, ne, ne. Nem. Ne!
A folyó partján megálltam és zihálni kezdtem a levegőt, megfordult velem a világ, emiatt a térdre rogytam.
Egyik kezemmel a mellkasomhoz kaptam, a másikkal megtámaszkodtam a földön.
Remegek. Istenem. Minho. Most találtalak meg, nem szabad Jisung! Emeld fel a fejed, nyugodj meg! Meg kellene mentenem. Haszontalan vagyok. De haszontalan vagyok most! Amikor kellene, semmit sem tudok tenni! Lehetetlen. Lever a víz, a szemeimet autómatikusan összeszorítom, alig kapok levegőt.
Miért pont most van rohamom?