Visszafele már egy kicsit gyorsabban mentem. Ösztönzött az étel, mit a két remgő kezemben tartok.
''Egyik láb.... másik láb...egy..kettő''. Mondogattam magamban, féltem megbotlom a lábamban vagy egy kilógó deszkában ebben a nagy sötétben. Csak egy lámpa égett a szobáknál.

A kis folyosó most kilóméteresnek tűnt. Szembe volt a szobám, csak el kell mennem anya hálójának ajtaja előtt. Ahogy odaértem a lámpa villogni kezdett, rosszérzés fogott el a villogó fénytől.
A rossz érzés teljesen hatalmába kerített. A lábam földbe gyökerezett, nem mozdult, a levegőt ritkán, halkan vettem. Szívem mi úgy kalapált hogy félő volt, kiugrik helyéről, kihagyott egy ütemet.
Megnyikordult a parketta.
Én egyhelyben, lefagyva. A deszkák pedig csak nyikorogtak és nyikorogtak, nyikorogtak, és nyikorogtak. De nem tartott ez sokáig, és ott az ütéstől földön fekve, szembe anyám látva hogy az eddig dobozban pihenő kést most felém tartja, úgy gondoltam az életem sem.

Azt mondják, mikor az ember megérzi a halált, szerettei megjelennek előtte. Tudtam, mégsem számítottam arra hogy Zack képe jelenik, majd vetül ki elém. Ő vajon szeret?
- Miért kellett ilyen rondának és szerencsétlennek születned!? Hogy élhetnék azzal a tudattal hogy egy mutánst szültem!? Miért kéne ebben a tudatban élnem? Miért ne vethetnék véget ennek az egésznek itt és most? - tudtam, nem sajátjának, hanem az én életemnek a végét jelenti ez most. Nem mertem szólni. A szavak nem hagyták el számat. A torkomon nem jött ki hang.
Féltem. Féletem a haláltól.
Nem gondoltam hogy valaha is félni fogok a haláltól, a végső levegővételtől. S talán ez így is lenne, ha aznap Zack nem talál rám, nem vígasztal és simogat meleg kezeivel és a méznél is édesebb szavaival.
Éreztem hogy nem lehet itt még vége. Szerettem volna többet lenni a fiúval, játszani önfeledtem, vagy csak beszélgetni a bokorban. Nem akartam elveszíteni a fiút, hisz végre úgy éreztem, valakinek fontos vagyok.

- Most kivájom azokat a csúf szemeidet a helyéről! - ''nem halhatok meg.'' Ez a mondat szinte lüktetett bennem, és egyre jobban erősödött.
- Pusztulj!

Egy pillanat volt nem több, még is a mai napig tisztán emlékszem  mi történt akkor.