Mosolyogva hajtottam le a fejemet, és kezdtem el zavaromban tördelni az ujjaimat. A görbületet senki sem tudta volna leszedni az arcomról, mégha a mai nap nem is volt annyira fenomenális, mégis mosolyogtam. Szívemet melegség öntötte el, mely egész testemben végigjárt, fogalmam sincs miért. Talán, mert egy vérbeli gyilkos, pont az én szottyos életemet mentette meg az imént, ami reménységgel töltött el, miszerint léteznek még normális emberek. Ahogyan kimondta a nevemet, a térdem is beleremegett. Arról meg ne is beszéljünk, amikor kezei ajkaimnhoz voltak rettenetesen közel. Élesen beszívtam a levegőt, kihűlt kezeimmel megdörzsöltem az arcomat, hogy egy kicsit enyhítsek zavaromon. Sóhajtva indultam a pulthoz, ahová a bejárati ajtótól kacskaringózott a hosszú sor. Lassan sétáltam kis lépésekben, hogy valami véletlen folytán, mire odaérek a falaphoz, vége legyen a műszakomnak. Persze, nem is én lennék, ha nem bámult volna meg minimum húsz ember, hiszen az előző jelenet egyik főszereplője én voltam. Mint egy Disney mese, amiben a hős szerelmes herceg megmenti a hercegnőt annyi különbséggel, hogy nem vagyok lány. Ha ez a világ egy Disney mese lenne, akkor meg se nézném. Nézni is borzalmas lenne, nemhogy átélni, úgy, hogy ez a valóság, és gyomorforgató. A nappalok, és az éjszakák ebben a világban egyszerűen megkülönböztethetőek. Nappal, amikor felkelne a Nap, valamennyivel világosabb árnyalatot vesz fel az ég piros színe, sokkal inkább hasonlít egy tanga színére. Viszont éjszaka sötétebb, mint a vér vörös árnyalata. Átmenetet képez a két időszak között a dél, amikor a nyugati felén világos, a keleti részén pedig sötét. És ilyenkor, szépen lassan eltűnik a barátságosabb szín, és felveszi helyét a könyörtelen sötét. A poharakat, és az alkohol üvegeket rutinosan mozgattam kezeim között, miközben egy már erőltetett vigyor terült szét az arcomon. Amint a pult mögé értem, mintha kicseréltek volna, semmitmondó lett a tekintetem arra gondolva, hogy még messze van a vége. De muszáj volt eltűntetnem, mert itt mindig jópofizni kell, hogy a lehető legtöbb ember itt forduljon meg, akik által megy olyan jól ez az üzlet. A vezető fenntartja belőle azt a kevés alkalmazottjait,- köztük engem is -, meg ezt az egész helyet abból a jövedelemből, aminek hála már egész régóta keresem itt a kenyérrevalót. A főnök állítása szerint; ’fiam, te vagy az egyik legjobb alkalmazottam.’ Aha, biztos. Azért van vagy nyolc előléptetéssel feljebb tőlem a többi dolgozó, mert én olyan kiváló munkaerő lennék. Utálom, mikor a külsőről ítélve, és szimpátia alapján jutmazzák meg a beosztottakat. Mintha nem is számítana a munkaerő, csak nézz ki jól, dolgozz eleget, legyen benned kitartás. Ami azt súgalja, csak azért vagy itt, mert jól nézel ki, és sokan gerjednek rád. Nem félreérteni, nem vagyok prostituált, vagy ilyesmi, csak szimplán látom az emberek tekintetében. Na nem mintha olyan csodás arccal áldott meg ezen a helyen az ég, hogy tele van karcokkal, rengeteg helyen lila-kék foltokkal. Hegek és karikák vannak a szemeim alatt, és nagyobb, az üvegszilánkok okozta, mélyebb vonalak.

Apukám mindig azt mondta, hogy nagyon helyes férfi lesz belőlem. Talán, ha ezek a hibák nem lennének rajta az arcomon, akkor igaza lehetne. Anyukám, mielőtt öcsém megszületett a lelkemre kötötte, hogy egy szép lány legyen egyszer a feleségem, akit a szél lágy fuvalatától is megvédek. Annyira szeretném teljesíteni, de nem tudom, emiatt pedig szégyellem magamat. Mert meleg vagyok. Munkaidőm szépen lassan lejárt, mire kómásan indultam el, hogy végre pihenjek egy kicsit. A napnak nevezett valami kezdett felszínre törni, és a véres hold helyére helyezkedett. Lassan megfordult a helyzet, s Keleten lehetett látni a kör alakú csillagot, míg Nyugaton a kisebb, vörös árnyalatot felvevő égitestet. Nagyokat lélegeztem, hogy az oxigén gond nélkül jusson a tüdőmbe. A sarkokon láttam, ahogyan a férfiak,- ritkább esetben nők -, hordják a sikátorokból kifelé a holttesteket, majd egy nagyobb konténerbe dobják őket, amin a halott emberek részei felpúposodnak jelezve, ki kéne már üríteni, hogy folytathassa megtöltését az egészet roskadásig. A vér, és a rodhadó hús szaga keveredett egy pöppetnyi friss levegővel, amit elnyomott a bomló testek borzalmas szaga. Fintorogva sürgetten meg lépteimet, hogy minél hamarabb rádőlhessek a matracomra. De nem tudtam, mivel beszélgetnem kellett még egy fiatal gyerekkel, aki cseszett eddig elmondani bármit is, azzal kapcsolatban, mi történt az iskolában. Egy pillanatra megálltam, kezeimet hanyagul tartottam testem mellett, szemeimet pedig szorosan összeszorítottam. Magam előtt megjelent a kép, amikor apukám összesett, és csak percenként remegett meg egyszer-egyszer valamelyik végtagja.

Épp a kanapén ültem, öcsémmel az ölemben, amikor kivágódott az ajtó, és apa lépett be rajta, levegő után kapkodva, egyik keze a mellkasán, másik a nyakát szorongatta. Arca egyre vörösebb, szemei már félig le vannak csukódva. Lábai remegtek, miközben lábfejével próbálta levenni a cipőjét.

- J-Jimin – szólított meg, mire tekintetem övéibe fúrtam, amik már a szenvedéstől, és a benne gyülemlett könnyektől is csillogott – V-vi-vigyázz az öcsédre, és védd m-me-meg m-minden áron – fejezte be dadogva a mondatát majd a paldóra esett, szemei egyre jobban estek lefelé.

- Apa! – kiáltottam fel, majd Jun-t a kanapéra ültettem, és villámsebességgel indultam apukám felé.

A hangra nehézkesen kinyitotta barna, már-már fekete íriszeit. Szemgolyóim megteltek nedvességgel. Reszkető kezemmel megfogtam az övét, mire egy nagyon halvány mosoly terült el az arcán. Lehajoltam hozzá, és a fejemet a vállába fúrtam. Erőtlenül, másik kezével, melyet nem fogtam, kiemelte arcomat vállából, majd kacsóját az arcomra rakta, és törölte le arról sós cseppeimet. Összetört lelkem még jobban darabjaira hullott, amikor édesapám utolsó lehelete végigjárta a lakást, hiába volt az halk. Szemei lassan, erőtlenül csukódtak be, kezének gyenge szorítása csak még jobban enyhült az én mancsomon. Végül leesett a fejemről, és a kezemről is az ő végtagja. Háta alá nyúltam, majd szorosan magamhoz öleltem, férfias illatával megtöltötte utoljára a tüdőmet.

Szemeim hirtelen pattantak ki, mint akit egy vödör vízzel nyakon öntöttek, majd nedves arcomat finoman megtöröltem a kézfejemmel. Lábaim megremegtek, ahogyan újraéltem a pillanatot, mely örökre a retinámba égett. Mintha most történt volna meg. Otthon egy még mindig alvó Jun-t találtam, ezért úgy gondoltam, főzök teát, és megbeszéljük mi történt tegnap, amiért összeverve érkezett haza. Az ajtó lassú nyikorgással adta tudtomra, hogy az álomszuszék felkelt, majd sejtések bebizonyosodott, amikor megláttam bágyadt, álmos arcát. Elmosolyodtam, majd felállva elé sétáltam, és szorosan magamhoz öleltem. Meglepődött ugyan, de végül fejét mellkasomba fúrta, és apró kezecskéit derekam köré tekerte. Vállai rázkódtak, pólómat eláztatták könnyei. Lassan elkezdtem simogatni a hátát, hajába néha apróbb puszikat hintve.

- Menj a nappaliba, megbeszélünk mindent. Rendben? – mondtam neki, majd elengedtem, mire ő is ezt tette.

Egy nagyot szipogva bólintott, és elindult kifelé a konyhából. A teát két bögrébe öntöttem, majd megízesítettem két cukorral, és elindultam a fiú után. Sóhajtva tettem le seggemet szorosan mellé, majd egyik lábamat felhúztam, hogy vele szembe tudjak fordulni. Szemeimmel kíváncsian fürkésztem arcát, amitől zavartan kapta el rólam tekintetét. Arcát több helyen zöld folt tarkította, szeme alatt hatalmas lila monokli éktelenkedett. Kezei egy-két helyen feldagadva, valószínűleg meghúzódott. Élnek mondott kezébe nyomtam a bögréjét, majd érdeklődve szentelték neki a figyelmemet.

- Mi történt? – kérdeztem meg, mire egy fuszrált sóhaj hagyta el az ajkait, majd reszkető végtagokkal nyitotta ki a száját, és kezdett el mesélni.

- Van egy gyerek az iskolában. Han Ji Hun. Ő az iskola vagány csávója, akitől mindenki fél, talán még s tanárok is. Igazából egy rablónak a gyereke, ezért csodálja mindenki. Bárkinek beszólhat, a csatlósai meg csak mennék utána, akik meg tartanak tőle, azok meghunyászkodnak – tömörítette le őszintén. Szemeim tányér nagyságúak lettek, a számban lévő teát, pedig szép ívben köptem ki. Jun felnevetett a reakciómon. Szerettem, amikor vidám volt. Az arca felderült, és mintájú egy teljesen másik embert látnák. Mintha fénylene a szürke, egyhangú utcákon.