Fantasztikus volt az estém Jungkookkal. Figyelmes volt, és jobban megismerhettem. Irtó aranyos volt, minden egyes rezdülésemet figyelte. Megtudtam, hogy Busanban született, hogy huszonhárom éves, és hogy szingli, aminek kifejezetten örültem. Ismerős volt az arca, de mégsem. Aztán leesett, hogy egy egyetemre játrunk vele is, csak ő orvosi, én pedig állatorvosi szakon.

Találtam egy rozoga létrát, amin fokonként és segítséggel ugyan, de kitudok mászni a gödörből, amibe kerültem, miattad.

Őszintén?

Nem bánom, hogy megismertelek. Azt sem, hogy együtt voltam veled. Minden percét élveztem, ahogy azt is, amíg ezeket a röpke, rövidke leveleket írtam neked. Azokat a pillanatokat is, amikor a postaládádba dobtam őket. Ez az utolsó, megnyugodhatsz e felől. Úgy érzem már jobban vagyok, eltudlak engedni, eltudom felejteni az érzelmeimet irántad. Hiszek magamban, hiszek abban, hogy képes leszek rá.

Ez az utolsó, ami nem lett hosszú ugyan, de megírtam, és ugyanúgy, mint az előzőekez, a postaládádba teszem.

Remélem te is boldog vagy, és minden rendben veled.

Ui: ezeket a leveleket elnevezem a mai napon When you walk away - nek.

Tőlem Min Yoonginak
2020.08.29.

5 évvel később
Yoongi szemszöge

Boldog életet élek a feleségemmel, és egy szem lányunkkal. Hiába öt éve, minden egyes levelét megtartottam Ji Yoonak, amit gondosan elraktam egy dobozba.

Tovább lépett rajtam, ahogy az utolsó levelében írta. Ez megnyugtatott, hiszen nem akartam neki fájdalmat. Sokkal fájdalmasabb lett volna neki, hogyha erőltetem. Így viszont nem fájt neki annyira, hiába volt annak a bizonyos tengernek a legmélyén. Hálás vagyok Jungkooknak, hogy felnevelte a gyermeket, aki tulajdonképpen az enyém, és segített Ji Yoonak kimászni a mélyből.

A baráti társaság feloszlott. Mindenki családot alapított, és elköltöztek a fővárosból, messze a sok zajtól. Volt akik külföldre menekültek a sok zsongásból, de akadtak olyanok, akik csak pár várossal odébb telepedtek le.

Kislányom nagy hévvel ugrott a nyakamba az óvoda kapujában. Szorosan húztam magamhoz, miközben a többi szülőt néztem. Feltűnt egy ismerős női alak, de az istenért nem jutott volna eszembe kicsoda az.

- Apa képzeld! - szólalt meg Yuna - Yugyeom a barátom! - mondta, majd kezemet megfogva kezdett el húzni ahoz a nőhöz és fiához, aki egyre ismerősebbé vált számomra. - Appa, ő itt Yugyeom, és az anyukája, Ji Yoo! - vigyora levakarhatatlan volt, én pedig az anya neve hallatán teljes sokk alatt voltam.

- Yoongi? - tért észhez először Ji Yoo, majs barátságosan magához húzott egy ölelésre. Nem voltam rest viszonozni, kezeimet köré csavarva húztam magamhoz. - Mi a helyzet? Yuna a te kislányod? Nem is értem, hogy nem vettem észre a hasonlóságot. - csapta magát homlokon.

- Hát igen. Velem minden rendben, remélem mostmár veled is. - mosolyogtam kínosan.

- Ugyan, soha nem voltam jobban. Van családom, férjem, teljes az életem.- kuncogott.

- Ha gondolod egyszer találkozhatnánk.

- Nincs ellenemre a dolog. - reagálta le ennyivel mondatomat. Elköszöntünk egymástól, majd mindketten kifele vettük az irányt. Kifele menet kisfia egy férfihez rohant, aki agyon ölelgette és puszilgatta a kicsit, majd Ji Yoot is köszöntötte végül pedig beültek családi autójukba. Mi is ezt  tettük, annyi különbsgéggel, hogy T/N nélkül, aki éppen otthon főzött.

Nem bántam meg semmit az életemben, örültem, hogy Ji Yoo is boldog lett, és nem csinált semmi felelőtlen dolgot.

The end