Harmadik levél
Unalmasan, fájdalmasan telnek a napjaim. Olyan érzés, mintha kivettek volna belőlem egy darabot, és az óceán legmélyére dobták volna. Fáj belegondolni a tudatba, hogy egyre több embert vesztek el. Fáj belegondolni, mennyi lehetőséget hagytam ki.
Emlékszel arra a borítékra, amit sírva szorongattam?
Egy egyhetes kikapcsolódást tölthettem volna el Svájcban.
Hogy miért nem mentem el?
Mert úgy éreztem, szükséged van rám. Aznap, mikor megkaptam a jegyet, volt egy éve, hogy a nővéred autóbalesetet szenvedett. Nem akartalak egyedül hagyni, féltem, butaságot csinálsz.
És még rám mondták általános iskolában, hogy önző vagyok...
A hideg, sós víz egyre jobban marja szét a szívemet apró darabokra, néha a tüdőmbe is beférkőzve, levegő nélkül hagyva engem.
Ott bújkál bennem a kérdés.
Mi lett volna, ha nem leszünk egy pár?
Mi lett volna, ha nem szakítasz velem?
Vajon boldog lennék?
Te boldog voltál a kapcsolatunkban, vagy csak egy álca volt az a boldog mosoly az arcodon, amit én vakul észre sem vettem?
Naivnak, semmire kellőnek érzem magamat. Mintha egyre jobban esnék szét, mintha csak csalódott lennék, mert leesett a fagyim az utcán.
Reggeli rosszul léteim vannak.
Érdekel ez téged egyáltalán?
Ha érdekel, ha nem, elmesélem.
A mellkasomban a keserűség egyre jobban árad szét, minden egyes porcikámat megfertőzi, tönkreteszi ez a felemésztő érzés. Mintha a szívem nem dobogna, csak megállt volna a mozgásban, és csak úgy van.
A tojás szagától egyenest hányingerem van, reggelente pedig a vécé a legjobb barátom. Fura ételpárosításokat eszek, mint például a joghurt és a répa. Félek, valamit nagyon elrontottunk, elrontottál.
Nemsokára szeptember elseje. Az iskola év első napja, és a nap, amikor én is visszamegyek dolgozni a saját magamnak kiírt szabadságról. Legalább más is lefoglalja majd a gondolataimat, nem csak te.
Tudom, hogy tudod, de azért leírom neked a reakcióm.
Osztálytalálkozó lesz. Tudod, amiben te is és én is benne voltunk, még gimnáziumban, egyetem előtt.
Tudod mi a vicces?
Hogy utólag lettem a Messenger csoportba bevéve.
És Namjoonon kívül mindenki ellenkezett, hogy bevegyetek, vagy egyáltalán meglegyek hívva.
Mégis csak mosolyogtam. Mosolyogtam, mert már annyira elbaszott az egész életem már általános iskola felsőtagozatától, hogy ez semmi.
Megaláztak, megvertek, bezártak, elvették a könyveim, a táskámat. Nehezen bírtam, most mégis csak mosolyogtam. Kis apróság meg se kottyan már.
Remélem te boldog vagy, és majd találkozunk szeptember tizedikén, abban a kávézóban, ahol minden elkezdődött.
Megvolt a nagyi és a papa temetése. Furcsa volt, kellemetlen, zord. Az eső megállíthatatlanul szakadt, feke tűsarkúm belemélyedt a sárba. A szép, élénk piros rózsa elázott a kezemben. Ezzel semmi gond nem is volt. De megviselte a piciny szívemet, hogy én voltam az egyetlen, aki senkihez nem tudott hozzábújni. Az egyetlen, akinek nem simogatta senki a hátát. Az egyetlen, aki páratlanul, egyedül érkezett meg a temetésre.
Remélem minden rendben van veled, és boldog vagy. Nemsokára tallákozunk.
Tőlem Min Yoonginak
2020. 08.15.
Emlékszel arra a borítékra, amit sírva szorongattam?
Egy egyhetes kikapcsolódást tölthettem volna el Svájcban.
Hogy miért nem mentem el?
Mert úgy éreztem, szükséged van rám. Aznap, mikor megkaptam a jegyet, volt egy éve, hogy a nővéred autóbalesetet szenvedett. Nem akartalak egyedül hagyni, féltem, butaságot csinálsz.
És még rám mondták általános iskolában, hogy önző vagyok...
A hideg, sós víz egyre jobban marja szét a szívemet apró darabokra, néha a tüdőmbe is beférkőzve, levegő nélkül hagyva engem.
Ott bújkál bennem a kérdés.
Mi lett volna, ha nem leszünk egy pár?
Mi lett volna, ha nem szakítasz velem?
Vajon boldog lennék?
Te boldog voltál a kapcsolatunkban, vagy csak egy álca volt az a boldog mosoly az arcodon, amit én vakul észre sem vettem?
Naivnak, semmire kellőnek érzem magamat. Mintha egyre jobban esnék szét, mintha csak csalódott lennék, mert leesett a fagyim az utcán.
Reggeli rosszul léteim vannak.
Érdekel ez téged egyáltalán?
Ha érdekel, ha nem, elmesélem.
A mellkasomban a keserűség egyre jobban árad szét, minden egyes porcikámat megfertőzi, tönkreteszi ez a felemésztő érzés. Mintha a szívem nem dobogna, csak megállt volna a mozgásban, és csak úgy van.
A tojás szagától egyenest hányingerem van, reggelente pedig a vécé a legjobb barátom. Fura ételpárosításokat eszek, mint például a joghurt és a répa. Félek, valamit nagyon elrontottunk, elrontottál.
Nemsokára szeptember elseje. Az iskola év első napja, és a nap, amikor én is visszamegyek dolgozni a saját magamnak kiírt szabadságról. Legalább más is lefoglalja majd a gondolataimat, nem csak te.
Tudom, hogy tudod, de azért leírom neked a reakcióm.
Osztálytalálkozó lesz. Tudod, amiben te is és én is benne voltunk, még gimnáziumban, egyetem előtt.
Tudod mi a vicces?
Hogy utólag lettem a Messenger csoportba bevéve.
És Namjoonon kívül mindenki ellenkezett, hogy bevegyetek, vagy egyáltalán meglegyek hívva.
Mégis csak mosolyogtam. Mosolyogtam, mert már annyira elbaszott az egész életem már általános iskola felsőtagozatától, hogy ez semmi.
Megaláztak, megvertek, bezártak, elvették a könyveim, a táskámat. Nehezen bírtam, most mégis csak mosolyogtam. Kis apróság meg se kottyan már.
Remélem te boldog vagy, és majd találkozunk szeptember tizedikén, abban a kávézóban, ahol minden elkezdődött.
Megvolt a nagyi és a papa temetése. Furcsa volt, kellemetlen, zord. Az eső megállíthatatlanul szakadt, feke tűsarkúm belemélyedt a sárba. A szép, élénk piros rózsa elázott a kezemben. Ezzel semmi gond nem is volt. De megviselte a piciny szívemet, hogy én voltam az egyetlen, aki senkihez nem tudott hozzábújni. Az egyetlen, akinek nem simogatta senki a hátát. Az egyetlen, aki páratlanul, egyedül érkezett meg a temetésre.
Remélem minden rendben van veled, és boldog vagy. Nemsokára tallákozunk.
Tőlem Min Yoonginak
2020. 08.15.
Коментарі