-Amina, van egy észlelt. -nézett rá könyörgően Nich.

-Elfogadtad? -nézett rá kérdőn, mire Nich csak bólintott. -Gyere. -intett fejével, és elindultak egy teljesen másik irányba, az erdő felé.

Az itteni erdő két részre osztható. A külső része, egy átlagos hazai erdőnek mondható. Átlagos zöld lombú fák nőnek, szarvasok, mosómedvék, rókák és sok már állatok lakják. Még nyulak is előfordulnak, mivel a közelben van egy kis falu, ahonnan előszeretettel szöknek el.

Az erdő háromszor, hanem nagyobb része mágikusnak módolható. A zöldlombú fákat felváltották a zöld, lila, rózsaszín, arany, ezüst és ritkán előforduló zöld fák. A levegőben apró szentjánosbogarakhoz hasonló élőlények világítanak kék fényben. Ezzel megadva az erdő misztikus hangulatát. A növényzet három részre osztható. Van az alj, ahol kisebb fejletlen növények vannak, majd követik a cserje szintet, ahol akár derékig érő lágyszárúak vannak. És végül a lombkorona szint, ahol az égig nyúló fák vannak. Ezeket is besorolhatjuk három szintre, mivel nem egyforma idősek. Minél idősebb egy fa, annál nagyobb. Lehet, hogy a külső, átlagos erdőben csak három méterig nő meg, itt akár elérheti a tíz évet. Nem számít a növények esetében, hogy milyen fajtájuk. Ők itt élnek, ahol még a talaj is mágiával van átitatva.

Nichnek kezdett gyanus lenni, hogy egyre beljebb és beljebb haladnak az erdőben. Már rég elhagyták a külső részt, ami már önmagában gyanút keltett benne. De nem szólt egy szót sem, bízott barátjába. Próbált halkan közlekedni, utánozva az ellőtte haladód. De amíg Amina ügyesen és rutinosan közlekedett, ő addig esetlenül. Belül szégyellte magát, de nem adta fel.

-Próbálj meg az élőlényekre koncentrálni. Ha haltalanul akarsz közlekedni meg kell találnod a saját módodat arra, hogyan csináld. Elméletem szerint keresd az árnyékokat, és ők útba igazítanak. -szólalt meg hirtelen Amina, mire Nich belül meglepődött. ~ Honnan tudta, hogy ezzel küzdők? -tette fel benne a kérdést.

-Szinte hangosan a képembe ordítod. És ez megy percek óta. -nézett bele a fekete szemekbe.

-Szóval lépkedjek az árnyékokban? -próbált rájönni a megoldásra.

-Nem ezt mondtam. Kérd ki a segítségét. Mindennek van lelke, még annak is, amiről elsőnek nem gondolnánk. Például itt van ez a kard. -húzott elő a semmiből egy jó hosszú fekete pengéjű kardot. -Mint látod egy átlagos kardról van szó. De ha beszél hozzá, a létesítmény létrehozása vele, máris megváltozik róla a vélemény.

-Akkor itt mindenki beszél? Még a ruháim is?

-Hmm, az attól függ, hogy miből készül. Ha van benne növényi rész, és kapcsolatba tudok lépni, akkor igen. De ha bizonyos dolgok elpusztultak, akkor csak egy közönséges tárgyat.

-Szóval te az élőlényeken keresztül létesítesz eszközzel?

-Igen is, meg nem is. Ez bonyolult. Egyelőre csak annyi, hogy szinte mindennel képes vagyok. Ezért tudok nektek segíteni, hogy kihozzátok saját magatokból a maximumot.

-És ezt te honnan tudod?

-Ezt csak úgy tudom. Ahogyan te reflex szerűen lélegzel, én úgy tudok bizonyos dolgokat.

-Mégis mi vagy te? Valami szörnyeteg. -nevette el magát idegesen Nich.

-Hahaha. -válaszolt gúnyosan Amina. -A szörnyeteg nem én vagyok, hiába állítanak be annak. Az, hogy mi vagyok: ember, akárcsak te.

-Persze. Aki ekkora tudással és képességekkel rendelkező, nem ember. -forgatta meg szemét Nich, és várta hogyan reagál rá Amina.

-Veletek ellentétbe, én létezésemtől fogva tanulok megállás nélkül. Egy szabad percet sem vesztegetek el holmi szórakozásért. Nem azt mondom, hogy nem kapcsolódok ki, de ami nekem kikapcsolódás, az másoknak munka.

-És ezt a felfogást hol tanítja? Mert nem itt, az biztos.

-Ezt nem tanítja sehol. Rajtad áll, hogy mit kezdesz magaddal. A lehetőségek adottak, csak nyitottan kell járni. -nézett előre Amina, és lassan kifújta a lebegőt. -Nemsokára ott vagyunk.

-Mert pontosan hova is megyünk?

-Az erdő közepébe. Ott a legbiztonságosabb hely, még ha el is durvulnának a dolgok.

-De ugye te sem gondolod komolyan, hogy én vagyok olyan szörnyeteg leszek, nem megyek az emberek közelébe!? -kérdőjelezte meg Aminát.

-Nem, de meg tudlak állítani. Ez az én terepem, nem a tiedé. Meg aztán ne haragudjál, de jóval gyengébb vagy nálam.

-Kösz az útba igazgatást. Ezt magamtól is tudtam. -sértődött meg Nich. Amina nem reagált rá. Ő már hozzászokott, hogy kerek perec kimondja az igazságot, főleg akkor, mikor az erejét kérdőjelezik meg. Már kiskorától fogva bizonyítja, hogy őt nem érdemes megkérdőjeljelezni. Vannak bizonyos dolgok, amiket rosszul csinál, de ha az erejéről van szó, legyőzhetetlen. Senki nem érti, hogy ez a csupán kilenc éves gyermek hogyan képes felvenni nála nagyobb idősebbekkel és tapasztaltabbakkal.

-Megérkeztünk. -állt meg egy hatalmas tó partján.

-Ez lenne az erdő közepe? Eléggé kicsi egy erdő. -lepődött meg Nich.

-Valójában jó nagy. Csak közben felgyorsítottam magunkat, ezért nem ilyen rövidnek.

-Ezt nem is láttam. -képedt el Nich.

-Nem látni kell, hanem érezni. Egyes dolgokra nem a szemünkre vagy más érzékszerveinkre hagyatkozunk, hanem a belső énünkre. -magyarázta Amina.

-Most komolyan. Nem szeretnél különórákat tartani nekem? -kérdezte meg barátjától.

-Annak ára van van, meg elvárások is. -nézet rá sejtelmesen, mire Nich idegesen szemláthatóan jó nagyot nyelt.

-És mik azok? -mosolygott vissza rá ugyan úgy Nich.

-Egyiket sem mondom el. -nyújtotta ki rá a nyelvét, és elfutott jobbra, fel az emelkedőn, ami egy szirthez vezet. Nich döbbeneten nézett rá, a hirtelen jött változás miatt, de követte a lányt. Lihegve, a térdén támaszkodva állt meg a szétnyitott karokkal álló, szelet élvező lány mögött.

-Hűű! -ámuldozott Nich, mikor felnézett. A tó világoskéken ragyogott, körülöttük apró kékfények cikáztak. A növények lassan kezdtek el világítani, ahogyan kezdett az ég sötétbe borulni. Lassan előjött a telihold, ami még több fényt adott. Az égen egy hatalmas kékszínű főnixmadár hangosan dalolászott, pontosan körülöttük megjelentek az ott élő állatok. Mindegyikük más-más színben fénylett. Szellő lágyan simogatta bőrüket, és belekapott Amina kibontott hófehér hajában. Most még inkább fehéren csillogott ebben a sötétségben. Szintén halványkék és fehér ruhái fényleni kezdtek, mintha a természet része lenne.

-Ugye milyen szép? Egész életemben ezt láttam, még lenyűgözőbbeket is, de sosem tudom megunni. A természet mindig más arcát mutatja még nekem is. -ragyogott kéken Amina szemei.

-Akárcsak te. -lépett mellé Nich, és karolta át Amina karcsú derekát.

-Hmm, akkor készen állsz? -tért rá az ideérkezésük okára.

-Igen, készen állok rá. -nézett elszántan a lány szemeiben. Lenyűgöző néző, ahogyan ebben a sötétségben hogyan világítanak kék íriszei.