1.fejezet
2.fejezet
3.fejezet
4. fejezet
5.fejezet
6.fejezet
7.fejezet
8.fejezet
9.fejezet
7.fejezet

A szolgák, amit parancsba kapnak, azért fellázadtak, minden tartományban Párizs környékén. Május 28.-ai napon a faluban, aminek a neve Saint-Leu-d’Esserent, a katonák fosztogatni kezdenek, mert hónapok óta, nem kapnak zsoldot.

- Társaim! Itt van ez a falu, mennyünk be, a dolgotokat tudjátok! Semmi erőszakoskodást, csak fosztogatást. – mondja a katonák vezetője.

- Igen parancsnok úr! Napokon át nem ettünk semmit, csak a kenyér. Az angolok elleni háború nem tesz jót nekünk. – válaszolja egyik hűséges vitéze.

Így a lovaikat a falu szélén kell, hogy hagyják, de vigyázza két társuk. Sokan vannak, szám szerint negyvenen, nem sokára be is érnek. Így a lakosoknak menekülniük kell előlük, valahonnan megszólal egy hang.

- Minden vitéz a házba menjen, hátha a raktár tartogat valamit, a szolgákat nem bántani.

A zsoldnélkűli vitézek a parancs szerint kezdenek engedelmeskedni.

- Uram! Kérem! Ne vegye el a betevőnket, négy gyermekem van, kell az ennivaló. Ne tegye uram! – mondja az egyik

- Félre innen te paraszt! Nekünk is meg kell élni valamiből, három hónapja, hogy zsoldot nem kaptunk.

Az után a szegény szolgát ellöki, amit meg tud fogni, annyit tud csak vinni, a gyermekei látják az egészet.

Nem tudnak mit tenni, a falu belseje felé indulunk tovább, hirtelen a falu lakósai szerszámmal a kezükbe, ellenállásba kezdenek.

Helyben pár katona életét veszti, így a többieknek menekülniük kell, a falut mi hamarabb el kell hagyni, amit meg tudunk szerezni, csak annyival tudnak elmenekülni. A falu így győzni tud, a parasztok lázadása írja az eseményt, az egyik ilyen a Beauvais nevű hely, a parasztság vezetőt választ, így lesz a selfek vezetője Guillaume Cale.

- Szolgatársaim! Végre eljöhetett a mi időnk, harcolhatunk az urunk ellen, akik kizsákmányolnak, az adónk egy részét elveszik. Ezért vagyunk szegényebbek, amit szeretnénk, azt nem tehetjük meg. Érdekünkért tehetünk együtt, harcolhatunk elnyomóink ellen. Itt az idő! Mondjátok el a társainknak ezt a hírt, ők is válasszanak maguknak vezetőt. – mondja a megválasztott vezető.

A faluban lévők éljeneznek, mert meglátják Etienne Marcellt.

- Szolgák! Azért jöttem, munkátokba segítsek, az érdekeitekért harcolnék, mert rájöttem, nem csak a nemeseknek van problémájuk, hanem nektek, a földet művelő szolgáknak. Azért jöttem, segítsem a harcotokat. – mondja.

Egy hangközbe szól, mintha bekiabálna.

- Hogyan fogsz nekünk segíteni? Hogy gondolta uram?

- Ez jó feltevés! Meg tudom mondani, melyik nemest kell kifosztanotok, mással van elfoglalva. A raktárait is megmutathatom. – válaszolja, de a gondolatomban más van.

Mindenki éljenezni kezd, ennek örül a legjobban.

- Utánam mindenki. – mondja, majd a kezével kezd inteni.

A szolgák a munkai eszközeivel, ami a fegyverükké vált, Marcell után kezdenek indulni. Az első helyszín, amit meg látogatunk, egy raktár.

A földesúr később ráeszmél, így, menekülnie kell.

Aznap győznek, a hír így terjedni kezd, lehet könnyen harcolni a nemesek ellen.

- Marcell uram! A segítségével bátorságot adott ahhoz, harcolhatunk a birtokosok ellen, ne sanyargassanak tovább. Tudja meg minden nemes, minket, a parasztokat nem szabad bántani. – válaszolja boldogan az egyik szolga.

Akik jelen voltak, mindenki köszönetet mond neki, más van az eszébe, valójában, nem is akarja őket segíteni, hanem kihasználni

-----

Idő múltával a parasztság Párizs környékén igazságot kezd szolgáltatni, a nemeseket meg tudják félemlíteni, de a kétszínű Marcell sietve megyen Gonosz Károlyhoz.

- Károly uram! Tudja, a parasztság fellázadt? A raktárait fosztogassa, a földesuraknak, és a nemeseknek. – mondja dühösen.

A régens, dühödten az asztalra csap.

- Igen Marcell! Nem tudom, hogyan lehet ez! Bátorságot kaptak, Párizs környékét ők uralják. Nem tudok olyan helyre lépni, ahol még nem voltak. Ez a dolog idegesítő, a vezetőjük valami Jacques de Cennebieris, ő szítja a parasztokat. Mi tévő legyünk? Nem csak ezek a Jacquesok teszik a problémát, ez a háború az angolok ellen. Még a zsoldosok is ott vannak, akik fosztogatják a falvakat. Milyen megoldást tudnál mondani, hogyan győzhetjük le végérvényesen ezeket a parasztokat? Ha segitel, megjutalmazlak, de ha akarod, még rangot is kaphatsz. – válaszolja dühödten.

- A feladatot elvállalom! Egy megoldás éppen lenne is, az egyik városnál bevárhatják a parasztokat, ott le is csaphatna. A fedezékül a magas sziklák lesznek, ez csapda nekik. Végérvényesen győzhet, akár a királyi rangot meg is kaphatja. A hely, amire gondoltam, az Oisa nevű völgy, és Mello nevű városa. – válaszolja dühödten

- Ahogy mondod, nem is rossz ez az ötlet, így nem csak csapdába esnek, hanem meg is semmisülhetnek. Amit elő kell készíteni ehhez, megtennéd! – válaszolja a régens, nevető kacajjal az arcán.

- Igen fenséges uram! Örömmel. –válaszolja, a gondolatába, a hatalomvágy, hogyan szerezheti meg.

Elköszön, a feladatába bele kezdhessen.

Az angol zsoldosok tudnak a Párizsi paraszt felkelésekről, így kihasználják a fosztogatást. Nem sokára egy völgyhöz érkeznek, a Mello nevű helyre, a falu határában állomásoznak, a vezetőjük Robert Surcott.

- Zsoldos társaim! Itt vagyunk a Mello nevű falú közelébe, legyetek figyelmesek, ha találkoztok a parasztsereggel, harcolhattok nyugodtan, nem szabad kegyelmezni nekik. Most letáborozunk, kiküldöm a kémeimet, ha észrevesznek valamit, akkor rögtön nekem szóljanak. – mondja, izgatottan.

Három kéme már rögtön indul is.

- Vajon mi tévő legyek, ha találkozok a parasztokkal, beszéljek velük? Talán harcoljak ellenük? A kémeim vajon mit fognak mondani! - mondja magába a zsoldosok vezetője.

Nem sokára a többiekhez csatlakozik.

A kémek fél órával visszatérnek.

- Uram! Fontos a hír! A sereg közeledik a falu felé, nem sokára beérnek. – mondja lihegve az egyik kém.

- Társaim! Eljött az idő a cselekvésre, megütközhetünk a nagy parasztsereggel, nincs már vissza út, szóródjatok szét, legyetek a szikláknál, és ha itt lesznek, mögéjük tudtok bújni. – válaszolja, csodálkozva, már innen nincs vissza út.

Sokan kezdenek felmászni a sziklákra, ezzel elzárhatjuk a menekülők útját, a támadás ideje alatt, nem sokára felveszik a figyelő állást.


© Matthew M. D'Arc,
книга «Jeanne D'Arc Nemzedéke».
Коментарі