□  Jasmine □





Az elmúlt hét még számomra is szokatlanul telt. Nem hiszem, hogy az elmúlt öt év során bármikor lett volna ilyen hiányérzetem mint az utóbbi pár napban. 
Eltelt egy hét is anélkül, hogy Sam eljött volna hozzám. Nem tudom mi lehet vele de hiányzik. De a rengeteg munkám mellett most nincs időm ezen gondolkodni, ugyanis mint mindig most is fellendül az üzlet a nyár közeledtével. Ilyenkor több a szabadon lévő felület és többen akarják kivarratni magukat, amit én persze cseppet sem bánok. 

- Mikor jön a következő? - kérdezem Alissatól aki a recepción dolgozik amikor épp van egy szabad öt percem hátha jutna időm arra, hogy megebédeljek, de egy mély hang félbeszakítja a gondolataimat, a terveimet és egy pillanatra az ismerős hangtól a szívem is megáll. 

- Már itt van. - jelenti ki határozottan, pontosan úgy ahogyan mindig is beszélt amióta csak ismerem

- Te mit keresel itt? - félve teszem fel a kérdést amire igazából nem is szeretném hallani a választ

- Azt gondoltam - kapja el a karomat és húz vissza abba a szobába ahol én tetoválok - , hogy ennyi idő után azért jobban fogsz örülni nekem. 

- Miért tenném? Miért kellene örülnöm egy gyilkosnak? - teszem fel a leglogikusabb kérdést ami eszembe jut vele kapcsolatban

- Már miért lennék az? - forgatja a szemeit és egy egy halk, szinte alig hallható sóhajt ereszt ki magából

- Miért szerinted mi vagy? - ülök le a székembe és várom, hogy kiderüljön valójában mit is akar

- Tudod Jas - használja a rég bevált becenevemet ami mindig megolvasztotta a szívemet - azt gondoltam jobban fogod értékelni az erőfeszítéseimet. Mert az kellett ahhoz, hogy eljöjjek ide hozzád. Nem tudom mikor fogod végre feldolgozni, hogy nekem semmi közöm nincsen az egészhez. Nem én tehetek arról, hogy a nővéred halott. Tudom, hogy sosem hittél nekem és mindig is engem tekintettél bűnbaknak de remélem egyszer elfogod hinni, hogy nem én voltam. Tudom, hogy egyszer ráfogsz ébredni erre mert a szíved mélyén te is nagyon jól tudod, hogy sosem lettem volna képes még csak közvetetten sem hozzájárulni a balesetéhez. Tudom, hogy tudod! - nem tudok mit mondani erre a megkapó kis monológra. Szeretnék hinni neki. Mindig is szerettem volna hinni neki de legalább annyira hibásnak tekintettem Őt is mint saját magamnak. Ezt hívják úgy, hogy a túlélők bűntudata. 

- Csak mondd meg mit szeretnél és hagyj dolgozni! -talán így fog a leggyorsabban eltűnni a közelemből. Minden egyes perccel amit mellettem tölt csak még gyengébbnek érzem magamat. 

- Tudod mit Jas? Oké. Legyen. Ha te kínozni akarsz mindkettőnket akkor legyen. Az előző tetoválásom mellé szeretnék egy másikat. - mondja olyan hangon, hogy teljesen biztos vagyok abban, nem fog tetszeni az előző tetoválása amit látni fogok. Leveszi a pólóját és mikor meglátom azt a bizonyos tetoválást már tudom, hogy ha nem fakadok sírva akkor el fogok rohanni innen. Teljesen beindítja a pánik reakcióimat.  - Igen. Jól látod. Az alá kérem a mostanit. 

- Mi lenne az? - sikerül kinyögnöm a kérdést még akkor is ha kicsit akadozó a hangom

- A mai dátumot szeretném alá varratni. - szinte önálló életre kel  a kezem és óvatosan végig simítom a mutató ujjammal a szíve feletti dátumot. A nővérem halálának dátuma. Azonban az ismerős érzések is előkerülnek ennek a meghitt mozdulatnak a hatására. Valószínűleg Ő is érezheti mert megfogja a csuklómat és nem úgy néz ki mint aki mostanában el akarna engedni. - Jasmine.

- Ne haragudj. - elkapom a kezem mintha megégetett volna és hátat fordítva neki a tűért nyúlok de előtte letörlöm a szemem sarkából kibuggyanó könnycseppeket. Mire visszafordulok felé már rajta van a pólója és éppen távozni készül. Tudom, hogy nem örökre megy el de arra sem számítottam, hogy ilyen hamar lelép. 

- Ezzel még nincs vége. - közli rezzenéstelen hangon és kinyitja az ajtót.

- De igen vége van! - szólok mikor még az ajtóban van, mire rám emeli a szemeit és beviszi a kegyelem döfést.

- Ide költöztem a városba Jasmine - elmondja a nagy hírt és távozik. 

A hangom elmegy, a levegőm nem jut el a tüdőmig és öt év után most először ismét testközelből köszönthetem a már jól ismert pánikrohamot....