A kincstárnok szemében azért van egy kis félelemérzés is.

- Vilmos úr! Az adatok szerint szeptemberig nagyszámú hozam van a kincsestárba, a törvény szerint elő van írva. Nem értem! Miért kell egy kis problémával idejönni. – kérdezi egy kicsit meglepődve.

A vendégen látszódik, hogy gyötri valami.

- Őfelsége! Kis probléma az én gondom! Azt gondolja fenség! a népnek ez nagy probléma. Szeretném látni azokat a számokat, amit már ön is ismer! Ha nem egyezik meg a mi számításainkkal, akkor nem tudom, hogyan lehet? – válaszolja, egy kis dühödt tekintettel

A vendég odalép, kérni kezdi a jegyzetet, át nyújtja a király, majd hátrébb lép.

- Ezt a bizonylatot leellenőrzöm, azzal, amit én hoztam, imádkozzatok az úrnak. Megfeleljenek a számok, ha nem, nagy probléma lesz. – válaszolja dühödten.

- Királyi fenség! Megengedi, ennek a parasztnak leellenőrizze a fontos dokumentumot, ami államtitok? Mit is értene az a jött ment, a számokhoz! - mondja a kincstárnok, egy kis dühödt hangon

- Kincstárnok! Miért ne ellenőrizze le a paraszt, ami számára fontos! Talán probléma van a számokkal? – válaszolja a király.

Vilmos kezdi a számokat átnézni.

Egy kis idővel később, a terembe halk motyogás hallható

- Királyi fenség! Az önök számításában van egy kis hiba! A törvényes szabályokat vesszük figyelembe, nem ennyinek kell lenni, ami a kincstári beszámolóban szerepel, hanem annyinak, ami az enyémbe.

Mindenki furcsállni kezdi a bejelentést, a kincstárnokon látszódik egy kis félelem.

- Királyi fenség megnézheti az elszámolást, a különbözet is nagy, ez vajon, hogy lehetséges? A választ megadhatom! A nemesek zsebét terheli minden hónapban, ezért szegényedik a pórnép. Ez ellen nem tesz semmit Őfelsége, akkor olyan probléma adódhat, ami nem sokára bekövetkezhet. – mondja kikelve Vilmos.

A saját elszámolását asztalra teszi, és kezd, kisétálni a teremből.

Pár óra múlva, az napi fogódó órának vége lett, így át gondolhatja a király a megtudott gondokat.

Milyen törvényt kell alkotni a nemesek gazdagodása ellen.

Caillet Vilmos visszatér a többi társához, ahogy lehet bizonyos keret között a pórnép is múlathat.

- Barátaim! Végre mondhatom, beszélhettem a királyi őfenségével. A problémánkat elmondtam, azt is, ha nem tesz valamit a nemesek ellen, abból nagy probléma lehet, akár összetűzés is lehet, ami háborúhoz is vezethet. A királyt becsapták.

- Igen barátaim! Reméljük a király fog tenni valamit, a helyzetűnk nem tarthat sokáig. Mindennek van határa, egy darabig tűrhetünk, azután már nem. Nem csak az adózási probléma van, amit le kell küzdeni. Az angol uralkodó is ott van, aki a jussát követeli, de az egyik örökös, már lemondott a trónigénylésről. – erősíti meg Vilmos barátja.

Múlnak a percek, és az órák.

Elérkezik november első napja, a két angol vándor végül eléri a célját, beléphetnek Párizsba.

- Uram! Köszönjük a segítséget, elhozott Párizsba, isten fizesse meg, kívánom az élete örömben és boldogságban teljen, és kerüld el a szomorúságot. Megtudja-e mondani, hol található a királyi palota? Meg szeretném ismerni. – mondja az idegen, de kérdez is.

- Bízom én is uram, az úr segítségébe. Menjen egyenesen ezen az úton, azután térjen el balra, ott mindig egyenesen mennyen. Az út éppen arra vezet. A király remélem segíteni, tud a problémájába. – válaszolja a kocsis, búcsúzásként.

Elköszönnek, a tarisznyába van a váltó ruha, hogy folytathassa a két vándor a gyaloglást tovább.

-----

A megadott úton haladnak a vándorok, akik vándorként vannak felöltözve.

- Uram, nem kellene átöltözni? Így nem léphetűnk a francia uralkodó elé, nem engednek így még az udvarba se. – mondja a bizalmas.

- Igazad van! Így nem léphetűnk az udvarba, a legközelebbi házba átöltözhetünk. – válaszolja.

- Igen uram!

Egy házikó félét pillantanak meg nem messze tőlük, ami elhagyatottnak látszik.

Lassan közelednek felé, hamar el is érik, majd belépnek. Nem látnak bent olyan jelet, hogy használták volna. Helyet néznek az öltözködéshez.

- Végre levehetem ezt a gúnyát, és visszavehetem a hivatalosat, amiben magas rangú személynek tűnök, és itt van ez a levél, amit mihamarabb át kell adnom. – mondja gondolatába a püspök.

Hamar átöltöznek, a ruháikat a házba hagyják, ha szükség lesz rá, akkor visszatérhessenek a házhoz. Tovább indulnak a királyi palota felé.

Nem sokára meg érkeznek a palotához, az egyik őr meg is pillantja a vándorokat, akik már visszaöltöztek a hagyományos ruháikba. Az őr így be is jelentheti a francia uralkodónak.

- Királyi fenség! Egy személy, aki angol országból érkezett, a neve Lincoln püspöke, szeretne önnel beszélni. Üzenetet hozott III. Edward királytól.

- Kéretem. –válaszolja a király, meglepődve.

A palotaőr hívatja, így be is lép a lovagterembe.

- Tiszteletem királyi fenség! Lincoln püspöke vagyok, az angol uralkodótól VI. Fülöpnek üzenetet hozok, át is adnám.

Közelebb lépve át is adja a levelet, ami le van pecsételve.

- Üdvözlöm püspök úr! Köszönöm, olyan messziről jött, az üzenetet átadhassa. Remélem, az udvaromba megpihen? Miben lehetek a segítségébe, az itteni tartózkodás idején? – válaszolja.

Azután másról kezdenek beszélni, főleg az isteni dolgokról.

A naptár november első napját mutatja, az úr 1337.esztendejében.

Megváltozik minden, egy levél miatt, így másfajta időszámítás veszi kezdetét.

A francia uralkodó, éppen a palotájában a dolgozó szobában azon töpreng, a kamarásával együtt.

- Hogy áll az adózási törvény megváltozása? A grófok és a bárók jelezték-e a szándékúkat! A Nemzeti gyűlésen részt vesznek-e, az adózás megreformálásában?

- Királyi fenség! Azt kell mondanom, nem, olyan híreket kapok, nem vesznek részt a törvényi módosításban. – válaszolja értetlenkedve.

Meg döbben a válaszon, mert nem érti, miért teszik ezt.

- Azt mondod, nem vesznek részt! Ez nem megengedett a birodalomba, hogyan tudnám őket megbüntetni? Itt lenne az alkalom arra, segíthessenek az udvarnak, ez már felháborító. Úgy gondolom, nem akarnak segíteni az országon, lenne mit tenni. Nem értik azt, háborúban állunk az angolokkal. – válaszolja, és hírtelen rácsapva az asztalra.

- Fenséges uram! Nem is tudom mit is mondhassak! Összevisszaság van, most kellene a népet segíteni. Egységes országot létrehozni.

A királyságra nehéz idő kezdődik.

A történet egy hercegségben folytatódik, a neve: Montmarency. A Morand testvérek házában.

- Testvérem Pierre! Nem hiszem, az adózási törvényt átgondolják, napokkal ezelőtt meg ígérte a király tesz valamit érdekünkbe. Azt a hírt kapta, háborút kell vívni az angolok ellen. – mondja Callas, meglepődve.

- Jól mondod bátyám! Mit tudnánk tenni ezek után? Könnyebb legyen a sorsúnk, nem tesz jót ez az adójog. – válaszolja, dühödten.

Azután el kezdik vitatni a helyzetűket.

-----

A hercegségben a települést, Beauvoisnak hívják, itt laknak a Morand fivérek, fiatalok, és fiatal házasként nehéz az életűk, az adójog törvénye miatt.

Szabadok nem lehetnek, így tenniük kell valamit. Az egyik napon a herceg, valamelyik faluba tesz látogatást, így esik az említett falúra.

- Te szolga! Meglátogatnám az egyik falút, hogyan dolgoznak ott, és alkalmazzák ezt a törvényt, induljunk. – mondja a herceg fennhangon.

- Igen herceg uram! Nem sokára oda érünk, a falut jól ismerem, a törvényt ismerik, és betartják, az adójog alapján, gazdagítsák az ön kincsestárát. – válaszolja a kocsisa, de a gondolatom máshol kezd lenni.

Az úton csak ők vannak, a tájat nézi a herceg, a szolga a gondolatait csak magában mondhatja, mert nem jó, ahogy velük beszél, és a többi szolgasággal, akik kiszolgálják a herceget.

- Herceg úr! Nem emlékszik, én is olyan szolga vagyok, akiket leparasztozik, ha a társaimat bántja, akkor engemet is, kár nem lehet mit tenni, ha eljönne a mi napúnk a nemesek ellen, akkor elsők közt leszek. Nem engedem meg, kihasználjanak, elfelejti minden nemes, kinek a munkájából lett gazdag. Egy nap eljöhet a mi napúnk, és akkor lesz ne múlass.

Nem sokára elérkeznek a faluhoz, szétnézhessen a herceg, nem haladnak sokat, az egyik háznál jelez az ura, mert a kocsi nyitott.

Éppen annál a háznál, ahol a Morand testvérek laktak, a feleségűkkel.

- Te szolga! Ebben a házban ki lakik? Mond meg tüstént, ha itthon vannak, meglátogatnám őket. – kérdezi gúnyosan

- Herceg uram! Ebben a házban a Morand fivérek laknak, a feleségűkkel, a fivérek az ön földjén dolgoznak. Amit kell, azt most takarítják be, a nőtagok, talán itthon dolgoznak. – válaszolja, gondterhelten

- Szólj nekik tüstént! A herceg meg akarja látogatni. – válaszolja, szigorúan.

Nem tehet mást, mint meg keresi, az udvarra belépve, indul a ház mögé. Addig a herceg, a szekérnél várakozik.

Rájuk is talál a szolga, a két fiatal lány elcsodálkozik a szolga láttán, így arra következtetnek, a nagyhatalmú herceg a közelben van, éppen a szüretelést teszik.

- Mary és Madlein! A fivérek a földet művelik, betakarítanak, valamit? A herceg itt van, látogatást akar tenni, ha meglátja, amit tesztek, akkor nagyon dühös lesz. – kérdezi értetlenkedve.

- Edmond! Kérlek, ne áruld, el mit teszünk. Rosszabb lesz nekünk, az urunk szőlőjét préseljük. –válaszolja könyörögve Mary.

- Nyugodtak lehettek, nem mondom el. – válaszolja.

A herceg nem vár sokat, így belép az udvarra, és követve az épületet a melléképületbe, meg pillantja a szolgáját, és a két fiatal lányt.

- Herceg uram! A házban ez a két fiatal lány van, a férjeik dolgoznak. – mondja csodálkozva a szolga.

A herceg szétnéz, amit lát, azt bámulattal nézi.

- Szolgák! Mondjátok, meg mi történik itt? Úgy látom, mintha szüretelés történne, és kinek a szőlőjéből? A ház körül én nem látok tőkét! Biztosan, ami itt van, az enyém. Tudom, hogy nektek mi jár. – kérdezi a herceg fennhangon.

- Uram! Könyörgünk, könnyítsen az életűnkön, az adójogban leírtakat nem tudjuk tartani. Így a bor eladásából kaphatnánk egy kis kevés összeget, ami arra lenne jó, lehessen annyi, kiválthassuk magúnkat, így a többi polgárral lehetnénk egyenlők. – mondja térdepelve az egyik szolgálólány, könnyes arccal.

- Szóval erre megy ki a dolog, Kiválthassátok magatokat! Azt már nem, én vagyok itt a hatalom, és a törvény. – válaszolja dühödten.

Nagyon dühös lett a herceg, amit látott a helyiségbe, hírtelen kezdi felborítani, amit csak lehet. Azt követően indul is vissza, int a szolgájának, hogy mennyen vele.