3.rész
Telnek múlnak a napok, melyeket mindig együtt töltünk Zackel.
Mindenhova együtt járunk. Néha haza kísértem és az anyukája behívott, volt hogy ott játszottunk tovább. De legtöbbször a közös búvóhelyünkön találkozunk.
Viszont ma nem mentem el a kis kunyhóba, ma nem mentem a bokorba hogy onnan halgassam a madarak énekét.
A szobámban összekuporodva ültem az ablak elött és sírva halgattam ahogy az eső kopogtat az ablakon. ''Hívogat''. Gondoltam magamban.
És nem is állnék ellen a kísértésnek, ha az eső lenne az egyetlen oka itthon maradásomnak. De ezen kívül volt más is.
Anya ma megint mérges volt. Hallottam a vázák és tányérok szilánkokra törő hangját. A kiáltásokat.
És ha mérges, akkor nem szabad kimennem a szobából. Mert ha kimegyek meg fog ütni.
Átkozott szemeim tehtnek erről is. Utálja hogy ilyen gyereket kelett szülnie.
Ezeket akkor mondta amikor legutóbb kimentem a szobából, akkor egy kicsit mélyebb szilánk ikozta vágással és egy csomó horzsolással, de megúsztam.
Bár mióta Zackkel vagyok, sokkal kisebb tehernek érzem felemás színű íriszeim.
Mikor már nem hallom tányérok szilánkratörő hangját, kimerészkedek mivel győzedelmeskedett rajtam az éhség.
Nagyon kicsi házban élünk anyuval, így elég közel van a hűtő. Halkan lépkedtem, de így is, egy-egy deszka felnyikordult. Olyankor hirtelen fagytam le, és egy ideig nem mozdultam.
Mire a hűtőhöz értem, teljesen átjárt már a félelem, de azért kivettem egy kis maradékot az eggyik olyan polcról ahol nem olyan feltünő.
Ahogy láttam volt benne a dobozban evőeszköz. Pontosabban egy villa és egy kés.
Így nem kellett még ezekért is elmennem. De megmelegíteni így se tudtam már a doboz tartalmát. Igyekeztem vissza a szobába, azzal a reménnyel hogy ma este nem üres hassal fogok elaludni.
Ha tudtam volna mi vár rám azon az esős éjszakán, nem merészkedek ki biztonságot nyújtó szobámból.
Mindenhova együtt járunk. Néha haza kísértem és az anyukája behívott, volt hogy ott játszottunk tovább. De legtöbbször a közös búvóhelyünkön találkozunk.
Viszont ma nem mentem el a kis kunyhóba, ma nem mentem a bokorba hogy onnan halgassam a madarak énekét.
A szobámban összekuporodva ültem az ablak elött és sírva halgattam ahogy az eső kopogtat az ablakon. ''Hívogat''. Gondoltam magamban.
És nem is állnék ellen a kísértésnek, ha az eső lenne az egyetlen oka itthon maradásomnak. De ezen kívül volt más is.
Anya ma megint mérges volt. Hallottam a vázák és tányérok szilánkokra törő hangját. A kiáltásokat.
És ha mérges, akkor nem szabad kimennem a szobából. Mert ha kimegyek meg fog ütni.
Átkozott szemeim tehtnek erről is. Utálja hogy ilyen gyereket kelett szülnie.
Ezeket akkor mondta amikor legutóbb kimentem a szobából, akkor egy kicsit mélyebb szilánk ikozta vágással és egy csomó horzsolással, de megúsztam.
Bár mióta Zackkel vagyok, sokkal kisebb tehernek érzem felemás színű íriszeim.
Mikor már nem hallom tányérok szilánkratörő hangját, kimerészkedek mivel győzedelmeskedett rajtam az éhség.
Nagyon kicsi házban élünk anyuval, így elég közel van a hűtő. Halkan lépkedtem, de így is, egy-egy deszka felnyikordult. Olyankor hirtelen fagytam le, és egy ideig nem mozdultam.
Mire a hűtőhöz értem, teljesen átjárt már a félelem, de azért kivettem egy kis maradékot az eggyik olyan polcról ahol nem olyan feltünő.
Ahogy láttam volt benne a dobozban evőeszköz. Pontosabban egy villa és egy kés.
Így nem kellett még ezekért is elmennem. De megmelegíteni így se tudtam már a doboz tartalmát. Igyekeztem vissza a szobába, azzal a reménnyel hogy ma este nem üres hassal fogok elaludni.
Ha tudtam volna mi vár rám azon az esős éjszakán, nem merészkedek ki biztonságot nyújtó szobámból.
Коментарі