III.
„Néha a vonzalom egy félénk virág, aminek idő kell a virágzáshoz."
Jane Austen
《《《《《¤》》》》》
Kimberly ujjai gyorsan, rutinosan mozogtak telefonja billentyűzetén. Nem tudta jó ötlet-e az, amit csinál, de úgy volt vele, hogy egyszer él. És amúgy is; ha félre ismerte a férfit, akkor többször úgysem keresik egymást. Ezzel próbálta nyugtatni magát, de még úgyis, hogy semmi tétje nem volt a dolognak, a lány úgy érezte, szíve a torkában dobog. Aztán a lélek győzött, - vagy akárhogyan is nevezik egyesek, - és a nő megnyomta a hívás gombját. Elérhető. Egy csörgés. Két csörgés. Három... Kim a sokadik után úgy érezte, talán mégsem olyan jó ötlet ez; már készült lerakni, amikor a mély férfi hang felvette:
- Tessék? Itt Seth Johnson - kezdte a beszélgetést érdesen, kissé monotonon. Nem érkezett válasz, ezért ismét megszólalt: - Haló! Itt van még?
- „Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagjaid lesznek, amik nevetni tudnak!" - idézett A kis hercegből a lány mosolyogva.
- Á, a kávés lány a regénnyel - hallatszódott a felismerés a vonal túlsó oldaláról. Seth ugyan számított Kimberly hívására, a hangja mégis meglepetten csengett. Az idő múlásával egyre kételkedett abban, hogy valaha is önszántából felhívná a lány. Úgy tűnik; vannak csodák.
- Szia Seth - köszönt neki a lány. - Szóval azt éreztem muszáj lesz elmondanom neked az én kedvenc részemet, ha már egyszer válasz nélkül hagytalak a pékségben - magyarázta a helyzetet. Az emberek ezt teszik, ha magukhoz képest nem megszokott dolgot tesznek.
- Szóval, csak ezért hívtál? - kérdezte a férfi, és várakozóan pásztázta az előtte lévő naptárat. Két hete találkoztak először, ha Kim tudása szerint számolja.
- Hát, nem is tudom. - A lány elgondolkozott. Mit is csinál most pontosan? És miért? Mert volt egy olyan elképzelése, hogy nem veszt ezzel semmit, ezért minden- mindegy alapon zargatja a férfit? Ez egyáltalán nem rá vallott. -Talán szerettelek volna megismerni, és ez a Carpe diem érzés is rátett - mondta lassan, minden szavát alaposan megfontolva. - Szóval nem, nem csak a válasz miatt hívtalak.
A vonal túlsó végéről nem érkezett egy ideig reakció. Kimberly idegesen kopogott körmével a tölgyasztalon. „Lehet ezzel a mondatommal végleg elástam magam a férfi előtt?"
- Seth? - törte meg a csendet várakozóan a nő. Végtelenül kínosan érezte magát, az arca lángra gyulladt a helyzet miatt. Örült, hogy legalább nem szemtől szembe beszélnek. Akkor hogy rejtené el szégyenét?
- Ráérsz most pénteken? Ismerek egy jó helyet a közelben, és szívesen elvinnélek oda, ha lenne kedved velem tartani.
„Na hát most meg ez. Kezdek összezavarodni; most akkor mégsem szúrtam el semmit?" Agyában forogtak a fogaskerekek, próbálták összerakni a hiányos részeket, hogy Seth mire miért úgy visszajelez, ahogyan.
- Igen, a péntek tökéletes - felelte olyan gyorsan Kim, mintha más lecsapott volna előtte a lehetőségre. Seth jót mosolygott a lányon.
- Érted mehetek, ha gondolod - tette hozzá bizonytalanul a férfi.
- Megköszönném. Mégis csak egyszerűbb lenne úgy - egyezett bele a lány, és lediktálta a címét, majd megbeszélték, hogy érte meg hatra, és onnan indulnak a... mire is? Lehet ezt randinak felfogni? Végül is Kim úgy volt vele, hogy ahogy a helyzet hozza, úgy nevezik majd meg a találkozót. Ezt az aspektust preferálta leginkább az összes közül, ami fél perc alatt eszébe jutott.
„Igen, így a leglogikusabb."
Sethtel jó éjszakát kívántak egymásnak, majd Kim bontotta a vonalat. Sóhajtva helyezte le a készüléket az éjjeli komódra, és temetkezett bele újra a filmbe, amit még a fiú hívása előtt nézett. Egy megható történetet foglalt magába egy ifjú szerelmes párról, akik sok megrázkódtatás után jutottak csak túl belső harcaikon, majd miután lelkileg felépültek, újrakezdtek mindent a legelejéről.
Kimberly meg sem próbált már koncentrálni a filmre, másfelé kalandozott el. Gondolatai Aidan körül forogtak. Annyi, de annyi éve nem látta már őt, igazából azt sem tudja, vajon elment-e a brooklyni egyetemre, vagy, hogy egyáltalán él-e még. Hat év hosszú idő arra, hogy elsodorja az embereket egymástól. Mégis, Kim egyszerűen nem tudta elengedi a fiút. Egyrészt, mert magyarázattal tartozott neki, méghozzá sokkal. Másrészről mert még mindig érzett valamit iránta. Talán nem volt ez több hiánynál, haragnál, esetleg egy parányi kis reménynél, de a lány eddig nem tudott csak úgy elsiklani az Aidan-téma mellett. Viszont mostanában észrevette, hogy egyre kevesebbet gondolt rá. Jó, oké, nyilván Raymond halála kissé felkavarta a múlt történéseit, felszakította a régi sebeket, de ezt leszámítva a lány úgy figyelte meg magán, gyógyuló tendenciát mutat. Gyógyul, mert rájött, bármennyire szeretné látni Aidant, ha ő magától nem határozza el, hogy újra felbukkan Kimberly életében, sohasem látja többet. Egyre egyértelműbbé vált számára, hogy ideje feledni a múltat, és a jelenre összpontosítani.
Hiszen most is annyi minden történik vele; mostoha apjával jobb viszonyba kerültek, a bátyja jegyben jár egy csodálatos lánnyal, és már szervezik az esküvő előkészületeit -, természetesen, mivel a két testvér jó viszonyt ápol egymással, Kimberly fontos szerepet kap a ceremónián; ő lesz az egyik tanú. A lány úgy gondolta, ennél nagyobb megtisztelésben nem lehet része senkinek egy menyegzőn. - És most itt ez a férfi is; Seth Johnson. Annyira meg akarta fejteni őt, és megismerni. A kíváncsisága hajtotta.
Kim azon az éjjel ritka jól aludt. Általában minden apró zörgésre felkel, de most az sem verte fel álmából, amikor a szomszéd hangosan becsapta ajtaját, vagy a felette lévő lakó fapapucsával ütemesen ritmust diktált lábaival. Az éjszaka összes zaját elfelejttette benne az a gondolat, miszerint minden a legnagyobb rendben... Béke áradt szét benne. Ez már csak onnan is látszott, hogy nem szorította olyan görcsösen takaróját. A lehető legkényelmesebb pózt vette fel, amit csak tudott, a maga nyakatekert módján; lábai fordított V-ben álltak, csípőjét elfordította, feje hátra csuklott. Bal keze hasán pihent, a jobbat a háta alatt hagyta. Arcára halvány mosoly ült ki. Josephről, a bátyjáról álmodott, és a közelgő téli esküvőről.
A lányon tökéletesen állt a ruha, amit Joseph újdonsült felesége, Harriet választott neki. Csípőjénél a testére simult, onnantól lefelé lágyabban esett, egészen a térde aljáig. Egyszerűen imádta a szettjét, mert úgy érezte, igazán előnyösen áll neki. De nem is kérdés, hiszen bézs színe kiemelte kreolos bőrét és csokoládébarna íriszeit. Lényeg a lényeg, Kimberly úgy érezte magát a lagzin, akár egy igazi úrinő. Kezében kecsesen egy pezsgőspoharat tartott, és legjobb barátnőjével csacsogott, aki nem mellesleg, Harriet unokatestvére. Az esküvő nagy részét a lánnyal töltötte, ugyanis mindketten rettentően féltek a számukra ismeretlen vendégektől, akik az ismerősüknek vallották magukat, és a lányok gyermekkori kínos emlékeikkel próbálták oldani a feszültséget. Ha pedig eddig Kimberly nem tartotta elég kényelmetlennek az efféle szituációkat, most már megbizonyosodhatott róla, hogy a nap legnagyobb próbatételének ezek a beszélgetések minősíthetők. Egy újabb ismeretlen alakot látott meg közeledni feléje, de már elmenni sem próbált. Pontosabban nem tudott: elvarázsolta őt a férfi. Kim arca lángra gyulladt, amikor érdes hangján a másik megszólalt:
- Szabad egy táncra?
A lány igent bólintva helyezte bele apró kezét a férfiéba. Olyan természetesen fonódtak össze ujjaik, mintha mindig is ott lett volna a helyük, és arra találták volna ki őket, hogy egymásét egészítsék ki. A férfi Kim derekánál tartotta jobb kezét, alaposan ügyelve arra, hogy ott is maradjon. Nem akart első pillantásra tolakodónak tűnni -, vagy legalábbis a lány így gondolta, de minden értelmes képzelgése elszállt, amikor szemkontaktust létesített az előtte álló szerzettel. Úgy érezte, elveszik igéző sötétkék szemeiben. Biztos volt benne, hogy már jóval több ideig vizsgálta a szempárját, de egyszerűen nem tudott elszakadni tőle. A férfi tekintete fogva tartotta őt. A szám után ezzel a kérdéssel fordult hozzá:
- Ismered A kis herceget?
Kimberly szeme kipattant, amikor meghallotta az ébresztő ricsajt csapó hangját. Egy régi vacak volt, amit még pár éve kapott a nagymamájától. Emléke miatt nem mert megválni tőle.
Szóval miután a lány fáradtan lecsapta a vekkert, beletemette arcát a vanília illatú párnába. Mélyen magába szippantotta. Az aroma kellemesen hatott Kimberlyre egészen addig, amíg nem ötlött fel benne az álma. Egyből görcs fogta el. Zavart arcát vizslatta a tükörben. Nem jellemezte őt az, hogy egy-egy kellemetlen helyzet adtán elpirul, ezért is érte olyan váratlanul a dolog. Annyira meglepődött a saját testi reakcióin, az álmán, hogy segítséget hívott.
* * *
- Oké, rendben, akkor összefoglalom röviden - vette át a szót Lisi, miközben összekulcsolta ujjait. Azt a tipikust, a most-akkor-tárgyaljuk testhelyzetet vette fel. - Találkoztál egy férfivel, aki...
- Sethtel - vágott közbe Kimberly.
- Oké, na de hadd fejezzem be! Szóval, találkoztak ezzel a férfival, Sethtel - kezdett bele a lány, és várakozóan nézett a barátnőjére, aki bólintással helyeselte az eddigi összegzőt. - Megbeszéltetek egy randit péntekre. Aztán tegnap vele álmodtál. Nem lehet, hogy csak felzaklatta a fantáziádat?
- Nem igazán tudom. Nem tudom, mit kezdjek a helyzettel. Lehet, csak túlgondolom a dolgokat - tűnődött el a nő, és sóhajtva Lisire vezette a tekintetét. – Lehet, csak a mostani helyzet miatt érzek így?
Kimberly úgy érezte, fel tudna robbanni a rengeteg kérdéstől, ami benne kavargott. Utálta azt a belőle sugárzó tanácstalanságot.
- Figyelj, Kim. Őszinte leszek veled. Lehet, csak azért kavar fel ennyire ez a férfi, mert emlékeztet Aidanre. De mint te is mondtad, Aidan kilépett az életedből. És nem fog viszajönni. Tovább kéne lépned, és nem egy olyan emberben keresni a jövődet, aki egy hasonmása a gyermekkori sérelmeid okozójának.
A lány kegyesen próbálta felvázolni a helyzetet, mégis akkor sokként érte Kimet a tény, miszerint Lisi azt hiszi, ő csak pótolni akarja Aidan hiányát ezzel a szerzettel.
- Nem tartom jó ötletnek, ha most vágj bele ebbe. Nézd, Aidan is elég nagy trauma volt neked, hát még Ray halála. Nem szeretném, ha megint fel kéne kaparni téged a padlóról. Te is tudod, mindig azt mondom, hogy...
- Hogy a repedéseket egy idő után nem lehet orvosolni. És nincs az a pillanatragasztó, ami meg tudná ragasztani a szívet, ha ezer darabra esik - folytatta vontatott hangon a másik. Kimberly tudta, mennyi igazságot rejtenek barátnője hegyi beszédei, de most nem foglalkoztatta a dolog. - Tudom, tudom. Csak néha eszembe jut, hogy mióta Aidan elment nem sokat voltam boldog, és bár nem ismerem Sethet, úgy érzem, találkoznom kell vele. De egyszerűen nem tudom megmagyarázni a miértjét.
Lisi fejét csóválva nézett a törékeny lányra. Észrevette, hogy lefogyott a gyász hetei miatt. A pulcsija lógott rajta, és úgy tűnt, nem érzi jól magát a bőrében. De nem akart beleszólni, mert Kimberlynél ez mindig úgy működött, hogy magának kellett felismernie a jelent, hogy milyen helyzetbe csöppent. Lisi pedig csak a gyógyulás azon szakaszában tudott támasz lenni, ahol változtatni akart a helyzetén a lány. De amíg nem veszi magát észre...
- Én még mindig nem támogatom a dolgot, de... mert ha te tényleg úgy érzed, Seth ad neked egy egyfajta életerőt, akkor hajrá, ismerd meg... - fejtette ki röviden Lisi. De nem azért bátorította Kimberlyt az ismerkedésre, mert ő is úgy látta jónak, hanem mert a barátnője ezt akarta hallani.
- Köszönöm - felelte vidáman a lány, és úgy érezte, hatalmas tehertől szabadult meg. Már kétségek nélkül tud szembenézni a pénteki randi--féleséggel.
- De azért, szeretném elsőkézből megtudni majd a randevúdat, hosszasan kifejtve. Minden egyes részletre kíváncsi vagyok- mondta kissé szájbarágósan a lány, és belekortyolt eszpresszójába.
- Másképpen nem is lehetne - motyogta orra alatt a nő, és a távolba meredt. Az utcát kémlelte; figyelte a járókelőket. Egy idő után azon kapta magát, ő egy bizonyos embert keres a tömegben. Gyorsan visszakapta fejét a barátnőjére, aki halvány mosollyal újabb kérdésekkel bombázta, legtöbb persze a számára ismeretlen jövevényre utalt. Érdekelte, hogy hord-e karórát, sportcipőt visel, vagy inkább elegánsabban öltözködik.
- Na és milyen a szeme színe?
„Tengerkék. Olyan, mint amikor a sziklára felcsap a hullám. Fehér pettyek díszítik. A bal írisze kissé átfordul szürkébe, de ezt csak az igazán figyelmes emberek veszik észre. Nem mondható heterokrómnak, mert annyira nem szembeötlő a különbség. Mindenesetre gyönyörű. Sőt, mit több: letaglózó. Látni benne az érzelmeit, a gondolatait."
Kimberly fejben áthúzta Seth szeméről való áradozását, és csak annyit felelt, hogy kék.
Sziasztok!
Ez lenne itt a harmadik rész, remélem elnyerte a tetszéseteket. Igyekszem majd valamilyen rendszerességet kialakítani a részek publikálása között, eddig még nem sikerült. 😅
Lényeg a lényeg, remélem mindenkinek jól telik az újév, a tanulóknak pedig sikeres félévzárást, vizsgákat kívánok! ❤
Jane Austen
《《《《《¤》》》》》
Kimberly ujjai gyorsan, rutinosan mozogtak telefonja billentyűzetén. Nem tudta jó ötlet-e az, amit csinál, de úgy volt vele, hogy egyszer él. És amúgy is; ha félre ismerte a férfit, akkor többször úgysem keresik egymást. Ezzel próbálta nyugtatni magát, de még úgyis, hogy semmi tétje nem volt a dolognak, a lány úgy érezte, szíve a torkában dobog. Aztán a lélek győzött, - vagy akárhogyan is nevezik egyesek, - és a nő megnyomta a hívás gombját. Elérhető. Egy csörgés. Két csörgés. Három... Kim a sokadik után úgy érezte, talán mégsem olyan jó ötlet ez; már készült lerakni, amikor a mély férfi hang felvette:
- Tessék? Itt Seth Johnson - kezdte a beszélgetést érdesen, kissé monotonon. Nem érkezett válasz, ezért ismét megszólalt: - Haló! Itt van még?
- „Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagjaid lesznek, amik nevetni tudnak!" - idézett A kis hercegből a lány mosolyogva.
- Á, a kávés lány a regénnyel - hallatszódott a felismerés a vonal túlsó oldaláról. Seth ugyan számított Kimberly hívására, a hangja mégis meglepetten csengett. Az idő múlásával egyre kételkedett abban, hogy valaha is önszántából felhívná a lány. Úgy tűnik; vannak csodák.
- Szia Seth - köszönt neki a lány. - Szóval azt éreztem muszáj lesz elmondanom neked az én kedvenc részemet, ha már egyszer válasz nélkül hagytalak a pékségben - magyarázta a helyzetet. Az emberek ezt teszik, ha magukhoz képest nem megszokott dolgot tesznek.
- Szóval, csak ezért hívtál? - kérdezte a férfi, és várakozóan pásztázta az előtte lévő naptárat. Két hete találkoztak először, ha Kim tudása szerint számolja.
- Hát, nem is tudom. - A lány elgondolkozott. Mit is csinál most pontosan? És miért? Mert volt egy olyan elképzelése, hogy nem veszt ezzel semmit, ezért minden- mindegy alapon zargatja a férfit? Ez egyáltalán nem rá vallott. -Talán szerettelek volna megismerni, és ez a Carpe diem érzés is rátett - mondta lassan, minden szavát alaposan megfontolva. - Szóval nem, nem csak a válasz miatt hívtalak.
A vonal túlsó végéről nem érkezett egy ideig reakció. Kimberly idegesen kopogott körmével a tölgyasztalon. „Lehet ezzel a mondatommal végleg elástam magam a férfi előtt?"
- Seth? - törte meg a csendet várakozóan a nő. Végtelenül kínosan érezte magát, az arca lángra gyulladt a helyzet miatt. Örült, hogy legalább nem szemtől szembe beszélnek. Akkor hogy rejtené el szégyenét?
- Ráérsz most pénteken? Ismerek egy jó helyet a közelben, és szívesen elvinnélek oda, ha lenne kedved velem tartani.
„Na hát most meg ez. Kezdek összezavarodni; most akkor mégsem szúrtam el semmit?" Agyában forogtak a fogaskerekek, próbálták összerakni a hiányos részeket, hogy Seth mire miért úgy visszajelez, ahogyan.
- Igen, a péntek tökéletes - felelte olyan gyorsan Kim, mintha más lecsapott volna előtte a lehetőségre. Seth jót mosolygott a lányon.
- Érted mehetek, ha gondolod - tette hozzá bizonytalanul a férfi.
- Megköszönném. Mégis csak egyszerűbb lenne úgy - egyezett bele a lány, és lediktálta a címét, majd megbeszélték, hogy érte meg hatra, és onnan indulnak a... mire is? Lehet ezt randinak felfogni? Végül is Kim úgy volt vele, hogy ahogy a helyzet hozza, úgy nevezik majd meg a találkozót. Ezt az aspektust preferálta leginkább az összes közül, ami fél perc alatt eszébe jutott.
„Igen, így a leglogikusabb."
Sethtel jó éjszakát kívántak egymásnak, majd Kim bontotta a vonalat. Sóhajtva helyezte le a készüléket az éjjeli komódra, és temetkezett bele újra a filmbe, amit még a fiú hívása előtt nézett. Egy megható történetet foglalt magába egy ifjú szerelmes párról, akik sok megrázkódtatás után jutottak csak túl belső harcaikon, majd miután lelkileg felépültek, újrakezdtek mindent a legelejéről.
Kimberly meg sem próbált már koncentrálni a filmre, másfelé kalandozott el. Gondolatai Aidan körül forogtak. Annyi, de annyi éve nem látta már őt, igazából azt sem tudja, vajon elment-e a brooklyni egyetemre, vagy, hogy egyáltalán él-e még. Hat év hosszú idő arra, hogy elsodorja az embereket egymástól. Mégis, Kim egyszerűen nem tudta elengedi a fiút. Egyrészt, mert magyarázattal tartozott neki, méghozzá sokkal. Másrészről mert még mindig érzett valamit iránta. Talán nem volt ez több hiánynál, haragnál, esetleg egy parányi kis reménynél, de a lány eddig nem tudott csak úgy elsiklani az Aidan-téma mellett. Viszont mostanában észrevette, hogy egyre kevesebbet gondolt rá. Jó, oké, nyilván Raymond halála kissé felkavarta a múlt történéseit, felszakította a régi sebeket, de ezt leszámítva a lány úgy figyelte meg magán, gyógyuló tendenciát mutat. Gyógyul, mert rájött, bármennyire szeretné látni Aidant, ha ő magától nem határozza el, hogy újra felbukkan Kimberly életében, sohasem látja többet. Egyre egyértelműbbé vált számára, hogy ideje feledni a múltat, és a jelenre összpontosítani.
Hiszen most is annyi minden történik vele; mostoha apjával jobb viszonyba kerültek, a bátyja jegyben jár egy csodálatos lánnyal, és már szervezik az esküvő előkészületeit -, természetesen, mivel a két testvér jó viszonyt ápol egymással, Kimberly fontos szerepet kap a ceremónián; ő lesz az egyik tanú. A lány úgy gondolta, ennél nagyobb megtisztelésben nem lehet része senkinek egy menyegzőn. - És most itt ez a férfi is; Seth Johnson. Annyira meg akarta fejteni őt, és megismerni. A kíváncsisága hajtotta.
Kim azon az éjjel ritka jól aludt. Általában minden apró zörgésre felkel, de most az sem verte fel álmából, amikor a szomszéd hangosan becsapta ajtaját, vagy a felette lévő lakó fapapucsával ütemesen ritmust diktált lábaival. Az éjszaka összes zaját elfelejttette benne az a gondolat, miszerint minden a legnagyobb rendben... Béke áradt szét benne. Ez már csak onnan is látszott, hogy nem szorította olyan görcsösen takaróját. A lehető legkényelmesebb pózt vette fel, amit csak tudott, a maga nyakatekert módján; lábai fordított V-ben álltak, csípőjét elfordította, feje hátra csuklott. Bal keze hasán pihent, a jobbat a háta alatt hagyta. Arcára halvány mosoly ült ki. Josephről, a bátyjáról álmodott, és a közelgő téli esküvőről.
A lányon tökéletesen állt a ruha, amit Joseph újdonsült felesége, Harriet választott neki. Csípőjénél a testére simult, onnantól lefelé lágyabban esett, egészen a térde aljáig. Egyszerűen imádta a szettjét, mert úgy érezte, igazán előnyösen áll neki. De nem is kérdés, hiszen bézs színe kiemelte kreolos bőrét és csokoládébarna íriszeit. Lényeg a lényeg, Kimberly úgy érezte magát a lagzin, akár egy igazi úrinő. Kezében kecsesen egy pezsgőspoharat tartott, és legjobb barátnőjével csacsogott, aki nem mellesleg, Harriet unokatestvére. Az esküvő nagy részét a lánnyal töltötte, ugyanis mindketten rettentően féltek a számukra ismeretlen vendégektől, akik az ismerősüknek vallották magukat, és a lányok gyermekkori kínos emlékeikkel próbálták oldani a feszültséget. Ha pedig eddig Kimberly nem tartotta elég kényelmetlennek az efféle szituációkat, most már megbizonyosodhatott róla, hogy a nap legnagyobb próbatételének ezek a beszélgetések minősíthetők. Egy újabb ismeretlen alakot látott meg közeledni feléje, de már elmenni sem próbált. Pontosabban nem tudott: elvarázsolta őt a férfi. Kim arca lángra gyulladt, amikor érdes hangján a másik megszólalt:
- Szabad egy táncra?
A lány igent bólintva helyezte bele apró kezét a férfiéba. Olyan természetesen fonódtak össze ujjaik, mintha mindig is ott lett volna a helyük, és arra találták volna ki őket, hogy egymásét egészítsék ki. A férfi Kim derekánál tartotta jobb kezét, alaposan ügyelve arra, hogy ott is maradjon. Nem akart első pillantásra tolakodónak tűnni -, vagy legalábbis a lány így gondolta, de minden értelmes képzelgése elszállt, amikor szemkontaktust létesített az előtte álló szerzettel. Úgy érezte, elveszik igéző sötétkék szemeiben. Biztos volt benne, hogy már jóval több ideig vizsgálta a szempárját, de egyszerűen nem tudott elszakadni tőle. A férfi tekintete fogva tartotta őt. A szám után ezzel a kérdéssel fordult hozzá:
- Ismered A kis herceget?
Kimberly szeme kipattant, amikor meghallotta az ébresztő ricsajt csapó hangját. Egy régi vacak volt, amit még pár éve kapott a nagymamájától. Emléke miatt nem mert megválni tőle.
Szóval miután a lány fáradtan lecsapta a vekkert, beletemette arcát a vanília illatú párnába. Mélyen magába szippantotta. Az aroma kellemesen hatott Kimberlyre egészen addig, amíg nem ötlött fel benne az álma. Egyből görcs fogta el. Zavart arcát vizslatta a tükörben. Nem jellemezte őt az, hogy egy-egy kellemetlen helyzet adtán elpirul, ezért is érte olyan váratlanul a dolog. Annyira meglepődött a saját testi reakcióin, az álmán, hogy segítséget hívott.
* * *
- Oké, rendben, akkor összefoglalom röviden - vette át a szót Lisi, miközben összekulcsolta ujjait. Azt a tipikust, a most-akkor-tárgyaljuk testhelyzetet vette fel. - Találkoztál egy férfivel, aki...
- Sethtel - vágott közbe Kimberly.
- Oké, na de hadd fejezzem be! Szóval, találkoztak ezzel a férfival, Sethtel - kezdett bele a lány, és várakozóan nézett a barátnőjére, aki bólintással helyeselte az eddigi összegzőt. - Megbeszéltetek egy randit péntekre. Aztán tegnap vele álmodtál. Nem lehet, hogy csak felzaklatta a fantáziádat?
- Nem igazán tudom. Nem tudom, mit kezdjek a helyzettel. Lehet, csak túlgondolom a dolgokat - tűnődött el a nő, és sóhajtva Lisire vezette a tekintetét. – Lehet, csak a mostani helyzet miatt érzek így?
Kimberly úgy érezte, fel tudna robbanni a rengeteg kérdéstől, ami benne kavargott. Utálta azt a belőle sugárzó tanácstalanságot.
- Figyelj, Kim. Őszinte leszek veled. Lehet, csak azért kavar fel ennyire ez a férfi, mert emlékeztet Aidanre. De mint te is mondtad, Aidan kilépett az életedből. És nem fog viszajönni. Tovább kéne lépned, és nem egy olyan emberben keresni a jövődet, aki egy hasonmása a gyermekkori sérelmeid okozójának.
A lány kegyesen próbálta felvázolni a helyzetet, mégis akkor sokként érte Kimet a tény, miszerint Lisi azt hiszi, ő csak pótolni akarja Aidan hiányát ezzel a szerzettel.
- Nem tartom jó ötletnek, ha most vágj bele ebbe. Nézd, Aidan is elég nagy trauma volt neked, hát még Ray halála. Nem szeretném, ha megint fel kéne kaparni téged a padlóról. Te is tudod, mindig azt mondom, hogy...
- Hogy a repedéseket egy idő után nem lehet orvosolni. És nincs az a pillanatragasztó, ami meg tudná ragasztani a szívet, ha ezer darabra esik - folytatta vontatott hangon a másik. Kimberly tudta, mennyi igazságot rejtenek barátnője hegyi beszédei, de most nem foglalkoztatta a dolog. - Tudom, tudom. Csak néha eszembe jut, hogy mióta Aidan elment nem sokat voltam boldog, és bár nem ismerem Sethet, úgy érzem, találkoznom kell vele. De egyszerűen nem tudom megmagyarázni a miértjét.
Lisi fejét csóválva nézett a törékeny lányra. Észrevette, hogy lefogyott a gyász hetei miatt. A pulcsija lógott rajta, és úgy tűnt, nem érzi jól magát a bőrében. De nem akart beleszólni, mert Kimberlynél ez mindig úgy működött, hogy magának kellett felismernie a jelent, hogy milyen helyzetbe csöppent. Lisi pedig csak a gyógyulás azon szakaszában tudott támasz lenni, ahol változtatni akart a helyzetén a lány. De amíg nem veszi magát észre...
- Én még mindig nem támogatom a dolgot, de... mert ha te tényleg úgy érzed, Seth ad neked egy egyfajta életerőt, akkor hajrá, ismerd meg... - fejtette ki röviden Lisi. De nem azért bátorította Kimberlyt az ismerkedésre, mert ő is úgy látta jónak, hanem mert a barátnője ezt akarta hallani.
- Köszönöm - felelte vidáman a lány, és úgy érezte, hatalmas tehertől szabadult meg. Már kétségek nélkül tud szembenézni a pénteki randi--féleséggel.
- De azért, szeretném elsőkézből megtudni majd a randevúdat, hosszasan kifejtve. Minden egyes részletre kíváncsi vagyok- mondta kissé szájbarágósan a lány, és belekortyolt eszpresszójába.
- Másképpen nem is lehetne - motyogta orra alatt a nő, és a távolba meredt. Az utcát kémlelte; figyelte a járókelőket. Egy idő után azon kapta magát, ő egy bizonyos embert keres a tömegben. Gyorsan visszakapta fejét a barátnőjére, aki halvány mosollyal újabb kérdésekkel bombázta, legtöbb persze a számára ismeretlen jövevényre utalt. Érdekelte, hogy hord-e karórát, sportcipőt visel, vagy inkább elegánsabban öltözködik.
- Na és milyen a szeme színe?
„Tengerkék. Olyan, mint amikor a sziklára felcsap a hullám. Fehér pettyek díszítik. A bal írisze kissé átfordul szürkébe, de ezt csak az igazán figyelmes emberek veszik észre. Nem mondható heterokrómnak, mert annyira nem szembeötlő a különbség. Mindenesetre gyönyörű. Sőt, mit több: letaglózó. Látni benne az érzelmeit, a gondolatait."
Kimberly fejben áthúzta Seth szeméről való áradozását, és csak annyit felelt, hogy kék.
Sziasztok!
Ez lenne itt a harmadik rész, remélem elnyerte a tetszéseteket. Igyekszem majd valamilyen rendszerességet kialakítani a részek publikálása között, eddig még nem sikerült. 😅
Lényeg a lényeg, remélem mindenkinek jól telik az újév, a tanulóknak pedig sikeres félévzárást, vizsgákat kívánok! ❤
Коментарі